Michel Houellebecq-et a legtöbb
fészbukkfüggő ismerheti, mert ő a „kiábrándult értelmiségi” nevű mém arca. A
legnagyobb poén most, hogy épp január 7-én, azaz a lövöldözés napján jelent meg
Soumission – azaz Alávetettség című utópisztikus-szatíra regénye, amiben
Franciaországot egy muzulmán elnök irányítja a saría alapján. A könyv már
megjelenése előtt botrányt kavart: és miután Marine Le Pen konkrétan elismerően
nyilatkozott róla, már kapta is az ívet. Aztán jött a lövöldözés, és nem kis
esélye van Michel bácsinak arra, hogy újra, majd 20 évnyi intellektuális
száműzetés után újfent a toplisták tetejére röppenhessen.
Michel Houellebecq karrierjét
igazi francia csárlihebdóként kezdte: komcsi szélsőbalos sálashippi francia
értelmiségi arc, aki a pornográfiát súroló, ultra-lehúzós agyhalál
ateista-nihilista novelláival vívta ki a csárlihebdók rajongását. Az összes
párizsi Foucault-függő, hatvannyolcas francia liberálkomcsi értelmiségi elmehagyott
Michel Houellebecq mániában szenvedett a kilencvenes években, amikor ez a fajta
posztmodern pornó-nihilizmus a toppon volt. De az öreg megirigyelhette Csurka
István babérjait, és a hirtelen jött sztárság kapcsán publikált egy könyvet
2001-ben, Platform címmel, ami kb. olyan volt neki, mint Csurkának az a
bizonyos tanulmány. Iszlamofób, szélsőjobboldali, nihilista, tabudöngető, saját
fészkébe szaró, és sorolhatnánk azokat a vádakat, amiket azzal okozott, hogy
saját „köztársaságpárti, liberális tabuival” szemben pont olyan nihilista módon
volt bunkó, mint az összes többivel, és hát ugye ezt nem szabad.
Houellebecq ugyanis mint mondtuk,
egy igazi 100% Charlie Hebdo, aki számára ez a bizonyos „köztársasági laicité
és szabadságeszmény” pont annyira üres és semmitmondó dogma, mint az egyéb
vallások elképzelései. Michel bácsi az iszlámot primitív vallásnak tartja, és
néhol már-már azon lamentál, hogy Európa és azon belül Franciaország totális
elidegenedése, gyökérvesztése, a kereszténység és az „Európai etika” végleges
elmúlása azt eredményezi, hogy 2030-2040 környékére, pusztán biológiai alapon,
az iszlám, mint virulens és erős ideológia végleg elsöpri a döglődő
köztársaságot. Amelynek húsát zabálva aztán kinő a Francia Iszlám Kalifátus, a
hozzá hasonló maradékokat úgy söpörve el, mint a frankok a gallokat, a gótok a
rómaiakat, stb. Hát ez a gondolat nagyon nem fér bele a „balos kánonba”, a
sztárírót sikerült a kétezres évek elején először perbe fogni, hisz „uszít a
vallások közt”, másrészt a kétezres évek közepére egy marginalizált, csak az
akadémiai irodalmár körök számára ismert szereplőjévé tenni az intellektuális
életnek.
2006-ban a németek a sztárkorszak
regényéből az 1998-as „Elemi részecskékből” csináltak egy közepes sikerű fesztiválfilmet,
amiben aztán saját vállukat veregetve adtak is gyorsan rá egy Ezüst Maciot. De
az is csak azért tudott futni, mert a regényben egyébiránt erősen jelen lévő
tabudöngetések és metaforák amolyan szoftpornóvá puhítva feleltek meg a
„PC-kódex” igényeinek, és kínosan kerülgették azt a témát, ami már a regényben
is feltűnik: a ’68-as hippik tulajdonképpen erkölcsi, emberi értékeiktől
totálisan megfosztott zombik tömegét gyártották le, akik ok és cél nélkül
lézengenek Európa díszletei között. Amíg ez csak egy lehúzós liberális toposz,
addig oké. Amikor ebből a párizsi merényletek lesznek, rögtön tabuvá lesz.
A
jól ismert kettős mérce.
Ha kicsit jobban benézünk ama
bizonyos „köztársasági eszmény” mögé, láthatjuk, hogy a francia szekularizmus
korántsem békés, kedves, szeretetre méltó, hanem már-már sátáni erő, amihez
képest az inkvizíció egy cserkésztábor, az iszlám saría meg egy korrekt
elképzelés. Már az „Trial verzió” amit 1789 után épp a franciák kezdtek el
feltelepíteni Európa történetében, a „Guiottine” nevű nagyszerű találmánnyal
gazdagította azt, ezzel megismertetve velünk az „osztály alapú népirtás”
fogalmát, amit aztán sikerült is a Francia Forradalom eszméjébe belebolondult
kommunistáknak egészen a szibériai GULAG rendszeréig fejleszteni. De a francia
forradalomnak köszönhetjük az első szisztematikus népirtást is Vendeé-ban, amit
aztán a nagyszerű amerikaiaknak sikerült az indiánokon kimaxolni szintén a
Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, emberi méltóság, felvilágosodás, fejlődés,
haladás és hasonló ideológiai dogmák mentén.
Mert hát vannak szabadok, és picit
szabadabbak, egyenlők, és akik náluk egyenlőbbek.
A vallásüldözés terén szintén nem
kellene sokat ugrálnia pont a Francia Államnak, amelyik az első nyíltan ateista
és erőszakos vallásüldöző formáció volt, amelyiknek eme „vívmányait” jelenleg a
kommunista Kínában élvezhetik a jóformán pármilliós kisebbséggé irtott
buddhisták, mint Kína „modernizációjának” egyik jeles eredményét. De a „nemzeti
kisebbségek elnyomása” témáról is mesélhetnének a bretonok és baszkok például,
vagy a „kisebbségi kollektív jogok” témakörről meg az elszászi németek, az
occitánok, normannok, francia vallonok és sorolhatnánk tovább, arról nem beszélve,
hogy Erdélyben is a „francia köztársasági eszmény” az, amire a románok
hivatkozva asszimilációs prés alatt tartanak másfél millió magyart. Ha pedig az
etikai-filozófiai és intellektuális romlást nézzük, azt a szemmel látható és
mondjuk úgy a „felszínt ellepő” nyílt szexualitás, relativizmus, fogalmi
zűrzavar jelent, szintén főt hajthatunk 1968 „szellemisége” és a Sartre és
komcsi társulata illetve a posztmodern értelmiség áldásos tevékenységének, hogy
aztán a Charlie Hebdo magazin, mint ennek az „értelmiségnek” egyfajta sajátos
terméke egyáltalán létrejöhessen, eredetileg épp De Gaulle-ellenes
szélsőbaloldali pamfletként. Nos, ezek után állíthatjuk azt, hogy a „szabadság
egyenlőség és testvériség eszménye” amibe most a Kouachi fivérek
beleeresztettek egy sorozatot lassan 300 éve konkrétan inkább számít Európában
egyfajta lassú mételynek, semmint valami védendő, szolidaritást érdemlő,
értékes dolognak.
A szolidaritás tehát kizárólag az
áldozatokat és azok családját illeti meg, és ezzel a dolog végleg le is van
zárva. Mert minden további lépés, ideológiai vagy bármilyen kiterjesztés, allegorikus
értelmezés csak oda vezet, hogy ebben a meccsben korántsem ott húzódnak a
valódi törésvonalak, hogy egy hanyag mozdulattal elintézhetnénk „a jóságos
áldozatok és az ő tiszta eszméik, versus őrült terroristák és az ő elborult
marhaságuk” értelmezés mentén, rakosgatva magunkra olyan jelzőket, amiket ha
picit is átgondolunk, biztos nem vállalnánk. De hát Michel Houellebecq is kb.
leszarja ezt, velünk együtt. „Nem gondolom, hogy provokálni akarnék bárkit is,
egyszerűen azt hiszem, hogy alapjaiban hazug dolog az, ha valakinek az
idegeivel játszanak. Azt hiszem, hogy van egy intellektuális fejlődés, egy
történet, ami megy régóta, és hogy ennek véleményem szerint, reális
következményei lesznek. Erről szól a regény” – nyilatkozta az Alávetettség
kapcsán Michel Houellebecq.
Mi meg erre azt tudjuk mondani: egyetértünk.
Valóban van egy folyamat, ami a
franciáknál most érik be az utóbbi két évtizedben. Szemmel látható, hogy ami
olyan jól ment a bretonokkal, occitánokkal, normannokkal, elszásziakkal, megakadt
az algériaiakon. Míg Napóleont tekinthetjük akár a franciák Klaus Johannisának,
addig a „muzulmán szélsőségesek” kb. olyasmi srácok lehetnek iszlám
szemszögből, mint voltak anno Asterix és Obelix a mocskos rómaiakkal szemben.
Pont úgy van ez, hogy ami a rómaiaknak ment a hispánokkal, gallokkal, trákokkal,
az a folyamat akadt meg a gótokon valamikor 400 körül, a következmények meg
ismertek. „A barbárok a kapuk előtt vannak.” Ezt a gondolatot boncolgatja
Michel Houellebecq is a könyvben. Michel Houellebecq vázolta forgatókönyvet mi
magyarok pláne megértjük, hisz történelmi tapasztalatunk, hogy ami nekünk is
olyan jól működött a kunokkal, palócokkal, besenyőkkel, az egyébként muzulmán
böszörményekkel, később a svábokkal, részben a zsidókkal, tótokkal, az akadt
meg a szerbeken és a románokon.
A következmények meg számunkra is elég jól
ismertek.