Béláim. Ti, akik 2014-ig
kifőzitek, lesz -e Nemzeti Italbolt, lesz-e NEMZETI SZESZ, vagy sem. Ti,
akiknek jóvoltából lesz még egy darabig unaloműző demokratikus sustorgás a
vélelmezett újabb nemzeti mutyiról. Zárjátok el egy pillanatra az ötletbödönök
cseppenő csapjait, és figyelmezzetek. Nehogy megint túltoljátok ezt a dolgot.
Nem, nem az alkohollal vagy a dohánnyal, azt a két bringát mi is túl szoktuk
tolni! A nemzettel, a nemzetivel, mint fogalommal. Ideje volna több alázattal,
nagyobb óvatossággal dolgozni vele. Az ugyanis, hogy az említett fogalom
újabban a mutyival kerül legtöbbször említésre a honi médiában, nektek is
köszönhető…
Hogy mi a nemzet fogalma
liberális, internacionalista értelmiségünk szemében, igen egyszerű: a nemzet
kifejezés nácitempó. (= az Amerikai Népszava kifejezése bármire, amit
Magyarországon nem baloldali értelmiségi csinál.) Hallatán minden közrendű
vérlibcsi elegánsan lehányja magát kékkel és a közé kever apró galambforma
fehérrépa-darabokkal. Göncz Kinga lelkén elmélyednek a ráncok, Kuncze bajsza
veszít a hosszából, Kertész úr meg úgy érzi magát tőle, mintha megint a
fürdőben üldöznék.
Az átlagmagyar számára a nemzet
fogalma a szó nemesebb értelmében próbálja megfogalmazni az adott közösséget
összetartó erőt, valamiféle fennálló rokoni kapcsolatra utal, jelent a múltból
és egy eszményi jövőből táplálkozó romantikus lelkületet, gyökereket és
szárnyakat. Előéletének egy korábbi, romantikus szakaszában egyenesen
progresszív (tehát nem konzervatív) fogalomnak számított és az értékeken
nyugvó, a holnapon messze túlmutató újítást jelentett, modern szintézisét
nyújtva reformnak és hagyománynak.
***
Ezt a sodró erejű érzületet mára
azonban meglehetősen kikezdte az idő, és kikezdte minden érdemtelenül
hozzácsapott ügy vagy intézmény, amit kénytelen volt megtűrni maga mellett. A
Nemzeti Múzeum, vagy a Nemzeti Galéria még őrzi nevében a fogalom valódi
tartalmát, de elmondható-e ugyanez az Alföldi-féle Nemzeti Színházról, vagy a
Venesz-féle szocreál szakácskönyvet ismételten kiadó Nemzeti Könyvtár sorozatról, vagy a NAV-ról, ha ugyan létezik
az adózásnak nemzeti és nem állami formája egyáltalán. A nemzet fogalmában
rejlő energia ráadásul annyira taszítja hazánk demokratikus árváit, hogy ők
ráadásul minden lehetőséget megragadnak a fényét elhomályosítani. Nekik ez
whitepower, nácitempó. És persze kapva-kapnak az újabb alkalmon, a nemzeti
dohánybolt, nemzeti italbolt, nemzeti vastelep, nemzeti mutyi, bármi.
Viktor azt mondta az Európai
Parlamentben a magyarokról, hogy mindegyiknek van egy jó ötlete, amelyik
legalább egy kis részben is, de elüt a másikétól, és hogy mindenki a maga
ötletét tartja a legüdvözítőbbnek. Ebben azonban a Viktor tévedett. És ezt még
mi, az antidemokratikus jobberek is érezzük. Igenis van olyan, akinek nincs
ötlete. Egy se. Ezekből a magyarokból idehaza gondosan leválogatnak. A legvégső
Rorsach-teszt (amiről az embernek legalább egy dolog biztosan eszébe jut) próbáján
is elbukókat azonnal fölveszik a Fideszbe, kommunikációért felelős akárkinek
LázárJános mellé. Ők aztán, a barátod a medvesajt példáján okulva mindent
elneveznek nemzetinek. Abból baj nem lehet… Miazhogy?!? Nagyon is!
Mint ahogy nekik, úgy a
közvéleménynek sem tűnt fel különösebben, hogy idén májusban az Egészségügyi
Világszervezet (WHO) kitüntette Magyarországot és Orbán Viktort a dohányzás
visszaszorításáért folytatott erőfeszítések elismeréseként. Nohát, nácitempó! A
WHO egy évvel korábban még úgy nyilatkozott, hogy az egyik legegészségtelenebb
ország vagyunk, több mint 20.000 ember hal meg évente a dohányzásra
visszavezethető betegségek következtében. Persze mindenkinek van ismerőse, aki
napi 100 dobozzal szív, mégis makkegészséges, 120 éves és olyan az arcbőre, mint
egy baba popója. Node, talán ez a ritkábbik eset… Vélhetően hasonló
indíttatásból nem kommentálta a hazai sajtó a hírt, megfelelően eldugva leközölték és kész. Minek erről beszélni. Az elismerés, az nácitempó. És mi, az
antidemokratikus jobberek is csak keresgéljük a dohányzósdiban a nemzeti
jelleget.
A nemzetidohánybolt-ügyben,
amennyiben mutyiról beszélünk, nyilvánvalóan benne vannak a haszonszerzés
elemei. Sejthető volt, hogy a változások kapcsán megjelennek a mándrucok, pumák
és karvalyok, mi sem örülünk ennek. Emellett a nagyívű átalakításoknak
természetesen vesztesei is vannak, akikkel természetesen együtt érzünk. De alig érzékeljük e
változások pozitív hozadékát. Talán több így a magánvállalkozó, akik a multik
helyett esélyt kapnak boldogulni, mondjuk éppen a mi egészségünk kárára, de ez
mindegy most. Ja, és hogy 18 év alatt nem lehet a boltba bemenni. Ennyi.
A hiba ott van, hogy a dohánybolt
NEM nemzeti ügy, ahogyan az italbolt sem, ellenben a dohányzás visszaszorítása
az lenne. Szólhatna ez tehát sokkal többről is. Egy ilyen nagyszabású változás
kapcsán ugyan hol vannak a dohányzásellenes reklámok, hol van cigizés ellen
harcba (vízre)szálló vízilabda-válogatott és egyéb hírességek? Hol van a
megelőzést szolgáló országos kampány a szűrést végző buszokkal? Hol vannak a
boldog, füstmentes családokról készült negédes óriásplakátok, a nikotintapaszok
és rágók, a feszesseggű', fehérfogú' félmeztelen csajok? Hol van a legalább a dohányzással való
együttéléssel kapcsolatos néhány jó tanács? A francia minta követése, ahol
lehet, hogy többet isznak és dohányoznak, mégis hosszabb ideig élnek, mert
délben ehetnek rendesen, és reggel-délután el tudják hozni a srácokat a suliból
stresszmentesen. Hol van a leszokást (mivel ez megéri) jutalmazó állam? És hol
van az egész ügyben a lényeg? Hogy ez nem bulvártéma, ez nem kampányfogás, nem
reklám. Nem mutyi, és pláne nem nemzeti mutyi. Mégcsek nem is nácitempó. EZ
ÉRTÜNK VAN, NEM A SZAVAZÓKÉRT, hanem az itt ÉLŐ EMBEREKÉRT. Mert a bőrünkről van szó, évi 20.000
emberről, akik között ki nem szarja le, hogy hányan szavaztak a szocikra,
hányan meg a fideszre, vagy a dékára.
Lehetett volna (lehet ez még?)
NEMZETI SIKERTÖRTÉNET is… És mit kaptunk helyette? Hát nem a WHO dícséretét
orrba-szájba, hanem lábszagú hírcafatkákat, hogy ki kapott, ki meg nem kapott
trafikot, és a Fideszes polgármestereknek bezzegtrafik, a Wittnek meg
nemtrafik, közben elveszik a szegínyembertől még a cigit is. A Bezzeggyurcsány
megmenti a kertjében eltévedt kislányokat, az Orbán meg kirakja őket a bolt
elé, hogy elvigyék őket, amíg anyu cigit vesz. Nahát, nácitempóóó! A
fasisztabarna, amúgy valóban vállalhatatlan trafikdizájnról már ne is
beszéljünk, annál is inkább, mert az üzenete röviden így foglalható össze:
Nemzeti Dohánybolt – 18 év fölött a dohányzás nemzeti érdek. Nemzeti ügy. A
fideszes nemzeti kommunikátorok hada meg nemzeti pénzen a nemzeti
ötlettelenségén kesereg. Aztán az egyiknek, akit ezért később majd kirúgnak
persze, eszébe jut hadrendbe állítani a felfújható, nemzeti, mell- és
tüdőrákos, üszkös lábú és ráncos bőrű gumirimákat. Nagyobb üzlet lenne a német
csodaállatkertekbe exportálni az összeset, ott talán valamelyik zöld politikus
rágerjed, egyéb haszna nemigen lesz.
Számtalanszor figyeltük már,
hogyan alázza az ötlet nélküli kommunikátorokat halálra demagóg, bugyuta
hazugságokkal az internacionálé médiahada. És ezzel a trafiküggyel kapcsolatban
is csak annyit tudunk mondani: ez egy újabb kommunikációs bukkake (bukake:
japán szexuális csintalanság). Ott állnak a kör közepén a nemzeti kommunikátorok a
baloldali sajtó, a Wittek és a Tówaték, a 444! kicsi úttörői, SpankyBoy és még
sokan mások gyűrűjében, akik össztüzet zúdítanak… Ők meg közben nemzeti
összetartozás dalát dúdolgatják.
Csak óvatosan kívánjuk
megjegyezni, hogy semmilyen politikai erőtől nem fogadjuk el, hogy a nemzet szó
használatával visszaéljen. Hogy odavesse az érvei, tevékenysége mellé csillogó
koloncnak vagy pont ezek elé fügefalevélnek. Példának okáért nemzeti érdeknek nevezze a sajátot, a Fidesz
leváltását rá és csapatára. Talán, ha több tiszteletet kapna ez a szó,
könnyebben boldogulnánk azokkal a liberális és szocialista érzületű
ismerőseinkkel, akikkel bár egyet nem értünk, de a kutyánkat rájuk bíznánk,
mert amúgy jó emberek. Persze nekik is kellene kicsit ízlelgetni ezt a szót, és
kibírni émelygés nélkül mondjuk kezdetben öt percig.
Amíg azonban a nemzeti
dohányboltok szintjén állunk, marad a nácitempó. És marad a bukkake.
2013. szeptember 10.
