Bevezetés - Az alapmotiváció problematikája I.
Vannak igazi VHS klasszikusok,
melyeket baráti körben bármikor elő lehet venni. Nyilván, csak ha nem tesszük félre
a nosztalgiafaktort, mert ha igen, akkor könnyen behugyozhatunk a röhögéstől a
rendkívül szar színészek és a fantasztikusan együgyű kalandok láttán, amelyeken
keresztülbunyózzák magukat gyermekkorunk hősei. De mégis: ki hagyná ki a
filmpluszon a Véres Játék egykettőt, ha éppen műsorra tűzik vagy teszemazt’
minden idők legfaszább Rambó filmjét, a Cobrát? Ugye, hogy senki! Az nem is
hetero, aki nem kap konstans merevedést a Kommandó végső leszámolását megelőző felkészülős-felfegyverkezős
jelenetétől! Nagyobb baj, ha ez egy van Damme spárgázás alatt esik meg veled
(mármint a merevedés), akkor baj van, akkor buzi vagy és tartozol egy
telefonnal édesanyádnak (és egy felvonulással magadnak). Nem véletlenül sutyorogtak mindig a nem egészen európai értelemben vett szomszédasszonyok a háta
mögött!
Na, de mindennek mi köze van
mégis a politikához? Pont annyi, mint Csubakkához! Azaz: semmi, szimplán csak hasonló reminiszcenciákat ébresztenek a 90’-as évek legkúlabb tesztoszteronfilmjei
bennem, mint a sokadik, 2014-es választási csalásról való értekezések, de ez kizárólag annak köszönhető, hogy gyakrabban mászom fel a filmplusszra, mint a Szabó Ervin
első emeletére (ha nem ott van a szépirodalom, akkor megint lejárattam magam), és mindenről filmes párhuzamok jutnak az eszembe. Szóval
egyszerűen imádom mind a kettőt és végre nem csak a filmplusszon nosztalgiázhatok, hanem a bármelyik ellenzéki sajtóterméket elővéve visszarepülhetek a kilencvenes évekbe, mikor Boross Péter akarta bevetni a hadsereget és betiltani a szabadságot a ballerék mágikus realizmusában! És köszönhetően Reding asszonynak, meg talán Lovas István
elszabadult fantáziájának is, végre nem csak az örök második vonalba tartozó, békategórás Dudikoffok, a marxizmustól a marxizmusig nagy utat bejárt TGM-ek, a csak
másnapok másnapján aktív Szanyi Tiborok és a tornából felmentett göthösnáci
mintapéldány Novák Elődök nyomulnak a témában. Ők alapjáraton csak korlátozott költségvetésű, már eleve videotékákba
szánt produkciókban játszhatják a főszerepet (és dughatják meg a mindenkori tavalyi Miss Tangabugyit). A zsáner igazi
felfutása most következett be, A-kategóriás színészekkel, nemzetközi sztárokkal, Redingekkel és Bajnaikkal.
A választásos-csalásos zsáner (vö:
kardozós-baszós) disztópikus, paranoid univerzumában a plot device a 2014-es elcsalt, antidemokratikus, félelem légkörében lezajlott választás. Ez az origó, amelyhez hozzárendeződnek a
szereplők és az események, egyszerre kiindulópont és befejezés.
Megváltoztathatatlan tény, mint a Terminatorban az Ítélet Napja, vagy mint
Gaspar Noé Visszafordíthatatlanjában a nemi erőszak. Az események, legyenek
azok visszavont egyéni képviselői indítványok vagy a parlamenti székek számának
radikális csökkentése, egyaránt egy célt szolgálnak: a Választási Csalást!
Remek példa erre a Viktor húsvéti alkotmánymódosítása, amikor savat
köpött a demokrácia, a köztársaság arcába és átnevezte a Magyarországot LV-426-ra. Hogy miért?
Mert választásicsalni akar. Nyilván. Ez egy tudományosan fantasztikus tény.
Mert a fantasztikum a zsáner központi,
megkerülhetetlen, immanens eleme, mivel erős, már-már művészi absztrakciós
készséget igényel az a követelmény, ahogy egy jövőbeli, még be nem következett
eseményből kell megmagyaráznia egy-egy jelenkori történést a mágikus realizmus művelőinek. A jelen olyan apró mozaikdarabkáit kell beleszuszakolni az
összeesküvés hatalmas tablójába, melyek önmagukban vagy jelentéktelenek vagy
tejesen más értelemmel bírnak. Olyan apró kis utalásoknak kell tekinteni ezeket,
mint mikor a kamera egy jelenet végén megpihen egy titokzatosan félrenéző
mellékszereplő arcán. Ő fogja elárulni a hősünket, ő fog lepaktálni a
főgecivel! Nanáhogy'!
A zsánernek ugyanakkor van egy kevéssé jól kibontott, illetve soha meg nem válaszolt részlete, méghozzá az alapmotiváció problematikája. A mostanában divatos hollywoodi eredettörténetek forgatókönyvei mindig nagy hangsúlyt fektetnek a főhős motivációinak bemutatására, nem csak simán bedobnak egy pizsamás faszit a főcím után, hogy nesze, itt van Pókember, aki bűnözőket pofoz iskola után, ha már végzett a házi feladattal. A választásos-csalásos alkotásokban ez többnyire a balladai homályban marad, a befogadó fantáziájára van bízva a megfejtés, mert ott sosem lehet tudni, hogy a Fidesz miért is akar csalni. Talán amiért Viktor vom Doom néha eltakarja a Napot Latvériában? Mert egy geci, azt kész! - és ezzel le van tudva az alapmotiváció problematikája?
(A folytatásban az alapmotiváció kérdései és a veszteségminimalizálás, mint a választásos-csalásos zsáner háttere kerül bemutatásra)
(A folytatásban az alapmotiváció kérdései és a veszteségminimalizálás, mint a választásos-csalásos zsáner háttere kerül bemutatásra)