Irakban tavaly több civil halt
meg, mint a második Öbölháború némelyik évében. Az amerikaiak által támogatott
síita kormányzat (az iszlám egyik vallási irányzata, amely politikai
mozgalomként is megszerveződött és felülkerekedett a szunnita kisebbség
pártjain) nem képes megszilárdítani a hatalmát. Jogállamiságról, demokráciáról
szó sincs. És nincs könnyű helyzetben a kormányzat sem, mert nagyon úgy tűnik,
hogy a „világ rendőrének” szerepében tetszelgő amerikai dollárpapák nem is akarnak
semmiféle magasztos célt elérni ebben a térségben. Mit érdekli őket demokrácia,
vagy hogy érvényesülnek-e a szabadságjogok Irakban, hisz az olajkitermelés
évről-évre rohamosan nő. Így a nyersolaj ára sem szökik az egekbe. A feltárás
pedig amerikai cégek, míg a kitermelés leginkább a tengerentúli nagybácsit
kiszolgáló britek és más szövetségesek kezében van.
Emlékszünk még a makogó és
kínosan bugyuta ifjabb Bush beszédeire, amikor ország-világ előtt magyarázta
Irak lerohanásának okát 2003-ban? Hogy vegyi fegyverek vannak, demokrácia meg
nincs? Nos, azóta kiderült, hogy vegyi fegyverek nem is voltak, demokrácia
pedig sose lesz. Csak erőszak. Egymásnak ugrasztott vallási és törzsi közösségek.
Polgárháború. És sok-sok ártatlan, civil áldozat. De Amerika nem segít, a
dollárpapák most már nem avatkoznak be, mert amit akartak, azt már rég
megkapták. A holtak pedig, ha jó mélyre ássák őket, senkit nem zavarnak. Az
amerikaiak voltaképp köpnek az iraki emberek sírjaira.
Egyébként ugyanarról az Egyesült
Államokról beszélünk, ahol a demokrata kormányzat előszeretettel osztja az észt
a szabadságról, illetve mondja meg, hogy ki és milyen demokrata. Ugyanarról a
szuperhatalomról van szó, amelynek vezető politikusai a magyar kormányt is kioktatták
nem oly régen a demokráciából. „Clintonné” is kiabált, hogy vigyázzunk a
sajtószabadságra, meg vallásszabadságra, mert annak korlátozása halálos bűn.
Illetve figyeljünk oda arra a jóvágású Bajnai gyerekre is, mert az valóban
demokrata fiú.
Mily abszurd, hogy bűnről beszél
és ítélkezik az az ország, amely végigbombázta Irakot (és jó pár másik országot
az elmúlt évtizedben) pusztán az újjáépítésből származó haszonért és a nyersolajért!
Bűnről beszélnek azok, akik nagy ívben szartak és szarnak ma is a demokráciára?
Akik csupán akkor használják ezt a szót, ha anyagi érdekükben áll valakit
tönkretenni, vagy az értékeit elorozni.
A hidegháború megnyerése előtt is
csupán a pénz érdekelte őket. Csak akkoriban kevésbé nyíltan vállalták a konfliktusaikat.
Most már egyre őszintébben fogalmaznak. Emlékezzünk csak! Koholt vádakkal
(vegyi fegyver arzenált sejtettek ott, ahol később kiderült, semmi sem volt)
lerohanták Irakot, illetve a kisebbségben lévő (egykor Szaddam Husszein
vezette) szunnitákat háttérbe szorították és a síiták mellé álltak, mert csak az
olaj izgatta őket. Aztán, mikor az újjáépítés haszna kevesebb lett, mint a békét
fenntartó katonák állomásoztatásának költsége, akkor Obama fogta és hazahívta őket.
Majd rákente az egész fost elődjére, a rivális politikai tábor volt elnökére, a
debil Bushra. Aki egyébként köszöni szépen, jól van. És nem zavarják utódja
vádjai.
De a legnagyobb álszentség az
volt, amikor Obama megkapta a Nobel-békedíjat a 2009-ben meghozott döntése, a
katonák kivonása miatt; miközben ezzel párhuzamosan Afganisztánban megnövelte
az amerikai egységek számát. S miközben több háborúba is beleugrott az „Arab
tavasz” idején. Ráadásul azzal, hogy hazahívta a katonákat Irakból, több kárt
okozott hosszabb távon, mint amennyit a buta Bush tett a háborújával. Hisz
miután Amerika vette a kalapját, nem hagyott maga után csak káoszt. Illetve egy
polgárháború szélére sodródott szarkupacot, amit nem hajlandó senki sem eltakarítani.
Irakban, az ENSZ összesítése szerint,
2013-ban 8000 civil áldozata volt az erőszakhullámnak…
Az amerikaiak kivonulása után, a
kisebbségben lévő és megalázott szunniták összefogtak a térségben tevékenykedő
Al-Kaida szervezettekkel és harcot indítottak a síiták által fenntartott rendszer
ellen. Megalakult
az al-Kaida szíriai és iraki szárnyainak támogatásával az „Iraki és Levantei
Iszlám Állam” (ILIÁ), amely a múlt héten az ellenőrzése alá vonta az iraki
Anbár tartományban lévő Fallúdzsa városát, valamint az attól 50 kilométerre
lévő Ramádi egyes részeit. És amikor az iraki kormány katonai segítséget kért
(mert most tényleg szüksége lenne rá), akkor John Kerrynek, az USA
külügyminiszterének volt pofája a következő szavakkal visszautasítani ezt: "ez
az ő harcuk". Ráadásul áldását adná
most már arra is, hogy az eddig főbűnösnek tekintett Irán esetleg besegítsen a
rendteremtésbe. Persze, mert ott is síita többségű a társadalom, ráadásul nekik
is fáj a foguk az olajmezőkre.
Az amerikai kormányzat pedig „nem
mérlegeli a csapatok visszaküldését Irakba” és bízik benne, hogy a helyi
kormány és a törzsek megbirkóznak az al-Kaida terrorszervezettel. John Kerry, a
jeruzsálemi sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre ráadásul úgy válaszolt, hogy
„nagyon aggódik
a harcok miatt”, és az ILIÁ-t „a térség
legveszélyesebb szereplőjének” tartja. Ez aztán a pofátlanság
felsőfoka!
És végül érdemes megvizsgálni,
hogy mi az, amit az USA és a szövetségesei megkaptak már. Illetve hajlandóak
akár erővel is megvédeni. (Nem úgy, mint a civileket)
Az US Energy Information
Administration vizsgálatai szerint Irak olajtartaléka 112 milliárd hordó lehet,
amely Szaúd-Arábia után a világ második legnagyobb olajkincsét jelenti.
Jelenleg körülbelül kétezer kút működik. A háború óta pedig, az Amerika által
támogatott kormányzat újraosztotta a lapokat az olaj bizniszben.
A kitermelés legnagyobb hányadát,
az amerikai dollárpapák fenekét kinyaló britek kapták. A British Petroleum ugyanis
szerződést írt alá a 17 milliárd hordónyi tartalékot rejtő Rumaila olajmező
kitermelési jogára, még közvetlenül a háború után. (2011-ben a brit The
Independent lap által közölt dokumentumok szerint a szerződés már a háború
előtt megköttetett) Tehát Tony Blair akkori seggnyalása kifizetődő
volt.
Sorolva a további cégeket az
ExxonMobil a Royal Dutch Shellel közösen tárja fel a 8,7 milliárd tartalékú
Nyugat-Quarna mezőket; a Shell 2010-ben 25 éves szerződést kötött hasonló
nagyságrendű kitermelésre; az olasz Eni SpA pedig a Kaliforniai Occidental
Petroleummal közösen kb. 4,4 milliárd hordónyi olajat aknáz ki a
Zubair-mezőkről.
Tehát a háború utáni piac újra
lett osztva a szövetségesek között. És mi lenne ebben az amerikaiak haszna?
Négy nagy amerikai szolgáltatót bíztak meg a felsorolt
cégek a fúrási munkálatokkal. A Halliburtonnal, a Bakers Hughesal, a
Weatherford Internationallal, illetve a Schlumbergerrel dolgoztat a legtöbb Irakban
kitermelő cég. Ez a négy, texasi gyökerű vállalat az, amely az új kutakat építi,
és karbantartja.
„Az Egyesült Államok szuverén,
stabil és magabiztos Irakot hagyott maga mögött, reprezentatív, a nép által
választott kormánnyal” – mondta Obama, amikor az utolsó amerikai katona is
elhagyta az országot…
