2014. szeptember 12.

A lajháremberé a jövő


Európának is van ilyen Köbükije, mint a Mézga Gézának. Csakhogy az Amerikában lakik, de ugyanúgy lombik volt az anyukája, és ugyanúgy mindent jobban tud. Európában például van olyan, hogy kukac megy a cseresznyébe. Az almák meg nem érik el a fél kilót. A disznóknak csak egy pár hátsó combjuk van, ahogyan a marháknak is. A libáknak meg csak egy mája. Amerikai Köbüki meg csak csóválja a fejét, hogy mit balfaszkodnak annyit Európában. Mert Amerikai Köbükinek már a nagyapja is olyan okos volt, hogy koktélokat mixelt a tengerparton, és tőle megtanulta, hogy össze lehet önteni az alkoholokat úgy, hogy be lehessen rúgni tőle, de ne tűnjön alkoholnak. A Köbüki tőle örökölte a hajlamát, hogy mindent keverjen össze valami mással. Így lett belőle génsebész. Köbüki elégedetlen volt az isten félkész teremtésével, ezért kipótolta. Megjavította. Szúnyogot kevert a búzával. Kacsacsőrű emlőst a körtével, és elefántot a rózsával. Ettől Amerikában minden sokkal jobb lett. A búza magától repült a silóba, a körte megtermett víz alatt is, a rózsákon meg tüske helyett kicsi ormányok nőttek.

Az Európaiak persze arra hivatkoztak, hogy ezek a növények csodálatos képességeik ellenére szar ízűek. És hogy a természettel szembeni alázat a nemesítést megengedi ugyan, de a módosítást kizárja. Amerikai Köbüki azonban gazdag szeretett volna lenni, ezért elküldte Európába a génmódosított klónembereit, akik kívülről európaiak voltak, belülről viszont amerikaiak és kanadaiak 70-30 arányban. Ezek az emberek ma az Európai Bizottság tagjai. Ők azok, akik a törvényhozás üresjárataiban az uborka méretének ideális besorolásán gondolkodnak. Erre a kanadai génállomány ösztönzi őket. Amikor pedig az európaiak szót emelnek, hogy nem akarják a génmódosított növényeket sem termelni, sem enni, nem akarnak Amerikában előállított betegségekre immunissá tett amerikai állatokat tenyészteni, akkor a génmódosított klónemberek elutasítják ezt a kérést. Erre az amerikai gén ösztönzi őket. Meg a sok pénz, amit a Köbükitől kaptak.

Így történhetett tehát az, hogy az EB kijelentette, hogy az Amerika és Európa között megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) részleteibe nincs beleszólása az Európai embereknek. Mert hülyék. Genetikailag hibásak. Az EB azt is tervezi, hogy genetikailag kijavítja az európai embereket, és kimetszi a felelős gondolkodásért, és beleszólásért felelős géneket. A helyébe pedig lajhárgént ültet, hogy az európai ember hihetetlenül lusta és ostoba, de valamiért mégis cuki legyen.

Most még azt hiszed, az csak vicc, hogy szúnyog gén van búzában. Pedig nem. És jobb ha hozzászoksz, hogy ez már a Köbüki Európája. Te meg megveszed. Elülteted. Megeszed. Kussolsz.

Vagy le leszel vegyszerezve… 

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger