Annak idején, az egyetemen, érveléstechnika szemináriumon előjött egy példázat, mely szerint egy interjúban azt kérdi tőlünk a riporter, hogy igaz-e, hogy a hat éves fiunkkal hálunk. A kérdezett a lehető legrosszabb helyzetbe kerül ilyenkor. Ha üvöltve elkezdi tagadni, hogy ő ilyet sose csinált, bizony a nézők egy jó része azt fogja gondolni, hogy lám, milyen vehemensen tiltakozik a pedofil állatja. Ha azt kezdi taglalni a kérdezett, hogy egész életében a gyerekekért dolgozott, ő maga is öt kiskorú gondos apja, a nézők jó része azt fogja gondolni, hát persze, mindig is imádtál a gyerkőcök közelében lenni, te perverz disznó. Derék tanárunk anno felhívta a figyelmünket, hogy a közéletben, a politikában, a médiában, ha valakit tönkre akarnak tenni, gyakran ehhez a fegyverhez nyúlnak ellenfeleink, mert szinte lehetetlen kivédeni. Megmutatta nekünk, hogy egy ilyen szituációban az egyetlen helyes fegyver a visszakérdezés. Azaz: szerkesztő úr, honnan vannak ezek az aljas információi velem kapcsolatban?
Valakit ártatlanul pedofíliával vádolni a lehető leggusztustalanabb dolog a világon. Pont olyan, mint egy országot nácizmussal. És bizony az országnak nem adatik meg a visszakérdezés fegyvere, mint az egyetemi példázatban. Ahogy az is felesleges, hogy példákkal bizonygassuk, hogy nem utáljuk mi magyarok a zsidókat és cigányokat, mert a fenn említett ellentétes hatást érjük el. Nem kell előjönni a dalversenyek győzteseivel, a közélet, a tudomány, a művészet mindannyiunk által közkedvelt figuráival. Nekik kéne megszólalniuk a hazájuk védelmében, mert az hiteles lenne. Nekünk, magyaroknak csak a Gerendás Petike üldöztetése jutott, az üres színháztermével, meg a szar Lexusával, meg a szemenszedett hazugságaival. A másik oldalról az Echo Tv őrült műsorvezetőivel, a nemzetközi zsidó összeesküvések rémlátomásaival. Az igazság persze középen van, a csendes, békés úriemberek, polgárok között, azok közt, akik ismerik Márait vagy Kosztolányit. Akik gondolatban egyszerre köpik le Brüsszel Magyarországot nácizó bérpolitikusait, a jobbik náci hangulatot keltő bérhülyéivel.
Martin Schulz ügyesen játssza az egyetemi példám riporterének szerepét. Először azt mondja, hogy Magyarország kormánya összeírná a zsidókat. Ezután azt mondja, hogy ezt nem mondta. De rajtunk marad a vérvád. Mert Nyugat-Európa a nácik elnyomását élte át, ezért nem akarja, hogy újra felbukkanjon a régi ordas eszme. Ezt bizony nekünk értenünk kell. Mert Nyugat-Európa nem élte át a komcsik negyvenöt esztendős ámokfutását, csak arra emlékeznek, hogy a szovjetek a nácik ellen harcoltak és 1968-ban aki jó fej volt, Mao Vörös könyvét hordta a hóna alatt. Ezt bizony nekünk értenünk kell. És higgadtan kell érvelnünk. Mert nem vagyunk nácik, sem pedofilok. Most éppen mi vagyunk az európaiak a fehérek között.
