Mindjárt vége az X-faktornak. Mi
lesz akkor veletek, magyarok? Utána még
lesz sírás és nevetés, új cd és autó, és Blikk és Bors és Puzsér. Aztán annyi.
Fordulhattok megint az unalmas életetek felé. A nyugati ihletésű show jól
megdumált benneteket. A műsor ugye azt a bizonyos x-faktort, a rejtett titkos
zsenit kutatja, amelyet bárki kiénekelhet vagy kitáncolhat magából, ha bátor.
Az X utalás az X-menek genetikus eXtra kromoszómájára, valami a normálistól
elütő, kiemelkedő képességre, tehetségre, ami mindenkiben szunnyadva várja a
felszabadítást. Ez ugye egyértelműen az ének és a tánc… De ha vége lesz az
x-faktornak, a kromoszómák elszenderednek, álmukban csöngetnek egy kicsit, és
megint átlagos lesz mindenki….
Persze az eszünkkel mindannyian
tudjuk, hogy az ikszfaktor átejtés. Zenei pankráció. A műsor azt próbálja
lenyomni a 10 millió magyar torkán, hogy itt márpedig megél majd az évenként
minimum 3-4 fölfedezett sztár, holott nyilvánvalóan nem fog. Vihar a biliben.
Annak a (hazai) pop-iparnak a blöffje, amelyik a könnyűzene már helyzetbe
került előadóit sem képes eltartani. Ez a médiumipar, amelyik tökéletesen
ráállt az eldobhatós sztárocskák gyártására, amelyekből ha kiszürcsölték a
kólát, mehetnek a szemetesbe, mint a mekis papírpoharak. A magyar tehetség
kutatói azt üzenik a színpadról, hogy akkor leszel valaki, ha szórakoztatod a
hétvégén a családja helyett a tévébámulással időt töltő nézőközönséget.
Kezdetben az is elég, ha hülyét csinálsz magadból. De olyan aranyosan. Aztán az
igazi sztárok szépen elmagyarázzák neked, hogy nem vagy elég jó így, ahogy
vagy, azért is kullogtál eddig a sor végén, ezért néztek eladónak a teszkóban.
De ha megtanulod utánozni a nagy sztárokat, akik - ellentétben veled - igazán jók, akkor a fényükből vetül rád is
egy kevés. Szíjj Melindát is látens leprolizták, de mikor olyan Bette
Midleresen kezdett énekelni, akkor az jó volt, mert olyan Bette Midleres volt.
Nem Szíjj Melindás… A tehetség kibontakoztatása helyett ez az üzletág a
hullócsillag-pálya állomásain várakozik. A felvillanástól a talmi népszerűségen
át az eltűnés okozta összeomlásig, az élősdi médiumok a rövid ámde, intenzív
fényesség vámszedői. És miközben ezek az újszülött csillagok kihunynak, ezrek
kívánnak a tv-képernyők mögött hasonló életet maguknak.
Míg Európa és Amerika a póri
táncos-komikusokért izzad a tévé előtt, a kínaiak a maguk X-faktorában
gyönyörködnek. December 2-án indult útjára a Csang’o 3 űrszonda, fedélzetén a
Jütü elnevezésű holdjáróval. A kínai átlagproletár egyenes adásban figyelte a
kilövést, követi az űrszonda útját, és fogja figyelni, hogyan száguldozik az
űrterepjáró a Hold felszínén.(Mi akkor tudjuk meg, ki nyerte az x-faktort…)
Közben megpattint egy Mao-sört, Mao-ropit rágcsál és buzgón bólogat. Lám, ide
jutott a mi kitűnő népi demokráciánk. Bár már 2008-ban hasonló izgalmakat
élhetett át, amikor Csaj Cse-kang tajkonauta végigslattyogott űrhajója oldalán
egy kínai zászlóval a kezében. Az első kínai űrsétáról visszatért pilóta
újságírói kérdésre csak annyit tudott kinyögni: elég jól érzem magam. Semmi kis
lépés nekem, nagy ugrás Kínának. (remélem megfejtették a poén mind a két rétegét - a szerk.) Na, itt kezdett mindenki izzadni, de végül
mégsem végezték ki az apró baki miatt a kiscsaládot. Ezek a fura, ferdeszemű
keletiek mindenesetre rájöttek, hogy vernyákolásból nem lesz semmi, ezért
nemzeti képességeik x-faktorának kutatását a tudás, a teljesítmény felé tolták
el, és büszkék rá, holott nincs náluk nagyobb technika-tolvaj a földön. (Mi
abban az évben Király Viktor megasztárságának örülhettünk.)
Természetesen van, aki énekesnek,
zenésznek születik, de az olyant föl kell kutatni, nevelni és támogatni kell,
nem egy igen egyszerű séma mentén (ki)használni. A magyar zenei élet x-faktorát
sokkal hamarabb fölfedezhetjük például a végtelen unalomba taszított Petőfi
verseit bluesban föléneklő Ferenczi Györgyben. Vagy azokban, akik a másik
nemzedéknek magukat nevező, tökéletesen egyforma emók idejében undergundnak
mernek maradni, esetleg borkitikát rappelni. És persze sorolhatnánk.
A magyari x-faktort azonban
számtalan más területen, sokkal egyértelműbben le lehet leplezni. Vegyük
például a sportot, kivéve természetesen a focit. Ha eljön az Olimpia,
mindannyian azon izgulunk, hogy a négy évig anyagi bizonytalanságban tartott,
és minden figyelemtől elzárt sportolóink hogyan küzdik föl magukat a világ
élvonalába, aztán bazmegololunk a bronzérmek miatt. Mi ez, ha nem az elnyomott
x-faktor, a javából. Ismétlem, a magyar foci nem tartozik a sportok közé.
A magyar x-faktor ráadásul
számtalan nemszeretem, a hülyítésre berendezkedett média számára
értelmezhetetlen területen fölüti a fejét. A kreativitásnak, az önálló
gondolkodásnak köszönhető eredmények ösztönözhetnének bennünket arra, hogy
hasznos értéknek tartsuk a kitartást, a tanulást, az intuíciót. Csakhogy az már
nem fér bele a média öregecskedő celebecskék felügyelte tehetségkutatók
imidzsébe. Kitűnő példa erre a fényáteresztő beton. Zseniális. Büszkék vagyunk
rá? Inkább a Danics Dóra magascéjére. Vagy kémleltük –e az eget, amikor néhány
BME-s hallgató lelkesedésének köszönhetően tavaly az első magyar műhold
(Masat-1) elkezdett pittyegni a fejünk fölött. Ja nem, mert pont akkor az Oláh
Gergő nyerte az ikszfaktort, Radics Gigi meg a Megasztárt. Apropó, kik is ezek
az emberek…?
És ha már a kínaiak űrprogramja
szóba került… Magyarország az űrkutatás x-faktora. Egy ilyen kis lélekszámú
népecske valószínűtlenül sok eredményt tud felmutatni ezen a téren, holdjárót
és az űrt megjárt két magyar űrhajóst, vagy pl. a rakéták atyját, Kármán
Tódort, akiről az űrt a földi légkörtől elválasztó határvonalat elnevezték. A
magyar x-faktor, nevezzük nevén, a tehetség tehát kiburjánzik olykor-olykor, és
számítani lehet Masat-2- re, vagy annak a magyar tervezésű holdjárónak az
útrabocsátására, amelyik most készül. Így néz ki.
Puli a neve. Ez a mi űrkutyánk
teljes mértékben saját fejlesztés, barkácsblöki. Nem sokkal került eddig többe,
mint az Alföldi gázsija. De hát ameddig a maga x-faktorát egy társadalom csak
azon képességében tudja tetten érni, hogy a zuhany alatt milyen szépen tudja
üvölteni a Száguldás, porshe, szerelem, száguldás-t, addig megmarad a dilemma:
Átlag Józsi vagy a Közhelyi Pisti lesz a jövő záloga? És közben leülepszik a
média tanulsága-rostja a tudat legaljára, hogy nem kell törekedni, tanulni,
fejlődni, gondolkodni, kérdezni, mérlegelni. Az mind hülyeség. Te egy egyéniség
vagy! Énekelj! Énekelni bárki tud! Te egy bárki vagy! Szép vagy!
Vegyéltelótkólátmosóportfogbeapofádigyálsörtborotváljhónaljat…!
Pedig el
tudnánk képzelni egy egyenes adást az űrpuli első vakkantásáról is. Neadjisten
egy olyan vetélkedőről, ahol a hangon vagy a táncikáláson kívül minden mással
lehetne versenyezni. Például az agyunkkal.
