Amikor a rasszizmus-fagyi visszanyal

„Tea-Party terror!” „Rasszista támadás Missouriban!” – sikítozik összevissza az amerikai értelemben vett liberális sajtó a tengeren túl, főleg a Huffington Post, ami kb. megfelelhet az amcsi Indexnek, azzal a különbséggel, hogy olvasható írások is megjelennek rajta. Most viszont úgy tűnik, csúnyán benézték ők is, és miután kiderült, hogy az Immanuel Cleaver ügyben folyamatosan baromságokat beszélnek, most a hazánkban is ismert módszert választják, ami nem más, mint az elhallgatás.

„Madarat tolláról, liberálist sajtójáról” sorozatunk újabb fejezete következik.

A sajtópiac átalakulása Amerikában az utóbbi években kétségtelenül kedvezett a HuffPostnak. A nagy, klasszikus sajtóorgánumok megroggyanását követően mostanra már jóval erősebben nyomulnak, mint például a New York Times. A Huffington felfogható műfajteremtő sajtóorgánumnak is: nyomtatott verziója nincs, de minek is? Rovata viszont annál több: a Huff szinte minden témában kínál friss tartalmat olvasóinak a cuki cicáktól a legújabb találmányokig. Vélemény-rovatukban azonban főleg az amcsi konzik szapulása, a fegyver-téma, a melegek meg a rasszizmus vannak a kedvenc témák közt a szokásos liberális forgatókönyv szerint és a kaliforniai liberális narratívába simulva. A Huffington Post, ami egy republikánus szenátor asszonyának volt unaloműző blogocskája kezdetben, eleinte az „amcsi mandíner” volt, ahonnan szép lassan csúsztak át a politikai baloldalra. A Huffington azonban ezt a váltást nem élte meg tragikusan, és korábbi, inkább jobbos olvasóit sem riasztotta el teljesen, lévén kimaradt a vad liberális fröcsögésből. Mostanáig.

Szögezzük le, a „baloldaliság” és a „mérsékeltség” fogalmai tulajdonképpen nem nagyon vannak jó viszonyban. Ez az egyik, tipikusan önmaguk terjesztette mítosz a balos mozgalmaknál, miszerint ők képviselik a „mérsékelt, megfontolt politizálást” a konzervatív héjákkal szemben. Annál kevésbé igaz ez, hisz a következő mondatban máris a társadalmi egyenlőtlenségek radikális, azonnali felszámolásának programja mond ellent ennek.  Kérdés, hogy a baloldali progresszió mennyire erőszakos. Csak kis genyózás és csipkelődés a tespedő, lassú, tehát valóban mérsékelt és konzervatív erőkkel szemben, vagy valami combosabb dolog lesz ebből, mint mondjuk egy-két emberrablás, lövöldözés, mint amiben a RAF és hasonló ábrándos terroristák voltak érdekeltek a hetvenes években. Érthető ez, hiszen ha valaki a világ jobbá tételére esküszik, de a világ csak nem akar jobb lenni, a frusztráció biztos ki fogja hívni az ember fiából az agressziót is. A „még mindig itt ez a sok redneck” meg a „még mindig túl sok a rasszista” a „még mindig kizsákmányolják a gazdagok a szegényeket” és hasonló szövegek is mutatják, hogyan nő ki a fasiszto-liberális, mint új állatfajta 21. század politikai evolúciójának melléktermékeként. A fasiszto-liberálisok fokozottan utálják a papokat, úgy en block a keresztényeket, a nemzeteket, a gazdagokat, a „rasszistákat és antiszemitákat” (akikről általában ők állapítják meg, kik számítanak annak) a kirekesztést, a gyűlöletet, a társadalmi igazságtalanságot, a háborút, a környezetszennyezést, és ezért képesek…

Nos, újabban Molotov koktélt dobni kongresszusi képviselők ablakába. Baloldali terrorizmus Amerikában? Miért pont az ne lenne?

Adott egy Missouri-i szenátor, bizonyos Emmanuel Cleaver, aki Demokrata (azaz Obamapárti) és fekete. Olyannyira, hogy ő az egyik vezetője az Amerikai Kongresszus „feketeügyi bizottságának” vagy valami hasonló, tipikus demokrata gittegyletnek, ahol nagyon küzdenek a rasszizmus ellen. Cleaver a Demokraták egyik leghűségesebb szavazógépének számít, hisz egyrészt nagy hangon támogatta Obama megválasztását, másrészt már korábban is 95.5%-os  együtt-szavazási mutatóval rendelkezett a törvényházi szavazásokkor a Demokrata Párttal. Mivel ugyanis Amerikában az egyes törvények megszavazása egyéni lelkiismereti és nem pártfegyelmi kérdés, így gyakran megesik, hogy egy-egy törvény esetében a lobbiérdekek, egyéni üzleti érdekek és hasonlók fontosabbnak bizonyulnak az anyapárt hivatalos álláspontjánál. Ezért is van, hogy például az egyébiránt Republikánus elnökjelölt John McCain hasonló mutatója csak 54%. Azért van ez, mert mind a demokraták, mind a republikánusok úgynevezett „catch all” pártok, így mindenféle ember és politikai irányvonal megtalálható soraikban. Cleaver tehát, aki mellesleg metodista lelkész, bizonyos tekintetben konzervatívnak, más szempontból liberálisnak, megint más szempontból szocialistának számít. Egy valami azonban igaz rá: szinte bármit megszavaz, amit elé tesznek a Demokrata Párttól. Így szavazta meg a legutóbbi pénzügyi megszorítást csakúgy, mint a Monsanto Act-et, amivel a GMO termékek korlátlan terjesztésére nyílt lehetőség Amerikában.

Ekkor figyelhetett fel rá Eric King, egy fehér bőrű csávó, aki miután egy kalapáccsal betörte Cleaver ablakát, két Molotov-koktélt dobott be a képviselő irodájának ablakán. Jó kis béna volt, felvette a kamera, ahogy ott ügyetlenkedett, ráadásul fel se robbantak a bombái. De ugye a szándék a fontos: a Huff rögtön le is csapott a témára, előjött a „stock-content” gyárból a Martin Luther Kinggé maszkírozott Weaver és vele szemben a Lee Harvey Oswalddá aljasított King története. „Tea Party Terror”, szélsőjobboldali fegyverőrültek versus polgárjogi demokrata jogharcos, hála Isten, hogy nem sérült meg senki, de ha ez így megy tovább, ezek a jobbos elmebetegek lángra lobbantják Amerikát, és megölnek mindenkit! Satöbbi, satöbbi, szokásos libnyaf angol nyelven. És ekkor jött a fordulat.

Kiderült, hogy a kétségtelenül elmehagyott, és többször is pszichiátriai kezelésen átesett 28 éves férfi, Eric King, éppenséggel NEM szélsőjobbos, hanem:  a"KC Fight Back Insurrectionist Collective" nevű kitalált forradalmi szervezet vezetője. A srác közösségi netes profilja telis tele van szélsőbalos linkekkel. Jó sok Che Guevarra, még több Occupy Wall Street és egyéb trendi-menő baller szervezetek. King legnagyobb baja Weaverrel nem is az volt, hogy fekete, hanem hogy az ún. „establishment” szervilis szolgája, valamint, hogy pap. Ezért gondolta úgy, hogy szét kéne az ilyeneket robbantani a francba. De nem jött össze, tegyük hozzá: hála a Jóistennek. A 28 éves srác – története szerint – egyetemi évei alatt került kapcsolatba különböző radikális baloldali, anti-kapitalista diákszervezetekkel, melyeknek hamar aktivistája lett. Vélekedése szerint a „globális társadalomgazdasági szisztéma” felelős a harmadik világ bajaiért csakúgy, mint Amerika bajaiért. Háromszor is részt vett a Monsanto ellenes megmozdulásokon, és amikor Weaver  megszavazta a Monsanto Act-et, végleg levesztette hitét a demokrata establishmentben a mi kis amcsikomcsi barátunk. Ezért gyurmázott otthon pár bombát, és neki is cseszte Weaver irodájának. "Weaver készséges partner volt az Egyesült Államok kapitalista (sic) kormánya számára annak háború-éhes, elnyomó politikájához." Nyilatkozta elfogását követően King, akinél egy Operatív Akcióterv feliratú kézzel írott füzetben más potenciális célpontok is szerepeltek, mint például a Federal Reserve, valamint bankok és egyéb pénzügyi és hitelszervezetek irodái.

HaHától a bombáig: a civil engedetlenségtől a „cselekvés útjáig”. Ezt az utat járta be Eric King.

A különleges az egész sztoriban az, hogy ahogy kiderült, hogy „uppsz, nem is széljobbos volt az elkövető, hanem épp az ellenkezője” az egész történet varázsütésre eltűnt a mainstream media csatornáiról. Bár a Huff Post pár hete még összehisztizte ezzel a sztorival a Netet, mára egy darab anyag nem maradt. Szépen ássák is el a srácot, aki, mivel se személyi, se komolyabb anyagi kár nem keletkezett, valószínűleg megússza egy kis megrovással, vagy hasonlóval. Vannak valóban izgalmasabb témák is annál, minthogy pár holdkóros mit gondol a Zeitgeistről vagy épp a zsidó világ-összeesküvésről. Jó is ez egészen addig, amíg fegyvert nem ragadnak ezek a holdkórosok és el nem kezdenek gyilkolászni.

A legenda azonban arról szól, hogy a baloldali média a béke szócsöve, abból aztán nem lehet erőszakos nézetekre szert tenni. A balosok meg cuki kis hippik, akik a meleg és fekete barátaikkal bio-mate-teát szürcsölgetve hallgatják a trendi indie-zenekarok legújabb számait a globális felmelegedésről. És nem Monsanto-tüntetéseken és balos lapok publijain hergelik magukat a Molotov-koktélig. Pedig ugye most erről van szó. És hát ez kínos… A stockfotókkal kitolt liberális stockkontentek, a halivúdi csilivili liberális tolerancia mítosza legalábbis roppant egy kicsit. Köszönjük szépen Eric King, és köszönjük szépen Huffington Post.