Nézem-nézem a közvélemény-kutató intézetek méréseit, s csak ámulok és
bámulok. Egyik szerint stagnál a Nagy Ellenzéki Összeborulás (NÖB), a másik
szerint meredeken zuhan. A harmadik Fidesz erősödést lát, az előbbi csökkenést.
Valamelyik szerint bejut az LMP, a harmadik meg állítja, hogy esélye sincs.
Abban ugyan megegyeznek, hogy a Fidesz vezet, a NÖB a második, a Jobbik pedig
szorosan ott nyomul mögötte – de abban megint ádáz vita folyik, hogy lesz-e
kétharmad, nyer-e egyéniben a Jobbik, vagy hogy végül milyen arányok is lesznek
az új választási szisztéma szerint majd a következő parlamentben. Szóval ámulok és bámulok. Próbálom megérteni.
Aztán látom, hogy a „tudományos politikai jósdák” mindenféle zagyva mérési
módszerekről, hibahatárokról vitatkoznak – teljesen érthetetlen módon. Az
arányok, a pártsorrend nagyjából hasonló, de minden más, a részletek – pontosabban az
izgalmas részletek – csöppet sem mutatanak egységes képet.
Azt kell gondolnom – sajnos – hogy az egész közvélemény-kutatási játszma
a kampány részévé vált. Tehát nem mérnek, hanem mérnek és manipulálnak.
Megpróbálják befolyásolni az egész küzdelmet. Az egész közvélemény-kutatási disputa így számomra egy bullshit, egy
nagy szarság!
Furcsamód, egyetlen dologban van azért valamiféle egyetértés. Méghozzá
a Jobbik „visszaerősödéséről”. A párt ugyanis nagyjából elérte a 2010-es
támogatottságát. Legalábbis számszerűleg. Hogy ez mit fog jelenteni
gyakorlatban, nyilván függvénye annak, hogy a többiek hogy teljesítenek majd,
illetve annak is, hogy egyéniben tudnak e körzetet nyerni.
Mindezek ellenére az is jól látszik, hogy ez a „siker”, miszerint a
2010-es szintre vissza tudták tornázni magukat, jól láthatóan nem a saját
sikerük. (Amennyiben sikernek vesszük, hisz annak fényében, hogy győzni (!)
akarnak, illetve van saját miniszterelnök-jelöltjük, s koalícióra sem akarnak
lépni senkivel, a várható eredmény
megítélése igencsak kétes lehet.)
De miért is állítom, hogy nem a saját munkájuk eredménye, hogy a
közvélemény-kutató intézetek egyöntetű véleménye szerint visszakapaszkodtak a
2010-es szintre?
A válasz pofon egyszerű. A Jobbik kampányát inkább jellemzi az útkeresés,
az esetlegesség és néhol bizony a kapkodás is. A választópolgárnak pedig az jön
le mindebből, hogy vagy a „kettős beszéd”, durvábban fogalmazva a „hazudozás”
jellemzi az egész pártot; vagy pedig tényleg fogalmuk sincs, hogy milyen úton
menjenek majd tovább. Bár amíg a szavazóbázis megvan – mért is kellene
eldönteni ezt? Az erősödés pedig, pusztán a többi Fidesz-utáló párt bénázásnak
köszönhető.
Nos, hogy a Jobbik egy hazug, „kettős beszédű” párt -e, amely a
radikálisoknak zsidózik, a primitív embereknek cigányozik, míg a mérsékeltebb,
tanultabb értelmiség felé inkább mutatja a fiatalos, ártatlan és szekértői
arcát; vagy tényleg nem leleltek még rá a meghatározó hangra – szinte
eldönthetetlen. A kérdés megválaszolását az olvasóra bízom. (Bár szerintem
egyik sem éppen pozitív a Jobbik vezetőire nézve!) Inkább nézzük meg, hogy
miben is nyilvánul meg pontosan ez a zagyvaléknak tűnő hazudozás, vagy
útkeresés!
A Jobbik óriásplakátjai és főbb üzenetei jól tükrözik az eddigi állításokat.
Mert ugye ott voltak a „Benettonos” plakátok az ősz végén. A fiatalok felé
szóló, szivárványos, már-már liberális életvitelre hajazó üzenetek. No meg az a
bizonyos kampányfilm, amiről mi is megírtuk, hogy szokatlan hangvételű volt.
Amelyben fociztak, gitároztak és szaladgáltak az álmodozó arcú, színes pólójú
fiúk és lányok. És semmi radikalizmus! Magyarkodás pedig nuku!
Aztán jött a „családi tűzhely” üzenete. Az az óriásplakát akció,
melyben a társadalom minden rétegének szerettek volna üzenni. „A jobbikos
szomszédok”. Nos, ez sem sikerült valami fényesen! A saját törzsszavazóit, a
radikálisokat jobban kiborította ez a külcsín, mint az előző, „Benettonos”kisfilm. Mi is megírtuk, hogy a képet magát, valami béna, tehetségtelen
marketinges készíthette, aki még arra sem figyelt oda, hogy a családfő kezében
lévő bor, amiből éppen önteni készült kedves kis feleségének, fel sem volt
bontva. Szóval olyan beállított, olyan művi volt – hogy azt már a saját
kurucinfós kommentelők is igen csúnyán szóvá tették.
Mindezek után következett a „szebb jövőt, szebb jövedelmet!” – népi
motívumokkal megspékelt vizuális anyaga,
amely a „szebb jövőt” köszöntéssel már kicsit visszakormányozta a Jobbik
hajóját az elégedetlenkedő radikálisok irányába. Nyilván jól mérte a párt, hogy
baj van – a puhány mondanivaló morzsolja a párt támogatóinak számát.
És végül elérkeztünk a „vezér” megjelenítéséhez. Amivel voltaképp
semmi különösebb bajunk nem volna, hisz minden pártnak kell egy olyan vezető
arc, aki „el tudja adni” a programot, illetve a pártot. Ott van Orbán, ott van
Gyurcsány Mesterházy, s végül íme,
itt áll előttünk Zázrivecz Vona Gábor. A kampány finisében ki is
kerültek ezek a képek az utcára. Kár, hogy Gábor arckifejezése igencsak
cinikusra sikeredett, illetve a képünkbe mutogatás inkább hajaz az általuk is
szapult hitgyülire. Mintha Németh Sándor szólítana meg, vagy Thomas Mann Cipolla
figurája hipnotizálna minket.
Vona futtatásának másik elcseszett példája (a Mátyás Király szindróma
mellett), hogy a Gyöngyösön lévő toronyház tetejére is feltették a nevét. A
ház, amely Magyarország legnagyobb lakóháza (holtversenyben) igencsak szépen mutat
a Vona-reklámmal. Szomszédok-szerű szocreál feelingben! Felkerült hát a király,
a saját választókerületének csúcsára…
De minden gúnyolódás ellenére, valami akkor sem stimmel a vezérrel. Cinikusan
néz és mutat ránk, miközben hipnotizálna minket; hol feminin-módon állatkákat
simogat; hol Mátyás királyként járja álruhában az országot, amiről büszkén be
is számol. Hol Gucci öltönyben szakmázik, hol gárdista egyenruhába, tetoválást villantva
keménykedik… Szóval mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Vonának is van egy szelíd és
egy vad éne.
A Jobbik – minden kétértelműsége, hazudozása, illetve kapkodó
útkeresése ellenére – biztos bejutó. A gond csupán az, hogy a választási
szisztéma és az összes parlamenti képviselők csökkenésének köszönhetően,
ugyanolyan eredménnyel 12-16 képviselőt tudnak csak bejuttatni majd. Ami a 2010-es
számhoz képest óriási zuhanás. (harmadolás legalább) Így több kérdés is felmerül.
Hová lehet elhelyezni a parlamentből kizuhanó pártcsinovnyikokat? Mit fog
szólna a kelet-magyarországi Jobbikos szervezetek nagy része, hogy a hátukon,
ismét zömében budapesti ficsúrok (köztük a Novák házaspár két helyet is
elfoglalva) menetelnek be ismét az országházba? És végül: a sok elégedetlenkedő
radikálist végleg elveszíti-e Vona, vagy ráborul az egész hóbelevanc?
Mindenesetre egyelőre még – a többi ellenzéki párt még nagyobb
bénázása és korrupciós ügyei miatt – ezzel a zagyvalékkal is képes tartani a
támogatottsági szintet a Jobbik. De meddig?