Azért tartunk ünnepeket; azért várakozunk, készülünk már jó előre rá,
mert oly fontos értékeket szeretnénk megélni e napokon, melyeket őseink is
hittek valamikor. Így teszünk (pontosabban kellene tennünk) Karácsonykor is,
mikor Krisztus születését, a Megváltó eljövetelét ünnepeljük. Jézus pedig a
legfontosabb emberi tulajdonságot, a leglényegesebb cselekvési lehetőséget, a
szeretetet tanította az emberiségnek. Mi pedig – valljuk be őszintén – nem
mindig tanultuk ezt meg, nem mindig mondtuk jól fel a leckét. (Lásd
lábjegyzetként: az emberiség elmúlt ezer évének történelmét!)
Szeretni nem lehet csupán önmagunkat. A szeretet feltételezi a
másikat. A szeretet építi fel a természetes közösségeket. A családot; a baráti
társaságot; az értékek, vagy egy meggyőződés mentén összebújó közösséget; és persze
a nemzetet. A vérségi és a normák mentén szerveződő emberi képződményeket. Mert
„az emberiséget nem lehet szeretni, az embereket igen.” – igaz, kedves
kozmopolita felebarátaink? De ha ebben egyetértünk (s talán nemcsak ebben az
egyetlen dologban), akkor szerintetek miért kell az európai kultúra zsinórját,
a Kereszténységet eltépni? Ugyan miért akarjátok a Kereszténységet az európai
országok alkotmányaiból száműzni?
A haszonért?! A pénz miatt?! Mert a szeretet nem a haszonra tanít?
Ahogy a kedvenc pápánk, „a
kőkonzervatív cuki pápa” Ferenc is elmondta ezt jó néhányszor: „Megteremtettük
az eldobhatóság kultúráját, amelyben már maguk az emberek is fogyasztási áruk:
használják, majd eldobják őket.” Ti meg erre jól lemarxistáztátok őt? Pedig
Ferenc pápa csak azért támadja a kapitalizmus mai formáját, mert elveszik benne
a szeretet. És végül elveszik benne maga az ember is.
Mert lehet a haszonelvűség szerint is karácsonyozni. Valahogy így:
„Nem áll egyenesen a karácsonyfa! Leesett egy piros gömb (vagy az
ötágú csillag) – és eltörött. Meggyulladt az ezüst szalag (az angyalhaj) a
csillagszórótól. Apa rosszul verte be a talpat: mindjárt feldől a fa. És
panaszkodhatunk így tovább… Összeesett a sütemény. Gusztustalan a bejgli.
Megégett a pulyka. Rossz a bor és a pohár is csak félig van” - folytathatjuk a
zsémbeskedést. És ez még mind semmi! Ez csak a Karácsony. De ami előtte volt!
Verekedés a játékosztályon. Reklamálás az ügyfélpultnál. Jótállási pecsétre
várakozás. Tolakodás, lábletaposás. Dugó.
Hát így is lehet…
Pedig a Karácsony Krisztus születésének napja. A Megváltó eljövetelét
ünnepeljük. Ő pedig nem ezt tanította.
Jézus nem beszélt karácsonyfatalpról, bejgliről, sültpulykáról, vagy sorban
állásról. A hipermarket előtti úton kígyózó dugóról pedig még csak fogalma sem
lehetett. Vajon mit érez akkor, mikor a születésnapját így ünnepeljük?
Hát én biztos nem örülnék, ha a szeretteim így viselkednének a
születésnapomon!
Jézus többször kéri, hogy ne őt magát, hanem a tanítását kövessük. A
tanítása pedig egy szóban összefoglalható: szeretet.
„Hallottátok a parancsot:
Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek:
Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek
jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért. Hogy
legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza napját mind a jókra, mind a
gonoszokra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Ha csak azokat
szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem így tesznek a vámosok
is? És ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi többet tesztek? Nem így
tesznek a pogányok is? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei
Atyátok tökéletes.” /Máté 5. 43-48/
Nos, megfogadva Jézus tanítását: kívánunk minden kedves (és kedvtelen)
olvasónknak; barátainknak és ellenségeinknek; mindazoknak, akik szeretik és
azoknak is, akik gyűlölik írásainkat, áldott és békés Karácsonyt!