A máskor kedélyesen béketáborozó, az
erőszak hiábavalóságáról értekező médiahippik felugrottak a héjavonatra:
bombázni kéne Oroszországot, lehetőleg máma még. De minimum merénylet
áldozatává kell avatni Vlagyimir „Adolf” Putyint, aki egy felfuvalkodott, púposkodó Hitlersztálinpolpotmaodzsingiszkán.
Amióta kitört a balhé a szomszédos
Ukrajnában, a liberálisok valamiféle krónikus monomániás betegség áldozataivá váltak. Mintha szó szerint beprogramozták volna
őket valamelyik helyi OSI-irodában. Eszerint az ukránok elkötelezett
demokraták, szabadságharcosok, és ez még akkor is igaz, ha épp kifeszítik a
horikeris zászlót az elfoglalt épületekre; az oroszok meg köcsög agresszorok,
ezért újra kell kezdeni (folytatni kell) a hidegháborút. Az embernek az jut
eszébe, amikor randa New York-i entellektüelek háborúsdit akartak játszani,
persze csak a fotelből, távirányítóval, de nem elégedtek meg a videojátékkal,
ezért megfűztek egy elnököt, hogy rohanja le a Közel-Keletet. A srácok
leginkább mindenki beavatkozását kérik, csak persze ők nem avatkoznának be.
Menjen a NATO, menjen az USA, menjen Európa – és persze menjenek a kárpátaljai
magyarok, hiszen ők úgyis megtelnek lassan a donyecki menekültekkel, indulás cserébe lőni az oroszt.
Néhány aprócska hiba azonban van ezzel a
megoldási kísérlettel. Először is, Ukrajna nem NATO-tag. Így ha a NATO-t azóta
nem hatalmazták föl arra, hogy minden országot, amelyre rákerült a demokratikus kóserpecsét, megvédjen, nem
mehet ölre a ruszkikkal. Európa nem fog beavatkozni nagyon, mert egyrészt nincs
neki mivel, másrészt eddig is csak ímmel-ámmal akart bármit is tenni a
hamarosan becsődölő Ukrajnával. Addig volt nagy az arc mind Sam bácsinál, mind
Európa kapitánynál, amíg a twitter-üzeneteket kellett küldeni, meg sütiket
osztani a Majdan nackóinak.
Mivel akkor látunk majd fronton harcoló
liberálist, amikor Obama hullamerevség nélkül fehér lesz, marad a fotelből
héjáskodás, wifi-infúzióra kötve. Az biztos, hogy a ruszkik pont úgy bukják el
a világnak ennek a felén a médiaháborút a nyugat által támogatott ukrán
rezsimmel szemben, ahogy Izrael is elvesztette azt a legutóbbi gázai háborúban.
Így fagyott a leköszönő szürke eminenciás Barroso arcára a vigyor – nyomában
pedig az összes újonnan felkent héjának –, amikor Putyin azt mondta neki: "két hét alatt be tudná venni Kijevet." Ugye emlékszünk még a klasszikus riogató
szövegekre a Kaijuval? „Az EU-n kívül is van élet”, a mondat második felét
elhagyva? És a köteles beszédre? Bár szövegértési tanfolyamot csak kemény
pénzekért vállalunk itt a toronyházban (jelentkezni itt: understanding_for_dummies@toronyhaz.gov.hu),
ez azt jelenti, hogy ha akarná, megtenné, de le se szarja Kijevet.
Ezzel persze nem azt akarjuk mondani,
hogy az oroszok nem gecik: ezt egyetlen magyarnak sem kell magyarázni. Ez
idehaza Vlagyimir valagába ájuló, meggyőződésből vagy fizetésből elérzékenyülő
idióták felismerhetnék végre, hogy Putyin szarik olyan dolgokra, mint
„konzervativizmus” meg „keresztény értékek” – egyetlen dolog érdekli, hogy a
kezében tartsa a hatalmat, és lehetőség szerint növelje azt. Legalább nem árul
zsákbamacskát. Ezt egyébként már jól a kaviárjobboldali értelmiség arcába vágtuk a tavasszal, egy szerintünk IGEN JÓL SIKERÜLT POSZTOCSKÁNKBAN.
A probléma az, hogy az ukrán
szabadságharctól elélvező, hidegháborúzó libbancsok meg azt nem veszik észre,
hogy az ukrán rezsim semmivel sem jobb: épp most
lehetetlenítették el a magyarokat az ígéretük és a saját törvényük
betűjével szemben, persze azt is tudjuk, hogy a kisebbség nem lehet etnikai,
csak szexuális-kulturális, ha meg mégis, azok maximum a romák lehetnek. A libsi
mantra szerint persze nem kell félni az ukrán nacionalizmustól, mert azt csak
az orosz propaganda mondja, hogy van ilyen, és különben is, két százalék. Az
ukrán kormány persze nem tudta leszerelni a két százalékos nem is létező ukrán
nemzetiszocialistákat, ezért inkább megegyezett
velük.
Azt sem tudjuk a mai napig, kik
lövöldöztek valójában a tetőkről a Majdanon, de biztosan nem a nackók, akik
nincsenek is, és ha titkosszolgálat tette, az csak az orosz lehetett. A libsik
érzékelése és érzékenysége olyannyira szelektív lett, hogy gyakorlatilag
megszűnt: az itthon már egy Nagy-Magyarország matrica miatt vinnyogó emberjogi
aktivista megrántja a vállát, ha meglátja a gyereket egy AK-val a svasztika
alatt.
Csak a kelet-ukrajnai oroszok oldalán
harcoló oroszok jelentik a problémát, miközben több nyugat-európai harcol az
ISIS-ben, mint ahány orosz Ukrajnában. Az, hogy a jelenlegi ukrán rezsim
alapja egy puccs, amit ráadásul egy nappal azután sikerült véghezvinni, miután
az EU bábáskodása mellett megegyeztek a tüntetők a korábbi rezsimmel, mellékes.
Most azt kéne eldönteni, hogy kell-e valamiféle normákhoz igazodni, vagy sem?
Ha a puccs, a törvények látványos be nem tartása nem akadálya, hogy a haladó
nyugat támogassa őket, akkor kérem, ez is a politika folytatása más
eszközökkel, ahogy a keleti szakadárok tevékenysége is. Ha a nyugat baszott
betartani azt a megállapodást, amit a hidegháború végén kötöttek az oroszokkal
– ti. a NATO-t nem tolják tovább keletre –, miért törődne Putyin bármelyik
korábbi megállapodással, egyezménnyel egy olyan ország kapcsán, amelynek
jelentős része vagy de facto vagy de jure korábban Oroszország részét képezte?
Nem hagyhatjuk ki a sztoriból a Kaijut
sem, hiszen mégiscsak tőle kapjuk a villára és terepjáróra valót, és
nyilvánvaló módon meg kell védenünk bölcs és tévedhetetlen vezetőnket. A
miniszaddám elleni vád úgy hangzik, hogy alátercel az oroszoknak, meg Paks, és
különben is, illiberális demokrácia, irányított lófasz. Természetesen mindenki
bizniszel a ruszkikkal, a bezzeglengyelek a korántsem diktatórikus
Fehéroroszországon keresztül igyekeznek
pótolni a betevőt; a finnek sem ugrálnak örömükben – összehasonlításképpen:
ha a szankciók minket úgy érintenek, mintha bevágnánk a kislábujjunkat reggel,
őket inkább úgy, mintha levágnák a végtagjaikat. A kép meg amúgy sem
annyira egyértelmű, ahogy a wifiről hidegháborúzó, pattogó szarjancsik be
akarják mutatni. És akkor a kétarcot játszót németekről még nem is szóltunk egy
szót sem.
A minap egy rövidke
figyelmeztetés elhangzott Donald Tusk szájából is. És ha már itt tartunk,
kerekítsük le a történetet egy történelmi leckével, ami lehetne a figyelmeztetés
folytatása is akár: a danzigi korridor ügyében „eljáró” brit és francia elit
arra biztatta a lengyeleket, hogy eszük ágában se legyen a németeknek engedni.
Szépen aláírták, hogy megvédik őket, intsenek csak be. A lengyelek beintettek.
Minden nagy pofázás és írásos garancia dacára egy kurva töltény nem hagyta el a
brit és francia fegyvereket, amíg a nácik nem trappoltak keresztül néhány párizsi
kávéházon. Ez a valódi lecke. Vajon hány holland, hány francia halna ma meg
Varsóért?
És Kijevért?
