Törékeny nőként én bizony félek. Hiszen Ausztriában a legerősebb párt nyíltan bevándorlóellenes, nacionalista, amelynek vezetője echte, büszke náciként indult és azóta sem változott sokat. Az osztrák pincék mélyéről közben brutális titkok, sokszorosan megerőszakolt családtagok kerülnek elő időről időre. Adolf Hitler is ott lett olyanná, amilyenné lett.
Elég jól szopok.
Ha lenne Nobel-díj szopásért, szerintem már megkaptam volna.
Sajnos ezért nem jár, de ha járna, az is csak annyit jelentene: elismerték a teljesítményemet egy bizonyos területen. Ennek megfelelően az a Nobel-díj, amelyet irodalmi tevékenységért adnak, annyit jelent: nagyon sokak, meg a svéd királyiak szerint az illető jó könyvet írt.
Se többet, se kevesebbet.
Ha valaki valamihez nagyon ért, az nyilvánvalóan nem jelenti, hogy ugyanez a valaki mindenhez nagyon ért.
A Nobel-díjas Elfriede Jelineknek például lövése nincs a magyar kultúrpolitikáról, belpolitikáról. A remek rendező Michael Hanekének sincs. Ez nem gond.
A gond az, hogy ők és további cimboráik ennek ellenére levelet írogatnak a kultúráért is felelős magyar miniszternek, amelyben diktatúrát, cenzúrát, tönkretételt emlegetnek. Egyikük, bizonyos Wurm, kikéri magának a „politikailag motivált” vezetőváltást a Nemzeti Színház élén. Ez az egyetlen konkrétum, amelyet a hosszú, kioktató libkom sirámok tartalmaznak.
 |
| Kathrin Röggla - minden népnek megvan a maga Vásárhelyi Máriája |
A Röggla nevű nőci például ilyet nyom Balognak: „Ezért azt várom öntől, hogy ne csak a Nemzeti Színház igazgatójának pusztán politikai okokból történő eltávolítását vizsgálja felül, hanem azokat az intézkedéseket is, amelyek a független színházak pénzügyi ellehetetlenülését vonták maguk után. (…) Még valami: bizonyítsa be, kérem, hogy az ön országának színházi szcénája továbbra is az európai kulturális közélet eleven és haladó szellemű alkotóeleme, nem pedig valamiféle nacionalista életérzés poros múzeuma.”
Haladó szellemű? Ezeknél tényleg muszáj marxistának lenni? Oké, hogy Jelinek is komcsi, 1974-től párttag, de mára azért odaszólhatnának egymásnak: figy, ez már nagyon nem menő, ez a haladó szelleműzés.
Hogy mégis ki van jóban az egész csoffadék akciót szervező Burgtheater-igazgatóval, aki minderre rá tudta venni ezeket a jóembereket, arról gőzöm nincs, de érdekelne. Az a valaki mindenesetre elfelejtette tájékoztatni Wurmot és barátait, hogy a függetlennek hazudott színházak időközben megkapták azt a közpénzt, amelyet a magyar adófizetők dobnak össze, s amelynek elosztásával a magyar választópolgárok bíznak meg képviselőket, szóval pont nekik van közük a sztorihoz. Meg arról sem szólt a nagyon okos informátor, hogy Alföldi esetében leváltásról szó sincs, csak arról van, hogy lejárt a mandátuma.
Ez aztán a botrány! De ha az, vajon miért nem tiltakozott Wurm ás Röggla öt éve, amikor Alföldi lett a főnök? Arról meg Hiller István döntött (és nem a pályázat). Olyan figurát rakott oda Hiller, aki korábban bulvártévében gyepálta a politikai ellenfelet, jó káder volt tehát, megtestesítője a szoclib kultúreszménynek.
A sipákolás akkor mégis elmaradt. Nagyon helyesen egyébként.
A beszédes nevű Wurmnak ugyanis ahhoz sem lett volna semmi köze. Másrészt az, hogy valaki melyik akolba tartozik inkább, semmit nem mond arról, képes-e minőségi munkát végezni. Ezt már csak tudhatnák egy olyan országban, amelyben az iskolaigazgatóknak is van párttagkönyvük, valahová mindenkinek kötelező tartoznia, ha érvényesülni akar. Alföldi tehát ballib kultúrliebling volt, ennek köszönhette a posztját, ám mindemellett képes volt ellátni a feladatot, tisztességesen vezette a Nemzetit. Ahogy a mostani vezetéshez közelebb álló új igazgató is minőségi munkát végzett már néhány színház élén.
Wurmék ráadásul a tolerancia napján fogalmazták meg okoskodó soraikat arról, hogy nem tolerálnak mást, csak azt, ha Alföldi Róbert vezeti a Nemzetit. Akár lejárt a mandátuma, akár nem. Csakis ő lehet. Senki más.
Ez ám a tolerancia, kérem!
Vajon írjak én is az osztrák kultuszminiszternek? Vagy a kancellárnak? Írjak neki arról, hogy törékeny nőként én bizony félek? Hiszen Ausztriában a legerősebb párt nyíltan bevándorlóellenes, nacionalista, amelynek vezetője echte, büszke náciként indult és azóta sem változott sokat. Az osztrák pincék mélyéről közben brutális titkok, sokszorosan megerőszakolt családtagok kerülnek elő időről időre. Adolf Hitler is ott lett olyanná, amilyenné lett. Rettegek, hogy az osztrák vezetés nem tudja, talán nem is igazán akarja féken tartani társadalmának sötétbarna erőit, s ez veszélybe sodorhatja a békés, stabil magyar demokráciát is.
Befejezésként pedig leírhatnám:
„Még valami: kancellár úr, bizonyítsa be, kérem, hogy az ön országa továbbra is az európai közélet eleven alkotóeleme, nem pedig valamiféle nacionalista életérzés poros múzeuma.”
Lehet ilyet, de minek?
Megmondom hát a tutit: foglalkozzon mindenki azzal, amihez ért, amivel másoknak, sokaknak örömet okoz. Rendezzen, írjon.
Én meg majd szopok. Ígérem.
