Orbán Viktor eligazítást tartott a nagykövetek számára azon a napon, amikor Bajnai és Mesterházy megegyeztek arról, hogy újraalapítják a régi MSZP-t. A két beszéd, bejelentés közötti égbekiáltó különbséget oldalaktól függetlenül a vak is látta. Az egyik oldalon stratégiákról, történelmi folyamatokról és az azokban betöltött szerepünkről beszélt Vitya, a másik oldalon meg gurítottak egyet a szaron.
Viktor ezúttal, ha lehet ilyent mondani, mellőzte a kampányelemeket. A rezsicsökkentés/ mondatrész arány is meglepően alacsony volt. Természetesen volt „rossz tendencia versus jó tendencia” szembeállítás, de nem érezte azt az ember, hogy az egész ne szólna másról, minthogy az újraválasztásáért küzdő kormány vezetője magyarázkodik. Ha az ellenzéki propagandának igaza lenne, Viktor biztos azon próbálna teperni, hogy valahogy az általa külföldre delegált nagykövetek szájába adja, miért van demokrácia ott, ahol nincs demokrácia.
Ehelyett laza volt, viccelődött, és elmondott pár nagyon elgondolkoztató dolgot, főleg olyanokat, amiket sejtettünk, de nem tudtunk megfogalmazni ilyen élesen, egyértelműen.
Mert sejtettük mi, hogy az európai integrációnak van egy iránya, ami sokkal inkább az, hogy a történelmi „németek” vagy „császárság” vagy „Róma” kezd formálódni, és csak idő kérdése, hogy az áhíttott egység élén megjelenjen egy Europalpatine. Kurucnak lenni jó érzés, de amikor tegnap megkaptuk a Fülkekossuth szájából, hogy bizony szabadságharc helyett erős érdekvédelemről beszélhetünk, néztünk nagyot. Mert valóban, a szubszidiaritás mint kifejezés mintha keveset szerepelne az európai megmondó emberkék beszédeinek szókészletében. Hasonlóan kopott ki ez az egyébként a rendszerváltás táján népszerű kifejezés, mint a szuverenitás, az önállóság, a függetlenség, és hasonlók, pedig úgy tudtuk, ezek mind egytől egyig liberális értékek. A demokrácia, a demokratikusságosság ilyen későbrezsnyevista dolog volt a szolidaritással meg ezekkel együtt.
Éreztük, sejtettük, de nem mertük kimondani azt, amihez Viktor tegnap muníciót adott: ott tartunk, hogy azt a szót „szelektív” ki se lehet mondani, ezért kénytelenek vagyunk „célzottat” használni. Pedig a szelektív megoldások ország és mikroszinten is természetesek. Nincs két egyenlő ember, vannak jó fejek és rossz fejek, szegények és gazdagok, épp így vannak eltérő országok eltérő gazdaságokkal. Nincs olyan vízfej, legyen Moszkvában, Brüsszelben, Rómában aki anélkül tudna igazgatni egy tőle távol eső országot, hogy megszállná. A hatalmas egyenlősdi onnan nézve is baromság, hogy liberáliséknál is van jó meg rossz demokrácia, jó meg rossz gazdasági növekedés, és sorolhatnánk a kettős mérce számtalan példáját Tavarestől Redingig, tehát nekik csak az fáj, ha nem az ő szájuk íze szerint rendszerezi valaki a Valóságot.
Jó volt hallani, hogy bizony itt a sablonok és egyéni megoldások feszülnek egymásnak, egy szerveződő birodalom, és az európai közösségen belül meglévő jogaink védelme egy lopakodó központosítással szemben. Ami egy olyan dolog, amit a magyar baloldal szerintem fel se ismer. Nekünk is igazából nehéz volt összerakni, hogy miért kell a Fidesznek minden létező fórumon konfliktusba keveredni, és miért nem lehet picit megkushadni, vagy teszem azt benyalni a németeknek, hogy ne pattogjunk már addig, amíg fel nem zúgnak a Messerschmittek hazánk ege fölött. Bevallom nem értettem mi folyik, és kicsit meg is vagyok sértődve, hogy eddig kellett várni a magyarázattal, és a jobboldali elit, és kollégáim a Trafik felhőkarcolóban nem vették a fáradtságot arra, hogy elmondják miért kell nekem folyton azért égnem, hogy „lám a Fidesz mindenütt kihúzza a gyufát Európában.”Mert most értem, sőt először hosszú ideje megmozdult bennem a hajráviktor érzés, amit maga alá temetett a Fidesz-élet mindennapi szürkesége, azok az ügyek, amiken oly kéjesen rugózik a baloldal.
A tegnapi nap másik eseménye az volt, hogy Mesterházy és Bajnai megegyeztek arról, hogy meg fognak egyezni arról, hogy megegyeznek majd arról, hogy meg fognak egyezni. Mindehhez 6 órán át meséltek egymásnak gyerekkori úttörősztorikat, zánkai emlékeket, meg első napjukat az Úttörővasúton. Kólázgatva a nagy melegben arról dumcsiztak, milyen jó is volt mindenkinek a Ferinél barbekjúzni, és mennyivel jobb lenne most is, ha nem az lenne épp eladva a sajtóban, hogy Feri szar arc, mi meg európai jófejek vagyunk. Kicsit még nosztalgiáztak arról, milyen jó kis bukakke partikat toltak a Demisz meg az ÚJ Nemzedék partikon, majd felálltak, és kimentek lendületesen elmondani a sajtónak, hogy egyre jobban szeretik egymást, és finom volt a pogi.
Mert a baloldalnak azzal szemben, amit tegnap Viktor felmutatott a nagykövetek előtt konkrétan semmije sincs. A baloldal fő üzenete szemben azzal, hogy hol van a helyünk Európában, hogyan rázzuk fel a gazdaságot, hogyan pozicionáljuk magunkat egy történelmi sorsforduló közepén, annyi, hogy összefognak-e vagy sem és mikor. Konkrétan azzal a távlattal, elképzeléssel egyikük sem rendelkezik, ami akár vita tárgyát képezhetné azokoknak a kérdéseknek, amiket tegnap Orbán felvetett egy laza kis eligazítás közepette. A két tudósítást elnézve egyértelművé vált, hogy ez a baloldal mérföldekkel kullog a jelenlegi miniszterelnök mögött, és ha a Fidesz kormány megbukik, az annak lesz köszönhető, hogy Viktor úgy elhúzott, hogy már az övéi sem értik.
Mert tegnap valóban egy olyan embert hallottunk „Miniszterelnök” táblával a neve alatt, akinek nem csak Magyarország, hanem az egész közép-európai térség, és Európa számára volt mondanivalója. Ezzel szemben a baloldalnak a kezében semmi sincs. Ezekhez a témákhoz konkrétan nem tud hozzászólni, mert nem szerepelnek azokon az öt oldalas demokrácia- használati utasításokon, melyekből végtelenül provinciális módon próbálják összerakni a Demokrácia nevű játékot, ami valahogy folyton szétesik a kezeik között. Bénán forgatják az alkatrészeket, és egymástól elkapkodva azokat próbálnak összehozni valamit, miközben Viktor már javában pörög a sajátjával.
A tegnapi hírek mérlege tehát az volt, hogy míg a jobboldalon még mindig van egy Viktor, a baloldalnak nemhogy Viktorja, de már Horn Gyulája sincs.
