„Amikor megjelent a magyar politika színpadán egy olyan tekintélyes
tömeg, amely egységesen, eredetien és eredményesen követelte, hogy hagyják
békén a fogyasztási-netezési szokásait, sokan azon kezdtek el gondolkodni, hogy
akkor hogy lesz majd ebből igazi ellenzék, és kiből válhat valódi ellenzéki
vezető, Nemorbán Nemviktor 2018-ra.” – Ilyen az, amikor a
poszthatvannyolcas nemzedék magához nyúl 15
ezer kormányellenes tüntetőtől, mert szokatlanul kevesebben voltak köztük a
halálhoz közelebb, mint az megszokott volt eddig.
Jajj, mennyi értelmes arcú, fénylő tekintetű fiatalember van itt –
vágyott élménye végigkíséri a magyari baloldal történetét születése pillanatától, amikor a sok vén kommunista a XXXakárhányadik kongresszuson elhatározta, hogy
holnaptól kiveszik a munkás szót a párt nevéből. Azóta annyira vágyódnak a
fiatalokra, hogy megboldogult csóró egyetemista korszakunkban rendszeresen
bejártunk kajálni a kerületi szocikhoz, mert mindig annyira örültek nekünk, a fiataloknak,
hogy simán szétcápázhattuk az irodájukat.
Kb. ez érezhető végig a
konrádgyörgyi értelemben vett értelmiség névadó Konrádgyurija által adott Népszabis
interjúban is. Mindig szórakoztató, hogy a megkerülhetetlen értelmiségi
szerepüket csak a magyar tudományos élet versenyellenes berögződései (bőrdívány és
a kihalásos alap) miatt megőrző értelmisik mindig előkerülnek, mikor valamit
meg kell magyarázni.
Amikor utat kell mutatni a megbicsaklott progressziónak.
Persze, ha én készítem az interjút,
a sok „miben reménykedik” kálmánolgás kérdés mellett, azért csak szóba hoztam
volna, hogy miért ennek az országnak van egyedül a közép-európai térségben
feketeöves hazaáruló értelmisége. Egyszer végignéztük a teljes német sajtót,
mert kíváncsiak voltunk, hogy az első Fico-kormány alatt, ami kb.
megfeleltethető lenne egy pásztoralberti értelemben vett MSZP és a Jobbik
együttműködésnek, milyen véleménycikkek, elemzések, weyerbélázások jelentek meg a
Cájtungban és társaiban. Mily meglepő, szinte egyáltalán nem foglalkoztak vele.
De ez csak zárójel, vissza a Konrád-beszélgetésre.
„– Orbán Viktor három
választást nyert meg. Az Ön baráti körének van felelőssége abban, hogy az MSZP,
a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM olyan állapotban van, hogy valószínűleg
nem tudnának utcára vinni annyi demonstrálót, mint ahányan a netadó-ellenes
rendezvényeken voltak?
– A vereségben nincs.
Ha az eredmény jobb lett volna, abban lett volna egy kis részünk.”
Az önreflexió teljes hiánya. Azért
nem vállalja a felelősséget, mert végül nem Bajnai lett az Összefogás
miniszterelnök-jelöltje, ahogyan azt ők szorgalmazták Bitó László nappalijában, mikor odarendelték a teljes ellenzéket eligazításra. Az, hogy gyakorlatilag a rendszerváltás óta ez a társaság irányítja a
baloldalt, miattuk alakult ki az a helyzet, hogy komolyan vehető, széles
párt-és társadalmi támogatottság nélkül lehetett egy Gyuriferi által nem
teljesen lejáratott Mesterházy és egy messianisztikus képességekkel felruházott
Bajnai között dönteni a háttéralkuk során, abban van felelőssége a
konrádgyörgyi értelemben vett értelmiségnek. Nem a választási eredményekben.
„– Így van. És azt
gondolom, hogy ha ő a miniszterelnök-jelölt, akkor nem lett volna meg a
kétharmad a másik oldalon.”
Igen, és emellett ha a GKI elemzéseit
olvasva teszünk kijelentéseket a gazdaságpolitikáról, akkor tényleg értjük miért itt tartanak...