Hősnőnk, valójában közepesen nagy áruló. Egy „baloldali vándormessiás”, aki
otthagyta szebb napokat látott híveit, az LMP zöldalmát rágcsáló szavazóit. Akkor
miért is kellene tisztelnünk őt? Hisz a képviselői helyért, a pénzért, a
hatalomért szelektív hulladékgyűjtőbe vágta elveit. Hisz hasonszőrű társaival
együtt iratkozott fel a Nagy Baloldali Összeborulás listájára. Először Gordon
mellett foglalt helyet, majd a szocik seggét nyalta ki. De aztán jött csak a
feketeleves, mikor a szövetségbe bezsarolta magát Gyurcsány Feri is. De Szabó
Timi ezt is lenyelte. Mert kellett neki a mandátum! (A sors diszkrét bája, hogy
az LMP végül nélkülük is bejutott, és ha nincs a pártszakadás, valószínűleg
ennél sokkal jobb eredményt ért volna el…) Akkor miért is kellene tisztelnünk
őt? Hogy is van ez?
A válasz pofon egyszerű. Azért fejezzük ki rövid, de annál mélyebb
tiszteletünket Timinek, mert a választások késő esti értékelésekor, ő volt az
egyedüli a Nagy Baloldali Összeborulás vezetői közül, aki a Jókai úton lévő
szoci székház közös színpadán elismerte, hogy ez a fajta összefogás nem volt
„szerethető” a választópolgárok számára. Tisztelet az őszinteségéért a
kialvatlan szemű szépségnek!
Igaz, mikor Bajnai még „egyedül” értékelt, a maga szende, vagy sanda
módján, ő maga is célozgatott arra, hogy ebben a struktúrában nem volt elég erő,
de a Jókai utcában, a közös tájékoztatón már inába szállt a töketlen Bajnai bátorsága
– inkább állt be az Orbánt pocskondiázók hosszan kígyózó sorába.
De a többiek még ennél is gusztustalanabbul viselkedtek. Hisz
Európában szokás, hogy a vesztesek gratulálnak a győzteseknek, majd
felelősséget vállalnak a buktáért. De a mi országunk nem ilyen ország.
Pontosabban: a mi baloldalunk, nem olyan baloldal. Mert a tisztességes
elismerés, a gratuláció és a felelősség bevállalása ezúttal elmaradt. Mintha
senki nem tehetne semmiről. Senki nem merte kimondani a tutit: „Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!” – hogy
egy klasszikust (aki ráadásul szintén ott magasodott a színpadon és vetett
sötét árnyékot a többiekre).
Amúgy egy ekkora „gebaszt” nehéz megmagyarázni. A Jobbik több helyen
előzte meg őket, a listás szavazatokban is közelebb került; a Fidesz pedig úgy
verte ismét el a baloldalt, mint az a bizonyos halhatatlan szódás, a kevésbé
legendás lusta lovát. De hát védelmükre legyen szólva: mit lehet ilyenkor
mondani? Nem könnyű eset. De egy biztos, az elhangzottaknál, ha sokkal jobbat
nem is, de legalább tisztességesebbet lehetett, sőt, kellet volna mondaniuk.
Mesterházy, akár egy sértődött ovis, akinek elvették a homokozó lapátját
imigyen acsarkodott: „A választási
eredményt tudomásul vesszük, tudomásul veszem, de ehhez a győzelemhez nem tudok,
és nem akarok gratulálni”. Majd jött Gordon, a csalás-elméletével, hogy “a Fidesz manipulált, aljas választói
rendszert alakított ki Magyarországon. Ők 100 méteres síkfutásban indultak, mi
400 gáton.” Hah! Szegény hülye Gordon! Észre sem vette, hogy egy lépéssel
lemaradt a baloldali retorikában, valószínűleg annyira meg volt zavarodva, hogy
fel sem fogta, hogy a világon nincs olyan választási rendszer, amiben ezekkel a
számokkal nem a Fidesz nyert volna. (copyright by Török Gábor). És valószínűleg
Szigetvári „választási szakértő” Viktor is hiába suttogta a fülébe, nem
hallotta, hogy bárhonnan is nézzük, a Fidesz sokkal, de sokkal több szavazatot
kapott. Úgyhogy szerencsésebb lenne mást mondani. Esetleg önvizsgálatot
tartani.
Tehát minden európai normát felrúgva – elismerve ugyan, hogy többen,
sokkal többen szavaztak a Fideszre és kudarcba fulladt az összefogás menetelése
– sem Bajnai, sem pedig Mesterházy (akinek ez hivatalból erkölcsi kötelessége
lett volna) nem gratulált a győzteseknek. Sportszerűtlen, ízléstelen,
gusztustalan magatartás ez! (Megjegyzendő, hogy Orbán, minden vereségekor,
nemcsak nyilvánosan, hanem személyesen, telefonon is gratulált ellenlábasainak.
De úgy látszik, ő egy másik ligában focizik…)
De ha ezek nem gratuláltak, akkor mit vártunk korunk legszélsőségesebb
politikusától, Gyurcsány Ferenctől? A baloldali színházak bonvivánja (megelőzve
a két primadonnát: Szabó Tímeát és Fodor Gabikát), olyan történelmi
fejtegetésbe kezdett bele, hogy talán nem is él olyan magyar politikai elemző,
aki a felénél nem veszítette volna el a fonalat. Persze még mindig van néhány
Gyurcsány-fan, aki, ha nem is ért semmit a narcisztikus gondolatokkal átszőtt
monológból, akkor is hangosan tapsol. Mert okosnak véli ezt a nagyszerű, „mi az hogy! nagyon is!” tisztességes
embert. De Gyuriferi zagyvalékából, amellett, hogy lebutázta a magyar népet,
annyit azért meg lehetett érteni, hogy folytatni akarja az „összefogásosdit”. (És
ez volt az a pillanat, amikor ismét hálát rebegtek neki a Fidesz stratégák…)
A legviccesebbnek azonban Fodor Gabi bizonyult. Bár neki valóban volt oka
a vidámságra, hisz minden társadalmi támogatottság nélkül került be a
parlamentbe. Mindezek ellenére igencsak elütő volt jelenléte és viselkedése a
letargiát árasztó színpadi jelenettől. Fülig érő szájjal mondta ugyanis el,
miszerint „örülünk annak, hogy négy év után lesz liberális párt a
parlamentben”
Nooormális? Egyedül van, mint a
kisujjam.
Mindezek fényében, Szabó
Tímea, akár egy fénysugár, egyedül merte csupán elismerni azt, hogy így, ebben
a formában nem fog menni. Bár felelősséget ő sem vállalt a kudarcért, de
legalább kimondta azt, amit akkor minden baloldali szavazó gondolt. Hogy ez az
egész összefogás nem volt szerethető! Respect Timi!
Érdekes, de hiába állt fel lassan féléve a Nagy Baloldali
Összeborulás, így együtt, még sohasem voltak egy színpadon. Valaki mindig
hiányzott. (A bejelentéskor éppen Szabó Timit kellet helyettesíteni.)
Így a vereség fényében talán elmondhatjuk azt is, hogy nemcsak hogy
először láthattuk őket így, együtt, egy színpadon – hanem minden valószínűség
szerint utoljára. Ez a sors fintora.