De
mortuis nil, nisi bene! (Halottról jót vagy semmit!) – mondták a
rómaiak. Habár félrefordításról van szó, mert a „bene” jelentése „jól”, azaz
„helyesen”. Pontosabb, ha azt írjuk, hogy „igazat, vagy semmit!” Mert az
elhunyt ember jogilag már nem védekezhet. Így tartották az ókori Rómában.
81 éves korában, hosszan tartó
betegség után elhunyt Horn Gyula. Részvétünk! Bajnaival szemben, aki
„államférfinak” nevezte, mi tartjuk magunkat a rómaikhoz: „igazat, vagy semmit!”
Horn
Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország harmadik miniszterelnöke. Az MSZP-SZDSZ
koalíció vezetője. Az „igazat, vagy semmit!” 1956 októberétől november elejéig
– állítása szerint – nemzetőr volt, 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB
felkérésére viszont a karhatalmi őrszolgálatnál, a pufajkásoknál volt
állományban. 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt
Hatalomért Emlékérmet, az „ellenforradalom” leverésében fontos szerepet
játszó személyeknek járó magas kitüntetést. Az „igazat, vagy semmit!”
Horn
Gyula politikusi életútja tipikus szocialista karrier. Miután kinyilvánította a
Kádár-rendszer iránti elkötelezettségét (a pesti srácokkal szemben, fegyverrel
a kezében) Bulgáriában és Jugoszláviában dolgozott a magyar nagykövetségeken.
Szép lassan lépdelt előre az MSZMP ranglétráján. Igazi hithű kommunista volt. 1985-ben visszatért a Külügyminisztériumba, ahol államtitkár
lett. 1987-88-ban tagja volt a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok
Bizottságának, majd 1989-ben a Németh-kormány
külügyminisztere lett. A vasfüggöny lebontása neki is lehetőséget adott, hogy
megmutassa hirtelen jött reform-érzelmeit. Kényszerből, vagy felismerve az „új
szelek járását”, 1989-ben átengedte az NDK-s állampolgárokat az osztrák
határon. Ezzel alapozta meg későbbi karrierjét.
A rendszerváltáskor az MSZP alapítója, majd vezetője lett. A
kamikaze Antall-kormány alatt pedig egy új szocialista prototípust jelenített
meg. Százezreknek mutatta meg, hogy lehet demokrata egy volt kommunista. Hogy
lehet békében továbbélni mindenkinek, aki az egykori diktatúrát építette és
fenntartotta. Az egykori bűnösöknek megbocsátanak – szimbolizálta. Amikor
rákérdeztek az 56-os forradalom leverésben játszott szerepére, csupán egy „na
és?” volt a válasza...
Ráadásul – a mögötte álló liberális médiával – sikeresen
építette fel magáról azt a képet, hogy ő az egyedüli szakértő. A jobboldal nem
ért a kormányzáshoz, a baloldalon viszont, kisebb-nagyobb bűnök ellenére, azok
vannak, akik el tudnak kormányozni egy országot – sugallta. És sokan elhitték
neki.
Alternatíva nélkül, 1994-ben óriási győzelmet aratott. Az
MSZP akkor akár egyedül is kormányt alakíthatott volna, mégis bevette az
SZDSZ-t. Két oka volt erre Horn Gyulának. Egyrészről a nemzetközi legitimitást
akarta így megszerezni. Hisz, ha az egykor a leginkább antikommunista liberálisok
támogatják, akkor az elfogadható a Nyugatnak is. Másrészről a kétharmados
többség miatt.
Miniszterelnökként leginkább a törvényes mederbe terelt rablóprivatizációról,
illetve a Bokros-csomag népnyúzó és az ország pénzügyi mutatóit végül nem is javító, hanem rontó intézkedésiéről ismert az utókor számára. Mert
„halottról jót, vagy igazat!” Emberként pedig nyugodjon békében!