2013. június 19.

Horn Gyuláról igazat, vagy semmit!


De mortuis nil, nisi bene! (Halottról jót vagy semmit!) – mondták a rómaiak. Habár félrefordításról van szó, mert a „bene” jelentése „jól”, azaz „helyesen”. Pontosabb, ha azt írjuk, hogy „igazat, vagy semmit!” Mert az elhunyt ember jogilag már nem védekezhet. Így tartották az ókori Rómában.

81 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Horn Gyula. Részvétünk! Bajnaival szemben, aki „államférfinak” nevezte, mi tartjuk magunkat a rómaikhoz: „igazat, vagy semmit!”

Horn Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország harmadik miniszterelnöke. Az MSZP-SZDSZ koalíció vezetője. Az „igazat, vagy semmit!” 1956 októberétől november elejéig – állítása szerint – nemzetőr volt, 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére viszont a karhatalmi őrszolgálatnál, a pufajkásoknál volt állományban. 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet, az „ellenforradalom” leverésében fontos szerepet játszó személyeknek járó magas kitüntetést. Az „igazat, vagy semmit!”

Horn Gyula politikusi életútja tipikus szocialista karrier. Miután kinyilvánította a Kádár-rendszer iránti elkötelezettségét (a pesti srácokkal szemben, fegyverrel a kezében) Bulgáriában és Jugoszláviában dolgozott a magyar nagykövetségeken. Szép lassan lépdelt előre az MSZMP ranglétráján. Igazi hithű kommunista volt. 1985-ben visszatért a Külügyminisztériumba, ahol államtitkár lett. 1987-88-ban tagja volt a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának, majd 1989-ben a Németh-kormány külügyminisztere lett. A vasfüggöny lebontása neki is lehetőséget adott, hogy megmutassa hirtelen jött reform-érzelmeit. Kényszerből, vagy felismerve az „új szelek járását”, 1989-ben átengedte az NDK-s állampolgárokat az osztrák határon. Ezzel alapozta meg későbbi karrierjét.

A rendszerváltáskor az MSZP alapítója, majd vezetője lett. A kamikaze Antall-kormány alatt pedig egy új szocialista prototípust jelenített meg. Százezreknek mutatta meg, hogy lehet demokrata egy volt kommunista. Hogy lehet békében továbbélni mindenkinek, aki az egykori diktatúrát építette és fenntartotta. Az egykori bűnösöknek megbocsátanak – szimbolizálta. Amikor rákérdeztek az 56-os forradalom leverésben játszott szerepére, csupán egy „na és?” volt a válasza...

Ráadásul – a mögötte álló liberális médiával – sikeresen építette fel magáról azt a képet, hogy ő az egyedüli szakértő. A jobboldal nem ért a kormányzáshoz, a baloldalon viszont, kisebb-nagyobb bűnök ellenére, azok vannak, akik el tudnak kormányozni egy országot – sugallta. És sokan elhitték neki.

Alternatíva nélkül, 1994-ben óriási győzelmet aratott. Az MSZP akkor akár egyedül is kormányt alakíthatott volna, mégis bevette az SZDSZ-t. Két oka volt erre Horn Gyulának. Egyrészről a nemzetközi legitimitást akarta így megszerezni. Hisz, ha az egykor a leginkább antikommunista liberálisok támogatják, akkor az elfogadható a Nyugatnak is. Másrészről a kétharmados többség miatt.

Miniszterelnökként leginkább a törvényes mederbe terelt rablóprivatizációról, illetve a Bokros-csomag népnyúzó és az ország pénzügyi mutatóit végül nem is javító, hanem rontó intézkedésiéről ismert az utókor számára. Mert „halottról jót, vagy igazat!” Emberként pedig nyugodjon békében!
Tovább..

Akik csalással bizonyítanák a csalást



Egy a jelszó, tartós béke. Ennek garantálására törekszik a mélyen tisztelt érópai elit a maga jól ismert progresszív módján. Az élcsapat két fénylő csillaga, Reding és Barroso akar erről gondoskodni, ki-ki a maga módján.

Reding asszony, az unió Marion Cobrettije elment fontoskodni-konspirálni a kiváló paplanosok éves gyüldéjére, ahol állítólag szóba hozta Magyarországot is. Nem tudjuk, valóban megtörtént-e, mert a Bilderberg afféle „informális” találkozó, ahol minden bizonnyal likőrben fürdenek a fontosemberek, Rockefeller trágár szavakat suttog Reding fülébe, Kissinger pedig félmeztelenül párnacsatázik a legnagyobb hadiipari beszállítókkal. Nincs itt semmi látnivaló. Tegyük fel azonban, hogy így történt, és a tiszteletreméltó nemzetközi összehasonlító alkotmány szakértő asszony valóban a jövő évi választások illegitim mivoltára bazíroz, így jó előre. Azaz, csalással (hazug kampánnyal, amit majd külföldről pénzelt nem kormányzati szervek, meg a jófiú-könyvelő Gordonka segítenek majd) akarják „bizonyítani”, hogy Magyarországon az emberek félnek voksolni. A bolsi klasszikusoktól jól tudjuk, hogy „helyes az, ami jó a mozgalomnak”, tehát ez stimmel.



Legalább a helyzetfelismerése kiváló. Jelen állás szerint az ellenzék akkor sem tudna kormányra kerülni, ha Bajnai Guiness-rekordot dönt jólfésültségben. Csakhogy a szabad választások célja épp az lenne, hogy akár kerülhet is. Azon ugyanis a zemberek döntik el, ki vezesse az országot. Ez nem valamiféle üdvözítő recept, és akár még jobb ötleteink is lennének – propelleresen leszarjuk az agyonszajkózott és félremagyarázott churchilli bon mot-t –, de ha már ez a játékszabály, akkor annak kell megfelelni. És az a kurva nagy helyzet, hogy a megválasztott vezetők felelősek is az őket megválasztók felé. Reding, és az egész paplanos gittegylet pedig nem felelős. Így hát szigorú legitimációs szempontból nyugodtan mondhatná az egyszeri magyar, hogy egy taliga aprómajom basszon meg titeket, semmi közötök hozzá. És még igaza is lenne. Ha a világ úgy működne, ahogy kéne neki, azt üzennénk Redingnek, hogy vigyázó szemét Texasra vesse, ahogy elmeháborodott elei Párizsra. Ezen túlmenően persze van valami pikantériája annak, hogy a csaló akar csalással vádolni. Megöntözött öntöző.

A koronaékszert a Bizottság elnöke tette föl a minap azzal, hogy „reakciósoknak” nevezte az európai filmeseket. Ez még konkrétan glasznoszty és a peresztrojka előtti időszak retorikája. Meglepődni nincs min, hisz Barroso tényleg a „forradalmár akartam lenni, bürokratává váltam” archetípusa.

És akkor magyar parasztként, aki köpködi a szotyihéjat a meccsen, böfög a sörtől, és részegen trágárkodik a villamoson, azt kérdem: ez az elit? Ezek vagytok ti, és ti akarjátok megmondani nekünk, merre hány óra? Ti akarjátok ellenőrizni, minden rendben működik-e az országban? Akik csalással akarják bizonyítani a „csalást”, és akik az Úr 2013. évében „reakciósoknak” minősítitek azokat, akik egy dogmatikus faszság ellen érvelnek? Ezen túl pedig kiválóan tudjátok szabályozni a tyúkketrecek méretét és a banángörbületet? A magyar paraszt ennél másnaposan, a budin szenvedve is többre képes.

Mindez persze csak feltételezés, talán semmi sem igaz belőle.

Az a szerencsétek, hogy a világ mégsem úgy működik, ahogy kéne neki. Szerencse, hogy van Bizottság, meg Bilderberg-csoport, mert ha nem lenne, Reding iktatóként dolgozhatna maximum a taktaharkányi hivatalban, Barroso pedig egy elkötelezett, de tehetségtelen felszopófiú lenne a Portugál Társadalomelméleti Kollégiumban, akit még a komenista pajtásai sem vesznek komolyan.
Tovább..

2013. június 18.

Barroso esete a reakciós művészekkel


Az hagyján, hogy sosem kedveltem Jose Manuel Barrosót, az unió kormányának elnökét, de most már biztosan tudom, hogy olyan hülye, hogy felfelé sikít a hullámvasúton. Ráadásul olyan alagútba ment be, hogy a baloldali és a liberális értelmiségiek is erre az egyszerű következtetésre fognak jutni. 

Ez a Jose gyerek egyszerűen "reakciósnak" nevezte az európai és a nemzetközi művészvilág nagyjaitméghozzá az amerikai-európai szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban. Nagytudású Barrosónk szerint Franciaország és Olaszország kormánya mellett reakciós ötezer filmrendező is, köztük Roberto Benigni, Bernardo Bertolucci, Pedro Almodóvar, Ken Loach, Aki Kaurismäki és David Lynch is. Csak mert védenék az európai művészfilmeket az amerikai pite négytől, vagy a rambo hetvenháromtól.

Egyébként számomra John Lukáccsal együtt szimpatikus szó a reakciós, mert nincs jobb kifejezés arra, ha valaki a baloldalhoz képest ellentétes állásponton van, de utálja is egyben a szélsőjobbot. A tiltakozó értelmiségiek, művészek, filmesek úgy gondolják, hogy az európai és amerikai film- és médiapiac eltérő nagyságrendű, teljesen más üzleti szabályrendszer alapján működik. Véleményük szerint az audiovizuális szolgáltatások esetleges "amerikai módra történő" liberalizációja veszélyt jelenthet az európai kultúrára és véglegesen megsemmisítheti az európai filmszakma hagyományos értékeit.

Erre érkezik sebbel-lobbal az Európai Bizottság elnöke, tudjátok, aki annyi kedveset mondott már rólunk is. De most nem a távoli és gyanús magyaroknak szólt be. Nem bizony. Két nagy európai országnak és a kortárs művészet nagyjainak. Képzeljük már egy pillanatra a reakciós Benignit és a reakciós Bertoluccit, amint éppen egymás mellett reakcióskodnak. De tényleg. Azután leül melléjük Almodóvar, rendel egy bort, majd összehajolnak és a baloldalt, a melegeket, a kommunistákat és a szabadművészetet szidják. Egyre hangosabban, miközben a szomszéd asztalnál egy flaska mentes víz mellett Barroso csóválja a fejét, előveszi Orbán Viktor fényképét a tárcájából és félszemét becsukva nézi a hasonlatosságokat Almodóvar és a magyar miniszterelnök között. Idegesen előveszi a belső zsebéből Mao Ce-tung Vörös könyvét és egy jól megköpdösött tintaceruzával a jegyzetek rovatba felírja a reakciós filmesek nevét, hogy venné el tőlük Vlagyimir Iljics örökre a kamerát.

A franciák persze elküldték az immáron nyilvánvalóan teljesen elmebeteg Barrosót melegebb éghajlatra, részükről nem adják fel saját kultúrájuk védelmét. Jose Manuelünk védelmében Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője egy brüsszeli sajtótájékoztatóján emelt szót, mondván hogy Barroso nem is Franciaországot bírálta, hanem csak azokat a csúnyarossz fiúkat, "akik személyes támadást indítottak ellene, illetve gyakran erőszakos és alaptalan vádakkal élnek a Bizottság ellen". Ilyen jól utoljára a mi jó Kerényink magyarázta saját esetét a buzibárral.  Én a mai naptól magasról teszek az Európai Bizottságra, mely pont olyan, mint az egyszeri hal, tehát fejétől büdös. Esetleg remélhetem, hogy az Európai Bizottság olyan lesz, mint az egyszeri tonhal a konzervben, tehát fejnélküli. Addig is lenézően legyintek a Barroso név hallatán.

Tovább..

2013. június 16.

A Kulturkampf Sztálingrádja: Tormay

Most jött el az a pont, amikor népünk, nemzetünk, hazánk, magyarságunk és minden ami Szent nevében fel kell szólítsuk szeretett Pártunkat és Kormányunkat: azonnal fejezze be a Kulturkampfot, és a nemzet s meg sem született unokáink boldog jövője érdekében legyen drága visszahívni Kerényi Imrét a csapatok éléről. Különben bajok lesznek. Nem vicc.




Dezertálni persze nem fogunk, de hamar az „iraki veterán” pszichológiai kórképét fogjuk felmutatni, ha életünket és vérünket egy értelmetlen háborúban, olyan ügyek mellett kell ontanunk, amikben nem hiszünk. Annak, akit ez érint, azt üzenjük: nem hiszünk se Nyirő Józsefben, se Tormay Cécile-ben. De ez utóbbiban aztán végképp nem.

Wass Alberttel úgy vagyunk igazából, hogy bár emberileg nem tartjuk feltétlenül példaképnek, a Farkasverem után egy hétig nehezen ment az alvás. Ha egy regénynek megírása után majd 100 évvel ilyen hipnotikus ereje van, akkor az írója tudhat valamit. Lehet, hogy bolond picit, lehet, hogy végletes, de neki szabad. Mert művész, vagy mi. Szóval bár nem tetszik feltétlenül az a fajta nacionalizmus, amit ő művelt, írói tehetsége méltatlanul lett elfeledve, s megérdemli, hogy újra a kánon része legyen. Még ha a kultikus szektárius Wass-imádat kelt is némi visszatetszést bennünk, igazából simán esztétikai alapon védhető amit művelt, nem beszélve arról, hogy őt lenácizni kb. olyan szintű baromság, mint lekommunistázni Hemingwayt.

Nyirővel már inkább úgy vagyunk, hogy egyfajta két világháború közötti „one hit wonder”-nek tartjuk. Ha popzenész lett volna, ő az, aki az egy darab nyári slágerével haknizik. A Krisztusfaragó ember megírása után valójában érthető módon állt be a „politikai hakniba”, hisz soha nem volt képes felülmúlni önmagát. A háttércsápolás abban az időben épp Szálasit jelentette, így rácseszett. Az a fajta tehetség, aki egy alkalommal eléggé ráérzett a dologra, írt egy jó könyvet, de már karrierje delén elindult a lefelé ívelés. Nyírőnek már jóval azelőtt vége volt irodalmi szempontból, hogy egyáltalán jelentsen bármit, hogy ő épp Szálasival turnézik. Szánalmas volt, ártalmatlan, naiv és idióta. Önmaga árnyéka.Tehát Nyirőt szánjuk picit, és bár túlspilázni (sem alábecsülni) nem szeretnénk a benáculását, de a hatalmas hype körülötte se politikai se kulturális oldalról nem volt alátámasztva. Nyirőtől félni, mint antiszemitától kb. annyira nevetséges, mint őt dicsérni, mint nagy székely írót. Miért kell ekkora felhajtás egy közepes írónak, aki írt egy jó könyvet anno? Szóval őszintén ez a Nyirő-ügy sem volt nekünk akkora dolog.

Na de Tormay Cécile. Most így komolyan. Ezt mégis mire vélje az ember fia? Kiadni Tormay Cécile-t 2013-ban? Kinek? Minek? Ezennel közlöm: nem vagyok hajlandó olyan sorokért műveltségem áldozni a Kulturkampfban, mint hogy „A lucskos szél hidegen fordult be a Dunáról a pesti házak közé.” Nem és nem. Nem vagyok hajlandó kiállni amellett a nő mellett, aki úgy próbált bevágódni a harmincas évek politikai vezérkarának, hogy Mussolininél is fasisztábbnak vallotta magát. Amúgy be is jött neki a cucc, hisz mivel gyakorló leszbikus volt, így perbe is fogták. Harmincas években vagyunk, és bár Berlinben már varrják át az első transzneműt, azért az ilyen nyílt coming out nem volt akkor divat. Hála azonban a jó kis politikai kapcsolatoknak, a Kormányzó Főméltóságú személyesen sikálta el az ügyet, ráadásul az általa „felszarvazott” férjre varrtak másfél év börtönt, hogy aztán annak elvált feleségével vonuljanak fel a Mátrába kicsit kipihenni a megpróbáltatásokat. Szép. Kerényi Generalissimus szerint amúgy a Nemzeti Színház nem a „buzikról fog szólni”, a Nemzeti Könyvtárra azonban ez már nem vonatkozik, hisz Cécile néni három grófnővel is kavart. Külön szép, hogy a „bújdosó lakja” most Hotel Ózon Residence név alatt fut, kapott is bele szobrot a hatalmas írónő. Kérdés, hogy vajon mikor készítik el Kerényi javaslatára a gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval közös szobrukat? A sok büszt meg heroikus portré után lenne pár tippünk egy komplex Pallavicini Eduardinát és Francesca Orsay-t is tartalmazó négyes kompozícióra is. (Hiába: Cécile néni hozzánk hasonlóan szerette a mediterrán csajokat…)

Félreértés ne essék: nem vagyunk homofóbok. Tényleg nem. Pláne a leszbikus témában az esztétikai érzékünk is kifejezetten fejlett. Csak valahogy a nemzeti-keresztény vagánykodás, a politikai benyalás, és a tehetségtelenség keveréke sehogy se fér bele nálunk egy olyan kor irodalmi életének taglalásakor, ahol azért Radnótik művelik a neoklasszicizmust, Szerb Antalok irogatnak irodalomtörténetet, Rejtő Jenők képviselik a „ponyvát”, de valahogy rájuk nem terjed ki a Kormányzó Őfelségének védelmező karja, hogy elsikálja azt a kis „makulát” körülöttük. Kettős mérce táririmm. A leszbináci ponyvaírónő tehát épp szerencsés pillanatban távozott el az élők sorából (1937-ben, egy évben a „zsidó” Karinthyval) ahhoz, hogy ne tudjon fullra úgy benáculni, mint szegény Nyirő aki legalább EGY könyvet képes volt olyan kínos mondatok nélkül megírni, minthogy „Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben.” Zacsit kérek.

Tehát így nem. Még akkor sem, ha igazából vágjuk, hol kellene nekünk megtalálni valamifajta mával kapcsolatos üzenetet a Budapesten hömpölygő, jelszavakkal behülyített népek közt ténfergő magányos Írónő narrációjában. „Halottak napjára készült a város és a ködben fehér őszirózsákat árultak az utcák szegletén. Bódult, fekete tömeg sodra vitte magával a virágokat. Ez évben nem marad belőlük a temetőknek. Magukra tűzdösik az élők azt, ami a halottakat illeti.” Vágjuk, hogy ez egy metafora. Sőt ilyen allegória. „Temetővirágok, elmúlások, fehér őszirózsák. Sírvirágos város a nagy, reménytelen ég alatt.”



A kötelező irodalmak közé felvenni kívánt, és Kerényi által személyesen kiválasztott könyvben amúgy valóban elég élesen van leírva 1918-1919 magántörténete. Ez a giccses patetikus szar nagyon fekszik a jobber alvilágban, ahogy Sasvári Sándor és Beregszászi Olga, meg a Barackdal. De Cécile nénikének (szemben a pusztán az agysejtekre káros giccsel) van egy másik, sötétebbik oldala, és valahogy sehogy nem lehet kikerülni az olyan passzusokat még ebben a „Nemzeti Könyvtáras” könyvben sem, hogy „ „Túl a Dob utcán a Rombach utca tájékára értem. És a budapesti gettó zsivajogva nyüzsgött körülöttem. Senki se szabta ki az özönlő zsidóságnak ezt a városrészét. Elmúltak már azok az idők, mikor Buda és Pest területén nem hálhatott meg zsidó, nem lehetett saját neve alatt se háza, se üzlete. Ötven év alatt birtokukba vették, a várost.” Ja. Zsivajgó zsidók akik ellepik a várost. Amúgy kár volt parázzon a vén nyanyának: a halála után páran „kezükbe vették a problémát”. Ez tetszik akkor Kerényinek? Ez így kell a Fidesznek? A nemzeti giccs rehabilitációja a jó kis interwar úri zsidózást is magában foglalja? Mert Cécile néni gondoskodik a nemzeti giccs és a galíciaihordázás csodálatos kombójáról:  „A zsidó faj ereje és szerencsétlensége, hogy sohase csodálkozik semmi felett és nem hisz abban, amit tesz. Képzeletemben ekkor már világosan láttam a termet, melyben egykor Tisza István; a nagy kormányos nemes alakja küzdött annyi tomboló viharban, és felrémlettek hirtelen azok is, akik csak az ő holttestén át juthattak be oda. Tetemrehívásra mentek. Nem tudták és mégis tetemrehívásra mentek. És szavuk nyomán ki serkent a vér az ország tátongó sebeiből és kiserkent a megaludt vér a geszti sírboltban is.”
Epic.

Szóval bocsánatot kérek, de Kulturkampf ide vagy oda, ez a fajvédő Tormay dolog nálam sehogy se fér bele. Egy tehetségtelen zsidózó giccsőrnél engem semmi sem vesz rá, hogy felmelegítsem az emlékezetem akkor sem, ha valóban„lerántja a leplet” Károlyiról, akit meg a ballerok hájpolnak.

Amúgy a saját földjeit a banki elidegenítést követően elosztogató, a feleségét de facto kurvaként futtató Károlyiról nem azzal fogom lerántani a leplet ha leírom, hogy „A rabbinusok fiának: Karl Marxnak, eredeti nevén: Mardochajnak kommunista kiáltványa pedig a zsidó világuralom programja. Ha megvalósul, elpusztul Magyarország és utána az emberiség kultúrája.” Ezután pedig, hogy  „Egyelőre Károlyi az ideiglenes hadügyminiszter, de látni való, hogy mögötte a szociáldemokrata Böhm Vilmos, a kis zsidó villanyszerelő áll, aki nem rég a vezetékeket és az írógépeket javítgatta a minisztériumban.” Károlyi akkor is egy féreg lett volna, ha fajtisztább egy hannoveri vizslánál.

Szóval ez azért nem a HVG Gerlóczyjának a parája. Ez most nem a szokásos ballib hiszti. Tormay Cécile egy antiszemita tehetségtelen ponyvaszerző giccsőr volt. Közepesnek is gyenge, ahogy amúgy Szerb Antal is ezt szépen érzékelteti nekrológjában, amit 1937-ben írt róla. Tormay lapjában kezdte karrierjét a katolikus, ám zsidó származású, s ezért később legyilkolt Etalon. De minden jobbos troll szellemi példaképe, az Ostrom alatt éhenhalt Szabó Dezső csodaszépen küldte el már 1923-ban Cecile nénit:…Ön, akinek annyi fogalma sincs és nem is lehet a magyar lélekről, mint nekem a hottentotta nőegyletek mai financiális viszonyáról.” Amúgy kb. ez Kerényiről is elmondható.



A most a Nemzeti Könyvtárba rakott írása a nyanyának meg szimplán szar. Elég történelmi tény áll rendelkezésre ahhoz, hogy Károlyit ne kelljen a zsidók bábjaként mozgatott idiótaként ábrázolni, valamint egyéb iránt zsidó gyökereitől már rég elszakadt, és evangélikusként felnevelt ateista Marxot „lezsidózni”. Ezen az egész Európai közbeszéd kb. 50 éve túl van, és nem sokat lehet hozzátenni egy olyan diskurzushoz, ami már az elején gáz volt. Faj meg minden. Károlyi nem lesz jobb arc, de Horthy semTormay meg nem lesz jobb a megyei liga másodosztályának kispadon ülő cserejátékosánál. Tormay-t kiadva Radnóti sem értelmeződik át, s nem lesz se kevésbé katolikus, se rosszabb költő, akárhogy tolják szegényt balra holtában. Szerb Antal vagy Böhm Vilmos, Kun Béla vagy John Lukács sem lesznek kevésbé „zsidók.” Ezen felfogás szerint akkor jön majd a „jó zsidó versus rossz zsidó” válogatás? Az szép lenne.

De mi a célja a kultúrpolitikai vezetésnek, és Kerényinek azzal, ha kiad egy olyan könyvet, ami giccses szívfacsarással kombózza a harmincas évek később eluralkodó legbrutálisabb gondolatait? Mire megyünk Tormay következtetéseivel? Semmire. Arra, hogy egy idő után ott vagyunk, mint az amerikai hadsereg Irakban. Lövünk, a nem tudni kire, és védjük a nem tudjuk mit, miközben évszázados sebeket tépünk fel puszta foggal. Rohadtul nem kéne ezt csinálni. Pláne nem kéne a nemzeti, polgári irodalmi és művészeti kánont egy olyan elátkozott mágusra bízni, aki a Nemzeti Giccs átkát hordozva képes bármit, festményt, alkotmányt, irodalmi művet, színházat, egyhetes, romlott, szalmonellás habrolóvá változtatni. Tormay Cécilért meg mindenkitől bocs, a zsidóktól, de még a balosoktól is. Főleg azonban azoktól a kevésbé kritikus jobbosoktól kell elnézést kérni Kerényi nevében, akik most azt próbálják kitalálni, miért jó nekik szar könyveket újraolvasni. Nekik üzenném: nem jó. Jó könyveket újraolvasni azonban annál inkább. A Kulturkampfról pedig azt mondanám:
























Update:

Nyirő Józsefnél egyrészt elfeledkeztünk az Uz Bencéről, másrészt rögtönzött szerkesztőségi ülésünkön kollégáink meggyőztek arról, hogy messze nem beszélhetünk úgy róla, mint egykötetes szerzőről. Nyirő Tamási és Benedek mellett a nagy erdélyi hármas tagja. Mea culpa!
Tovább..

Tutiblog Gy.i.k.

Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok




- Miért nem arról írtok, hogy****?
- Csak.

- Igaz, hogy buzik vagytok?
- Csak a férfiak.

 - A sört szeretitek vagy a bort?
 - Igen!

- Mennyit fizet nektek ezért a szarért a Fidesz?
- Bejegyzésenként 3 trafikot kapunk. Kivéve Megalomán Mongúzt, mert őt egerekkel és gyíkokkal eteti Rogán Antal kézből, ha posztolt.

- Miért nem a saját nevetek alatt írtok?
- A saját nevünk alatt írunk. A telefonkönyvben szerepelünk az álnevünkön.

- Szerintetek viccesek vagytok?
- Nem, de legalább jóképűek vagyunk.

- Pettingeztem a barátommal, terhes leszek?
- Igen! És rákot is kapsz!

- Tényleg a Magyar Hírlapnál gyakornokoskodtok?
- Hülyeség. Soha egy percet nem dolgoztunk egész életünkben. Nem is akarunk.

- Antiszemiták vagytok?
- Nem, izraeli ügynökök vagyunk.

- Hisztek a télapóban?
- Igen.

- Nektek fizetnek ezért a szarért vagy ennyire hülyék vagytok?
- Igen.

- Dugtatok már kecskével?
- Még nem, de akarunk.

 - Ti csináljátok a grafikákat is?
 - A jókat igen.

 - Van csajotok?
 - Hogy nézel ki?

 - A bloggerkedésen kívül mit csináltok?
 - Többnyire dubai-ozunk. Kivéve Pirézt, mert ő szakállas és zsidó, ezért nem kedvelik az arabok.

 - Ha megmutatom a nunimat, te megmutatod a kukidat?
 - Igen.

 - Kire fogtok szavazni?
 - Igen.

 - Ti hisztek az összeesküvés-elméletekben?
 - Igen! Többnyire mi is a részesei vagyunk!

 - Szerintetek létre lehet hozni a tökéletes társadalmat?
 - Emberekkel sajnos nem, de mi a zergek pártján állunk.

 - Ti hisztek a demokratikus fejlődésben?
 - A kérdést sem értjük.

 - Mikor fogjátok kivenni a nyelvetek Orbán Viktor seggéből?
 - Soha!
Tovább..

2013. június 15.

Hogy hívják a nevedet?



Van egy kis hercehurca az E2014 körül a bírósági bejegyzés kapcsán. Tordai Csaba, az egyelőre kérdéses nevű és kérdéses formátumú szerveződés jogi képviselője, próbál valami értelmeset összehozni a témában, próbálja megmagyarázni a közröhejt és értelmet adni az értelmetlennek, de nehezen megy. Nekem rögtön három dolgon akadt meg a szemem. Címszavakban: Név, vagyonmérleg és a másik Együtt 2014. Kezdjük az utóbbiakkal!

Tordai Csaba azon sír egy keveset, hogy vagyonmérleget kell készíteni. Pedig szerinte új pártnak nem kell, csak ha egyesületből alakul. Merthogy „nincsenek követelései vagy kötelezettségei, így elvben mérlege sem lehetne". Aztán az E2014 honlapján mi szerepel a csatlakozó szervezetek résznél (lap alja)? Ja, hogy Egyesület? Pech! Vagy itt van a saját együttműködési megállapodásotok. Ott mi van Gordonka neve alatt? Ott is Egyesület. Vagy nem is vagytok egyesület, de szerződéseket köttök egyesületként? Ebből böri lesz, gyerekek, ha így folytatjátok... Viszont elárulok egy apró titkot. Azért kell vagyonmérleget készíteni, mert hónapok óta kampányoltok! Óriásplakátok, szórólapok, rendezvények, tüntetések, stb. Vagy azt gondoltátok, hogy a bírósági bejegyzésig eltapsoltok pár forintot, aztán amikor bejegyzik a pártot, szépen belemosolyogtok a kamerába, hogy „akkor most indulunk nulla Forintról, sziasztok többiek!”? Hogyne.

Ami a másik E2014-et illeti, amit Tiner György volt szoci önki képviselő és Bódás Bianka ex-MSZDP szóvivő jegyez. Nem, nem azért alapították ők ketten ezt a formációt, „hogy egy kormánypárti meghackelés elől foglalták le a nyilvánosság előtt Bajnai Gordonhoz kötődő nevet". Titeket magyar szocikat és libbencseket más anyagból gyúrtak. Ilyen a jellemetek, ahogy kiváló kollégám írta két napja. Ne lepődjetek meg, ha Tiner elvtárs és Bódás kartársnő majd "egyszer kérni fog maguktól valamit" (Virág et. és Pelikán et. most nem játszik). Mondom, mert ti így működtök!

Aztán mi nem sikerült még Szegény Gordonéknak? Szerettek volna Szövetség is lenni, de azt a gonosz magyar bíróság nem hagyja. Most kénytelenek Együtt - a Korszakváltók Pártja néven bejegyeztetni magukat. Zseniális név. Korszakváltók. Srácok! Nem túl megalomán ez így? A szerény kis 10%-os támogatottsággal elirigyeltétek a nevem? Mert én enyhén ambiciózusnak érzem a névválasztást. Miért nem egyből Együtt 2014 Győztes Párt? (Persze ha utóbbi mellett döntenétek, én azonnal csak gyépéseknek hívnálak titeket. Így marad a kápé.) Még egy oldalrúgás persze belefér a Fidesz felé, miszerint "bezzeg ők 2003-ban felvehették a Magyar Polgári Szövetség nevet, de mi nem. Brühühü." Azt persze elfelejted hozzátenni, hogy a Fidesz a kezdetektől szövetség volt. Fiatal Demokraták Szövetsége! Rémlik? Ha időközben nem döglik meg végelgyengülésben a Szabad Demokraták Szövetsége, akkor is kettős mérce lenne?

Amúgy miért nem hívjátok magatokat Együtt 2014 Bence Pártnak? Úgyis épp az a legnépszerűbb név Magyarországon. Ti meg szerettek simulni. 
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger