Fairlane professzor ugyan nagyobb örömét leli a ballibbant hadakon való
élcelődésben, de szükség törvényt bont. Körbenézett, és hirtelen nem értette, a
megfelelő politikai közösségben van-e, vagy megtévedt. A balliberálisok által
rövid ideig pátyolgatott tékozló fiúk táborába azonban nem kíván tartozni,
hátha eldebreczenijózsefesedik. Marad a rövid hőbörgés.
A hülyeség univerzális emberi
tulajdonság, nincs köze a bal-és jobboldalisághoz. Ahogy van csonthülye
jobboldali, úgy van normális baloldali is. Az arányokon lehet vitatkozni. Talán
az ember épp az arányok miatt választ térfeleket, és mondja azt, hogy elviselem
a hibbant jobbereket/komcsikat a saját térfelemen. Csakhogy néha túl hangosak
lesznek valamely oldal hibbantjai, és ettől megbillen az arány is. Mintha ez
történne most a választások előtti hajrában.
Ezek a fiúk vajon a kommancsok
ügynökei, hogy ennyit ártanak a jobboldalnak?
Jött a Magyar Krónika elsőként
(ha a korábbiakat nem számoljuk). Ezt most hagyjuk is. Aztán jött az ifjonc
kerdemek akciója a Marx szobor ellen. Tényszerűen persze igazuk lehet (Marx
valóban úgy utálta a zsidókat, mint Fairlane professzor a köménymagot), de
politikai racionalitást aligha találunk a dologban. Vagyis: aki ezt kitalálta,
annak politikai érzéke (és esze) pont annyi, mint egy marék molylepkének. És ha
esetleg ezt a meccset meg is nyerik, mit profitálnak belőle? Marx – antiszemita
mivolta miatt (ezt most úgy vezetik elő, mintha más probléma nem lenne vele…) –
kikerül az egyetem aulájából. És?
A jobboldal naiv zsúrfiúként viselkedik,
kitartják elé a lófaszt, és kéjesen belegyalogolnak, majd rácsodálkoznak a
dologra. Az, hogy az Oktatói Hálózat szélsőbalosai marhaságokat reagálnak
minderre, nem menti az akció tervezőit és kivitelezőit. Marxnak a szemétdombon
a helye, de aligha hihető, hogy épp ezen akció miatt fog odakerülni. Egyszer
majd lesz helye ott, a csokis macisajt mellett.
Amitől azonban még az én számban
is összeszalad a diánás sósborszesz, az a szovjoroszok melletti békemenet
ötlete. Tőlem akár támogathatja is valaki Paks II-t, érvelhet mellette,
mondhatja, hogy ez egy jó biznisz volt. Fingom sincs, ehhez túl sokat és túl
sokszor iszom. Az viszont fölfoghatatlan, hogy miért kell egyből ideológiai
szövetségre is lépni a KGB-s modern cáratyuskával, meg az orosz rezsimmel.
Valaki ott a népi (?) jobbon egyszer elmesélhetné, miért is kell nekünk annyira
keblünkre ölelnünk a ruszkikat. Szépek voltak a tankjaik, amikor „ideiglenesen”
itt „állomásoztak”? Ezen nem segít az sem, ha a hivatásos orosz-apologéták ez
alkalommal is mély szerelmet vallanak Putyinnak.
Az, hogy a liberálisok semmiféle
valóság-pluralitást nem ismernek el, legyen az ő bajuk. A dolgokat lehet és
kell is különválasztani. Azaz: valóban senkinek semmi köze ahhoz, hogy
Oroszországban milyen törvény hoznak a homoszexuális propaganda ellen, még ha a
buzgómócsingságból élő „civilek” minden ilyen alkalommal úgy is érzik,
kötelességük megnevelni az elhajló országot. És persze, kurva idegesítő az
amerikaiak a szériöszkonszörnjeikkel, de ők azért mégse gázolták át tankokkal a zöld gyepen, nem erőszakolták
végig a gyévocskáinkat, és nem kártyázták el matarészegen a nagyapánk óráját,
amit közvetlenül a veséje leverése után akasztottak le róla. Arról nem is
beszélve, hogy kurvára nem igaz, hogy az oroszok nem baszogatták a magyar
kormányt – méghozzá ugyanazokkal a szar „aggodalmakkal”, amikkel a jenkik is.
És ha utóbbiaktól fárasztóan képmutató volt mindez, hatványozottan az volt az
orosz féltől is. Európa töketlensége szintén nem érv a gátlástalan
orosz-barátság mellett, hacsak nem csomagoljuk az elvtelen dörgölőzést a pillanatnyilag
erősebbhez morális zacsiba. És azért sem kell ráájulnunk mindenféle elvi
okokból a ruszki brére, mert a fél európai elit már legalább egy évtizede oda
rendezte be a nappaliját.
Jelentem, az orosz nem a magyar
barátja. Kössünk velük üzletet, ha kell/lehet, és ha számunkra előnyös, de nem kell úgy tenni, mintha ezer éves barátság kötne bennünket
össze. Attól, mert Soros György képétől rózsaszínűt okádunk (felessel vagy
anélkül), még nem fogjuk szeretni a jelenleg regnáló ukrán kormányt; és attól,
mert Washington D. C.-ből néhány fontoskodó seggfej rendre elmondja lelki
gondjait, még nem lesz Oroszország a „tolerancia hazája”.
Persze arányt érezni és mértéket
tartani nem szovjet erény.
Ha esetleg valóban lenne oroszok
melletti békemenet, remélem, meghívjuk rá a lengyeleket is – akik valóban a
barátaink. Kitörő örömmel fogadják majd, hogy a megnyomorítóiknak a meleg
szarig benyalunk.
A „baráti országok” gondolata
maradjon meg a Varsói Szerződés és a KGST világánál (leszámítva pont a
lengyeleket, akiket sikeresen arcon szarunk ezzel az akcióval). Ma már
elfogadott, hogy a nemzeteknek vannak érdekeik, és azokat igyekeznek
érvényesíteni. Állítólag a Békemenet is erről szólna: csakhogy az oroszok
melletti seggnyaló sétafikának semmi köze nincs sem a nemzeti érdekhez, sem a
szuverenitás védelméhez.
