Vasárnapig még mindenki a kukacokat nézi, és közben találgat. Van az ábrán a Narancs-színű,
meg a Vörös Kukac alatta. Aztán van a Kék Kukac, meg a Zöld. Aztán van még egy
rakás más színű Kiskukac, ők a Vörös Kukaccal együtt a Kormányváltó Kukacok. A
kukacok haladási iránya a választók szíve dobbanását hivatott ábrázolni, és mi
mind arra vagyunk kíváncsiak, melyik kukac fog a legmagasabbra hágni az ábrán.
A 2014-es választási kampány hajrájában vagyunk…
Kétség kívül át
kell értékelnünk a választásokról eddig kialakított nézeteinket. Az új
választási törvény a leglátványosabb változást a kampányolás kultúrájának
finomodásában hozta el. Nem borít el bennünket a temérdek plakát és szórólap,
és hiába járkálnak hűtőmágnesért meg ingyentollért cápázni a nyugdíjasok. A
smucig emeszpések még egy vörös sálat is sajnáltak Piréztől, pedig olyan szépen
kérte. A pártok képviselői helyre kis standok mögött ácsorognak, a választási
plakátokat csak a kijelölt helyeken tépkedhetik le az aktivisták, hogy a
sajátjukat a helyére ragaszthassák, és az óriásplakátok politikai üzenetei is
békésen megférnek a teszkós szeletelt sajt, meg az első forgós vécétisztító
reklámja között. Ez már a nyugat emberek, ez már a demokrácia.
Ez egy puhapöcsű
választás. Remélhetőleg az utolsó olyan, amikor még nem valamiért és nem
valamit választanak a szavazók, hanem valami ellen. A rendszerváltozás óta még
sosem fordult elő, hogy a választók ne valami ellen szavaztak volna. Kezdetben
ugye a kommunisták ellenében, aztán gyorsan a változások ellenében, mert mégsem
lett mindenkinek hirtelen színes a tévé, meg zanusszi a hűtő. Meg is kaptuk
Naésgyulát, meg a Bokros Magyar Lajost, hogy jól ellenük szavazhassunk. És
folytatódott ez a szép hagyomány egészen mostanáig, hiszen láthatóan elégnek
bizonyult a CÖF óriásplakátjai gerjesztette Gyurcsányundor utórengéseit
meglovagolni, és a Fidesz elviekben kényelmesen begaloppozhat a Parlamentbe.
Ehhez persze kellett a baloldal kitűnő taktikai érzéke is, hogy előbb
megfontoltan darabjaira hullott, hogy aztán ismét összefoghasson a teljesen
szétesett önmagával. Ráadásul citromnak ott van a baloldal szájában a Simon,
akitől meg sem bír igazán szólalni. Talán az egy Mesterházy ragadtatta el magát
az idén, amikor Putyin pincsiének nevezte Orbán Viktort, de erre mindenki
fölszisszent kissé: node, Atti, ti utódpárt vagytok.
Most tehát új a
helyzet, mert az MSZP és a baloldali értelmiség ezzel az összefogással
tulajdonképpen kivégezte önmagát, és még négy évig esélyt sem ad önmagának
arra, hogy megújuljon. A szavazási hajrában az ingadozó, vagy határozatképtelen
szavazótömeg nem fog a Kormányváltó Összefogásnak hitelt adni, ezért az új
pártok felé kacsingat. Előáll az új helyzet, tör előre a negédes Jobbik, meg a
sete-suta elempécske. Ha már ellenzéket kellene választani, inkább a félve
kritikus zöldek látszanak használhatóbbnak, mint az emberek kasztrálásában és a
halálbüntetésben érdekelt, de újabban lépes mézzel nyakon öntött Jobbik. Ez a
négy párt, a Fidesz, a négy évig majd a saját neve miatt pironkodó
Kormányváltók Összefogása, az LMP és a Jobbik fogja négy évig ismét a
parlamenti padokat koptatni, az új felállás mégis annyiban változik, hogy a
politikának határozott irányt szab majd a Fidesz, és ezzel kell lépést tartania
az ellenzéknek.
Az utóbbi hetek
eseményeit is figyelembe véve egyes elemzők a Fidesz újabb kétharmados
győzelmét valószínűsítik. Amennyiben ez megtörténik, az példa nélkül álló
választási győzelem volna, amely komoly támogatottságot feltételezne a Fidesz
eddigi politikája mellett. A 2010-es választásokon az ország arra hatalmazta
föl a megalakuló kormányt, hogy fékezzék meg a szocialista ámokfutást és
paskolják el a bűnösök fenekét. 2014-ben azonban a választók már nehezebben
aktivizálhatóak a szocialisták rémtetteinek fölemlegetésével, mert már kellően
bohócot csináltak magukból eddig is. A kétharmad elérése tehát a Fidesz
politikai kormányzásának győzelme lenne, végső elégtétel és bizonyosság. A libnyaf
értelmiségieknek pedig nem maradna más lehetőség, mint a kivándorlás, mert a magyarok
kétharmadáról már másodszor derülne ki, hogy fasiszták.
Sima, de nem
kétharmados győzelem esetén azonban még mindig érvényes lehet az a kritika,
hogy a Fidesz azért győzhetett, mert nem volt valódi kihívó, de az emberek
azért valahol mégsem elégedettek. A magam nevében ezt az utóbbi változatot
tartom legvalószínűbbnek. Egyrészt azért, mert a Fidesznek úgy kellett volna
kiállnia, mint akinek programja van, és nem úgy, mint akinek nincs kihívója. A
kampány nem volt tökös. A „Folytatjuk” mehet egy sorozatban, ahol épp izgalmas
résznél ért véget az epizód, de minket ez az izgatottság nem fenyeget. Másrészt
pedig a Fidesz közel sem ügyeskedett annyira, hogy megérdemelje a második
kétharmadot. Egy kritikus ellenzéket viszont annál inkább. Úgy saccoljuk, hogy
a hajrában a bizonytalan tömegegek a legjobban a Fidesz és az Kormányváltók
ellenében fog dönteni, a Jobbik és az LMP javára. Emiatt a Jobbik
megközelítheti az Kormányváltókat, és az LMP is erősödik annyit, hogy az
arányeltolódás végül azt eredményezze, hogy a Fidesz lemarad a kétharmadról. 10-15
mandátum persze sci-ferr (szóvicc-értik ugye), de persze még bármi
megtörténhet…
A Fidesznek mindenesetre
első ízben nyílhat alkalma arra, hogy ne a szocik tivornyázása után kelljen
föltakarítania a hányást. Nézhet kicsit messzebbre is, lehetnek végre
megtervezett, hosszútávú céljai. Viszont meg kell tanulnia önmaga után is
sepregetni, és meg kell barátkoznia azzal, hogy eztán a saját hibáit fogják a
fejére olvasni, amiket nem védhet ki azzal, hogy jó, de a szocialisták meg
hülyék. Mert a szocik bebukták. És az, hogy még mindig nem bukták be eléggé,
holott Simonnal az élen igazán nagyon igyekeztek, az a Fidesz hibája. Meg ennek
a puhapöcsű választásnak a hibája.
Mert szólni kell a néphez, és nemcsak
annyit, hogy nézd a másik mennyivel szarabb nálam. Hanem arról, hogy kik
vagyunk, és merre tartunk. Reméljük eztán így lesz. Én erre szavazok.