Eegyenlőemszercénégyzet, avagy pacsi, fénykép, bukás

Ősszel helyhatósági választásokat tartunk a megszokott menetrend szerint. És mivel ott nem tisztán arányos választási rendszer van érvényben, mint az időközben lezavarandó EP választásokon, ezért a mi volt előbb, az összefogás tojása vagy Orbán választási-rendszertyúkja alapon ismét neki fognak kezdeni gondolatban összeadogatni a százalékokat, hogy aztán befogott orral mehessenek leszavazni a legkisebb rossz a nemorbán jelöltjére. Kornis, Heller és a szárszói különítmény már készen áll a következő összefogás ideológiai megalapozására.

Az eegyenlőemszercénégyzet mellett a másik közismert elmélete Einsteinnek, miszerint "az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen". Ki mástól is várnánk ezt, mint az Magyar Szocialista Párttól és annak legendásan fantáziátlan elnökétől, Mesterházy Attilától, a vesztes csapaton ne változtass!-elv őszinte hívétől. Erre nem meglepetett minket, mint a húsvéti nyuszi a lábtörlőre?

Atti végre elkezdett vezérként viselkedni. Megpróbál önálló döntéseket hozni, kockázatot vállalni: visszanöveszti a legendássá vált spanyolos pinaszakállkáját, amelynek levágásában nem is oly régen még a miniszterelnökség titkát látta, mellette Horváth Csabát is visszarántotta a sajátos ellenzéki csibefutamtól, ahol nem egymás mellett, hanem libasorban száguldanak a szakadékba a szocialisták és az Összefogók, valamint a természetes szövetségeseik (belőlük kiváltak) helyett elkezdett az LMP-nek udvarolni valami közös főpolgi-jelölt ügyben.

Meglepett, de messze még az ősz. Az LMP nyilván úgy áll hozzájuk, mint Ford Fairlane professzor a Kispipacsban a megengedettnél illatosabb vendégekhez. Ha mellé áll egy a pultnál, akkor Ford átmegy a másik kocsmába. Egyszer már eljátszották Schifferrel az udvarolunk, aztán visszük a fél frakciót cselt, még egyszer nem fog összejönni.

Mi marad?

A történet teljesen hasonló lesz, mint a most lezajlott országgyűlési választásokon. Eltelve az EP választásokon szerzett bíztató szavazatok számától, megnyugodva a megugrott küszöbtől, a DK-tól az Együtt-PM-ig át mindegyik „demokratikusellenzéki” önálló listát kezd majd tervezgetni. A tetejére raknak egy Kulkát, vagy valamelyik másik, pártrendezvények felszopásáig aljasult valahaművészt, alulra meg a simongáborokat, remélve, hogy addig nem viszik el a rendőrök őket.

Aztán ahogy közeledik a választás időpontja, úgy néznek majd egyre ijedtebb és butább fejjel a közvéleménykutatási eredményekre, és kezdenek el egyre jobban figyelmezni a „függetlenértelmiségiek” összefogásra való buzdítására. Mert Kornistól Hellerig tolják majd a kontentet, miszerint az önkormányzati választásokon nincs helye az egyéni ambícióknak! No pasaran, ha máshol nem, hát a önkormányzati-szorosban meg kell állítani a Kaiju seregeit, hogy aztán ellenállási gócpontokat lehessen kialakítani Budapesten, homozsákokat a Nagykörútra, aláaknázni az Andrássyt... Nincs javítási lehetőség, utolsó utáni pillanatban vagyunk, a proletariátus egyöntetű akarata a közös lista, ésatöbbi, ésatöbbi….

A voksolás előtt egy hónappal Schering Gábor bejelenti, hogy kicselezték Orbán Viktort. A nagyobb településeken megegyeztek a közös polgármesterjelöltekben, és mindenképpen közös főpolgármester-jelöltet fognak állítani, mert az orbáni-rémuralom ellen nincs más megoldás. De külön állítanak képviselő-jelölteket és melléjük kompenzációs listát. Aztán térdepeltetik pár órát Attit Kornis nappalijában, és a jelöltek is közösek lesznek.

Pacsi, fénykép, bukás.

Tovább..

Összefogás: game over!

Mesterházy végre kimondta, amit mindenki sejtett már. Infórádió, Aréna, szerda este. „Jelen formájában nem megy tovább az összefogás.” Nagy sóhaj. Majd piciny koppanás. valószínűleg az a bizonyos „nagy kő” esett le Attila szívéről. S gurult tovább, egész Gyurcsány tyúkszeméig, ki halkan feljajdult…

De vajon nem késett -e egy csöppnyit el, eme coming out?  Másfél héttel a bukás után kijönni ezzel a vallomással? Igaz, jobb később, mint soha. No, de mégis!

Persze, Attila igyekszik „előremenekülni”. Bízik abban, hogy az uniós választásokon, ha a Fidesz-KDNP-vel nem is, de talán a Jobbikkal versenyben marad majd a második helyért. Ha pedig a DK pofára esik Gyurcsányostul, az Együtt-PM pedig leég Bajnaival az élen (amire most jó esély látszik), akkor jól számolhat Attila.

De mit számol vajon még? Másodiknak lenni, kétharmaddal szemben? Kétszer veszíteni miniszterelnök-jelöltként? Harmadszor is esélyt kapni? Kitől? Az MSZP-től? A baloldali emberektől?

De bárhogy matekozik is, semmi sem fogja megmenteni a végső és az egyetlen levonható konklúziótól. Ceterum censeo: Mesterházynak mennie kell!

Szegény Attila, hiába vágatta le csinos kis pinaszakállát, hiába lőtte be a séróját és fölöslegesen növesztett férfias pocakot – nem tudott valódi alternatíva lenni. Tehetséges – de nem eléggé. Ügyes – de nem eléggé. Okos – de… Sok mindenre alkalmas lehet Attila, de miniszterelnöknek nem.

Belátni viszont ezt nem akarja. Küzd, mert fiatal, és mert önreflexiója nulla. Küzd, mert bízik még abban, hogy újraépíthető valami életképes alakulat a szocialista párt romjaiból. Pedig egyre többen szólnak neki: „Attila, elment a hajó!” De ő süketnek tetti magát.

De mit is tehetne most Mesterházy? Az összefogást csesztetheti ugyan, de tény, hogy az együttműködést ő írta alá. Ezt a felelősséget nem háríthatja át senkire. Ha azt mondja, hogy jó ötlet volt, akkor nem tud mit kezdeni a bukással, illetve szembe kell néznie a felelősséggel; ha pedig utólag elhibázottnak tartja az egész kényszerházasságot, akkor meg felmerül a kérdés: minek ment bele? Talán zsarolták? Talán Gyurcsány zsarolta? Akkor van valami folt a múltjában. Ha meg nem, akkor viszont nem tudja megválaszolni azt a kérdést, hogy minek is írta alá ezt az egész együttműködést? Minek fogott kezet a népnyúzó, amerikai hátszéllel érkező, az IMF érdekeit képviselő Bajnaival; minek vette maga mellé az LMP-t szembeköpő, áruló PM-sekkel? (Akik az elmúlt huszonöt év leggusztustalanabb politikusai.) Minek vette be Gyurcsányt is a buliba? És egyáltalán: miért ment bele, hogy az egykori SZDSZ is ugródeszkának használja a szocikat. Mert Fodor Gábor nélkülük soha nem került volna be. (Fodor meg esélyes a „a legkisebb népi felhatalmazással valaha parlamentbe került képviselői” díjra!)

Miért fogtál össze Attila? Miért? Pedig még egy első éves politológus hallgató is megjósolta, hogy a matematikai képlet ebben az esetben nem pusztán összeadás lesz. És nem is lett. Gyurcsány, Fodor, Kuncze, vagy éppen a kalandor Kerék-Bárczy Szabolcs, többet vitt, mint amennyit hozott. De talán Bajnai sem a pozitív irányba billentette a mérleget.

Még egy dolgot tehet Attila. Ha új, pontosabban meglepően új programot hirdet. Kiforgatja a szocialista világot a sarkaiból. Amit egyébként meg is próbált. De a gyakorlat azt mutatta, hogy mindez teljesen esélytelen próbálkozás volt. A választmányi „kibeszélő show” után ugyanis pánikszerűen próbálkozott két politikai irányvonal megfogalmazásával. „Rendpárti szocializmus” és a „cigány-ügy”, amire nagyobb figyelmet kell majd fordítaniuk a jövőben – vélte a sajtótájékoztatón. Hogy aztán a kulisszák mögött ráboruló díszlet romjai alól gyorsan ki is nyögje: nem úgy gondolta. Mert, mikor észrevette szegény, hogy mekkora hülyeséget mondott, rohant is a népszabihoz, hogy egy teljesen ellentétes tartalmú interjút adjon. Rendpárti szocialista párt nincs és nem is lesz – mondta már emitt. Hűtve a felizzó kedélyeket, lemondva a kitörési pontról.

(Pedig milyen szép is lett volna ez alapján elképzelni 2018-ban a választási küzdelmet! Elképzelni, hogy a szelídülő Jobbik, akkorra már végképp szalonképessé válva – megdorgálja a szocialista pártot a cigányozásért és a rendpárti dumáért. Esetleg Vona felhívja telefonon, a már brazil nyugger Daniel Cohn-Bendit liberális megmondó embert és kéri, hogy térjen már vissza egy kis időre, demokráciát félteni a rasszista, cigánygyűlölő, rendpárti szocik ellen. De ez az álom sajnos szertefoszlott…)

Szóval vége van. Nincs tovább összefogás, nincs tovább kormányváltó baloldali összeborulás. A kényszerházasság viszont nem kecsegtet szolid válással. Csúnya viták elé néz a baloldal. És könnyen megjósolható, hogy nemcsak az összefogásnak lesz „kaput”, hanem Mesterházy Attilának is.

Tovább..

Respect Timi!

Hősnőnk, valójában közepesen nagy áruló. Egy „baloldali vándormessiás”, aki otthagyta szebb napokat látott híveit, az LMP zöldalmát rágcsáló szavazóit. Akkor miért is kellene tisztelnünk őt? Hisz a képviselői helyért, a pénzért, a hatalomért szelektív hulladékgyűjtőbe vágta elveit. Hisz hasonszőrű társaival együtt iratkozott fel a Nagy Baloldali Összeborulás listájára. Először Gordon mellett foglalt helyet, majd a szocik seggét nyalta ki. De aztán jött csak a feketeleves, mikor a szövetségbe bezsarolta magát Gyurcsány Feri is. De Szabó Timi ezt is lenyelte. Mert kellett neki a mandátum! (A sors diszkrét bája, hogy az LMP végül nélkülük is bejutott, és ha nincs a pártszakadás, valószínűleg ennél sokkal jobb eredményt ért volna el…) Akkor miért is kellene tisztelnünk őt? Hogy is van ez?

A válasz pofon egyszerű. Azért fejezzük ki rövid, de annál mélyebb tiszteletünket Timinek, mert a választások késő esti értékelésekor, ő volt az egyedüli a Nagy Baloldali Összeborulás vezetői közül, aki a Jókai úton lévő szoci székház közös színpadán elismerte, hogy ez a fajta összefogás nem volt „szerethető” a választópolgárok számára. Tisztelet az őszinteségéért a kialvatlan szemű szépségnek!

Igaz, mikor Bajnai még „egyedül” értékelt, a maga szende, vagy sanda módján, ő maga is célozgatott arra, hogy ebben a struktúrában nem volt elég erő, de a Jókai utcában, a közös tájékoztatón már inába szállt a töketlen Bajnai bátorsága – inkább állt be az Orbánt pocskondiázók hosszan kígyózó sorába.

De a többiek még ennél is gusztustalanabbul viselkedtek. Hisz Európában szokás, hogy a vesztesek gratulálnak a győzteseknek, majd felelősséget vállalnak a buktáért. De a mi országunk nem ilyen ország. Pontosabban: a mi baloldalunk, nem olyan baloldal. Mert a tisztességes elismerés, a gratuláció és a felelősség bevállalása ezúttal elmaradt. Mintha senki nem tehetne semmiről. Senki nem merte kimondani a tutit: „Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!” – hogy egy klasszikust (aki ráadásul szintén ott magasodott a színpadon és vetett sötét árnyékot a többiekre).

Amúgy egy ekkora „gebaszt” nehéz megmagyarázni. A Jobbik több helyen előzte meg őket, a listás szavazatokban is közelebb került; a Fidesz pedig úgy verte ismét el a baloldalt, mint az a bizonyos halhatatlan szódás, a kevésbé legendás lusta lovát. De hát védelmükre legyen szólva: mit lehet ilyenkor mondani? Nem könnyű eset. De egy biztos, az elhangzottaknál, ha sokkal jobbat nem is, de legalább tisztességesebbet lehetett, sőt, kellet volna mondaniuk.

Mesterházy, akár egy sértődött ovis, akinek elvették a homokozó lapátját imigyen acsarkodott: „A választási eredményt tudomásul vesszük, tudomásul veszem, de ehhez a győzelemhez nem tudok, és nem akarok gratulálni”. Majd jött Gordon, a csalás-elméletével, hogy “a Fidesz manipulált, aljas választói rendszert alakított ki Magyarországon. Ők 100 méteres síkfutásban indultak, mi 400 gáton.” Hah! Szegény hülye Gordon! Észre sem vette, hogy egy lépéssel lemaradt a baloldali retorikában, valószínűleg annyira meg volt zavarodva, hogy fel sem fogta, hogy a világon nincs olyan választási rendszer, amiben ezekkel a számokkal nem a Fidesz nyert volna. (copyright by Török Gábor). És valószínűleg Szigetvári „választási szakértő” Viktor is hiába suttogta a fülébe, nem hallotta, hogy bárhonnan is nézzük, a Fidesz sokkal, de sokkal több szavazatot kapott. Úgyhogy szerencsésebb lenne mást mondani. Esetleg önvizsgálatot tartani.

Tehát minden európai normát felrúgva – elismerve ugyan, hogy többen, sokkal többen szavaztak a Fideszre és kudarcba fulladt az összefogás menetelése – sem Bajnai, sem pedig Mesterházy (akinek ez hivatalból erkölcsi kötelessége lett volna) nem gratulált a győzteseknek. Sportszerűtlen, ízléstelen, gusztustalan magatartás ez! (Megjegyzendő, hogy Orbán, minden vereségekor, nemcsak nyilvánosan, hanem személyesen, telefonon is gratulált ellenlábasainak. De úgy látszik, ő egy másik ligában focizik…)

De ha ezek nem gratuláltak, akkor mit vártunk korunk legszélsőségesebb politikusától, Gyurcsány Ferenctől? A baloldali színházak bonvivánja (megelőzve a két primadonnát: Szabó Tímeát és Fodor Gabikát), olyan történelmi fejtegetésbe kezdett bele, hogy talán nem is él olyan magyar politikai elemző, aki a felénél nem veszítette volna el a fonalat. Persze még mindig van néhány Gyurcsány-fan, aki, ha nem is ért semmit a narcisztikus gondolatokkal átszőtt monológból, akkor is hangosan tapsol. Mert okosnak véli ezt a nagyszerű, „mi az hogy! nagyon is!” tisztességes embert. De Gyuriferi zagyvalékából, amellett, hogy lebutázta a magyar népet, annyit azért meg lehetett érteni, hogy folytatni akarja az „összefogásosdit”. (És ez volt az a pillanat, amikor ismét hálát rebegtek neki a Fidesz stratégák…)

A legviccesebbnek azonban Fodor Gabi bizonyult. Bár neki valóban volt oka a vidámságra, hisz minden társadalmi támogatottság nélkül került be a parlamentbe. Mindezek ellenére igencsak elütő volt jelenléte és viselkedése a letargiát árasztó színpadi jelenettől. Fülig érő szájjal mondta ugyanis el, miszerint „örülünk annak, hogy négy év után lesz liberális párt a parlamentben” Nooormális?  Egyedül van, mint a kisujjam.

Mindezek fényében, Szabó Tímea, akár egy fénysugár, egyedül merte csupán elismerni azt, hogy így, ebben a formában nem fog menni. Bár felelősséget ő sem vállalt a kudarcért, de legalább kimondta azt, amit akkor minden baloldali szavazó gondolt. Hogy ez az egész összefogás nem volt szerethető! Respect Timi!

Érdekes, de hiába állt fel lassan féléve a Nagy Baloldali Összeborulás, így együtt, még sohasem voltak egy színpadon. Valaki mindig hiányzott. (A bejelentéskor éppen Szabó Timit kellet helyettesíteni.)

Így a vereség fényében talán elmondhatjuk azt is, hogy nemcsak hogy először láthattuk őket így, együtt, egy színpadon – hanem minden valószínűség szerint utoljára. Ez a sors fintora.

Tovább..

Mire számítunk vasárnap? I.

Különös egy kormányváltó elszántság, ahogy az Összefogás Erői az utolsó pillanatig lebegtették, hogy talán akkor bojkottálják az áprilishatodikát, április 5. után egyből 7.-re virradóra ébrednek, csoszognak ki a konyhába egy kis kávéra (Szanyikapitány hidegindítóra), mert itt nemdemokrácia van és ebben a nemdemokráciában nincsenek szabad és tisztességes választások. Nincsenek törvények, nincsenek szabályok, a jó és a gonosz vívja évszázados háborúját, mint az Underworldban, csak itt senkinek nincs olyan segge, mint Kate Beckinsalnek. A választási törvény úgy van megírva, hogy felesleges hajcihő az egész, azon csak a Fidesz nyerhet, más pártok esetében köddé válnak a szavazatok, esetleg a bedobott ellenzéki szavazólapokat felfalják a kormánypárti ikszek, és a szavazatszámláló bizottság tagjai, könnyes szemekkel, csak a port söpörhetik össze a doboz aljáról urnazárás után. Scheppele is megírta a New York Times blogjába, ami mértékadóbb, mint a mérésügyi hivatal. Ésatöbbi, ésatöbbi - ásít.

Vérciki, de gyakorlatilag a vasárnapi választási nagygyűlésükre sikerült véglegesíteni/kimondani a döntést: elindulnak, a szavazófülkékben fogják megdönteni az orbáni rémuralmat és befejezik a hisztikét, mert az egyrészt hülyén áll egy felnőtt politikusnak, másrészt választást sem lehet nyerni vele. Mármint a hisztivel. Most megpróbálják hagyományosan, csak kicsit elkéstek vele, és kicsit elkúrták... inkább nagyon...

Névnélküli ellenzéki politikusok persze ipari mértékben tolják a pozitív gondolatot, a Tervet, hogyan lesz előállítva a semmiből a valami, a Nagy Ellenzéki Bumm, csak legyen 70 százalék felett a részvétel. Én nem találkoztam vele, illetve a Terv mögött meghúzódó számításokkal, de hasonlóan nézhet ki, mint az Összefogás modellje, ahol a lausannei nagy hadronütköztetőben fénysebességre gyorsítottak egy szocialista részecskét, majd megfelelő pillanatban mellétettek egy kis darab Fodorgábor elemi liberalizmust, majd az egészhez hozzácsatoltak egy Bajnaigordon szakértői molekulát, utána beleütköztették a megfoghatatlanul ficánkoló Gyuriferit, a sötét anyagot, és ettől létrejött a parlamenti többség, a Valami, a Demokratikus Univerzum. Legalábbis papíron így nézett ki a demokratikus teremtéstörténet, ami tulajdonképpen egy visszaállítás, egy restauráció, ami viszont nem haladás, de ez innentől zavaros...

A papír viszont sokat elbír, habár kockás változatban illene azért kicsit kevésbé nagyvonalúan bánni a vágyakkal, és szigorúbban a számokkal. Ugyanis se a közvélemény-kutatások, se a folyamatosan növekvő választói aktivitásból már levonható következtetések nem támasztják alá a 70 százalékos ugrási határt. Egyszerűen azért, mert az Összefogásba beleduzzasztott szocialistáknak nincsenek jelentős tartalékaik a bizonytalanok között. Gazda Albert fogalmazott frappánsan a Mandarinon: "2014-ben nem fogják a választók megbüntetni Orbán Viktort. Nem azért, mert nem érdemelné meg. Azért, mert nincs kivel."

A szocialisták szempontjából legoptimistább forgatókönyv is megáll 50 mandátumnál, ami potenciális koalíciós partnerek híján pusztán újabb 4 év öriharit jelent. Ez is csak akkor valósulhat meg, ha a Belváros Tónija addig még négyszer kijavítja a vagyonnyilatkozatát, mert eszébe jut, hogy van neki valahol keleten még egy negyed megyéje, itt-ott néhány kastélykája, amott egy fél tengerpartja, csak túl sokat polgármesterkedett és teljesen kiment a fejéből. (Az vesse rá az első követ, aki még nem feledkezett el egy lakásról vagy hasonló apróságról! - Jajj, hova is tettem az Toronyházat?) Mert ebben az esetben a Fidesztől amúgy is a Jobbik vagy az LMP felé kacsingató el nem kötelezettek bizony jelentőset hasítanak a többséget díjazó választási rendszer miatt a kormánypártoktól.

Azért vicces látni, hogy a két, önmagát utolérhetetlen zseninek tartó, Karácsonygeri és Szigetvári ilyen ügyesen belelavírozták pártjaikat az eljelentéktelenedésbe. Kb. rajtuk kívül mindenki látta, hogy az Összefogósdinak nincs értelme. Oké, Karácsonygeri elizgulta magát, mert éppen szarul állt az LMP, ő meg nem fog álláshirdetéseket böngészni, de Szigetvári tényleg katasztrófa. Ha külön-külön állítanak listát evk. közös jelöltek mellett, akkor most nem a Fidesz kétharmadáért, hanem a győzelméért izgulhatnánk. Mindegy, megcsinálták... Főleg a Geri, mert az 55. hely bizony nem lesz elég...

***

A Jobbik a jól sikerült kampányával és a csalódott-bizonytalanok megszólításával könnyedén biztos parlamenti résztvevővé nőtte ki magát az elmúlt hónapokban, és ha néhány Simongábor még kiesik a szekrényből, akkor egy helycsere is elképzelhető az Összefogással. Rétegpárt, bármit is mondjon a Vonagábor, de komolyan vehető vetélytársak nélkül ennyi is elég. Túl sok újdonságot nem lehet róluk elmondani. A cukorédes, kiskutyis nyomulás mellet azért megmaradtak ugyanannak a radikális tufapártnak, akik voltak. Bérrabtartás, oroszpénzek, igenisvan... Egynémely baloldali fantaszta is megirigyelhetné társadalommérnökösködés-szakirányon a Jobbik szakpolitikáját.

25-30 mandátum. A 2010-es eredmények kvázi megismétlése mindenképpen eredmény egy Gyuriferi által már nem idegesített országban. Az országos listájukat elnézve a következő négy évben ugyanazt a durcás, balkáni nacionalizmust fogják tolni, amit eddig, nem szofisztikálódnak tovább valami "európai értelemben vett" radikális irányba, ahol az olyan liberális vívmányokat szeretnék megőrizni az iszlám térhódítása ellenében, mint a nem verünk buzit az utcán és a miniszoknya.


(A Fideszről és az LMP esélyeiről a Toronyház egyéb szerzői írnak)

Tovább..

Ellenzéket választani

Mint döglődő lovat rugdosni - gondolhatnánk - a választási kampány középpontjába került baloldali haláltusáról. Hogy ez így nem is igazán választás, jól látható a média megmondóembereinek kényszeredett témaválasztásain, amelyek jobb híján tudományfilozófiai értekezések arról, hogy ugye mi is az a választás tulajdonképpen, és miért kell választani, és miért van valami egyáltalán, miért nincs inkább semmi. El-elemezgetnek az új választási rendszer bevezetésének várható hatásairól, a választókörzetek átszabásáról, nomeg arról, hogyan is alakulhatott mindez így, ahogy. A tulajdonképpeni figyelem azonban ténylegesen arra irányul, vajon átment–e az üzenet végre a baloldalon, és megkezdődik–e a baloldal tényleges megtisztulása, vagy még újabb négy évig kihúzza a maradék a sarokban. Együtt.

A Fidesz, és hűséges Sancho Panzája, a CÖF, már koratavasszal teljes megsemmisítő hadjáratba kezdett. A Nemzeti Cavington, jelen esetben a bohócos óriásplakát-kampány sikerrel frissítette fel és borította el vérrel a választói agyakat, olyannyira, hogy hovatovább a legközelebbi Békemenet már sóval készül behinteni a Jókai utcát. A Kormányváltó ellenzék azonban önjáró. Saját bukását is egymagában intézi el, nemigen kell segédkezni neki, ügyesen elesik a saját lábában. Az összefogás láthatóan nem váltotta be a baloldali értelmiség által vizionált választási győzelem ígéretét, sőt az összefogás hosszú távon egyet jelent a politikai ellényegtelenedéssel. Bánhatja is Jávor Benedek, hogy a gyurcsányi feromon úgy megzavarta az elméjét.

Ennek a választásnak a valódi pozitív hozadéka az volna, ha a Kormányváltók egyáltalán nem kerülnének be a Parlamentbe, vagy legalábbis Ferenc, Gordon és a két liberálgábor rekedne végre kívül, az ő jelenlétük ugyanis igazából már ciki a baloldalnak. Szakértelmükkel négy évig semmit nem fognak hozzátenni az ország helyzetének megjobbításához, csak a helyet foglalják. A jobboldali média megsemmisítő szándéka azonban meglehetősen elrenyhült. Kedélyesen paskolgatják ugyan az amúgy is régóta oszladozó vörös szőrű lovacskát ahelyett, hogy komolyan vennék a szavazók ismételt megszólítását. Egyrészt azért, hogy a Feri végre csak a főzésnek szentelhesse minden idejét, másrészt az új pártok, de különösen a Jobbik látványos erősödése miatt.

A Jobbikkal ez idő szerint senki nem lépne se választási, se kormányzó szövetségre, és egyelőre ilyen veszély nem is áll fenn. Az eddig oly merev ajkú Vonagábor azonban tapsifülesi kedvességgel már kéredzkedik az előszobánkba. A Jobbik lesz az elintéző-párt, a megoldó-párt, csak kérni kell, és Vonagábor Szittya Vízvezetékszerelő-kommandója élén maga gondoskodik róla, hogy ne csöpögjön a csap a fürdőszobában. Kismókusok kenyérre is kenhetik. A Jobbikos édisereggel szemben egyelőre élhet még a kritika, hogy minek olyan pártot működtetni, amelyikkel senki nem akar együtt dolgozni, amelyik örök ellenzékiségbe vezeti a saját választóit. A Jobbik egy feneketlen kút, ahová az összehalászott szavazatok hullnak. Ez az ország sosem lesz jobbikos ország.

A Jobbik érdemtelenül erős, hiszen valódi üzenetet nem fogalmazott meg a választási kampányban. Pusztán egy alternatíva. Egy Nemfidesz. Azonban, ha a Jobbik ügyesen megtartja ezeket az innen-onnan érkező szavazókat, az őt választók aránya egyszer elérheti azt a kritikus tömeget, amitől viszont számításba kell venni. És ki vállalná föl ezt a partnerséget…? Ha a Kormányváltó ellenzék vert hada csöndben is szégyelli magát a sarokban az elkövetkezendő négy évben, arra mindenképpen számítani lehet, hogy a Fidesz kapja majd mindaz az oltást, a zsidózást, meg a cigányozást, amit eddig a baloldal kapott. És erősödésüket látva ez ezután mind gyakrabban fog előfordulni.

A Fidesz a régi ellenségekre hangolt párt, a kétpólusúságnak azonban megvan az az ára, hogy ha egy új, frissebb, kevésbé elhasznált, de életerős ellenzékkel kell szembenéznie, új stratégiák után kell néznie. Az LMP kisnyuszis, néha felkészült, néha felkészületlen (Szél Bernadett) kritikái, és a nagyszájú Jobbik demagógiája – amely most sokkal inkább szem előtt lesz, mint eddig –, változásokat fognak kierőszakolni. Egyszóval több lesz a ciki. A Fidesznek tudatosan döntenie kell, milyen ellenzékkel tud együtt dolgozni, és hogyan lehet elterelni a szélsőségességtől a választókat. Mert a következő négy évben ez a Fidesz felelőssége lesz már, és nem az MSZP-é. A méltó ellenzék éppúgy az ország érdekét szolgálja, mint megszabadulni a méltatlanoktól.

Tovább..

Hol vannak a protestszavazók?

Nagy hasfájása a szocialistáknak Összefogásnak Kormányváltó Szövetségnek, hogy nem megy át az üzenet. Nyilván nem azért, mert nincs meg bennük az iksz, hanem a gazfideszes médiatúlsúly, a Simicska-birodalomba tartozó, számukra elérhető plakáthelyek szűkössége, a kereskedelmi médiákból kiszorult politikai reklámok, meg amiatt, hogy ebben az ellenséges nemdemokratikus közegben nem úgy terjed már a hang sem, ahogyan azt a demokratikus légköri és fizikai viszonyok között megszokhattuk. Óriási a baj a demokratikus ellenzéknél, a százalékok csak zsugorodnak, mérésről-mérésre kevesebb az annyi, a kormányváltás hajója távolodik, a Mesterházyék körül keringő guta meg egyre közeledik.

Tulajdonképpen jó helyen keresik a választ. Legalábbis első próbálkozásra nem rossz. Az úgynevezett protestszavazókat valóban nehéz kereskedelmi televíziós reklámok nélkül elérni, protestszavazatokat az örök elégedetlenség időleges felszításával, jó helyezett üzenetekkel és megfelelő időzítéssel lehet szerezni. És protestszavazatok nélkül nincs rezsimváltás kormányváltás. Kellenek azok is, akik nem jól felismert osztályérdekük alapján szavaznak, hanem csak simán tele a tökük.

Ha viszont kicsit mélyebbre megyünk, akkor már nem a kereskedelmi televíziókba szokott reklámlehetőségek korlátozása miatt nem képesek a protestszavazók tömegeit maguk, illetve az Összefogott Kormányváltás mögé felsorakoztatni, hanem mert túl közel van még a 2010-es söprés. A kétharmad nem a Fidesz kampánygurujait, a remek üzeneteit, a választási programban vázolt jövőmagyarországát vagy a társadalomban elsöprő többségbe került konzervatívok választói aktivitását dicséri, hanem a vágyat, hogy az Elkúrtuk csapatot végre el lehessen küldeni rendesen a picsába. Lehetőleg olyan messzire, ahonnan nem képesek visszakapaszkodni. Mission completed.

Ehhez az állapothoz képest akarnak ma ők protestszavazókat gyűjteni. Könnyebbet és kettőt!

A szekértáborlét, a militáns politikusság egyik átka, hogy egyszerűen nincs rálátásuk az úgynevezett közhangulatra. Jól kiválogatott, előszűrt választópolgárokkal futólag találkozgatnak kampányidőszakban. Híreket nem, csak nekik összekészített hírösszefoglalókat olvasnak, a közvéleménykutatóknak meg nem hisznek. Szerintük azok mindig a másikok zsebében vannak, a másikok fizetik őket, hogy alul-fölül mérjenek megbízásra vagy önszorgalomból. Blogokat, pláne alatta a kommenteket, sosem olvasnak.

Pedig az úgynevezett közhangulatot ilyen helyeken lehet elcsípni, nem a hellerágnesi értelemben vett értelmisik belvárosiliberális klubjában, ahol egy szobányi teremben mindenki rendkívüli módon kormányváltó hangulatba tornázza magát az első aperitif után, és akár ott helyben egy kanál vízbe fojtanák a Kaijut, meg puszta kézzel bontanák le a felcsúti stadiont. Azok a sajátjaik. Azok akkor is ilyen hangulatban vannak, ha éppen ők kormányoznak. Szomorú, de egyáltalán nem mérvadó, hogy teszemazt’ Bajnai az országjáró turnéján milyen mértékű elégedetlenséggel és haraggal találkozik. Abból nem lesznek voksok és nemvoksokból meg nem lesz kormányváltás.

Az egész demokratikus ellenzék egyetlen egy kihívással küzdött meg, és maradt alul az elmúltnégyévben. Nem bonyolult, meg kellett volna újulniuk. De úgy, hogy a 2014-es kampány ne a korrupcióról és az elkúrásról szóljon, hanem a jövőről, amiről nekik is van versenyképes elképzelésük.

És vajon három héttel a voksolás előtt miről szól minden? Simongabi titokzatos millióiról, Zuschlágjaniról és természetesen az öszödi beszéd narratíváiról. Hogy minek is kell nevezni azt, ha valaki 2006-ban bevallja, hogy elkúrta, de azért 2014-ben megpróbálja a 2009-es világgazdasági válsággal magyarázni azt a hatalmas kupac szart, amit összeraktak a kormányzásuk alatt.

A protestszavazók meg köszönik szépen a törődést, a gondolást rájuk, és vagy nem mennek szavazni, vagy húznak egy korrektül végigvezetett, határozott ikszet a Jobbikra, az LMP-re, mint valódi protestpártra. A Fidesz meg ül a 49 százalékon, ami valóban kevesebb, mint az 51, aki kormányváltást akar, de bőven elég egy kétharmadra ismét.

Tovább..

Kormányváltás? Lószart Mama!

Azért elég laza, hogy az országgyűlési választás előtt egy hónappal sikerült végre megtalálni a csapatnevet. Volt értelme annak a pár pohár Unicumnak, amit a jóérzés diktált beléjük a Gyuriferi miatt. Azóta szárnyal a fantáziájuk. Nem csak Szigetvárinak, aki szerint mindössze egy százalék a különbség a demokratikus ellenzék és a Fidesz között, hanem mindenkinek. A névjelölőgyűlésen (van egyáltalán ilyen?) az Összefogás helyett - mert azt már kitalálta más - stílusosan a Kormányváltásra szavaztak, ezentúl így kell őket a telefonhoz kérni. No, nem a választók szavaztak erre, nem kell megijedni, azok köpik őket, hanem az összefogott pártocskák névügyi különmegbízottjai. Mert ez a név egyszerre elegáns, fantáziadús és van neki üzenettye'. Vagy nem. Mint valami tinédzserbanda, azok tipródnak ennyit feleslegesen: „Legyen Metallica! Lófaszt olyan már van. Akkor Ákos! Olyan is van. Basszameg, akkor legyen Zenekar Music Band, logót majd rajzolunk a nagyszünetbe!”.

Lett hát a nevük Kormányváltás, ami rendkívül elmés, még ettől a fodros, kunczés felhozataltól is. Egy ellenzék, aki kormányt akar váltani. Nahát. Mi lesz a következő? A Jegyellenőrök Szakszervezete meg Mozdonyvezetőre változik, mert feljebb akarnak lépni a kötöttpályás dolgozók hierarchiájában?

Valamelyik posztban a múltkorjában írtam: van a magyar, felnőtt szavazópolgároknak lakosságnak egy speciális nevelési igényű csoportja, amely önértéknek tekinti az összefogást. Nem eszköznek, amivel majd valamit elérhetnek a pártok, ad absurdum hatalomra jutnak, aminek a tetejéről aztán ingyensört, örökéletet, feltétel nélküli alapjövedelmet adnak mindenkinek, hanem célnak. Tehát, ha összefognak, akkor minden jó, akkor minden tökéletes. "Csak fogjanak össze végre, mert akkor végre nem vitáznak állandóan, mert a vita az rossz. Apu meg anyu is mindig vitáztak". Igaz, főleg akkor, mikor apu elitta a nevelési támogatást. Az idő szépít, meg a nem valódi problémákat könnyebb megoldani, ezért hát apu nem azért költözött el végül, mert egy utolsó, alkoholista senkiházi volt, és anyu kirakta a fenébe, hogy akkor menjen lakni az erdőbe inkább, hanem a vita miatt. Most ezt a csoportot is sikerült elbukniuk a kampány utolsó fordulójára a Gyuriferit rühellők, a 240 misit osztrák számlán nem tárolók után, a nejlonzacsiban 50-et nemindulásért nem sűrűn kapók, meg úgy általában a nem túl régre visszaemlékezni képesek mellett, akiket az elején, a pregyuriferis, a premesterházys, a prebajnais időkben valami Egymillióan a sajtószabadságért korszakváltók megújulásával próbáltak visszaédesgetni a progresszív oldalra, hogy aztán a haladásból mégis hátramenés legyen és összerakják ezt a Vissza a 2010-be listát.

Fodorgabi, aki a szintén ritka ötletes nevű Magyar Liberálisok pártjának az elnöke, a minap azzal magyarázta a legújabb megújulást, a szlogenben bekövetkezett korszakváltást, hogy a szavazóknak meg kell könnyítsék az eligazodást az űrlapon, mert a végén a nagy lapozgatásban, helyes rubrika keresgélésben úgy járnak, mint az egyszeri banki ügyfél a devizahitellel, akinek nem is állt a szándékában a törzstőke háromszorosát visszafizetni, de összetévesztette a szavakat és a százalékokat a vágyaival. Visszatérve Fodorgabihoz: a probléma forrása ugye a monoki polgármester, aki előbb találta ki az Összefogást, mint bárki is összefogott volna bárkivel, és roppant cselesen Összefogás Párt néven országos listát is állított, így félő, hogy a tájékozatlan kormányváltó szavazó rossz helyre ikszel. Mondjuk érthetetlen miért nem vállalják a kockázatot, elvégre Karácsonygeri nemrég elárulta, hogy nekik nem kellenek az idióta szavazók. Az idióták menjenek rezsicsökkenni a szavazófülkébe inkább, neki édes mindegy. Viszont ha meg nem idiótákra hajtanak, akkor miért nem hagyták meg ezt a nem túl nehéz feladványt a szavazólapon nekik…

Jellemző az egész hajcihőre, a nagy nekibuzdulásból, az egész korszakváltás megújulás kormányváltásból megint ott tartanak, hogy ha ügyesen kampányolnak, és a hátralévő egy hónapot senki nem simongáborozza el, akkor sikerülhet megakadályozni a következő fideszes kétharmadot. Sőt, egyes kevésbé szelíd elemzők már a Kormányváltók 15 százalékát is kezdik megkérdőjelezni, ami egy pártszövetség esetében pusztán azért izgalmas, mert a végén a Kossuth téren kell monoklit festeni maguknak, ha elúszik a parlamenti belépő. A Bejutás talán megfelelőbb választás lett volna, annak tényleg van tétje. Nekik is, de nekünk meg főleg: egy szocik nélküli parlament, mint valódi korszakváltás és megújulás.

Ha másért nem, hát ezért valóban van értelme elbattyogni szavazni...

Tovább..

A Nagy Ellenzéki Megzuhanás

Noha már egy-egy posztban említésre került, külön figyelmet nem szenteltünk a TÁRKI pazar közvéleménykutatási eredményeire, pedig szeretjük rugdosni a Nagy Ellenzéki Összefogás döglött lovát. Nem figyelmetlenségből siklottunk el felette, egyszerűen nehéz úgy írni erről a témáról, hogy ne a naugye mi megmondtuk-ot toljuk végig, hisz nem kevésszer írtuk meg: minél több kis valódi szavazóbázist nélkülöző, de roppant ellenszenves figurákkal tele pártocskával kötnek szövetséget, annál kisebb lesz a végösszeg. Ha meg a minimális szavazóbázissal bíró, de épelméjűek számára teljes mértékben elfogadhatatlan, minden idők legelutasítottabb politikusával, a Gyuriferivel is leboltolnak, akkor végképp nem érdemes választási győzelemről beszélni. Sőt, megújulásról sem igen, a korszakváltás szlogent meg talán már Kálmánolga sem képes röhögés nélkül kimondani. De hát Mesterházy és a Bajnai háziértelmiségije, a Szigetvári nem sűrűn olvassa a Toronyházunk szerzőit, így mint akiket zsinóron húztak, úgy szaladtak bele a legidiótább opcióba, amit csak az új választási törvény – amúgy valóban az összefogást, illetve inkább a nyerést díjazó – szabályai lehetőségként felkínáltak.

Tulajdonképpen várható volt, ahogy közeledik a „valódi felmérés”, úgy lesz egyre sürgetőbb visszabújni platformosdit játszani a szocialisták ölelő karjaiba, a szocik pedig jellemzően örülnek, ha valaki betér hozzájuk az utcáról egyetérteni és összefogni velük, mert Mesterházytól függetlenül, ez még mindig a Horngyufa nyugdíjas titkárnőit és szétivott fejű TSZ - elnökeit tömörítő munkásotthon. Ha meg nem fradizöld sportzakót viselő, valamennyire kulturáltan megszólalni képes, adott esetben már „internyetet” is látott modern fiatalember megjelenik, akkor nagyobb sikongatás van a folyósokon, mint Walking Deadben egy átlagos zombibetörésnél. A közelmúltban a vasi szocialisták egymás megerőszakolásával végződő belháborúja is hasonlóan kezdődött. Megjelent néhány nem tipikusan elbaszott fejű munkásőr, ráadásul fiatal emberke, és egyből pogácsával, jelöltséggel kínálták őket. Azért vicces, hogy a régi elvtársi hálózatra alapozott pártnak ilyen mértékű káderproblémái lehetnek…

Szigetvári ügyesen elszólta magát a Hírtv-ben. Szerinte a legrosszabb forgatókönyv az lett volna, ha a Demokratikus Koalíció jelölteket indít az Összefogással szemben (!!!). Tehát nem az orbánizmus mételyével, hanem az Összefogással szemben. Akkor ennyi a magyarázat: azért kellett egybeterelni boldog-boldogtalant, az összes valaha MSZP-SZDSZ színekben politizáló szerencsétlent, hogy ne harapják el egymás torkát azért a néhány szavazatért, és ne essen ki több Simon Gábor csontváz a szekrényből.

Visszatérve az eredményekre: a TÁRKI adatai szerint, a hibahatáron belül, a biztos pártválasztók fele támogatja a Fideszt. A maradékon osztozik az LMP, a Jobbik, az Összefogás és a maradék. Ezt úgy hozták februárban, hogy januárhoz képest rengeteg szavazó aktivizálódott. Az eddigi passzívak vagy válaszmegtagadók megjelenése nem befolyásolta a Fidesz vs. többiek arányt, viszont az Összefogástól jelentős mennyiségű szavazat vándorolt át az LMP-hez és a Jobbikhoz. A rejtett kis humormorzsákat szedegessük azért csak össze ebből! Az LMP-ét anno azzal botozták, hogy ha nem fognak össze, akkor mennek a levesbe, a Jobbik meg ugye a Fidesz széljobbra kinyújtott karja. Erre bármit mozdulnak, ez a két párt erősödik. Oda-vissza gurulunk a Körúton a röhögéstől.

Szóval hol is van a kormányváltók hatalmas tartaléka, amire a kincstári optimizmusukat alapozták, amire hivatkozva minden másnap sajtótájékoztattak a „kormányváltó többségről”? Hát sehol. A Gyuriferivel és a többi vállalhatatlan figurával való összeborulás az LMP-nek és a Jobbiknak jelentette a tartalékot. Az LMP a biztos parlamenti bejutást, a Jobbik pedig a legerősebb ellenzéki párt titulust köszönheti nekik. Szigetvári és Ron Werber biztos akkorát (és annyira szánalmasat) pacsizott, mint Poison a nyolcvanas években nekifutásból a színpadon, mivel jelen állás szerint a „kormányt váltani szándékozó”, nem fideszes 50 százalékot sem sikerült maguk alá rendezni. Viszont egy jelentős hányadukat sikerült elidegeníteni, LMP, Jobbik, 4K!, meg ki tudja milyen párt támogatójává tenni.

Tényleg telitalálat a CÖF-ös, bohócos plakát, csak a többire is kellett volna orrot rakni.

Tovább..

Bokros Lajos, és egy el nem múló szerelem története

Kérem tegye fel a kezét, aki meglepődött azon, hogy a Bokros féle Modern Magyarországért Mozgalom is a "demokratikus ellenzéki összefogást" támogatja. Nem látom a kezeket! Érthető. Már az is egy oltári nagy vicc, hogy Bokros gründolt egy konzervatív pártot (ezt ugye senki egy pillanatig sem vette komolyan?), de hogy most a saját, személyes integritását is hatalmas kérdőjelbe tévő konzervatív alakulattal besorol a baller ellenzékbe, na az az extra vicc. Értjük, ugye? Első lépésben higgyjük el, hogy a neolib, megszorításos, középosztálygyilkolós Bokros valójában a konzervatív jobboldal gondolatának kizárólagosan hiteles képviselője, majd második lépésben azt is, hogy ennek a konzervatív jobboldali gondolatnak kizárólagos hiteles képviselője és letéteményese a Mesterházy-Bajnai-Fletó csapat, ami érték alapon támogatandó egy európai értelemben vett konzi MMM részéről. Ez elég szürreális, ugye?

Mert bizony ez igazi kirándulás Szürreáliába. Az megvan, hogy eddig a MMM azzal kampányolt, hogy ha "eleged van, de nem vagy balos", akkor ők a megoldás? Aztán ha elhitted, hogy ez tényleg igaz, mármint hogy nem balosokat gyűjtenek, ezért őket támogatod, akkor most szavazz a baloldalra! Pusztai Erzsébetestül? Itt a Toronyházban nem is értjük, hogy mi volt a terv. Az a gazdasági zseni fog majd komoly mennyiségű szavazatot hozni, akinek az államadósságot csökkentő programja lényegében kimerült egy kétségbeesett végkiárusítással? Akinek az elmúlt 10 évben összesen két meghatározó politikai megmozdulása volt? Sikeresen felvételizett a Fletó and the Magic Shoes társulatba és szemen köpte pár ezer euró fizuért és költségtérítésért az őt (bizonyára tévedésből) delegáló politikai közösség jogutódját.

Úgy látszik, az önellentmondás nem hogy bűn, de egyenesen erény azon a fertályon. Fodor Gabinak is sikerült egy meredeket nyilatkoznia mostanában, csak annyira nem éreztük fontosnak, hogy külön cikkben emlékezzünk meg róla. De most kénytelenek vagyunk ide citálni, mert ugyanaz a jelenség, és ez megér pár sort. Egy közelmúltban közölt interjúban egy liberális párt létjogosultságát firtató kérdésre az tudta mondani, hogy "Aki liberális, az nem tudott eddig kompromisszum nélkül szavazni, hanem támogatott olyan pártokat, amelyekben látott egy-egy esetben liberális kezdeményezést." Nem tudott kompromisszum nélkül szavazni... Mert 1994 (vagy 1991, taxisblokád) óta nem nyílvánvaló, hogy az épp aktuális liberális csapat kinek a természetes szövetségese. És az, hogy most összebútorozott a baller összefogással, szintén nem ennek a sormintának a folytatása. Az meg aztán végképp nem kompromisszum, ha egy liberális választó szeretne liberális képviselőt a parlamentbe, akkor előbb Ateszt, Gordit és Fletót kell bejuttatnia oda. Ha ez nem kompromisszum, akkor mi az?

Szóval itt tartunk most. A szivárvány-koalíciónak hazudott 50 szürke árnyalata szövetség dagad tovább végtelen számú elhasznált figura újra csatasorba állításával. Ha Bokros támogatottságát (3 fő, plusz szülők) vesszük alapul, akkor még 76 ezer hasonló kis párttal kell választási megállapodást kötniük a győzelemhez...

Tovább..

Ha baloldali lennék...

Ha baloldali lennék, én most nagyon el lennék keseredve. Ha baloldali lennék, most átverve érezném magam, úgy érezném, hogy számomra aztán tényleg nincs semmiféle választás. 

Mert, ha baloldali lennék, akkor már nagyon el lennék keseredve attól, hogy a fasiszta Orbán milyen iszonyatos mértékben tiporja sárba a demokráciát, mint olyant. Utcára se mernék menni, mert félnék a jobbikosoktól, hogy megmérgeznek a zöldségesnél, vagy elütnek az autóikkal az utcán, amikor szemmel láthatóan megyek. Valószínűleg ez a félelmem azért lenne bennem megalapozott, mert a jobbikosok köztudottan olyanok, mint a sakálok, akik kiszagolják a félelmet, ami nekem lenne, ha baloldali lennék.

Ha baloldali lennék, akkor 2010-ben is az MSZP-re szavaztam volna, holott amikor a korábban kussoló jobbos ismerőseim épp kétharmadra készültek, még én is szégyenkeztem volna a Gyurcsány miatt. De már akkor rettegtem volna a jobbikosoktól, meg hogy megmérgeznek és elütnek autóval, mert már akkor féltem volna. Na nem azért, mert engem is utolérhetett volna bármiféle számonkérés, hisz én tisztességes baloldali lennék, ha baloldali lennék. De félnék mindenképpen a holnaptól, a mától, a tegnaptól, úgy alapjaimban lennék egy picit parás, mert baloldali lennék.

Ha baloldali lennék, akkor 2011-ben nagyon örültem volna a Bajnai Gordonnak, mert őt egy remek szakembernek tartanám, aki amúgy is visszahozta a szarból az országot, ráadásul az MDF-fel, akik a normális konzervatívok, nem úgy, mint a mocsadék Orbán, meg a szörnyeteg jobbikosok, akiktől félnék. Ezt gondolnám, ha baloldali lennék, és nagyon nem szeretném az SZDSZ-t, mert azok igazából folyton csak gáncsolták a baloldalt évtizedeken át, ők voltak a Farok, aki csóválta a kutyát, és épp ezért Gordont azért is szeretném, mert ő olyan baloldali, mint én: teszi a dolgát, és rendes gyerek, és inkább haverkodik a rendes konzervatívokkal, mint ezekkel a randa szadeszosokkal. Gondoltam volna én, hogy hát akkor itt az ideje, hogy Gordon előlépjen a szürke homályból, és végre korszakot váltson, és összegyűjtsön egy új többséget, akik majd jól kormányoznak. Ez azért is tetszett volna, ha baloldali lennék, mert olyan jobboldaliasan hangzik, ezért lehet mondani a csalódott fideszeseknek is, mert azok is értik, és az jó. 

Ha baloldali lennék, akkor először akkor éreztem volna szarul magam, amikor ezt a Gordont nem vette komolyan a Mesterházy, akit ugyan tisztességes gyereknek tartanék, de nagyon butának, és ezt magamnak is bevallanám, ha baloldali lennék. De aztán hinnék én a Farkasházynak – hisz folyton ATV-t néznék, meg Hócipőt olvasnék, ha baloldali lennék – hogy végülis úgy lesz ez a tandem, hogy Gordon a kormánynál, Attila a pedálnál. És megnyugodnék, mert ha Heller Ági is ezt akarja, akkor az biztos úgy is van jól. Ezt amúgy sosem kérdőjelezném meg, ha baloldali lennék, mert baloldali lennék.

De aztán mégis csalódnék, amikor kiderülne, hogy nem Gordon fog kormányozni, hanem Attila, de azért legalább azzal nyugtatnám magam, hogy ők ketten mégis korszakot fognak váltani, hisz legalább a Gyurcsány nincs ott.

Ha baloldali lennék, akkor érezném nagyon szarul magam, amikor látnám, ahogy Gyurcsány küzd azért, hogy bevegyék a buliba, ami azért jött egyáltalán létre, mert ő szétverte a Baloldalt. Most meg azt akarja, hogy ott legyen az 1%-.os kis pártjával, ami ráadásul tömve van az SZDSZ-esekkel, akiket én baloldali létemre se szeretnék annyira, mert hisz az MSZP is miattuk ment tönkre, gondolnám magamban, ha baloldali lennék. De akkor amikor megtudnám, hogy nem elég, hogy a Gyurcsányt bevették a buliba, amit eleve gáznak tartanék, de aztán látnám, hogy közvetlenül maga mellé az eszdéeszes Fodor Gabit vetette be, és hogy az úgynevezett demokratikus koalíciójából is a Kuncze Gábort vette be újra az élbolyba, már nem nagyon értenék semmit.

Már azt se érteném, hogy akkor mi volt ez az egész dolog az elmúlt 4 évben, amíg én semmi mást nem tettem, csak rettegtem a barna esőtől, az orbán-diktatúra térnyerésétől, vizionáltam mindennek a végét, és most végre elérkezettnek láthatnám az időt a mire is? Hogy megint Gyurcsányra szavazhassak? Aki már ki is lépett az MSZP-ből, meg is bukott, le is őrült bolsimilliárdosozta a Szanyi Tibor, aki már mindenkinek kínos, és akkor én most visszaszavazhatom a Kunczéval meg a Fodorral úgy, hogy baloldaliként még csak esélyem sincs másra szavazni, mint rá? Én ezt nem érteném, ha baloldali lennék.

Keresném az okokat, hogy miként lehet az, hogyha ekkora hatalmas a baj, hogyha tudnám (hisz baloldaliként ezt tudom) hogy az országnak vége, ha még egy pillanatig is itt rombolják a rendszerváltás demokratikus örökségét, akkor miért szól 2014 még mindig Gyurcsányról? Baloldaliként én biztos nem szavaznék az LMP-re, hisz ott a Sólyom meg az Ángyán meg ezek a jobboldali arcok vannak mostanában, ez a Schiffer meg mindig is olyan sunyi kétszínűnek tűnt, sose lehet tudni, hogy kinek a nótáját fújja, a Fideszé-e, de amikor nemet mondott annak a remek Gordonnak, nekem már akkor kiesett volna a kegyeimből, ha baloldali lennék.

Viszont épp emiatt most tanácstalan is lennék, ha baloldali lennék, mert igazából semmi kedvem nem lenne a Gyurcsányra szavazni, pláne így. És ha ez nem lenne elég, akkor most nézhetném,hogyan számolja fel saját magát még tovább az MSZP, akire én még 2010-ben is szavaztam volna azzal, hogy saját erős embereit kicsinálja. Tóth József nem indulna többet, maradna polgármester, Szanyi kapitány, aki még elnök is lehetett volna, most menne az EU-ba tabajdicsabáskodni, és Mesterházy elnökhelyettese meg épp most bukna le korrupcióval a választások előtt alig pár hónappal. Tehát nem is nagyon szavazhatnék másra, mint Gyurcsányra, akire nem akarnék szavazni. Meg az LMP-re, akire szintén nem akarnék. És félhetnék, immár egyedül tovább attól, hogy immár magamra maradva nem vár rám más, mint a sötét orbáni éjjel, meg hogy majd jól agyoncsapnak a jobbikosok. És talán ezért szavaznék úgy megint Gyurcsányra, hogy én se értenék egyet magammal. És ezen a ponton megőrülnék, és sikítva kiugranék az ablakon, de persze csak, ha baloldali lennék. 

De hála Istennek ilyen gondokkal nem küzdök, mert nem vagyok baloldali. Ennyivel jobb nekem.

Tovább..

Stirlitz és a beépített baloldal

2014. január 16-án, éjjel 23 óra 44 perckor Stirlitz nem tudott aludni. Jelentést kellett volna írni Putyinnak, de nem értett valamit. Egyre inkább meg volt róla győződve, hogy a teljes magyar baloldal, az összes ostoba pártocskájával, elcsigázott képű, láncos értelmiségijeivel a Fidesz fizetett ügynöke. Egyébiránt nem volt túl nagy véleménnyel a narancsos pártról, de azt el kellett ismernie, hogy nem volt épkézláb politikai erő rajtuk kívül abban a furcsa kis országban. Biztos volt benne, hogy ezek a fideszes fiúk a világ legnagyobb politikai trükkjét hajtották végre, olyat, amilyen még soha, sehol, senki: ők állnak a saját ellenzékük mögött. Az egész nem mehet másként. Ha Kaltenbrunner ezt megérte volna, személyesen gratulálna Orbánnak.

Ahhoz nem férhet kétség, hogy ezek a magyar balosok nem öngyilkos hülyék, hanem fizetett emberek, hiszen nem írtja ki magát szándékosan egyik politikai erő sem. A propaganda embereik nyilván ugyanúgy pénzért teszik a dolgukat, mint bárhol másutt a világban.

Strirlitz egy hónapja sejtette: nincs egyetlen baloldali magyar sem. Ha lenne csak egy is, az hangosan üvöltene, hogy ezt ne tegyék vele. Ne alázzák meg a saját elvtársai nyilvánosan, mindenki előtt a hitét, legbensőbb vágyait az emberiség jövőjéről, a magyar baloldal és az internacionalizmus jövőjéről. Az az egy magyar baloldali, ha lenne, úgy érezné magát, mint bármelyik partizán, akit egy hete kínoz a Gestapo valamelyik pincéje mélyén. Az a Heller meg a furcsa firkász haverjai vajon mennyi pénzt kapnak? Stirlitz azt még megértette, hogy ez a kamufilozófus és tettestársai legalább egy zsák kokain áráért beszélték tele annak a bordóhajú marhának a fejét valami privát lakásban, hogy legyen csak ketteske a sorban. Kaltenbrunner biztos nem szarozott volna, egy golyó a marha fejébe és kész.

De ezek a fideszes fiúk nagyon ravaszak és nagyon gazdagok lehetnek. Megvesznek mindenkit és azok eljátsszák a saját szellemi és politikai kivégzésüket és annyi. Stirlitz szeretett sakkozni, kombinálni, előre átgondolni az összes lépést. Aznap éjjel úgy érezte szinte szerelmes a magyarok miniszterelnökébe. - Zseniális - gondolta. Megteremti a saját beépített ellenfeleit és utána csak elküldi őket nyaralni. Az a hadonászós girnyó lehet a kamucsapat igazi feje. Korábban is érdekeseket gondolt Gyurcsányról, hiszen egy szamuráj se lesz ilyen vigyorogva öngyilkos. Ő vajon mennyit kaphatott a Fidesztől? Az egyre visszaerősödő bukott miniszterelnök a fő spiclije Orbánnak, ezt meg kell írnia Putyinnak is.

Egy dologban teljesen biztos volt: az idegen szolgálatok is küldtek ügynököt a magyar politikai életbe, az utolsó pillanatban a választások előtt. Azt a Fodor nevű mozgó létrát biztos az amerikaiak csempészték a játékba. A régen hiteltelen, hazudozós figura, aki maga is fideszes volt valamikor, egyszer csak hirtelen és teljes háttér nélküli felbukkan és kémbaloldal egyik vezetője lesz, az nem utalhat másra, csak idegen befolyásra, idegen pénzre. - Nem is kevésre - mondta ki félhangon Stirlitz, amikor már nem bírt tovább a lakásán maradni és lesétált a Deák térre.

De a magyarok hogyan hihetik el ezt a balga színjátékot, ezt nem értette. Bukott, hazudós politikusok, aki nem urai a szavuknak, átállt LMP-sek, egy egykori fűcsempész, egy a Szovjetunióban kiképzett és nagyon gyanús katona, ezt nem fogja elhinni senki se. A hátterük néhány, a korábbi elnyomó rendszert kiszolgáló bértollnok és pár valószínűleg zsírosan megvett tehetségesebb író.

- Az egész egy kibaszott kriplikommandó, de ezt nem írhatom meg a Főnöknek, jövő héten a Névában fogok úszni fej nélkül - ráncolta a homlokát, és egyre gyorsabban sétált az Andrássy úton. Szembe jött vele egy csinos jogászhallgató lány, aki csak azt kérdezte Stirlitztől: szex? Pár perc alatt megegyeztek negyvenezer forintban az egész éjszakára. Várni kell még, ezt érezte Stirlitz. Nem fogja ezt senki elhinni nekem otthon. Tudta, hogy elmegy még azon a hajnalon.

Tovább..

A nagy baloldali gruppen szex

Végül is megtörtént. Összejött. Habár mindenki sejtette, hogy az összefogás kényszere jó apropó lesz arra, hogy biztos befutó helyre pofázza be magát Gyurcsány a szociknál, néhányan mégis hittek Attilának és Gordonnak, amikor „korszakváltást” ígértek. De az összefogás után elillant minden halvány illúzió: mégis összenőtt, ami összetartozik. Így megy ez…

Lett hát hétfőn közös lista és minden egyéni körzetben összefogás. Ez aztán a nagy durranás! Habár szerelem nélküli, inkább erőszakkal teli, de mégis történelmi léptékű baloldali összeborulás. Bár, hogy a választópolgár mit fog ahhoz szólni, hogy az első három helyen a fiatalításba belebukó Mesterházy; a vezetőként csődöt mondott színtelen-szagtalan Bajnai; illetve az egyszer már csúnyán levitézlett Gyurcsány neve lesz olvasható – azt nehéz megjósolni. Mindenesetre biztos felteszi magának majd azt a kérdést: „Nem ezeket az alakokat zavartuk el négy éve?”

De azért volt olyan is, amit kevesen sejtettek. Meglepetésként robbant be és foglalta el az előkelő negyedik helyet Fodor Gabika; vagy tért vissza (ráadásul DK-s színekben) a dörmögő Kuncze-maci; de azt sem sokan hitték volna néhány hónappal ezelőtt, hogy Juhász „Milla” Péter lesz végül a szappanopera morális hőse. Mert egyedül ő volt következetes és a Gyurcsánnyal szembeni ellenérzései miatt még időben lelépett. 

És mielőtt elfelejtenénk, meglepetésként hallhattuk a hétfői sajtótájékoztatón Bajnaitól és a PM egyik selejtes alakjától, hogy minderről, illetve arról, hogy végül is fel kellett adniuk az elveiket és össze kellett fogniuk Ferenc testvérrel is, végső soron Orbán tehet. Bár Gordon elszólta egy kissé magát, mikor imigyen fogalmazott Gyurcsánnyal kapcsolatban: „okos enged…” (Miközben Ferinek tikkelt egyet a megfeszülő arcizma) Kár, hogy Gordon a mondást nem fejezte be!

Mindenesetre igencsak furcsa lehetett az egykori elvtársaknak munkatársaknak most ellenfélként alkudozni. Ugyanis Bajnai és Mesterházy is Gyurcsánynak köszönheti a politikai karrierjét. Végtére is mindketten Gyurcsány köpenyének újából bújtak ki. Majd egy kis szabad kóválygás után vissza is somfordáltak oda. Szégyellhetik is magukat a szimpatizánsaik előtt!

Az elmúlt négy év viszont arról szólt, hogy Mesterházy és az egy kissé fáziskéséssel a magyar politikába amerikai hátszéllel berobbanó Bajnai, illetve minden újonnan születő baloldali képződmény (Milla, PM) nemcsak az Orbán-kormányt szapulta, hanem igyekezett megszabadulni az igen ciki Gyurcsányi-örökségtől is. Szidták is, mint szódás a lovát. A szoci Szanyi kapitány például diliházba, vagy a börtönbe küldte volna; Bajnai többször elmondta, hogy nem szeretne egy listán szerepelni az egykori üzlettársával; a PM pedig következetesen szembeállt a Gyurcsány-korszakkal. Mert más volt a véleménye például a 2006-os rendőrterrorról. De ennek most már túl sok jelentősége nincs.

Ezek után igen kellemetlen volt ismét Gyurcsány mellett „stand up-polni” egy színpadon. De hát a DK-t be kellett venni, hisz ha tényleg önállóan indít egyéni képviselőket, ha tényleg felállítja saját országos listáját, akkor az éppen elég lett volna arra, hogy egy esetleges bejutási küszöb alatti eredményükkel, a ráadott szavazatok lyukas vödörbe öntött vízként folyjanak széjjel. Habár a friss közvélemény-kutatások azt bizonyítják, hogy az összefogásban a szocik többet vesztenek Gyurcsánnyal, mint amennyit nyernek – kármentésként mégis logikus lépésnek tűnhet az összefogás. Ugyanis, ha ez nem történik meg, akkor egy esetleges és várható baloldali vereség esetén, a bűnbak mindenképpen Mesterházy és Bajnai lett volna. Mert nekik szegeznék a kérdést a Heller Ágnes-féle Gyurcsány-buzik, hogy miért nem próbálták meg mégis a teljes összefogást.

Tehát racionálisan érthető Gyurcsány meghívása. Az elvek oldaláról nézve viszont semmiképpen. Nehéz is lesz kipofázni. Mert, hogy beszél Bajnai továbbra is „korszakváltásról”; miként szól Mesterházy a „megújulásról”; és végül hogy a francba magyarázzák majd meg a PM-s árulók, hogy az általuk ugyanolyan gőzerővel szapult Gyurcsánnyal nyomulnak egy listán? Az utóbbiakról, az egykori LMP-s párttársuk, Ertsey Katalin meg is írta a véleményét Facebook-on: „Ahogy az egykori párttársaimmal, barátaimmal felmossák a padlót, az egyszerűen szívszorító.”

De mindez mégis érthető. Kell a pénz és a hatalom. Ha már belementek a játékba, más esélyük nincs a bejutásra. Nagyon kell a parlamenti szék Szabó Tímeának, Karácsony Gergelynek és Scheiring Gábornak is…

Sokkalta érthetetlenebb viszont, hogy „jött, látott és győzött” Fodor Gabi is. De hogy miként és hogy – azt senki nem érti. Valószínűleg az elkövetkező hetekben, a mindenféle infrastruktúra, pénz, vagy párttagság nélküli liberális Fodor-párt bevétele fogja okozni a legtöbb fejtörést a politikai elemzők számára. Hisz még csak mérhető támogatottságuk sincs! Akkor meg mi a fenét keresnek a szövetségben? Mi a francot kóricál Fodor a színpadon? Hogy kerül a negyedik helyre a közös listán? Talán valamilyen kompromittáló fotók lapulnak a széfjében? Talán tud valamilyen szex-afférról? Mert más oka nem igen lehet annak, hogy odahívták.

Mindenesetre vicces, másoknak kínos volt látni az egész történelmi sajtótájékoztatót. Akár egy kényszerházasság nászéjszakája. Csak éppen gruppen módon megszervezve; úgy, hogy egyetlen szereplő sem volt már politikailag szűz. Sőt! Mint valami olcsó prostik, akik pénzért bármilyen szex-partyban hajlandók részt venni. Bár az orgazmus ezúttal elmaradt.

Tovább..

Az összefogás értelmisége

Bevallom, kicsit zavarban vagyok, hogy újra meg kell szólalni a baloldali összefogás ügyében. A magyari baloldal politikai teljesítménye ugyanis oly mértékben abszurd, hogy lassan szándékosságot kezdek tulajdonítani ennek. Hogy ez az egész valami összeesküvés része, hogy ezt direkt csinálják éppen így. A New York Times karácsonyi tündöklése óta komolyan kezdek hinni benne, hogy bármi, ami idehaza történik, képes elterelni a világ figyelmét valami másról. Valami huncutságról. Hogy a Gordon azért ment föl (mert fölment) a Bitóék lakására kávézni, hogy Amerika közben atomfegyvereket vethessen be stikában Irakban. Mert ha a Gordi fölmegy, és megbeszél, akkor azt se venné észre a világ egésze, ha idegenek óriási gumilibára -kacsára cserélnék ki a Holdat…

Ha ugyanis nincs szó világméretű összeesküvésről, akkor erről az összeálló (nem, mi nem izgultunk, tudtuk előre) régi-új csapat szenvelgéséről egyszerűen és profán módon ki kell jelenteni, hogy szánalmas. A Magyar Hírlap persze büszkén szellőztette meg a hírt a Gordiról, aki fölment Bitóékhoz, ahol baloldali értelmiségiek (Heller és Závoda, Konrád és Parti-Nagy) meggyőzték az összefogásnak ugye a fontosságáról. Felhívást is fogalmaztak ezek az értelmiségi emberek, miszerint:

"Mi, alulírottak, megkönnyebbülten és teljes egyetértéssel vettük tudomásul, hogy végre elindult az a folyamat, amelynek eredményeképp megszülethet a demokratikus erők teljes körű összefogása.”

Nagyon szép ez, csak hát itt Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon összefogásáról tetszenek beszélni. Ebben az esetben viszont ez nem demokrácia. Ez, sajnos, lófasz! (ez nem káromkodás, hanem a megbeszélésen különben résztvevő Závoda Páltól származó idézet, tehát ez irodalmilag helytálló hasonlat, sőt egyenesen megszemélyesítés) A felhívás sorai mögött rejlő valódi tartalom pedig a baloldali értelmiség igazságbeszéde.

Nincs itt, kérem, szó demokrácia-féltésről, hacsak nem a saját anyagi megélhetésének biztonságát nevezi annak a Hellerági és csapata. Nem a totalitáriusságtól való irtózás itt a mozgató erő, hanem a még négyévnyi Fidesz-vezetéstől, amely alatt végleg szétesne a bagázs. Itt nem a baloldali politikusok összefogása volt a lényeg, hanem a szocialista kormányokat kihasználó értelmiség egzisztenciális rettegése, hogy odalesz a bőrkanapé. Ez a minden erkölcsi megfontolástól sikeresen megszabadult értelmiségi massza erőlteti egybe ezt a három levitézlett fickót, mert csak általuk biztosítható a megmondó szerep és az állami forrás. A baloldali értelmiség önféltését tehát akár az írástudók árulásának is nevezhetnénk. Nem politikai, hanem értelmiségi összefogás történt itt. Pénzért. Kulturális dominanciáért. És ezért fog széthullani ez a társaság véglegesen, ahogyan most erkölcsileg megroggyant. Valóban, ez az utolsó pillanat. A szocializmus alatt egybeszokott, egymás vállát veregető, egymást díjakkal kitüntető érdekközösség agóniája. 

Az aláírók névsora bővül. Most válik el a szar a májtól. 

Bitó László, Csányi Vilmos, Csepeli György, Eörsi Mátyás és Herényi Károly.  Csáki Judit, színikritikus, Heller Ágnes, filozófus, Konrád György, író Parti Nagy Lajos, író, Radnóti Sándor, filozófus, Vásárhelyi Mária, szociológus, Váradi András, biokémikus, Závada Pál, író, Balázsovits Lajos színész, rendező; Böjte József filmrendező-producer; Falus Ferenc orvos; Ferge Zsuzsa szociológus; Király Júlia, közgazdász; Krausz Viktória, újságíró; Majsai Tamás; Márton László; Mészáros Tamás, publicista; Papp János színművész; Sándor Anna; Somlai Péter szociológus; Sumonyi Zoltán, író, költő; Szunyogh Szabolcs; Ungvári Tamás, író”

Tovább..

Az öntökönrúgás művészete

Fergetegesre sikerült az utóbbi pár nap. Megkockáztatom, hajnalig tartó bulit tartottak a Lendvai utcában. Az MSZP-E14 tandemnek ugyanis sikerült olyat húzni, amikor épp a finisre fordulnak a választások előtt, hogy innentől a Fidesznél csak hátra kell dőlni, és besétálni újra a kormányzatba. Illetve ki se sétálni onnan. A ballib oldalnak sikerült elkövetni a legnagyobb öntökönrúgást, amit elképzelni lehet a politikában. Bevették Gyurcsányt a buliba.

Igen, Gyurcsányt. Magyarország legelutasítottabb politikusát. Hihetetlen, mi? Komolyan mondom, Bajnai és Mesterházy olyan, mint az Idiokracyból az Ow, my balls-os fickó. Szerepe annyiból áll, hogy folyamatosan herén verik. És ők még jó képet is vágnak hozzá. A négy fal között, a nyilvánosság elől elzárva valószínű ők is sírnak, mert annyira ők se lehetnek hülyék, hogy belássák, ezzel végük. A 2014-es kormányváltás amúgy sem esélyes, de ha konzekvensek lettek volna egy picit, 2018-ra összejöhetett volna, de így annyi. Fletó jött, látott és az asztalra szart.

Erről elég is lenne ennyi, mert engem ugyan nem zavar, ha emiatt a paprikajancsi miatt még pár ciklusig nem lesz ostobenkó ballib kormány itthon. Csakhogy van egy de. Mit de? Egy DE? Ami 2 napja nem hagy nyugodni. De ennek mi a lótúró értelme volt? Mármint miért vették be Gyuriferit és bandáját? Egyszerűen semmi ésszerűség nincs benne. Mit tesz be a DK, amit a többiek nem, és feltétlenül szükség van rá? Pártszervezet, aktivisták? Azt viszi a maszop. Függetlennek hazudott "szakértők"? Azt viszi az E14. Pénz? Az amúgy is rogyásig van náluk, de ha el is fogyna, Gordonba megint bármikor csöpögtetnek pár milliót Ámerikából. Az egyetlen logikusnak tűnő magyarázat az lenne hogy szavazatokat, de ez is baromság.

Tegyük föl, hogy csak simán összeadjuk a 3 csapat szavazóit. 18+8+6=32, ami még messze nem 52 (Medián, december). Ráadásul nem is így működik, mert ennek az embernek azért azon az oldalon is van egy komoly elutasítottsága, szóval amennyit hoz, legalább annyit vihet is. Erről később kapunk majd valós képet, amikor jönnek majd a januári mérések. Szóval a dolog jelen állása szerint se nélküle, se vele nem nyernének. Viszont 2018-ban egy dologra fognak emlékezni a választók 14-ből. Arra, hogy ezek összebútoroztak. Senkit nem fog érdekelni, hogy 26, vagy 32 %-kal bukták az előzőt, csak hogy bevették a böszmét a buliba. Ezzel pedig gyakorlatilag aláírták a saját halálos ítéletüket. Ezt a szerencsétlent ugyanis a teljes lakosság kb 5%-a imádja csak, de a maradék 95% utálja, mint a szart.

A nyilvánvaló nyertese az ügynek a Fidesz (hátradől, kávét kér, relaxál), de lehet egy másik nyertese is, mégpedig az LMP. Hova adhatja a voksát az a választópolgár, aki legalább annyira utálja Gyurcsányt, mint Orbánt, és nem náci? Na ugye. A következő közvélemény kutatásoknál majd kiderül, hogy igazam lesz-e, de ha igen, és feltornássza magát a Schiffer csapat a bejutási küszöb környékére, minimum tetováltassa a bicepszére:

"Köszönjük, Feri! Nélküled nem biztos, hogy sikerült volna."

Tovább..