A varjú undorító állat. A mitológiában a balszerencséhez, a halálhoz kötődik. Ravasz egy állat – általában valamilyen gonosz csínytevés jellemző rá. A profán világban a szemétzabálás a legjellemzőbb tulajdonsága. Ott köröz mindig a szarkupac felett. Van belőle Kormos, Dolmányos, Havasi, de a leggyakoribb a Vetési. Nekünk meg van belőle egy Lászlónk... Ráadásul károg. Egyre csak károg.
Mondják, hogy a
nevekkel nem illik viccelődni. Gúnyolódni még inkább. De hát ha nekünk egy demokratikus
koalíciós Varju László jutott, aki mindig a szemétben turkál? Aki Gyurcsány feltétlen
híve. 2002 óta egyébként szoci képviselő. De volt ő már Gyurcsány és Bajnai
államtitkára is „abban a bizonyos nyolc évben”, amikor tönkre vágták
Magyarországot. Ez a Varju pedig egyre csak károg és károg. Most éppen a
Dunaferr ügyében.
Mint ismert az
ISD Dunaferr-menedzsment bejelentette, hogy a veszteségek lefaragása miatt 1500
főt el akarnak bocsátani a cégtől, ami a térségben tragikus következményekkel
járna. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter gyorsan tárgyalásokat is
kezdeményezett. Először támogatás, majd a vételi szándék is felmerült. Nagy
volt a kapkodás a kormányban, ami érthető. Meg kell menteni 1500 munkavállalót.
Bárhogy.
A Dunaferr
vezetőit állítólag meglepte a vételi szándék. Nem akarnak szabadulni a cégtől.
Csak rentábilissá tenni valahogy. A kormány viszont nem engedheti, hogy az
egyébként is magas munkanélküliségű vidéken még 1500 ember az utcára
kerüljön. Így egyelőre patthelyzet van. Varga Mihály és a kormány mindenesetre
minden érthető kapkodás mellett eltökéltnek látszik.
Varju László
viszont elkezdett károgni. Egyrészről azt firtatta, hogy mennyibe kerülne a cég
megvétele, illetve 1500 ember megmentése. Másrészről pedig, hogy miért változik
a szándéka Varga Mihálynak óránként. És ami a legcsúnyább károgása volt: követelte,
hogy garanciákat adjon a kormány arra, hogy nem kerül 1500 ember az utcára.
Pont ő!
Nos, a nevekkel
nem ildomos gúnyolódni. De ebben az esetben van néhány tény, ami miatt
megérdemli Varju László, hogy párhuzamot vonjuk a károgó, szemétzabáló
névrokona között. Ugyanis tudni kell, hogy a Dunaferr vállalatot 2004-ben a
Gyurcsány-kormány privatizálta. Egy nagymúltú ukrán cégnek passzolta el.
Varju László
része volt annak a kormánynak, amely privatizálta a vállalatot és kockára tette a munkavállalók sorsát. A tragédia pedig bekövetkezett. A cég
veszteséges lett és most magyar embereket akarnak az utcára dobni. Az egykori
privatizációt lefolytatók követelnek ezek után biztosítékot? Talán 2004-ben
kellett volna előre gondolkodni azon, hogy kinek adják el a Dunaferrt.
Mindenesetre
most válságmenedzselésre van szükség. Nem károgásra. Úgyhogy Vaju László: pofa
be!
