Kevés
elrettentőbb és visszataszítóbb nyilatkozat hangzott el annál, mint ami az
egykori szépemlékezetű Megyó fogainak kerítésén szökött elő egy kis whisky-s
böfi kíséretében, miszerint "Csináljuk a
fincsit a népnek…!". Ez az önelégült és önhitt kijelentés valami olyan
felsőbbrendűségi tudat maradékáról árulkodott, amely a 40 év alatt fejődött ki
mindazon ostoba pártkáderekben, akik a párttagság okán, a Kovácselvtárs-jóelvtárs
alapon tölthettek be funkciókat, és tervezhették meg 2, 5 vagy 10 évre a
magyari ember életét. Miközben a választások járulékos hozadékaként annak is
örülhetünk, hogy talán véglegesen el is kullognak a közéletből ezek a minket
örökösen megcsinálni akaró illetők, a megismételt kétharmad óvatosságra késztet
bennünket. Bár a Viktor alázatos munkát ígért, mi azért aggódva figyeljük,
nehogy a Fidesz is túltolja a jószándékot. Egyes beruházások ugyanis úgy
száguldanak el észrevétlenül a fejünk fölött, mint valami jótékonysági
lopakodó, amelyik egyszercsak ledob egy kis bővítést Paksra, vagy egy kis múzeumkomplexumot
a Városligetbe. Hapedig már ledobta, már nem lehet visszadobni az égbe, ahogyan
hiába próbálkozott a busman is a kólásüveget visszaadni az isteneknek, akik a
fejükre estek.
Hogy egy ilyen jótékonysági
roham hogyan jön az emberre, azt könnyű elképzelni. Baán László tervgazda
például valószínű kiruccant egyszer Nyugatra. Mármint Bécsig. És meglátott egy
csomó múzeumot egy rakáson. És menten úgy döntött, hogy nekünk is így kell ezt
csinálni. Ilyen múzeumrakásnegyedet kell csinálni. Nem mintha Bécs nem lenne
egy végtelenül unalmas és egyhangú város Budapesthez képest, de hát mindegy. És
Baán Lászlóba bele is állt az ideg, hogy márpedig a magyaroknak is müssen museumsquartier,
és rábökött a térképen egy foltra, mert annak más színe volt. Ez a folt pedig a
Városliget, és azért van más színe, mert ott az úgynevezett növényeket tartják
a budapestiek. De nincs mit tenni, ha egyszer a jótékonysági lopakodó
hajtóműveit beindították már…
A Liget
felújításának koncepciójában persze akadnak jócskán pozitív elemek is, amikről
a fába szorult liberális megmondók miatt nem lehet hallani. A Ligetet
végérvényesen elzárnák az M0-ás bekötőúttól, így tehermentesítenék a Belvárost
és az Andrássy utat is. Felszámolnák aztán a ráncosra töredezett felvonulási
teret, amit részben vissza is zöldítenének. Eltüntetnének ill. újragondolnák a
Városliget jelenlegi épületeinek funkcióját is, az autóknak meg építenének
végre normális parkolóhelyet, be a föld alá. A pozitívumok sora azonban itt
véget ér, mert minden más beruházási ötlet valahogy mind arra enged
következtetni, hogy az ötletgazdáknak nincs igazi fogalmuk arról, mire is jó és
mire használják jelenleg ma az emberek a Városligetet.
A Városliget
igazából Városerdő, amelynek funkciója, hogy élő tüdeje legyen a Duna jótékony
szeleitől elzárt városrésznek, és legyen egy talpalatnyi zöld, egy szelet erdő,
amely nélkül a városi emberek zombik lesznek és egymás fejébe harapnak. A fák
és a liget tisztelete emiatt sem zöld hippi-nyavalygás, és aki nem képes értékelni,
az tegyen egy tüntető félórás sétát a Hungária körút mentében, és utána
garantáltan körbecsókolgatja az édes anyaföldet a Városliget körül. A
Városligetnek hagyománya van és elődeink kifejezett céllal hozták létre. De ez
a cél nem az volt, hogy építsük tele épülettel, és tömjük meg turistával. Ugyan
mi célt szolgálna egy ilyen múzeumtömbösítés, mikor a kulturális egységek
szétszórása helyzetbe hozza az adott városrészt is, élettel tölti meg. A Liget
környékén amúgy is van már éppen elég múzeum. A városban meg van éppen elég
értékes és kihasználatlan épület. És ugyan mi célt szolgálna egy családi
élményközpont, ha eddig is tökéletesen bevált az a Királydombnak nevezett
sitthalom, ahol a kölkök télen szánkózni tudnak. Élményközpontnak ennyi is
éppen elég. Budapestnek és az országnak is az lenne jó, ha a nyugat majmolása
helyett értékesnek és adottnak fogadná el azt, ami valóban értékes.
Különös adomány
és lehetőség egy közszereplő életében, hogy saját tevékenységét szobrokkal és
emléktáblákkal teheti emlékezetesebbé. A Ligetben az új platánok telepítése
mellé is járt egy kis emléktábla, hogy miféle jótékony kéz ültette el azt, amit
majd lehet mutogatni az unokáknak. A kivágott fák mellé, meg szétbarmolt liget
mellé azonban nem helyeznek majd el emléktáblát, hogy tájékoztasson arról, ez a
fa adott árnyékot a 48-as szabadságharcban ide menekülőknek. Ez a fa túlélt
aztán két világháborút, meg egy csomó újítót és jóakarót és megmondót, közben
csak ontotta az oxigént, nyelte a port, adott árnyékot, fészkelőhelyet, eső elöl menedéket. Tartotta a hintát, ágaival meg az elszálló lufik után
kapkodott. Aztán egyszercsak szemet
szúrt valakinek, egy lázas kis emberkének, aki nem törődött a Ligettel és a
történetével, mert nem értette. Volt viszont egy fincsi ötlete, ami nem is volt
igazán a sajátja, de amit mindenképpen meg akart valósítani.
Csakhogy ki
szavazott erre az emberre? Ki szavazott Baán Lászlóra? Én nem.