Három dolgot lehetett előre
kijelenteni a választások kapcsán politikai elemzőként Nyilvánvaló
Kapitányként. Az első az volt, hogy a Fidesz lazán nyer. A második, hogy az tapló módon, a rendszerváltozás óta első alkalommal, nem fog
gratulálni a vesztes a győztesnek. A harmadik pedig, hogy a vesztesek un block illegitimnek tekintik majd az
eredményeket. Nyilvánvaló Kapitány háromból hármat behúzott.
Az első kettővel foglalkoztunk
már eleget, jöhet a harmadik: Az Együtt-PM jogi lépéseket kezdeményez a
győzteskompenzáció miatt – szólnak
a hírek, de a többiek sem állnak le a nyavalygással. Nem tekintik
legitimnek az eredményeket, mert az szerintük nem a választók akaratából alakult így, hanem a választási rendszer miatt, amit ugye a Fidesz tudatosan
alakított úgy, hogy kétharmaduk legyen.
Valóban vonzó lehetőség, hogy jó
szokás szerint mindenben keressék a hibát, sőt a bűnt, csak saját magukban nem.
Ők Összefogtak, tehát mindent megtettek a győzelemért, azt
mégse történt semmi. Szó szerint követték a legendás értelmisi hátországuk útmutatását. Persze, elfeledkeztek szavazókat gyűjteni, de hát ez van,
ha az ember nem normális pártokat, hanem médiapártokat grundol. Kirak a tévébe és az internetbe 6-8 valamennyire ismert
arcot és aláírja, hogy Korszakváltók vagy Demokratikusék Koalíciója, és képes április 6.-án úgy csinálni,
mintha valódi esélyese lenne ennek a választásnak.
Nem meglepő, a magyar hard core
baller-scene legnagyobb barátja és amerikaihangja,
Kim Lane Scheppele asszony rögtön megpróbálta mögéjük
rakni a szakértelmet és kimutatni a magyar választási rendszer alattomos
elfideszesedését. Két magyar segítőtársával eljutottak a negyedik
alapműveletig, az osztásig, és megállapították, hogy az emberek a Fideszre
szavaztak, és az ő szavazatukból mandátum kerekedett. Nahát. Akik meg nem a
Fideszre szavaztak, azok szavazataiból kevesebb mandátum kerekedett. Nahát. Aki
meg nem szavazott, vagy nagyon kis pártra, annak a szavazólapjából csak
papírhulladék kerekedett. Nahát. Mindezt a Princeton egyetem „jogászprofesszora”,
aki Bánkúti Miklós közgazdásszal és Réti Zoltán matematikussal eddig jutott a
megfejtésben. Választási matematikai szakirodalom meg vajon mi?
Pedig ha félretennék a nácifidesz választási csalt hipotézist,
akkor az első mondat, amire figyelmezni illenék az a következő: A kevert
választási rendszereket (mint a magyar) általában az arányos rendszerekhez
sorolják, mivel az arányos rész, legyen bármilyen kicsit is – arányosabbá teszi
a rendszert, mint a tisztán többségi (pl. angolszász – szia Scheppele), de
ettől függetlenül nyugodtan állhat közelebb a többségihez is. És innentől nincs
értelme igazságtalan választási
rendszerről beszélni (korábban sem volt), mert egy választási rendszer nem
lehet igazságtalan. Lehet többségi és lehet arányos, illetve lehet a kettő közé
valahova belőni. De igazságtalan nem lehet. Ahogy a leves sem igazságtalan,
hanem sótlan.
Itt megjegyezném, hogy Scheppele
által nyilván istenített angolszász választási rendszerben a magyar eredmények
egy 90-10 százalékot hoztak volna össze a Fidesznek, ugyanis 106 egyéni
választókörzetből 96-ot megnyertek. És az se lett volna illegitim. És igazságtalan sem.
A sokat vitatott
győzteskompenzációban sincs semmi nóvum. Ha a mandátumot nem eredményező egyéni
jelöltre adott szavazatokat áttesszük az országos listára, akkor teljesen
alkotmányos és demokratikus megoldás nem csak a vesztesre adott szavazatokat,
hanem a győztesre adott, de nem mandátumképző voksokat is átvinni. Ebbe még a
Scheppele asszony által nekünk, buta elmaradott kelet-európai parasztoknak
javasolt, Courtocracy sem igen tudna belekötni.
De az illegitim-legitim vita
megoldó kulcsa nem itt rejtőzik. A Libnyaf szokta mindig mondani, hogy ne
egy-egy elemet vizsgáljunk, mert azok lehetnek akár alkotmányosak is (micsoda
engedmény), hanem a teljes képet, a
gonosz szándékot! Rendben! Akkor felteszem a nagy kérdést: Mi a célja a
választásoknak? Az, hogy a szívünknek oly kedves pártok szépen, arányosan
beszökellhessenek a parlamentbe? Ki kell ábrándítanom a Libnyaf képviselőit. A
magyar választójogi hagyományban a választások legfontosabb célja a működőképes
kormányzó többség létrehozása. A korábbi választási rendszerünkre is ez volt a
jellemző.
De akkor miért torzították az inkább arányos-többségi kevert rendszerünket inkább többségi-arányos kevert rendszerré? –
teheti fel jogosan a kérdést a Libnyaf. Azért, mert már nem kétosztatú a
politikai berendezkedésünk, amiben azért sikerült pár koalíciós válsággal
majdnem összehozni néhány kormányzás-képtelenséget, hanem minimum három. Három,
ha elegánsan ide vagy oda soroljuk az LMP-ét. Ha nem soroljuk sehova, akkor
négyosztatú. És egy ennyire fragmentált, egymással koalícióképtelen pártokból
álló felhozatalban vagy inkább többségi-többségi kevert
választási rendszerünk van, vagy soha többet nem alakít senki kormányt. Egy
tisztán arányos választási rendszerben most nem az EP készülnénk, hanem a
megismételt országgyűlési választásokra. Félévente.
Tulajdonképpen úgy is hivatalban
maradt volna a kétharmados Fidesz…