Az én neofasisztám jó neofasiszta

John McCain leneofasisztázta Orbánt. Vagy nem. Vagy mégis. Tök mindegy, a posztok kijöttek a Válaszon és a Mandin is a témában, már napok óta megy a nagy jobber kesergés azon, hogy "Úristen egy mega-republikánus ha ilyent mond, a következő az, hogy megszórnak atommal." és hasonlók. Piréz is beszállt a kórusba, de szólt előre, hogy az atlantista, csicskulós poszt után várja Boogieman konteo-osztagát.

Hát tessék.

Ahhoz, hogy a vérnyomás megemelkedjen, a pulzusszám szaporább legyen, s immár Záhony helyett Hegyeshalmot fürkészve várnánk a „felszabadító csapatok” érkezését, nagyon fontos belenézni a lapok mögé, és kicsit áttekinteni az események jelenlegi folyását. A Boogieman-elmélet már régóta körvonalazódik a különböző posztokban, legutóbb Victor Ponta hirtelen tündöklése és gyors bukása kapcsán kezdtünk el azon filozófálni, hogy talán valami enyhécske összefüggés lehet, hogy a „román nép egységes akarata” kb. 10 perc leforgása alatt egy asszimilált szász felé forduljon a pár éve még kétharmadoló Pontától, miután amaz lehajolt pár merdzsóért a Lukoilnak a Fekete tenger parti party-ban.

Körvonalazódik itt is a „metafizikai korrupció” elmélete", aminek a lényege, hogy Janukovics medencéjétől Papcsák zuglói varázsbudijáig (amibe sosem szart a Karácsonygeri) mindenki korrupt, aki valaha köszönt életében „Zdrasztvujtye” formulával egy üzleti beszélgetésen. Az egy dolog, hogy vannak korrupt emberek és van korrupt vezető, de a metafizikai korrupció nem alacsonyodik le a tények szintjére.  Magyarilanden ezt most épp a szabadon gondolkodó Vágó Gábor nyomja nagyon, de ahogy 4 éves képviselői munkájában, ebben sem találhat a külvilág egy darab értelmes momentumot se…

A „metafizikai korrupció” azonban nem emberekről és vezetőkről szól, nem is csak minket jellemez, az egész Világot áthatja. A lényege, hogy úgy Létezik hogy se tárgya, se alanya nincs, átitatja a Rendszert magát, sőt esetek és bizonyítékok sem kellenek hozzá, mert amolyan illyésgyulai szinten van ott „az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában.” Hol korrupció van, ott korrupció van. A „metafizikai korrupció” felvázolása után rögtön hullanak a fékek és egyensúlyok, majd a végén már „gyanús lesz a rendszer”, aztán nem kell sok, hogy a Rendszert meg kelljen buktatni (forradalom) ezt követően máris iktatható a saját, baráti rezsim.

Grúzia, Ukrajna, Egyiptom, Lybia, Szíria. Ezt – ha lehet – az „ötödik hatalmi ág” is elvégzi jobb helyeken. Egy jól felépített médiabotránnyal elegendő úgy befolyásolni a közhangulatot a működő demokráciákban, hogy a következő választáson a kívánt fordulat létrehozható legyen. Más helyeken ott van a Charles Gati által már hónapokkal ezelőtt meglebegtetett „egyéb módszerek” egész garmadája a „csendes Amerikaiak” holmi ellenzéki szalonokban történő zongorázós croonerkedéseit is beleértve egészen a „hős ellenállók” felfegyverzéséig. Az „arab tavasz” eseményei ma már egészen máshogyan néznek ki, miután kiderült, hogy ennek kapcsán nem a „fiatal arab demokraták csillogó szemű forradalma” történt, hanem mindenféle kétes és tömeggyilkos rezsimek születtek meg, amelyekben egy a közös:

nem haverkodnak az oroszokkal.

Ha ugyanis a világpolitikai térképet nézzük, az úgynevezett Ba’ath Párt – ami Bush iraki háborújáig Irakot, Assad révén Szíriát, és ugyan komoly áttétekkel, de Mubarak révén Egyiptomot is irányította, tulajdonképp a késő-brezsnyevi időszak szovjet nyomulásának utolsó maradványa volt. Olyan „pánarab nacionalista - szocialista” rezsimek, melyek részben az olajválság alatt, vagy közvetlen utána születtek, és nem is elsősorban az Amerikához fűződő ambivalens viszonyuk volt a probléma, hanem a szovjetektől megörökölt kapcsolatrendszer által Oroszországhoz fűződő kordiális kapcsolataik. Ez legszembetűnőbb az Assad rezsim esetében volt, Szíriát a geopolitikai szakértők tulajdonképpen „Oroszország utolsó hídfőállásaként” írták le, mielőtt az „arab tavasz” keretében ki nem tört volna ott is balhé.

Tulajdonképpen Oroszország utolsó közel keleti haverját akarták elpucolni, de egyrészt Putyin bekeményített, és bevállalta a szír polgárháborút, másrészt az, ami Szaddamnál, később Khadafi és Mubarak esetében működött megakadt Assadon és a hatalmas gyönyörű „demokratikus” változások beletorkollottak abba, amit ma az ISIS terrorja jelent a közel keleten. Nem mellesleg a Fekete-tengeren hajókázó orosz flottát is emiatt akarták kilakoltatni a kézivezérlésre kapcsolt ukránokkal, annak meg ismert mi lett a vége…

A fagyi visszanyalt.

Nos, érdemes ezen a ponton elkezdeni beszélgetni a jó öreg, Orbánt neofasisztázó John McCain szenátorról - az egykori vietnámi hősről, aki megmenekült a POW-táborból - kicsit megkapargatva a felszínt a közhelyes infók mögött. Ha az egyébiránt jelen esetben a jobber média után kullogó, de a témára erősen rábukó Index-444 vonalat követjük, hamar McCain lesz a „legbefolyásosabb befolyásoló hatalmas gigarepublikánus atyaúristen csávó, aki majdnem akkora arc, mint ami az akciófilmekben az ősz faszi, aki rendszeresen megbízza Brúszviliszt a világmegmentéssel.” Ez a meghatározás azonban csak részben igaz, McCain korántsem akkora királycsináló, mint amilyennek elsőnek tűnik, de nem is kispályás ürge, ez szintén tény.

John McCain – kritikusai és barátai meghatározása szerint is – „conservative, but not a conservative”. Ez amerikai meghatározás szerint inkább jelent egy „republikánus társutast” semmint az amerikai konzervatív gondolkodást követő, ezen szellemi irányzatokat magáévá tevő, elkötelezett politikust. Ahogy életrajzában írják, igazi „maverick” azaz amolyan belső ellenzékinek számít, aki nem követi pártja irányvonalát, csak mint ahogy Martin Riggs követi a szolgálati szabályzatot. Régi motoros és a mostani monomániásan ismételgetett neofasisztázás és korrupciózás közepette érdemes leírni a magyar sajtóban a „Keating five” kifejezést, ami a Rendszerváltás táján 1989-90-ben robbant, és aminek részese volt John McCain is. Ez a (valódi) korrupciós botrány amúgy arról szólt, hogy öt szenátor (köztük McCain) kicsit túllobbizták magukat egy csődbe ment takarékpénztár kisegítése során. Egyébként a másik 4 szenátor a demokraták közül került ki, tehát nem új keletű az ellenoldali haverkodás a részéről. 10 év kellett ezután McCain-nek, hogy kimossa magát a „korrupt washingtoni héja” szerepéből, de 2000-ben, amikor George W. Bush-sal küzdött a GOP-n belül az elnökjelöltségért, pont azzal kerekedhetett felül Bush, mert McCaint a Republikánus Párt keménymagja még mindig „kriptodemokratának” tartotta.

Politikai döntései tekintetében azóta is kb. 50-50 szavazat-aránnyal rendelkezik republikánus és demokrata irányokban, több olyan „apróságban” is különböznek nézetei a republikánusok elképzeléseitől, mint adókérdés, fegyverviselés, társadalombiztosítás: tehát az ottani közéletet leginkább érdeklő kérdések. Az a tény tehát, hogy eleve a külügybe „száműzték” azt is jelzi, hogy McCain-t (aki aztán 2008-ban végül eljutott az elnökjelöltségig Bush-t követően, de végül újra vesztett) igazából „felfelé buktatták” jelenlegi „befolyásos” pozíciójába, ahol aztán kedvére trollkodhat.

Amit meg is tesz rendesen. Gyakorlatilag, bárhol fordul is meg, bárhol nyilatkozik, csak a szart keveri az öreg, akin talán kezd úrrá lenni a demencia, de az is lehet, hogy amolyan „suttyó vén amcsi” stílusban játssza a „redneck Kerényi” szerepét, hogy legyen kitől elhatárolódni a meghatározó Republikánusoknak. Csak ő buzilobbizás helyett neofasisztázik. Ezek a belső szelepként használható „scapegoat” figurák amúgy elég régóta tenyésznek a Republikánus párt környékén, legutóbb például Rush Limbaugh borzolta a kedélyeket azzal, hogy eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ha újra elszakadna az egykori Konföderáció, lévén a kulturális és gazdasági különbségek manapság még nagyobbak, mint voltak a Polgárháború idején. John McCain volt az is, aki nemes egyszerűséggel „lehitlerezte” Obamát, amin jókat kacaráztak az amcsi sajtóban. De John McCain nevezte „országnak álcázott benzinkútnak” Oroszországot, és belőle űzött gúnyt az ISIS, amikor kiposztolta két lefejezés közé a vigyorgós-haverkodós képet John McCainnel.

Mert McCain „troll-körútját” legjobban az mutatja, hogy ahol jár, ott kapnak egy taslit a ruszkik, ami aztán vagy jól sül el, vagy nem. Volt ő Moldáviában, volt Romániában, aztán jött Ukrajna, ahol megint lebőgött, hisz sikerült konkrét nácikkal ágyba bújnia, ami azért valljuk be lószar ahhoz képest, ahogy a vén szivart jól megvezették az ISIS-esek.

Az öreg eléggé csőlátású: ha épp oroszbarát rezsimet buktat, az ő szemében a helyi „ellenzék” hirtelen egy nagy demokratikus masszává olvad össze, és tulajdonképp most szomorúak lehetünk, hogy Ové betiltotta a Magyar Gárdát, hisz egész biztos rakhatnák ki Facebookra a csodás fotókat arról, hogy „ezek a nagyszerű emberek milyen csodás munkát végeznek Orbán neofasiszta rezsimjének megbuktatásában.” Az a videó mindenesetre már virális, amiben tavaly, John McCain azt taglalja a Fox News-ban, hogy Amerikának fel kéne fegyvereznie az ISIL-ISIS csoportot. Látunk is amúgy amcsi puskákat nem is keveset az ISIS videókon, amikről máig nem tudni, hogy kerültek oda. Mivel a hivatalos amcsi szervek állítólag nem adtak el fegyvert, így a Szíriában többször is a ma budapesti külügyi ügyvivőként szolgáló, demokrata kötődésű karrierdiplomata Mr. Goodfrend társaságában turnézó John McCain, igazából azóta is kénytelen magyarázkodni emiatt.

Mivel ez a külpolitikai fiaskó egyre kínosabb, nem beszélve arról, hogy jelen pillanatban épp az oroszbarát Assad-rezsim a leghatékonyabb ellenfele a terjedő ISIS-kórságnak, tehát állíthatjuk, hogy az amcsik keverte szart az oroszok teszik rendbe (Assadot továbbra is ők fegyverezik és pénzelik) így ő is rátalált Amerika kedvenc új Nesquick-nyuszijára, Orbánra, akibe igazából simán bele lehet rúgni, ha szorul a hurok. Az ISIS-krízis, a fergussoni zavargások, az Ukrajnában a zsákmányszerzésen kívül töketlenkedő Obama-adminisztráció, a belső gazdasági stagnálás, a Kína felé megtörtént ijesztő méretű eladósodás, a folyamatos külpolitikai kudarcok helyett egy jó kis Orbánozás olyan manapság Washingtonban, mint amikor

a dühös hülyegyerek jól felpofozza a plüssmaciját, mert nem mehetett ki játszani.

A világpolitikai helyzet azonban egyre tisztább és egyre élesebb. A Republikánus vezetésű, Obamát váltó adminisztráció pedig köztudottan kevésbé szívbajos, tehát nem kéne túltolni a kuruc bicajt, és valóban érdemes lenne legalább informális szinten is felvenni a kapcsolatot a valóban meghatározó Republikánus körökkel, és eligazodni a jövőt illetően.

2016 fontos dátum lesz ugyanis a Fidesz életében is, hisz ha minden a forgatókönyv szerint alakul, akkor nem Hillary Clintonnak fogják mégse hívni Amerika elnökét.  De biztosan nem is John McCain lesz az. Most a kormány ugrabugrál egy picit, de tulajdonképpen a Fidesz pártvezetésén múlik a legtöbb, hogy jön-e legközelebb is Finkelbaum 2018-ban rezsit csökkenteni a győzelemért, köszönhetően a „remek pártközi kapcsolatoknak” vagy 2016 után be leszünk tolva a darálóba, ahogy azt láthattuk korábban számos állam esetében. Ennek az esélye azonban megint csak kicsi: Magyarország akárhogy is nézzük NATO tagország, EU tagország, pofázni tehát az amcsiknak is lehet, de mi se Ukrajna se Szíria, se valami laza kis „csatlósállam” nem vagyunk immár, hogy úgy lehessen itt csapatni a kézi vezérlést, mint keletebbre. A módszerek is kifinomultabbak lesznek tehát, és lehet egy pici „atlantizálódás” vagy „visszatérés a nyugatos gyökerekhez” elég lesz Orbán számára.

Egy időre.

Annak a verbális terrornak ugyanis mindenképp lesz következménye, amit az utóbbi időben el kellett szenvednie a magyar kormánynak, és Orbán Viktornak személyesen, hisz a politikai beszédhez az is hozzátartozik, hogy „nekem igazam van, mert azt mondtam, ha nincs, akkor sose mondtam.” És hát épp ezért valószínű, hogy Fico sem véletlen lebegtette meg pár napja, hogy fél év múlva egyszerűen lemond, hisz a Slovnaft orosz bizniszei kapcsán már be is tárazta magának azt, amit a csehek és a magyarok után a románok is megkaptak.

Mert Amerika számára nincs bal meg jobboldal, Amerikának érdekei vannak immár 10 éve.

És következetesen viszi is őket végig függetlenül az ottani kormány színezetétől. Csupán a módszerek különböznek, melyek jelen esetben sokkal „kifinomultabbak” mint a republikánusok baráti bombázásai. És ez itt, az EU keleti végein a választások finom manipulálását, a média ötödik hadoszlopának latba vetését, a közvélemény befolyásolását jelentik. Ezt ismerjük mi is. Pár napja megírtuk, hogy Clinton és Soros egész kis „gyárat” üzemeltet arra, hogy létrehozza a Világ új vezetőit. Örömmel jelentjük, hogy létezik John és Cindy McCain Institute ahol a hitvallás úgy szól: „A McCain Intézet küldetése az Arizonai Állami Egyetem keretében az, hogy kiképezze a jövő vezetőit, mely vezetők a biztonságon, a gazdasági lehetőségek kihasználásán, a szabadságon és az emberi méltóságon alapulva irányítanak az Egyesült Államokban és szerte a világon”.

Nos…. erre azt hiszem nincs is mit mondani.