A szocioliberalizmus magyarországi útja gyötrelem, a kijózanodás kőgörgetegének feszülő sziszifuszi erőlködés, az örök másnaposság szédelgő, önemésztő rettegése. A rémálmok tengerén épp csak a felszínen maradni képes tudat küzdelme, amely, ha ereje éppen engedi, csak a Csillámfaszláma hangján képes megszólalni, akkor is csak annyit, hogy nyáh! Idehaza szocioliberálisnak lenni olyan, mint egy megcsömörlött időjárás-előrejelzőnek. Előrejelzésből pedig az utóbbi napokban sem volt hiány, legalábbis ami az új közoktatási törvényt, és annak lehetséges következményeit célozta…
Egészen elképesztő, ahogy a szocioliberális tudat a lidércnyomás függönyén keresztül érzékeli és fordítja le a
valóságból érkező információkat normanbates-i vendéglátássá. Az új
közoktatási törvény eszerint vérnősző náciterror. Általánosságban az iskolarendőr
előítéletes karhatalmista, aki keménykötésű bibliával veri a gyerekbe a
karlengetés és mássággyűlölet tudományát. A délután négyig tartó iskolaidő
alatt pedofil erkölcstantanárok moleszterálják' a tankönyvborító stilizált
péniszével a szögesdrót mögé zárt csíkos ruhás árvákat. És végül a
gonosz nagyvilágba lökik a rabtartóikhoz végletekig ragaszkodó 16 éves,
torzlelkű kis maflákat, akik a szabadsággal már nem tudnak mit kezdeni.
Lesz itt minden tehát,
cigányozás, néptánc, zsidózás, erkölcstan, rendőrségi erőszak, mégtöbb tesióra
és börtön, de még ennél is van további nyáh! Nevesincs facebook-előrejelzők a
legsúlyosabb érvet is kimondták végre, az új közoktatási törvény ugyanis
meggátolja a srácokat abban is, hogy az otthon magányában szabadon kiverjék,
amire amúgy délután négyig mindeddig lehetőségük nyílt.
Szent őrületükben azonban - képzavarral élve - elvész a gyerek. Nehezen emlékszik vissza ugyanis az
átlagpolgár arra, amikor az ezo-mezők galamblelkű lakói gyomlálták a közoktatás
mezejét, amikor Magyarország az Aliz csodaországa volt, vagy legalábbis a Bálinté.
Akkor álmodták meg például a kakaóbiztos számítógépet. De szép is volt, kár
hogy nem látta senki. És akkor lett érdekelt a Kuncze-klán a könyvkiadói
bizniszben. Különben meg valahogy úgy volt Magyar Bálint és az SZDSZ a
közoktatással, mint mikor a sivatagban bevezették a kommunizmust. Hogy először
nem történt semmi. Aztán szépen lassan elkezdett fogyni a homok…
Ezenközben viszont felnőtt a
kulcsos-gyerekek újabb generációja, akik vélhetően épp a délután 4-ig tartó
időszakban nyúlnak először a cigihez, fűhöz, piához. (liberális olvasóinknak:
ezzel a jelenséggel például az úgynevezett köztereken, plázákban, pályaudvaron,
lakótelepen, aluljáróban lehet például találkozni.) Ezenközben a tanároknak meg
kellett barátkozniuk a gondolattal, hogy apu/anyu bármikor bejöhet lenyomni egy
orrost vagy egy gyomrost, ha a gyerek - természetesen önhibáján kívül - rossz
jegyet kapott. Mindezt annak tudatában, hogy egy szemetes vagy pincér többet
keres náluk… És ezenközben beszoktak a rendszerbe a szerencsétlen szülők is,
akik áldhatták a szerencséjüket, ha nem a pénzért, hanem hivatástudatuk miatt dolgozó tanárokkal hozta össze őket a sors. A kevésbé szerencsés szülök esetében olyan idegileg
kimerült, amúgy más pályára vélhetően nem alkalmas kényszer-munkavállalók
végezték a csemetéik oktatását, akik esetenként óra közepén fölfeküdtek a
tanári asztalra, vagy zenére vetkőztek a diákok mobilkameráinak kereszttüzében…
Az érem jobbfelének részletei
sincsenek persze kidolgozva, köszönhetően ez annak, hogy a FIDESZ hullámzó
vőlegényként viselkedik az ő Hoffmann Rózsikájával, és a kritikai hangokra
elkóricál az olykor majdnem a halálba táncoltatott KDNP-s államtitkár asszony mögül,
akinek már nehezen hihetőek az ígéretei, amiket különben még nyilván nem
egyedül ötölt ki. A kétpárti bénázás mögött azonban felismerhető a szándék. A
központosítás megmentette az iskolákat a további eladósodástól és a felelőtlen
pénzügyi kényszer-döntések meghozatalától, valamint azoktól a szintén
kényszerpályán mozgó, eladósodott önkormányzatoktól, akik megcsapolták az
iskoláknak szánt forrásokat. A megemelt testnevelés-óraszám mind fizikai, mind
szellemi értelemben jótékonyan hathat a tanulásra. Délután hol
máshol lennének jobb helyen a tanulók, mint a viszonylagos biztonságot nyújtó
iskolában, ha egyszer a szülők meghatározó többsége nem délben végez a melóhelyen és szalad haza felügyelni/képezni/korrepetálni/nyelvet tanítani/zenére oktatni/sportolni vinni a leszármazottját. Különösen, ha iskolarendőr vigyázza az oktatás biztonságát, aki fel
van ruházva olyan hatáskörökkel is, amelyekkel a tanár nem. A helyzet tehát korántsem
olyan vészes, viszont minden megint az iskolán múlik, hogyan él új
lehetőségeivel, mit képes kihozni belőle. És itt jön a szocioliberalisták által
legkevésbé fájlalt elem, a pedagógus-béremelés kérdése. Szerencsétlen csapatnak
2008 óta nem emeltek bért, és most is csak az időközben elinflált részt
sikerült korrigálni az átlagosan 34%-os emeléssel… És mint tudjuk kis
pénz –kis foci… Reméljük hát a legjobbakat, és várjuk a 2015-ös újabb
béremelést, hátha még több elhivatott tanárt csábít vissza a pályára. És legfőképpen bízunk benne, hogy a pedagógusi pályára lépett egyetemi spanjaink végre fizetnek pár sört, ha összefutunk véletlenül, mert már lesz miből.
Szocioliberalistáinknak pedig ezúton
kívánunk kiutat a rettegés labirintusából! A kijózanodás keserű perceiben talán
felismerik majd, hogy a kulturálódás mindig magában hordozott némi kihívást, és
a magyar oktatási rendszer és is csak ehhez igyekszik igazodni. Erre
gondoljanak, amikor bilire erőltetik, kézmosásra kényszerítik a szabadnak
született csemetéjüket, akinek étkezését a kés-villa-kanál használatának
elsajátításához kötik. A kommunikációt nyelvi rendszerbe kényszerítik, és
eközben végig alá-fölérendelt viszonyban korlátozzák a gyermek jogait. Bezony,
a kultúra, az oktatás szelíd erőszak, akárhogy is tiltakozunk ellene, és akadnak gyermeki
lázadások, amiket a liberális szülő éppúgy csírájában elfojt, mint a többi
szülő. A gyereke érdekében. „Te is más vagy, te sem vagy más.”- idézhetnénk az
SZDSZ sírversét. A néptánctól meg az erkölcstantól pedig nem kellene annyira
tartani… Nem annyira nyáh!