Fene konok
ember a székely. Tényleg komolyan veszi, ha azt mondják neki: demokrácia. Nem
fintorog, nem nyavalyog, nem sütteti a hasát. Ha demokrácia, hát legyen az – s
meglengeti a baltáját.
Az Európai
Unióban demokrácia van. Az úgynevezett képviselő úrfik ráadásul arról beszélnek
a csillogó-villogó palotákban, hogy ne csak papoljunk a nép hatalmáról, hanem
kérdezzük is meg néha az embereket. Hogy mit is szeretnének? Mit gondolnak a
világról? Hogy alakuljon a sorsuk? Gondolják, bár úgysem érdekel senkit, de hát
ugye az elvek… Talán csupán egy-két öltönyös úr szól majd csak (meg néhány igen
férfias hölgy) – azokat meg majd úgyis beveszik a „klubba”. Beveszik az
üzletbe. A többinek meg kuss! Mert az emberek a mindennapi megélhetésükkel
vannak elfoglalva. Kis kenyér, kis cirkusz – nagy kuss! Ez az unió
demokráciája!
Aztán jön
néhány százezer konok székely… Mert az olyan…
Vasárnap
délelőtt történelmet írtak ők. A Székelyek Nagy Menetelése, amelyet a román
közigazgatás átalakítása ellen tartottak: a demokrácia győzelme volt. Pártfüggetlenül, a Székely Nemzeti Tanács szervezésével, körülbelül 150-200 ezer ember
vonult ki Gábor Áron életéhez köthető 53 kilométeres útvonalra. (Berecken
született, a kökösi csatában halt meg). A román kormány terve egyébként azért
verte ki a biztosítékot, mert azzal adminisztratív okokkal akadályozták volna
végleg meg a Székely Autonómia létrejöttét, ráadásul kicsavarnák a kormányrudat a még magyar többségű megyék vezetőinek a kezéből.
És nem is
alaptalanul demonstráltak. Az Európa Tanács 1993/1201. számú ajánlása
ugyanis előírja, hogy „ha egy régióban a kisebbségek a lakosság számához
viszonyítva többségben vannak, akkor autonóm vagy helyi hatóságokkal, vagy
saját történelmi és területi feltételeknek megfelelően, sajátos státussal kell,
hogy rendelkezzenek.”
Ezért
követelték a kormány tervezett lépéseivel szemben a Székely Autonómia
megalapítását. Azért láttunk 53 kilométeren keresztül AUTONÓMIA zászlókat. És ezért rakjuk ki ezen az oldalon, mi is!
A Székelyek
Nagy Menetelése példátlan demokráciateljesítmény. Erre
jönnek a liberális lapok és fanyalognak. Azok, akik egyébként általában félteni
szokták a demokráciát. Akik szóban mindig a „nép megkérdezését” követelik.
Gúnyolódik a 444.hu, (söröző
atyafiakat mutogatnak) vagy említhetnénk az Index hírportál szokásos ekézős kommentjeit is. De minek? A történelem túlnőtt kicsinységükön.
Nem mintha
túlzottan őszinte lenne, de az Együtt 2014 és az MSZP legalább szóban mellé
állt az ügynek. Muszájból inkább… Aztán jönnek a férgek a szarból. Kálmán C. György irodalomtörténész, a
támogatás miatt szakít Bajnaival és azt írja: „Kiafaszt akarnak ezek
nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek.” Ő egyébként irodalomtörténész… Vagy Ara-Kovács
Attila, aki szintén a kiállás miatt lép le az Együtt 2014-ből. És jönnek még majd
a héten, szépen, lassan, a szarból…
Mindeközben
másképp is lehet! Itthonról. Támogatva, segítve, erőt adva. A Civil Összefogás
Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság szimpátiatüntetést tartott, a Hősök teréről vonulva a román követség elé, és
petíciót
adnak át az EU-nak és a román kormánynak.
Több tízezren követelik az Európai Parlamenttől, hogy tűzze napirendjére a székely autonómia ügyét és a román kormánytól, hogy tegyen le Székelyföld szétszabdalásának tervéről! A petícióról bővebben ttt az mno-n és itt a CÖF lapjában.
Egyébként
meg úgysem lehet a székely embert egykönnyen megtörni. Erre példa Nyírő József
Uz Bence című regényéből egy valóban aktuális részlet:
„- Nono! - fenyeget az ujjával a falubajárt embert. -
Maguknak is hoztam valamit - s két írást vesz elő a kebeliből. Egyet nekem,
egyet Uz Bencének.
- Ez a hivatalos a tiéd, Bence, a kisasszonyírás az úrfié.
Osszák el.
- Hej, a teremtésit! - rikkantok fel örömömben a
láttára. - Mégis szép az élet!
- Az a - morog kedvetlenül Uz Bence - hogy a temérdek
tűz vesse tel azt es, aki ilyent mond!
- Mi a bajod? - döbbenek rá.
- Vizsgára rendeltek a romány nyelvből - nyomja a
kezembe a pecsétes parancsot. - Még ma éccaka mennem kell, hogy odaérjek.
- Tudsz-e románul? - kezdem sajnálni, mert a hivatala,
a kenyere függ tőle.
- Az ezután válik meg! - feleli kétértelműen.
Levert, morózus, félhangosan súlyosakat káromkodik, de
azért kedvesen langalót vet a tűzre, hogy az „iromány"-omat elolvashassam.
….
A vizsgán hamar átesett Bence.”