Néha bizony fura döntések
születnek a bíróságokon. Az igazságszolgáltatás funkcióját betöltő hatalmi ág
még mindig siralmasan működik. Ezt – sóhajtozva ugyan – de már megszokhattuk.
De hogy az ügyészség – amelynek dolga az egyes büntetőeljárásokban, hogy a
közvádló szerepét betöltse, illetve a nyomozást, a büntetés-végrehajtást és a
közigazgatás működésének törvényességét felügyelje – ilyen impotens legyen!
Nos, nem gondoltuk volna. A rendszerváltás óta az ügyészség többé-kevésbé helyt
állt a büntetőeljárásokban. Azaz vádat emelt, ha bármiféle bizonyítékra lelt;
vagy nyomozást indított, ha a gyanú árnyékát vélte felfedezni. Mondhatni
törvényesen tette a dolgát. (Más kérdés, hogy a bénázó bíróság miatt voltak
ügyek, amelyek „elhaltak”, az időből kicsúsztak, vagy éppen röhejes módon
teljesen ellentétesen ítéletek születtek a különböző szinteken.)
Most viszont nagy csalódást
keltett a Fővárosi Főügyészség is. Ugyanis bűncselekmény gyanúja hiányában elutasította
azt a feljelentést, amelyet Gyurcsány Ferencnek, a szocik volt elnökének, a
korábbi pártfinanszírozásával kapcsolatos kijelentései miatt tett Gulyás
Gergely képviselő. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket a Toronyházban.
Pedig Gyurcsány „coming out”-ja
elég világos volt. Legalábbis majdnem tízmillió magyar ember számára
fogalmazott érthetőn. Kivétel a csecsemőket, illetve úgy látszik a fővárosi
ügyészeket. Október 14-én ugyanis a következőket mondta
az MSZP-ről: "én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt
oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem
tudjuk". Érthető már? Vagy írjuk le még egyszer a csecsemők és az ügyészek
kedvéért?!
Persze Ferenc testvér célja nem a
beismerő vallomás volt. Csupán ravaszul meglebegtetett egy törvénytelen
cselekményre utaló magatartást, pusztán azért, hogy belerúgjon a szocikba. Ez
persze illeszkedik a Demokratikus Koalíció stratégiájába, hisz szeretnék
ráalkudni magukat valamilyen közös ellenzéki listára, amihez arra van
szükségük, hogy a szocik kárára erősödjenek. Voltaképp a biztos baloldali
szavazók piciny tortájából szeretnének nagyobb szeletet vágni. Ezt pedig a
többiektől kell elvenniük.
Ezen persze gyorsan meg is
sértődtek a legkeményebb szocialista politikusok. Szanyi Tibor szerint
a Gyurcsány által felvetett kérdést „sehogy nem kell értelmezni.” Illetve így
folytatta mondandóját: „Nekem személy szerint egy ötletem van: vagy a Lipótra,
vagy a Csillagba, ennyi.” Azaz Gyurcsány húzzon el – vagy a böribe, vagy az
elmegyógyintézetbe.
Tény, hogy Gyurcsány – minden politikai
stratégián túl – világosan célzott valamiféle törvénytelen lóvéra. És tény,
hogy a minap, a Fővárosi Főügyészség ennek ellenére elutasította a további
nyomozás lehetőségét. Mindezt pedig azzal indokolta, hogy a feljelentés
„bűncselekményre utaló konkrét ténybeli alapot nem, csak a feljelentők
következtetéseit tartalmazta.” Illetve: „az Állami Számvevőszék az MSZP
2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése során
szabálytalanságot nem tárt fel, a párt a párttörvényben meg nem engedett vagyoni
hozzájárulást nem fogadott el.” Mintha egy pénzügyi beszámolót nem lehetne
meghamisítani! Főleg egy olyan pártban, ahol a hazudozás és a hamisítás
mindennapi rutinná vált.
De Gyurcsány valójában csak
lebegtetett és a saját pártja érdekei szerint politizált, amikor a
törvénytelenségre utalt; illetve bármit is mondott most, az akkoriban leadott
pénzügyi jelentés rendben volt. Micsoda álszent érvelés ez kérem! Olyan, mintha
feltennék egy videót a YouTube-ra, amiben úgy fogalmaznék, hogy „a vagyonomat jobb
ha nem is tudjátok, hogy honnan szereztem, de gazdag vagyok, az adóbevallásom
pedig papíron rendben van.” Vagy: „jobb ha nem is tudjátok mit csináltam tegnap
este a feleségemmel, habár hupikék monoklija van, ő nem fog ellenem vallani”.
És ezek után nem nyomozna senki utánam?! Ugyan kérem!
A pártfinanszírozási kérdéseken
több évtizede vitatkozik a politikai elit. Kissé álságosan kezeli minden párt
ezt a kérdést, hisz a zavarosban lehet csak igazán halászni. Jelenleg is folyik
a polémia, konkrétan a kampányfinanszírozási szabályokról. De minden
átláthatatlan szabályozás ellenére egy biztos: sem bűncselekményből származó,
sem más országok által felajánlott pénzeket nem fogadhatnak el a magyar
választásokon induló pártok. Ezért is megdöbbentő, hogy nem indult nyomozás
Gyurcsány szavai miatt. És azt a kérdést sem vizsgálta senki, hogy a párt 2009.
évi „bevallása” tényleg a valóságot tartalmazta -e. Mert ha Gyurcsány igazat
szól, akkor nemcsak törvénytelen lóvéról van szó, hanem a számviteli törvény
megsértéséről is.
Mindamellett Gyurcsány ügyesen
taktikázott. Egyrészről az újabb „igazságbeszédével” egy jó nagyot rúgott
Mesterházyék nagy fenekébe, másrészről a saját helyzetét is tovább erősítette.
Hisz a megszólalása előtt két lehetőséget kellett mérlegelnie – és egyik sem
tűnt rossznak számára. Mert ha elindul az eljárás, ha Gyurcsány ismét az
ügyészség, vagy egy esetleges vádemelés után a törvényszék előtt állna, akkor
megint eljátszhatta volna a mártír szerepét. Ismét ficánkolhatott volna az
„Orbán-diktatúra” áldozataként. Ami nem kevés muníciót jelentene a baloldali
szavazók kegyeiért folytatott versenyben. Ha pedig nem indul nyomozás és a
vádemelés sem történik meg (végül is így esett), akkor sincs gond, hisz elmarad
a jogi hercehurca, mi pedig szemtanúi lehetünk egy bukott politikus
megtisztulásának.
Minden okoskodás ellenére van
azért tanúsága a történteknek. És jól látható a paradoxon is. Az ügyészség lőtt
egy öngólt, így az igazságszolgáltatásba (és nem utolsósorban a pártok
moralitásába) vetett alig tapasztalható állampolgári hit tovább halványodott.
Gyurcsány ismét csak kicsusszant az igazságszolgáltatás kezéből és megúszta az
egyébként is nehézkesen gördülő „elszámoltatást”. Ráadásul égbekiáltó
ellentmondás, hogy Gyurcsány úgy sejtet törvénytelenséget és úgy rúg egy
jókorát a szocikon, hogy voltaképp magát vádolja be. Ugyanis a pártfinanszírozásért, illetve az
esetleges törvénytelenségekért a párt akkori vezetője, azaz ő maga a leginkább
felelős.
Gyurcsány igazi művésze a mocskos
politikai játszmáknak. Hisz úgy tartott meg egy „igazságbeszédet”, úgy mutatta
magát „tiszta politikusnak”; és végül, de nem utolsósorban, úgy gyengítette
sikerrel szocialista ellenfeleit, hogy saját piszkát kente rájuk. Ügyes –
mondhatnánk, ha már egy fikarcnyit sem hinnénk a politikai erkölcsben.