2014. március 31.

Együtt becsavarni egy villanykörtét

Rendes vasárnapi túlórámat töltöttem a Kispipacsban, amikor Piréz kirángatott onnan: ugorjunk ki, nézzük meg a kommereket. Delíriumos állapotom semmi ahhoz képest, ami a nagy ellenzéki dzsemborin tapasztalható volt. Fodor Gabi rá van gyógyulva a liberális buzzwordre, mintha ez érdekelne bárkit is – mármint rajta, meg azokon kívül, akik naponta ötször imádkoznak a Gizella utca irányába. Az ún. „liberális periódusok” ugyanis lehet,...
Tovább..

2014. március 29.

Mindenről Welsz Tamás tehet!

Az MSZP-ÖSSZEFOGÁS-KORMÁNYVÁLTÁS akármipárt az igazi megújulás útjára lépett. De most már tényleg. Sőt, az egész baloldal magára látszik találni. Ahogyan a Mesterházy meg is mondta az elején. Rajta van a plakáton. A változás elkezdődött. Mert most már megvan az igazi recept, tavaresek. Kár volt a Galamus-csoport kutatásait agyonpénzelni, kár volt Scheppele asszonynak tanulmányokat írni, kár volt Heller Ágnes külföldi útjait...
Tovább..

2014. március 28.

A posztkomcsik megsemmisítése: ezért megyek a Békemenetre!

Mert. Mert ma Fodor Gábor bement Kálmán Olgához. Azért. És jött azzal, hogy az Összefogás kuplerája jobb, mint a fideszes kaszárnya. Konkrétan ezt mondta… Hát azért. Fodor Gábor elérte azt, hogy zúzzak ezerrel a békemenetes nénik közé, és totál magányosan meneteljek, lévén Piréz és Mongúz valószínűleg szarik az egészbe.  Mindenkinek, aki „bizonytalan, ám kicsit azért mégis jobbos” érzelmű ember, ajánlom Kálmán Olga Egyenes...
Tovább..

Pénzvonat

Miben különbözik Mozambik, Taktaharkány és Budapest? Eltekintve attól, hogy Budapest bizonyos részein szebb a kilátás, abban, hogy míg az első kettőnek nincs metrója, addig Budapestnek most lesz meg a negyedik. Egyesek szerint ez egy hatalmas lépés, szerintem inkább érthetetlen. Persze a fejlődés jó, a fejlődés kívánatos, de az előbb említett településekhez képest még mindig három metróval előrébb járunk, így nem biztos, hogy a fairplayt...
Tovább..

2014. március 26.

Biszku rajongói: az igazi baloldal

Ez egy felfordított világ. Annak megértéséhez, hogy miért az, álljon itt e kis bejegyzés. Olvasom ezeket a csodálatos, lenyűgöző sorokat. Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne idézzek belőlük: „Én, mint 15-16 éves gyermek, ismertem a volt belügyminisztert. 1958 májusáig egy házban, egy emeleten laktunk. A ház és a környék lakói tisztelték, szerették a szerény, emberbarát, családjáért élő és politikai meggyőződéséért a konfrontációt...
Tovább..

2014. március 25.

Szigetvári vs. Galamus...

...avagy a "függetlenekértelmiség" harca Kim Scheppele kegyeiért Vihar a biliben. Vagy mégsem? Mert vajon mi oka volt Balogh S. Évának, a Galamus-csoport tagjának, hogy a választások előtt beszóljon Szigetvári Viktornak? Mi vezette a történészasszony (?) tollát, mikor arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Szigetvári az Orbán-rendszert védi?  De mi lehetett az a nyomós ok, amiért Szigetvári is klaviatúrát ragadott, s válaszolt...
Tovább..

2014. március 24.

Kálmánolga nem érti...

Ezt én nem értem – sóhajtozza a minőségiújságírás Kálmánolgája az ATV-én, miközben a szocialista pártra 5-6 watergate-botrány méretű politikai meteorit zuhan rá éppen. Nem érti, hogyan védhette a szocialista irányítású titkosszolgálat – az azóta minimum kérdőjeles időzítéssel eltávozott - Welsz Tamást, miközben 2002 óta záporoznak rá a feljelentések, nem érti, hogyan vásárolhatott be az MSZP bissau-guineai útlevelekből és...
Tovább..

2014. március 21.

Viták és emlékművek

Nagy a felháborodás, hogy a kormány úgymond tárgyalás nélkül képes emlékművet állítani a német megszállásnak: olyat, ami le kívánja tagadni állítólagosan, hogy Magyarország is kivette a részét a borzalmakból. És tárgyalás nélkül volt képes újjáépíteni, balosból jobbosra csinálni a Kossuth teret. Nos, az a helyzet, hogy nem annyira vagyok híve a konszenzusmániának: oké, hogy konzultálni meg egyeztetni kell, no de mikor a fenébe...
Tovább..

2014. március 20.

Seggberúgott Attila bohóc

Kellemes borzongással nézve a baloldal bénázását – egy sláger motoszkál a fejemben. A dallam halkan kúszik a fülembe, a címe meg már-már a nyelvem hegyén… Mindjárt kimondom… Mindjárt eszembe jut! Tudom már! Megvan! Az LGT slágere lesz ez, mely így szól: „Míg a törpe ordibál, / mert az óriás vállán áll, / míg az óriás félreáll, / mert a törpe ordibál, / míg az őrült körbejár, / miénk ez a cirkusz, / itt...
Tovább..

2014. március 19.

Biztos jó nekünk Ukrajna területi épsége?

„A határok sérthetetlensége” az egyik jelszava a második világháború utáni európai politikának, amelyet meglehetős megkönnyebbüléssel vettek tudomásul például az egykori kisantant államai (1920-ban nem annyira ragaszkodtak ehhez az alapelvhez). Az Európai Unió most ezt szajkózza azzal az Ukrajnával kapcsolatban, amelyet azzal engedett ki a kezei közül, hogy nem volt hajlandó ráígérni Putyin potom 15 milliárd eurós segélycsomagjára....
Tovább..

2014. március 18.

Walking Csirkefarhát

Ismét támad a szociális demagógia, az MSZP legmegbízhatóbb fegyvere. Eddig is felszínen tartották a témát, persze csak a szokásos hitelességi szinten (Simon "éhségmenet" Gábor és az ürgebőrbe varrt százmilliók, ugye.), de most kampányüzemmódban kezdték tolni. Maholnap már mindenki erről beszél: a maszop másfélszeresére emeli a minimálbért. De nézzük is, mi ezzel a probléma. Illetve problémák, mert több is van. Először is frissítsük...
Tovább..

2014. március 16.

Aktuál és történel – 1848, te csillag

1848 talán az utolsó olyan ünnep, ami nem osztja meg a nemzetet. Természetesen mindig arról megy a szöveg, hogy ugyanakkor a politika kisajátítja ’48-at, meg hogy a politikusok elrontják folyton. És mondják, hogy ez persze nem volt mindig így, pedig dehogynem. Hiszen 1848 igenis megosztó volt, olyannyira, hogy Széchenyi és Kossuth ellentétét csupán a feledés és az idő homálya borítja csupán. Amikor ma, Orbán Viktor arról beszélt,...
Tovább..

2014. március 15.

Még a viharról is a Fidesz tehet!

Minden rossznak oka a kormány! És tényleg… Még azt is el tudták intézni a Nemzeti Időjárásügyi Kormányhivatalban, hogy március 15-én, csak addig legyen napsütéses idő, míg Orbán Viktor be nem fejezi ünnepi beszédét a Múzeum körúton. Csak addig volt tavasz, míg a szabadságharc és a rezsicsökkentés volt a téma. Aztán küldték is a szelet, a felhőket és az esőt. Nehogy az ellenzéki pártok is tömegek előtt mondhassák el, az egyébként magasztosra...
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger