Ahogy az egyszerűből a
bonyolultba, úgy haladunk a rendezetlenből a rendezettség irányába, és kerülnek
a helyére a dolgok a mi sajátos három- és félosztatú politikai
berendezkedésünkben. Az eddig - nem kifejezetten maxweberien értéksemleges - politikai
elemzésekben körberöhögött centrális erőtér megvalósult, középen áll egy erős
Fidesz, mellette pedig két kicsi ordibáló hülyegyerek. Ez a két szélsőséges erő
ráadásul annyira utálja egymást, hogy sosem fognak összekoalíciózni a Fidesz
ellenében. Eddig három, félnek meg ott a Schiffer által újjáélesztett LMP, mint
besorolhatatlan sötét ló, akitől mindenki tart, akit mindenki utál.
Legfőképpen a vörös fejjel ordibáló
hülyegyerek utálja, mert meggyőződése, hogy miatta nem győzte le a Kaijut. A
matematikában csak a négy alapműveletig jutó elemzők szerint elég összeadni a
különböző ellenzéki pártokra érkezett szavazatokat, és rögtön nyertek volna
Budapesten, meg egy csomó helyen. Jelzem: ugyanez a logika vitte be őket az Összefogásba,
ahol aztán élére állítottak a szocikéval tökéletesen egybevágó szavazat-mennyiséget,
és azóta megijednek mindentől, ami kicsit is hasonlít egy oszlopdiagramra. Ugye
az okos ember más hibájából tanul, a hülye a sajátjából, a baloldaliak meg
semmiből.
Hogy miért is ez a hosszúra nyúlt
bevezető? Mert e nélkül nemigen lehetne bármivel is magyarázni Kálmánolga
tegnapi szabályos megőrülését, a szektatévézés mélypontját, ahogy nekiugrott a
Schifferbandinak, mert az merészelt valamiről mást gondolni, mint azt a
baloldali narratíva előírja. Schifferbandi – a szélsőbaloldaliak számára
megbocsáthatatlan módon – leszarta a Szabadság térre odatervezett Megszállás
emlékművet ölelő hisztériát, mert az szerinte álprobléma, csak az idő és az
ideg megy el vele, miközben van egy halom sokkal fontosabb és sürgetőbb
megbeszélnivalónk. Indirekt bizonyítás: mivel Kálmánolga megőrült, ezért igaza
van. A gyökkettő meg irracionális…
Lényegtelen, hogy amúgy mennyire
elegáns vagy nem elegáns a választások után két nappal nekikezdeni ennek az
emlékműnek. Lényegtelen, hogy a Kerényi-féle figurális politikai barokk
mennyire lejárt és mennyire nem illik a témához. Lényegtelen és érdektelen.
Vannak fontosabb dolgok. És ezzel a véleményével Schifferbandi kiírta magát a kálmánolgai
értelemben vett európai politizálásból.
Egyébként lehetne még hosszan
sorolni az okokat miért nem hajlandó magára valamit is adó ember napokig
hőbörögni egy elszabott köztéri
szobron. Legfőképpen azért, mert már rég nem a szoborról van szó, hanem az
úgynevezett kormányzati
emlékezetpolitikáról, amiről most be kell bizonyítani, hogy fasiszta,
antiszemita, kirekesztő, etc., etc.
Vissza a 20. századba ismét, mert
ott még tudtuk kik vagyunk.
Antifasiszták, demokraták, partizánok, etc., etc.
Csak éppen ez kurva unalmas!
Igaza van a Schifferbandinak, ha nem megy bele a játékba. Ő közszereplő, én
nem, tehát én kimondhatom: Baszd meg a huszadik századodat, baszd meg a régi
vitáidat, baszd meg az nácifasiszta-demokrata dichotómiádat, baszd meg az
emlékezetpolitikádat, baszd meg a szívednek kedves propagandatörténelem
könyveidet és baszd meg, hogy ha Ausztria a nácik első áldozatának tekintheti
magát, akkor mi egy darab elszabott
szobrot nem állíthatunk annak, hogy bizony mi is azok vagyunk.
Ez persze nem ment fel az alól,
hogy egymás áldozatai is vagyunk. És nem ment fel a sürgetőbb megvitatni-valók alól!
2014-et írunk! Ha egy politikus nem
akar a 20. századdal foglalkozni, nem a 20. század vitáiban keresi önmagát, akkor
paskoljuk meg a vállát, és legközelebb bizonytalankodjunk a szavazófülkében,
mert ő megérdemli.