Ha felteszik a kérdést, hogy
mi volt jó a kommunizmusban, akkor mindenki azonnal rávágja: semmi. Egy
birodalom által fenntartott önkényuralmi rendszerben - mert ne legyünk naivak, Szovjetunió nélkül egy napig nem maradt volna életben egyik kommunista rezsim
sem Európában - nem csak az a rossz, hogy nagyjából annyi szabadság joggal és
szabad akarattal bírsz, mint az autók műszerfalán, azok a kis bólogató bábuk,
hanem az is, hogy mindezt olyan emberek vezérelték le és tartották fent, akik
előtte maximum a tejesüveget rakhatták le az ajtód elé. A régi elitet leváltották, az új meg minden volt, csak elit nem. Sokszor még az írás-olvasás peremfeltétele is hiányzott.
Ideológiai alapot mindenhez lehet
gyártani. Bizonyítani is lehet, ha úgy akarjuk. A munkásosztályért folytatott
harcban sikerült letörni a burzsoá osztályt, sikeresen eltörölték a születéskor
kapott előjogok rendjét, és már-már úgy tűnt, hogy eljött a vörös Kánaán. Csak azzal
nem számoltak, hogy a disznó disznó marad. Hogy hiába egyenlő mindenki, van
olyan, hogy valaki még egyenlőbb akar lenni. Hogy egy ideológia addig működik
rendesen, amíg legfeljebb egy ember fejében létezik.
Amikor Darwin megírta a Fajok
eredete könyvét, nem számított rá, hogy mekkora sikere lesz könyvének. Arra sem
számított, hogy ezzel a művével gyakorlatilag megágyazott a fasizmusnak, mint a
megvalósult darwinizmus jobb szárnyának, valamint a kommunizmusnak is, mint a megvalósult
darwinizmus bal szárnyának. Remek ötlet volt kinyírni Istent, és helyébe az
embert emelni a csúcsra, mint az evolúció végtermékét. Hogy a táplálék megszerzéséért folytatott
kiválasztódást majd a dolgozó/tisztavérű nép mindennapos küzdelmével
állítják majd párhuzamba, nem számolt. Az a Darwin, aki rosszul lett az
érzéstelenítés nélkül végrehajtott műtét látványától, lehet vakargatta volna a
fejét egy picit, ha megtudja mivé lett a nagy műve.
De a nagy mű, a Fajok eredete
önálló életre kelt. Túlnőtt mesterén. Napokkal később, hogy megjelent, Engels írta Marxnak: „Mily csodás gondolatok”.
Marx válaszában kifejtette: „Ez a mű
tartalmazza a kommunizmus természettudományos alapjait”. Még Plehanov is megírta,
hogy a marxizmus a darwinizmus
szociológiai alkalmazása. Aztán ott van Sztálin, aki e könyv hatására lett
ateista. Aztán meg kommunista. Kicsit később népirtó és tömeggyilkos.
Áradás után dögvész. Eső után meg
vérszívók. Alighogy túléltük a második világháborút, a kertek alatt szépen
besétált a kommunizmus vörös köpenyében és kezdetét vette a félelem kora. A
nyílt színi hadviselésben az a jó - ha lehet így fogalmazni - hogy legalább tudod
ki az ellenség. Legalább meg tudod különböztetni a sajátjaidtól. A második
világháború után a kommunista párt vezetése határozta meg ideológiai alapon, de inkább pillanatnyi érdek
alapján, hogy ki az ellenség. Emberek ezreit börtönözték be, vallatták, kínozták,
tüntették el.
És nem csak azokat az embereket
nyomorították meg egy életre, akik túlélték a kínzásokat, hanem azokat is, akiknek
minden nap azzal a félelemmel kellett élniük, hogy mikor jön értük a fekete
autó, hogy mikor nyomják fel a kommunista szimpatizáns szomszédok, hogy nem
beszélhet még csak halkan sem bizonyos dolgokról.
Ám a kommunizmusnak nem csak azok
az áldozatai, akik életüket vesztették, hanem mi is, akik évtizedekkel később
még mindig annak a rohadt fának a gyümölcseit vagyunk kénytelenek enni, amit
akkor ültettek el. Volt az elszámoltatás? Szembenéztünk azokkal az emberekkel,
akik irányítói és haszonélvezői voltak a gyilkosságokra, elnyomásra, zabrálásra
épülő rendszernek? Történt a szellemi, társadalmi, kulturális megújulás,
sikerült magunk mögött hagyni a kádári posványt?
Nem. A kommunizmus szellemi
öröksége itt maradt rajtunk. Minden ember egyenlő, vagyis mindenkinek az emberi
élet legalja jár egyformán. Az erény, a kiválóság, a tekintély szavak olyan
gyűlöletrohamot váltanak ki, mint a kommunizmus legvadabb tombolásakor a kulák
vagy a burzsoá. Csak felvettük a nyugati felöltőt a koszos munkásőrkabátra. És közben
minden rohad tovább, ünnepeljük a középszert.
Szóval Darwinnak igaza volt,
amikor azt mondta, hogy az élet egy küzdelem. Csak nem a táplálékért vagy az
élettérért, hanem az ostobasággal és szűklátókörűséggel szemben. Hogy küzdeni
kell ellenük, ha végre magunk mögött akarjuk hagyni a kommunizmust. Erre vannak
az olyan napok is, minta a kommunizmus áldozatainak emléknapja.