A magyarik
üveghegyen is túli országában mindig nagy eseményszámba megy, ha szamárháton,
gyalogosan, vagy repülőgépen messzi földről érkezett tanító érkezik, hogy
megtanítsa a magyarokat késsel-villával enni, meg zsebkendőbe orrot fújni.
Ezért küldte el a jó Barack király az ő kedvenc bölcselőjét Stiglitz urat
Magyarisztánba. Jótanáccsal is ellátta az idős bölcset, hogy csak akkor
boldogulhatsz a magyarikkal, ha mondasz is valamit, meg nem is. Így történt,
hogy egy szomorú őszi napon Stiglitz úr beállított a magyarikhoz. Barack király
intelmeivel…
Barack, meg az ő
szintén jóságos tanácsadói azt javasolták, meséljen a Stiglitz úr arról a
madárlátta szép új világról, ahol minden csupa csillogás és jóság, és csak úgy
tündöklik a fényesre polírozott liberalizmustól. Ahol tudásalapú társadalomból
van a kerítés, és társadalmi egyenlőség folyik a közkútból. Mesélt is az öreg
Stiglitz úr a liberális demokráciáról, hogy volt idő, amikor az emberek hülyék
voltak, de aztán felvilágosodtak, és az volt a liberális demokrácia. Meg volt a
tehetség és tőkealapú kezdeti, na az is a liberális demokrácia volt. Sőt, az
mind liberális demokrácia volt, amikor valahol valami jó volt.
A magyaroknak
eszükbe se jutott, hogy a Stiglitz úr által felvázolt fejlődéstörténet totális
képzavar, mert akkor mire fel kapott volna két Nobel-díjat.
A magyari sajtó
a beszéd után úgy emlegette a Stiglitz urat, mint jelentős gazdasági
szakembert, nagy rendszerkritikust. Aki Amerika fejére is rá meri olvasni a
visszásságot, meg a globalizációra is mer csúnyákat mondani. De még a magyarik
illiberális királyára is, persze csak módjával. Stiglitz úr eszményített állama
olyan világ, amelyben egyensúlyi helyzet tartja fönt az igazságot, a társadalmi
egyenlőség uralkodik, és nem a tőkefelhalmozás, hanem a tudás az állam belső
vagyona. Stiglitz úr olyan liberális demokráciát vázolt föl az ámuló
magyariknak, amelyben az állam által gyakorolt fékek és ellensúlyok biztosítják
igazságos társadalom kialakulását. Azt is mondhatnák a magyariak, hogy ez
valójában egy illiberális liberális demokrácia. Nem a másnapos Orbán király
zákányos elszólása az orosz meg török állam nagyszerűségéről. Hanem az, amit
amúgy mögötte megsejtettek a magyarik, vagy legalábbis érteni akartak alatta.
Stiglicz úr tehát eszményi liberális demokráciája illiberális, csak nem nevezi
annak.
A magyarik
elgondolkodtak ezen az igazságbeszéden, mert közben tudva tudták, hogy a nagy
térítő út előtt, Stiglitz úr a Barack királynak dolgozott. Ott bábáskodott a
Klinton király alapítványa körül, Soros udvari mágussal is jó barátságban van,
és a Világ Bankját is eligazgatta. A Barack király és jóságos tanácsadóiról
viszont úgy tudták a barbár magyarik, hogy mézes-mázos alapítványokkal,
tejjel-mézzel folyó világbanki kölcsönökkel terjesztették a maguk igazát, meg a
maguk iparát. Az Európával megkötendő kereskedelmi traktátumba is szépecskén
bele akarják csempészni a furcsa búzájukat, meg a világrengető
gázkitermelésüket. Az alapítványi zarándokok meg szerte Európában, meg a
magyarik országában hirdették a Barack király igazát, de ez nem tetszett az
Orbán királynak meg a híveinek. Megaztán nem is lehetett eldönteni, mit is akar
ez a Stiglitz úr. Vagy melyik az igazi?
Mert a magyarik
egyetértettek ám a Stiglitz úrral, de azt látták, hogy olyan demokráciás
országból jön, amelyik végletesen el van adósodva a kommunista Kína felé,
óriásiak a társadalmi különbségek a szegény meg a gazdag között, és amely
borzasztóan erőszakos a más országokkal szemben, ha megharagszik.
Ha meg ekkora
ott az igazságtalanság, akkor minek tolta ennek a szekerét ez a Stiglitz úr? Ki
is et a Stiglitz úr?
Szóval
lényegében volt itt egy bácsi, aztán érvelt is meg nem is, izé is meg nem is.
Szimpatikusakat mondott, minden következmény nélkül. Az egész eseménynek éppen
ezért vélhetően annyi értelme volt, hogy a 444 a cikkbe rejtve tudjon egyet matolcsizni, legalább akkora abszurditással, mint ha vegán lapban a tesco
megújult húspultjairól lenne a bekezdések között egy-egy villogó fényreklám.