Majdnem sikerült, hősies küzdelem
volt. Bajnai lőtt, Mesterházy cserélte a tárat, kint a Demokratikus Koalíció
saját agyukat fogyasztó dühös zombijai. Mikor elfogyott a lőszer, megszűnt az utánpótlás, Fodor
Gabi felmentő seregei pedig sosem léteztek, puszta kézzel vetették magukat a
harcba. Sokáig, de hiába tartották a bejáratot, mert a Gyuriferi csak beszüremkedett
végül a hátsó ajtón valahogyan a Nagy Ellenzéki Összefogásba. Sajgó vállakkal
ismerték el: Szinte biztosra vehető, hogy lesz közös ellenzéki lista a DK
részvételével.
2010-2011 fordulóján a szárnyát
bontogató Bajnai-mozgalom és a teljesen Mesterházy irányítása alá került MSZP
is jó helyen kutakodott. A kétharmados söprés után frissiben született
helyzetértékelések mind a két alakulatnál az új és hiteles arcokban látták a
jövőt, a „korszakváltásban”. Vagyis a kevésbé elhasználódott arcokban – mert azért
itt mégiscsak a baloldalról beszélünk. A Haza és Haladás alapítványba szorult liberális szocialisták (szintézis) új arcként
az „emigrációból” visszatért Bajnaiban fedezték fel önmaguk megújult változatát
(vö: Kun Béla), a szocialisták pedig a Gyuriferi látványos önkívületei miatt
másodvonalban, a választópolgárok látószögön kívül ragadt generációban lelték
meg a Zsiguliban lengedező fenyőfa-frissességet.
A választási kampány
véghajrájában azonban elég volt egy kósza pillantást vetni az egyre
kilátástalanabb támogatottsági adatokra, és a programjuk nyomban visszaállt alapállapotba.
Futtatás – platform üzemmód – done.
Az elmúlt években megspórolt
program-és arculatkészítés az orbánország
vs. mindenki tételévé pusztult le, a hosszútávú politikai számításból (vagy tervezésből - ízlés kérdése) meg a százalékocskák
összeadogatása maradt. A siker egyetlen mércéjévé azt tették, hogy sikerül-e
leváltani a Fideszt, elfeledkezve arról, hogy ennek az esélye közelebb áll a
nullához, mint az alagútnál a kilométerkő, ugyanakkor a Nagy Összefogás minden
egyes kis részeleme a saját politikai jövőjét rombolja le ezzel a lépéssel.
Mégis mindent feltettek egy
lapra, a 2014-es választásra és visszatértek a 2010-es állapotba, ahol a
baloldalt az MSZP jelentette és a baloldalon belüli alternatívákat a szocialista
párt platformjai között kellett keresgélni. Mindössze annyi változott, hogy a
Szili Kati nemzeti szocialistái hazafias népfrontja patrióta
baloldala helyett a társadalommérnökösödésbe és korrupcióba szellemileg teljesen
belefáradt SZDSZ maradékokat szippantották fel a klotyódeszkáról.
Hát gratulálunk! Meg a Fidesznek
is, hogy annyi pénzt kidobott az ablakon, hogy emlékeztesse a választókat a
Bajnai-Gyuriferi barátságra.
A kabát újragombolása viszont
lehetőséget adott Bajnainak az elegáns hátraarchoz, ahhoz hogy kifaroljon a teljesen
idióta ígéretéből, az „egy év múlva
miniszterelnök leszek”-ből, miközben ott üldögélt a parlamenti
küszöbön és ritmusra bólogatott az Egyszer megjavulok én, jó leszek majd-ra. Persze, a hivatalos magyarázat mi más is lehetne, minthogy az
összefogás érdekében tette ő félre a személyes ambícióit. Naná ez egy ilyen önfeláldozó faszi. Egy durkheimi ideáltípus.
Mi várható a hátralévő bő három
hónapban?
A szokásos hiszti turbófokozaton.
Nemzethalál, orbánisztán, simicskalajos, stadionleszállópályák a marsi inváziós erőknek. És persze a már jól ismert
miniszterelnöki casting, ahol előveszik az összes baloldalhoz köthető, de
pártpolitikában nem elhasználódott „tekintélyt” Bálint gazdától Glatz Ferencig.
Mert ne legyünk naivak, nem azon tárgyalnak órákat, hogy akkor a közös lista
hányadik helyére illesszék a lehetmásból táskahordóvá szelídült Karácsony
Gerit, hanem hogy Bajnai „visszalépéséért” cserébe Mesterházy is kússzon vissza
a második helyre, és találjanak egy „nemzetközilegelismertfüggetlenértelmiségit”
a Nagy Összefogás tetejére tortadísznek. Legalább ennyi megmaradjon Gordonkának
a két évnyi önlejáratásért cserébe.
Óriási bukakke party kezdődik! Megírom!
