Bevallom, kicsit zavarban vagyok,
hogy újra meg kell szólalni a baloldali összefogás ügyében. A magyari baloldal
politikai teljesítménye ugyanis oly mértékben abszurd, hogy lassan
szándékosságot kezdek tulajdonítani ennek. Hogy ez az egész valami összeesküvés
része, hogy ezt direkt csinálják éppen így. A New York Times karácsonyi
tündöklése óta komolyan kezdek hinni benne, hogy bármi, ami idehaza történik,
képes elterelni a világ figyelmét valami másról. Valami huncutságról. Hogy a
Gordon azért ment föl (mert fölment) a Bitóék lakására kávézni, hogy Amerika
közben atomfegyvereket vethessen be stikában Irakban. Mert ha a Gordi fölmegy,
és megbeszél, akkor azt se venné észre a világ egésze, ha idegenek óriási
gumilibára -kacsára cserélnék ki a Holdat…
Ha ugyanis nincs szó világméretű összeesküvésről,
akkor erről az összeálló (nem, mi nem izgultunk, tudtuk előre) régi-új csapat
szenvelgéséről egyszerűen és profán módon ki kell jelenteni, hogy szánalmas. A
Magyar Hírlap persze büszkén szellőztette meg a hírt a Gordiról, aki fölment Bitóékhoz,
ahol baloldali értelmiségiek (Heller és Závoda, Konrád és Parti-Nagy)
meggyőzték az összefogásnak ugye a fontosságáról. Felhívást is fogalmaztak ezek
az értelmiségi emberek, miszerint:
"Mi, alulírottak, megkönnyebbülten és teljes egyetértéssel vettük
tudomásul, hogy végre elindult az a folyamat, amelynek eredményeképp
megszülethet a demokratikus erők teljes körű összefogása.”
Nagyon szép ez, csak hát itt
Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon összefogásáról tetszenek
beszélni. Ebben az esetben viszont ez nem demokrácia. Ez, sajnos, lófasz! (ez
nem káromkodás, hanem a megbeszélésen különben résztvevő Závoda Páltól származó
idézet, tehát ez irodalmilag helytálló hasonlat, sőt egyenesen megszemélyesítés)
A felhívás sorai mögött rejlő valódi tartalom pedig a baloldali értelmiség
igazságbeszéde.
Nincs itt, kérem, szó
demokrácia-féltésről, hacsak nem a saját anyagi megélhetésének biztonságát
nevezi annak a Hellerági és csapata. Nem a totalitáriusságtól való irtózás itt a
mozgató erő, hanem a még négyévnyi Fidesz-vezetéstől, amely alatt végleg
szétesne a bagázs. Itt nem a baloldali politikusok összefogása volt a lényeg,
hanem a szocialista kormányokat kihasználó értelmiség egzisztenciális
rettegése, hogy odalesz a bőrkanapé. Ez a minden erkölcsi megfontolástól
sikeresen megszabadult értelmiségi massza erőlteti egybe ezt a három levitézlett
fickót, mert csak általuk biztosítható a megmondó szerep és az állami forrás. A
baloldali értelmiség önféltését tehát akár az írástudók árulásának is
nevezhetnénk. Nem politikai, hanem értelmiségi összefogás történt itt. Pénzért.
Kulturális dominanciáért. És ezért fog széthullani ez a társaság véglegesen,
ahogyan most erkölcsileg megroggyant. Valóban, ez az utolsó pillanat. A szocializmus
alatt egybeszokott, egymás vállát veregető, egymást díjakkal kitüntető
érdekközösség agóniája.
Az aláírók névsora bővül. Most válik el a szar a
májtól.
Bitó László, Csányi Vilmos, Csepeli György, Eörsi Mátyás és Herényi
Károly. Csáki Judit, színikritikus,
Heller Ágnes, filozófus, Konrád György, író Parti Nagy Lajos, író, Radnóti
Sándor, filozófus, Vásárhelyi Mária, szociológus, Váradi András, biokémikus,
Závada Pál, író, Balázsovits Lajos színész, rendező; Böjte József
filmrendező-producer; Falus Ferenc orvos; Ferge Zsuzsa szociológus; Király
Júlia, közgazdász; Krausz Viktória, újságíró; Majsai Tamás; Márton László;
Mészáros Tamás, publicista; Papp János színművész; Sándor Anna; Somlai Péter
szociológus; Sumonyi Zoltán, író, költő; Szunyogh Szabolcs; Ungvári Tamás, író”