- A héten alapítottunk már Orbán-rezsimmel küzdő, baloldali,
érdekvédő szervezetet?
- Nem.
- Hálisten’, még csak szerda van.
- Nem.
- Hálisten’, még csak szerda van.
Ez a párbeszéd nyugodtan elhangozhatna
a valóságban is. Önmeghatározásuk szerint is baloldali, érdekvédő (civilke)
szerveződéssel lassan nagyobb eséllyel futunk össze Pesten, mint Mrs. Marple
egy rejtélyes gyilkossággal. A jobber trollok ugyan jól mulatnak azon az
apróságon, miszerint ezek a középosztályra fókuszáló exploitation mozgalmak
javarészt ugyanannak a 20-25 fiatalnak kezdeményezései, legyen szó a HaHÁ-ról
vagy a Város Mindenkié csapatáról, mi azért újra megmondjuk a tutit, ezúttal a
hajléktalan tematikára koncentrálva fasisztoid hajlamaink elsöprő ágyútűzét.
A héten ugyanis éppen exploitation
mozgalmak splatter (a stonert az E14 elvitte) verziójával hódítanak
médiafelületet és érző, liberális szíveket a srácok. Az apropóját az AB döntése
és az erre reagáló csövi távoltartó kordonok szolgáltatták. Egy rendes
kocsmatúrának már szerves része lett az aluljáróban kihelyezett kordonok
elbontása féltotálon. Afféle bátorságpróba, a jó és az igazság
érvényre juttatása érdekében. A válaszul megfogalmazott nyominger, rendpárti
hablatyon meg jóízűen kacarászhatunk. Gól, egy-nulla a mozgalomnak.
A mozgalom tagjainak és szimpatizánsainak
alapvetése, hogy az egész hajléktalan kérdésre megnyugtató megoldást találni
nem nehezebb, mint birkabendőből időjárást jósolni. Csak és kizárólag a
pillanatnyilag hatalmon lévő sátáni erők akadályozzák a közjó (szabadság, egyenlőség, testvériség)
maradéktalan megvalósulását, a jólét hajléktalonra való
kiterjesztését. Az meg huszadrangú kérdés, hogy mi is az a közjó. Mindegy.
A szociális érzékenységet ugyanakkor
nem érdemes keverni a exploitation splatter mozgalmakkal. A legelesettebbekkel
való törődés hagyományosan keresztény erény, a rászorulók segítése, szemben a
baller hitvilággal, nem a fánszia forradalom öröksége. Legfőképpen nem a 68’-as
felfordulásé, melyet roppant időszerűen sikerült most felfedeznie a modern
magyar baloldaliság másodgenerációjának. Újszerűnek is csak annyiban újszerű a
megközelítésük, hogy minden egyes csoport érdekvédelmét sikerült besorolni a
nagypolitika alá, akár egy gellérthegyi szemétszedést is könnyedén össze
tud(ná)nak kötni az Orbán megbuktatásának történelmi szükségszerűségével.
Persze, ha valaha is eszükbe jutna érdemben is tenni péel a környezetünk
állapotáért, a politikai zöldmarketing használatán túl.
Az exploitation
splatter mozgalmak alapvetően a társadalom és az állam szerepének a totális
félreértelmezéséből táplálkoznak. Hitük szerint a társadalom tartozik a
hajléktalanoknak (nem csak felelősséggel, hanem matériával is) és mindaddig
kötelessége szagolni, kerülgetni a csöveseket (a társadalmi igazságtalanság
bűzét) az aluljárókban és mindenhol, amíg a tökéletes megoldás nem születik az
egész problémahalmazra. Hiába, a baloldal nem bír elszakadni a hagyományaitól,
per definitionem, ezt nevezik egyes kultúrkörökben terrorizmusnak. Lásd ITT! A többség túszul ejtését, hogy a
politikai döntéshozóktól kizsarolhassanak egy felesleges, kontraproduktív és
összességében megvalósíthatatlan tervet. Persze, nyilván túlzás terrorizmust
emlegetni velük kapcsolatban, hisz ők alapvetően rendes, intelligens fiatalok,
csak túl sok balos faszfejet olvastak. Amúgy mi mást is olvashatnának olyan
tanszékeken, ahol a legfrissebb könyvbeszerzés Bourdieu, meg ahol meg van mondva nekik, hogy nem is érdemes
mást olvasni, mint a frankfurti iskolából világra szart orákulumokat.
***
A valóság dramatizált bemutatása
a mindennapjaink szerves része. A kereskedelmi televíziózás legújabb nóvuma,
hogy a társadalmi felelősségvállalás (mi más?) jegyében naponta mutatnak be
szükséget szenvedő családokat és szólítanak fel adakozásra. A hírműsoraikban. Mert
egy hírműsornak mi más lenne a feladata... A szükség pedig egyenlő a "járral" a modernitásban,
ahol beütöttük a konzolablakba a végtelen pénz cheat-et. Ez a
neomarxizmus mélyenszántó axiomája, az új gondolat. A probléma csak az, hogy hiába vittük végig az összes küldit, nem
kaptuk meg a 100 százalékot a végigjátszásban, mert csaltunk. A cheat-et
meg vissza kell fizetni.
A szükség elismerése egy
normális világban nem lehet egyenlő a jár-ral és nem csak azért, mert
konkrétan soha nem lesz elég pénz (már hitel sem) rá, hanem mert NEM jár!
A baloldal legcukibb szavazóvonzó képessége hazugságon alapul. Egyetlen egy
társadalom nem engedheti meg magának, hogy semmit ne várjon el a tagjaitól, se
adófizetést, se munkát, sőt, még azt sem, hogy alapvetően próbáljon meg
civilizáltan viselkedni, de a szükséget feltétel nélkül elismeri.
Ha itt megállnánk a haladás
ösvényén, akkor legfeljebb a méltányosság vs. igazságosság vitájával a szombat
estéjüket eltöltő Lánczi Andrásba oltott Molnár Attila Károly epigonok
hőböröghetnének. De a progresszió nem egy olyan egyenes, amit két pont között
húzunk meg, hanem egy pont és a végtelen között. Már nem csak a szükség
elismeréséről és elismertetéséről, hanem a szükségletek közterületen
végzésének jogáról szól a diskurzus
Az exploitation splatter
mozgalmak radikalizmusának ez a lényege. Nem elég, ha útonálló módjára
fosztogatják (illetve szeretnék a progresszív adózással) a középosztályt, hanem
érezzék is szarul magukat. A minimális komfortérzetet is el kell venni tőlük.
Mert bűnösök. Bűnösök abban, hogy kultúrális tőkét hoztak otthonról, ami csúnya
dolog. Kérdezd meg Bourdieut! Bűnösök abban, hogy fizetésükből el tudják
tartani magukat és a munkahelyükön kötelező napi penzum letudása után nem az
önkormányzathoz igyekeznek segélyért, hanem plusz órákat fektetnek saját
vállalkozásaikba vagy a második melójukba. Kérdezd meg a HVG-ét! Ilyet csinálni
kizárólag Londonban dícséretes, hazai pályán szigorúan kapitalista
kizsákmányolás. És bűnösök abban, hogy felelősséget közösségükért,
családjaikért, barátaikért, kutyájukért éreznek és nem a penetráns bűzt
árasztó, dolgát maga alá végző csöves iránt. Azokat legszívesebben bottal
piszkálnák le a buszról.
***
„Amerika a világ legszabadabb országa, mindenki maga dönti el, hogy él!”
– minimum százszor hallottuk ezt a legtipikusabb amerikai mondatot,
kötelező tartozéka a mindenkori beiktatási beszédnek, de egyáltalán nem tudjuk
mit jelenthet. Vagy jelentett valaha. Mert a klasszikus mondat valahogy így
folytatódott: „Mindenki saját
szorgalmával, becsületével, munkájával dönti el, hogy szegény lesz vagy
gazdag!” Nyilván, mint minden ideáltípus, ez sem állja meg a helyét a
valóságban, de messze vonzóbb gondolat, mint a mindentingyenmindenkinek társadalmi homeopátiája.
