Goodfriend üzenete

Goodfriend a levelét megírta! A minden túlzás nélkül az amerikai birodalmi álmok kijáróemberének tekinthető André Goodfriend ideiglenes ügyvivő ismét üzent Magyarország kormányának. Pontosabban nem is levelet írt, hanem ezúttal  a baráti és lojális Népszavának adott interjút. Sok érdekes dologról esett szó, vegyük hát sorra!

Először is nem valószínű, hogy USA - puszta szívjóságból -  csökkenteni akarná a mi energiafüggőségünket. Esetleg (!) egybevágnak a pillanatnyi érdekeink. Kérdés, hogy így van-e. A kérdés eldöntéséhez racionális vitát kell lefolytatni, amerikázás és oroszozás nélkül. Én úgy gondolom, hogy nem vágnak egybe most (sem) az érdekeink. Hosszú távon támogatandó, hogy épüljenek alternatív vezetékek az orosz függőség csökkentésére. Ám, amikor az ország pénze kevés, az energiahordozók áta pedig magas, akkor a valódi rezsicsökkentést az olcsóbb gáz jelenti, nem pedig a világ másik részéről idehajókázott palagáz.

Ha azt az oroszok adják az olcsóbbat, tőlük kell venni, ha az amerikaiak, tőlük, de csak akkor, ha valóban olcsóbb. Ilyen egyszerű. Nincs demokratikus gáz, nincs diktatórikus gáz. És mit tegyen az egyszeri magyar kormány, ha most éppen előbbiek adnák olcsóbban. Emellett a Fekete-tenger alatt húzódó vezeték mentesítene minket attól, hogy az orosz gáz csak a balhés Ukrajnán keresztül juthasson ide. De erről egyelőre kár beszélni tovább,hiszen úgy tűnik, nem lesz Déli Áramlat. Innentől marad a nyugati és az azeri lehetőség. Az INA ügye megint más dolog. Még egyszer mondom: jó és érdekünkben áll, hogy legyen alternatíva. De ez NEM az adriai LNG terminállal fog megvalósulni. Tehát, ha az oroszok elég jól megfizetik, akkor igenis el lehet és el is kell adni nekik a részvényeinket. Magyarországnak nem kötelessége az amerikai energiacégeket kiszolgálnia, ha nem egyeznek azok érdekei a miénkkel!

Szólt Jóbarát Úr a NAV-botrányról is. Minden más mellébeszélés helyett: az USA nem nyújtott át semmiféle bizonyítékot! Ezt csak állítja  a messziről jött ember (aki ugye: azt mond, amit akar). És lehet mondani, hogy biztosan átadtak bizonyítékokat, csak a kormány nem mutatja be, mert kellemetlen lenne neki. Viszont akkor az USA miért nem játssza ki az adut, és nem tárja ezeket közvetlenül a magyar közvélemény elé? Egyszerű a válasz: blöffölnek.

A "magyar emberek bizonyítékairól" pedig annyit: ha sok esetben nem indult eljárás, akkor minden bizonnyal ott sincsen olyan perdöntő erejű bizonyíték, amit a nyilvánosság elé lehetne tárni. Természetesen, azokban az esetekben, ahol  indult eljárás, ott pozitív lenne bemutatnia a hatóságnak, amit tudnak. Emellett lehetne az egész eljárás nyilvános: mely feljelentéseket utasították vissza, és miért? Egyáltalán voltak-e feljelentések vagy csak mindenki hallott valamit, amiről véleménye is van, mint Horváth Andrásnak. De ez még mindig nem váltja ki azt a jogos igényt, hogy az USA-nak nyilvánosságra kéne hoznia, amije van az ügyben, nem pedig maszatolnia! Vagy nyugodtan adja át (névtelenül) a baráti sajtónak, hogy ők hozzák nyilvánosságra.

Goodfriend mellényzsebéből előkerül a civil kártya is. Jellemző, hogy kik azok, akikért aggódik. Azokért a civilekért, akiket nyugatról pénzelnek, és hasznos idiótaként szeretnének felhasználni egy majdani majdanos forgatókönyv magyarországi lebonyolításához. Afelett pedig elegánsan átugrott az ügyvivő úr, hogy a hatóságnak vannak bizonyítékai az Ökotárs és ökotársai ellen. És ezeket - ellentétben az USA-val - a Kehi nyilvánosságra is hozta. 

Pedig egy ilyen nemzetbiztonsági-kockázat elhárításának módja nem hatósági fellépés! Ezek a civilek jó szándékú, megtévesztett, hasznos idióták, nem idegen zsoldban álló ádáz hazaárulók! És az sem világos, kik mögött áll ott a Clinton-, és Soros-alap (ezek a jenkik sakkbábui!), és kiket támogat csupán az elhibázott, de hátsó szándék nélküli támogatási politikát folytató Norvég Civil Alap.

Plusz egy hozzáfűznivaló: Ha az USA csak csupa önzetlenségből és értünk aggódik, nem ellenünk, akkor Goodfriend miért nyilatkozik egy tömbben Vidáról, a civilekről ÉS az energiaügyről. Aki nem látja az összefüggést és a mögötte álló geopolitikai érdeket, abból jó balliberális politikus válna...

Sasvári Péter:

Tovább..

Az én neofasisztám jó neofasiszta

John McCain leneofasisztázta Orbánt. Vagy nem. Vagy mégis. Tök mindegy, a posztok kijöttek a Válaszon és a Mandin is a témában, már napok óta megy a nagy jobber kesergés azon, hogy "Úristen egy mega-republikánus ha ilyent mond, a következő az, hogy megszórnak atommal." és hasonlók. Piréz is beszállt a kórusba, de szólt előre, hogy az atlantista, csicskulós poszt után várja Boogieman konteo-osztagát.

Hát tessék.

Ahhoz, hogy a vérnyomás megemelkedjen, a pulzusszám szaporább legyen, s immár Záhony helyett Hegyeshalmot fürkészve várnánk a „felszabadító csapatok” érkezését, nagyon fontos belenézni a lapok mögé, és kicsit áttekinteni az események jelenlegi folyását. A Boogieman-elmélet már régóta körvonalazódik a különböző posztokban, legutóbb Victor Ponta hirtelen tündöklése és gyors bukása kapcsán kezdtünk el azon filozófálni, hogy talán valami enyhécske összefüggés lehet, hogy a „román nép egységes akarata” kb. 10 perc leforgása alatt egy asszimilált szász felé forduljon a pár éve még kétharmadoló Pontától, miután amaz lehajolt pár merdzsóért a Lukoilnak a Fekete tenger parti party-ban.

Körvonalazódik itt is a „metafizikai korrupció” elmélete", aminek a lényege, hogy Janukovics medencéjétől Papcsák zuglói varázsbudijáig (amibe sosem szart a Karácsonygeri) mindenki korrupt, aki valaha köszönt életében „Zdrasztvujtye” formulával egy üzleti beszélgetésen. Az egy dolog, hogy vannak korrupt emberek és van korrupt vezető, de a metafizikai korrupció nem alacsonyodik le a tények szintjére.  Magyarilanden ezt most épp a szabadon gondolkodó Vágó Gábor nyomja nagyon, de ahogy 4 éves képviselői munkájában, ebben sem találhat a külvilág egy darab értelmes momentumot se…

A „metafizikai korrupció” azonban nem emberekről és vezetőkről szól, nem is csak minket jellemez, az egész Világot áthatja. A lényege, hogy úgy Létezik hogy se tárgya, se alanya nincs, átitatja a Rendszert magát, sőt esetek és bizonyítékok sem kellenek hozzá, mert amolyan illyésgyulai szinten van ott „az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában.” Hol korrupció van, ott korrupció van. A „metafizikai korrupció” felvázolása után rögtön hullanak a fékek és egyensúlyok, majd a végén már „gyanús lesz a rendszer”, aztán nem kell sok, hogy a Rendszert meg kelljen buktatni (forradalom) ezt követően máris iktatható a saját, baráti rezsim.

Grúzia, Ukrajna, Egyiptom, Lybia, Szíria. Ezt – ha lehet – az „ötödik hatalmi ág” is elvégzi jobb helyeken. Egy jól felépített médiabotránnyal elegendő úgy befolyásolni a közhangulatot a működő demokráciákban, hogy a következő választáson a kívánt fordulat létrehozható legyen. Más helyeken ott van a Charles Gati által már hónapokkal ezelőtt meglebegtetett „egyéb módszerek” egész garmadája a „csendes Amerikaiak” holmi ellenzéki szalonokban történő zongorázós croonerkedéseit is beleértve egészen a „hős ellenállók” felfegyverzéséig. Az „arab tavasz” eseményei ma már egészen máshogyan néznek ki, miután kiderült, hogy ennek kapcsán nem a „fiatal arab demokraták csillogó szemű forradalma” történt, hanem mindenféle kétes és tömeggyilkos rezsimek születtek meg, amelyekben egy a közös:

nem haverkodnak az oroszokkal.

Ha ugyanis a világpolitikai térképet nézzük, az úgynevezett Ba’ath Párt – ami Bush iraki háborújáig Irakot, Assad révén Szíriát, és ugyan komoly áttétekkel, de Mubarak révén Egyiptomot is irányította, tulajdonképp a késő-brezsnyevi időszak szovjet nyomulásának utolsó maradványa volt. Olyan „pánarab nacionalista - szocialista” rezsimek, melyek részben az olajválság alatt, vagy közvetlen utána születtek, és nem is elsősorban az Amerikához fűződő ambivalens viszonyuk volt a probléma, hanem a szovjetektől megörökölt kapcsolatrendszer által Oroszországhoz fűződő kordiális kapcsolataik. Ez legszembetűnőbb az Assad rezsim esetében volt, Szíriát a geopolitikai szakértők tulajdonképpen „Oroszország utolsó hídfőállásaként” írták le, mielőtt az „arab tavasz” keretében ki nem tört volna ott is balhé.

Tulajdonképpen Oroszország utolsó közel keleti haverját akarták elpucolni, de egyrészt Putyin bekeményített, és bevállalta a szír polgárháborút, másrészt az, ami Szaddamnál, később Khadafi és Mubarak esetében működött megakadt Assadon és a hatalmas gyönyörű „demokratikus” változások beletorkollottak abba, amit ma az ISIS terrorja jelent a közel keleten. Nem mellesleg a Fekete-tengeren hajókázó orosz flottát is emiatt akarták kilakoltatni a kézivezérlésre kapcsolt ukránokkal, annak meg ismert mi lett a vége…

A fagyi visszanyalt.

Nos, érdemes ezen a ponton elkezdeni beszélgetni a jó öreg, Orbánt neofasisztázó John McCain szenátorról - az egykori vietnámi hősről, aki megmenekült a POW-táborból - kicsit megkapargatva a felszínt a közhelyes infók mögött. Ha az egyébiránt jelen esetben a jobber média után kullogó, de a témára erősen rábukó Index-444 vonalat követjük, hamar McCain lesz a „legbefolyásosabb befolyásoló hatalmas gigarepublikánus atyaúristen csávó, aki majdnem akkora arc, mint ami az akciófilmekben az ősz faszi, aki rendszeresen megbízza Brúszviliszt a világmegmentéssel.” Ez a meghatározás azonban csak részben igaz, McCain korántsem akkora királycsináló, mint amilyennek elsőnek tűnik, de nem is kispályás ürge, ez szintén tény.

John McCain – kritikusai és barátai meghatározása szerint is – „conservative, but not a conservative”. Ez amerikai meghatározás szerint inkább jelent egy „republikánus társutast” semmint az amerikai konzervatív gondolkodást követő, ezen szellemi irányzatokat magáévá tevő, elkötelezett politikust. Ahogy életrajzában írják, igazi „maverick” azaz amolyan belső ellenzékinek számít, aki nem követi pártja irányvonalát, csak mint ahogy Martin Riggs követi a szolgálati szabályzatot. Régi motoros és a mostani monomániásan ismételgetett neofasisztázás és korrupciózás közepette érdemes leírni a magyar sajtóban a „Keating five” kifejezést, ami a Rendszerváltás táján 1989-90-ben robbant, és aminek részese volt John McCain is. Ez a (valódi) korrupciós botrány amúgy arról szólt, hogy öt szenátor (köztük McCain) kicsit túllobbizták magukat egy csődbe ment takarékpénztár kisegítése során. Egyébként a másik 4 szenátor a demokraták közül került ki, tehát nem új keletű az ellenoldali haverkodás a részéről. 10 év kellett ezután McCain-nek, hogy kimossa magát a „korrupt washingtoni héja” szerepéből, de 2000-ben, amikor George W. Bush-sal küzdött a GOP-n belül az elnökjelöltségért, pont azzal kerekedhetett felül Bush, mert McCaint a Republikánus Párt keménymagja még mindig „kriptodemokratának” tartotta.

Politikai döntései tekintetében azóta is kb. 50-50 szavazat-aránnyal rendelkezik republikánus és demokrata irányokban, több olyan „apróságban” is különböznek nézetei a republikánusok elképzeléseitől, mint adókérdés, fegyverviselés, társadalombiztosítás: tehát az ottani közéletet leginkább érdeklő kérdések. Az a tény tehát, hogy eleve a külügybe „száműzték” azt is jelzi, hogy McCain-t (aki aztán 2008-ban végül eljutott az elnökjelöltségig Bush-t követően, de végül újra vesztett) igazából „felfelé buktatták” jelenlegi „befolyásos” pozíciójába, ahol aztán kedvére trollkodhat.

Amit meg is tesz rendesen. Gyakorlatilag, bárhol fordul is meg, bárhol nyilatkozik, csak a szart keveri az öreg, akin talán kezd úrrá lenni a demencia, de az is lehet, hogy amolyan „suttyó vén amcsi” stílusban játssza a „redneck Kerényi” szerepét, hogy legyen kitől elhatárolódni a meghatározó Republikánusoknak. Csak ő buzilobbizás helyett neofasisztázik. Ezek a belső szelepként használható „scapegoat” figurák amúgy elég régóta tenyésznek a Republikánus párt környékén, legutóbb például Rush Limbaugh borzolta a kedélyeket azzal, hogy eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ha újra elszakadna az egykori Konföderáció, lévén a kulturális és gazdasági különbségek manapság még nagyobbak, mint voltak a Polgárháború idején. John McCain volt az is, aki nemes egyszerűséggel „lehitlerezte” Obamát, amin jókat kacaráztak az amcsi sajtóban. De John McCain nevezte „országnak álcázott benzinkútnak” Oroszországot, és belőle űzött gúnyt az ISIS, amikor kiposztolta két lefejezés közé a vigyorgós-haverkodós képet John McCainnel.

Mert McCain „troll-körútját” legjobban az mutatja, hogy ahol jár, ott kapnak egy taslit a ruszkik, ami aztán vagy jól sül el, vagy nem. Volt ő Moldáviában, volt Romániában, aztán jött Ukrajna, ahol megint lebőgött, hisz sikerült konkrét nácikkal ágyba bújnia, ami azért valljuk be lószar ahhoz képest, ahogy a vén szivart jól megvezették az ISIS-esek.

Az öreg eléggé csőlátású: ha épp oroszbarát rezsimet buktat, az ő szemében a helyi „ellenzék” hirtelen egy nagy demokratikus masszává olvad össze, és tulajdonképp most szomorúak lehetünk, hogy Ové betiltotta a Magyar Gárdát, hisz egész biztos rakhatnák ki Facebookra a csodás fotókat arról, hogy „ezek a nagyszerű emberek milyen csodás munkát végeznek Orbán neofasiszta rezsimjének megbuktatásában.” Az a videó mindenesetre már virális, amiben tavaly, John McCain azt taglalja a Fox News-ban, hogy Amerikának fel kéne fegyvereznie az ISIL-ISIS csoportot. Látunk is amúgy amcsi puskákat nem is keveset az ISIS videókon, amikről máig nem tudni, hogy kerültek oda. Mivel a hivatalos amcsi szervek állítólag nem adtak el fegyvert, így a Szíriában többször is a ma budapesti külügyi ügyvivőként szolgáló, demokrata kötődésű karrierdiplomata Mr. Goodfrend társaságában turnézó John McCain, igazából azóta is kénytelen magyarázkodni emiatt.

Mivel ez a külpolitikai fiaskó egyre kínosabb, nem beszélve arról, hogy jelen pillanatban épp az oroszbarát Assad-rezsim a leghatékonyabb ellenfele a terjedő ISIS-kórságnak, tehát állíthatjuk, hogy az amcsik keverte szart az oroszok teszik rendbe (Assadot továbbra is ők fegyverezik és pénzelik) így ő is rátalált Amerika kedvenc új Nesquick-nyuszijára, Orbánra, akibe igazából simán bele lehet rúgni, ha szorul a hurok. Az ISIS-krízis, a fergussoni zavargások, az Ukrajnában a zsákmányszerzésen kívül töketlenkedő Obama-adminisztráció, a belső gazdasági stagnálás, a Kína felé megtörtént ijesztő méretű eladósodás, a folyamatos külpolitikai kudarcok helyett egy jó kis Orbánozás olyan manapság Washingtonban, mint amikor

a dühös hülyegyerek jól felpofozza a plüssmaciját, mert nem mehetett ki játszani.

A világpolitikai helyzet azonban egyre tisztább és egyre élesebb. A Republikánus vezetésű, Obamát váltó adminisztráció pedig köztudottan kevésbé szívbajos, tehát nem kéne túltolni a kuruc bicajt, és valóban érdemes lenne legalább informális szinten is felvenni a kapcsolatot a valóban meghatározó Republikánus körökkel, és eligazodni a jövőt illetően.

2016 fontos dátum lesz ugyanis a Fidesz életében is, hisz ha minden a forgatókönyv szerint alakul, akkor nem Hillary Clintonnak fogják mégse hívni Amerika elnökét.  De biztosan nem is John McCain lesz az. Most a kormány ugrabugrál egy picit, de tulajdonképpen a Fidesz pártvezetésén múlik a legtöbb, hogy jön-e legközelebb is Finkelbaum 2018-ban rezsit csökkenteni a győzelemért, köszönhetően a „remek pártközi kapcsolatoknak” vagy 2016 után be leszünk tolva a darálóba, ahogy azt láthattuk korábban számos állam esetében. Ennek az esélye azonban megint csak kicsi: Magyarország akárhogy is nézzük NATO tagország, EU tagország, pofázni tehát az amcsiknak is lehet, de mi se Ukrajna se Szíria, se valami laza kis „csatlósállam” nem vagyunk immár, hogy úgy lehessen itt csapatni a kézi vezérlést, mint keletebbre. A módszerek is kifinomultabbak lesznek tehát, és lehet egy pici „atlantizálódás” vagy „visszatérés a nyugatos gyökerekhez” elég lesz Orbán számára.

Egy időre.

Annak a verbális terrornak ugyanis mindenképp lesz következménye, amit az utóbbi időben el kellett szenvednie a magyar kormánynak, és Orbán Viktornak személyesen, hisz a politikai beszédhez az is hozzátartozik, hogy „nekem igazam van, mert azt mondtam, ha nincs, akkor sose mondtam.” És hát épp ezért valószínű, hogy Fico sem véletlen lebegtette meg pár napja, hogy fél év múlva egyszerűen lemond, hisz a Slovnaft orosz bizniszei kapcsán már be is tárazta magának azt, amit a csehek és a magyarok után a románok is megkaptak.

Mert Amerika számára nincs bal meg jobboldal, Amerikának érdekei vannak immár 10 éve.

És következetesen viszi is őket végig függetlenül az ottani kormány színezetétől. Csupán a módszerek különböznek, melyek jelen esetben sokkal „kifinomultabbak” mint a republikánusok baráti bombázásai. És ez itt, az EU keleti végein a választások finom manipulálását, a média ötödik hadoszlopának latba vetését, a közvélemény befolyásolását jelentik. Ezt ismerjük mi is. Pár napja megírtuk, hogy Clinton és Soros egész kis „gyárat” üzemeltet arra, hogy létrehozza a Világ új vezetőit. Örömmel jelentjük, hogy létezik John és Cindy McCain Institute ahol a hitvallás úgy szól: „A McCain Intézet küldetése az Arizonai Állami Egyetem keretében az, hogy kiképezze a jövő vezetőit, mely vezetők a biztonságon, a gazdasági lehetőségek kihasználásán, a szabadságon és az emberi méltóságon alapulva irányítanak az Egyesült Államokban és szerte a világon”.

Nos…. erre azt hiszem nincs is mit mondani.

Tovább..

Föl a kucsmát, gallér mögé a pitralont!

Valahol mindig érteni véltük a jobbikosok lelkületét. Nemes indíttatásból fakad az a követelés, hogy a komcsi-libsi bagázs kerüljön rács mögé. Esetleg Gyuriferi egy standup műsorba, azok úgyis elég szarok többnyire. Vagy standup műsorba a rács mögött a reggeli szemléhez. Ők viszont nem értették kételyeinket, és csúnya, megalapozatlan konteónak minősítették ama feltételezésünket, hogy a Jobbik ruszki és/vagy iráni köldökszöszt szippantanak, gyanúsak a kapcsolataik, a kapcsolataik kapcsolatai meg pláne. Rühelljük mi eléggé Sorost, de annyira nem, hogy Putyint vagy Ahmedinezsádot tekintsük megmentőnknek. Erre a válasz mindig csak annyi volt, hogy hát ez CIA-s meg moszados propaganda.

Az első és legkomolyabb bizonyosság KGBéla ügye. Persze az avatott szemnek már az első róla szóló adatok kellő alapot adtak arra, hogy szovjet-moszkovita kémnek tekintsük, de efölött nyilván elsiklott az egyszeri jobbikos tekintete. Dezső András az Indexen – bármilyen fájdalmas is ezt elismerni – kiváló sztorit rittyentett ebből. Nem csak az információ mennyisége és minősége tekintélyes, de komplett krimi-novella lett belőle. Aznap nem is futott nagy nézettséggel a Columbo.

Az első magyar James Bond-sztori D-209-et illeti, a másodikat pedig egy jobbikos szolgáltatja nekünk. Ezt a történetet ugyanis nem lehet cáfolni, annyira átlátszó. Csak a bigámián nem értjük, miért van a világ közvéleménye felháborodva. A romantikus szocialista elképzelések szerint – melyeket szerintünk klinikai értelemben vett idióták találtak ki – a kommunizmusban nő-és vagyonközösség van. Lehet ez akár fordítva is, ha a nemi egyenlőség kívánalmával egészítjük ki.

Pedig KGBéla előtt és nélküle is voltak már intő jelek arra, hogy a Jobbik orosz sercintések gyűjt, majd állítja össze belőle saját nyálát. Emlékszünk, amikor Gaudi-Nagy a Krím Oroszországhoz csatolását követelte? Mindenki tudja rólunk, hogy nem fogunk felugrani az OSI-vonatra, amelyik lelkesen parádézik az ukrán nácik mellett, de ugyanígy nem gondoljuk, hogy magyar érdek lenne a Krím Oroszországhoz csatolása (más kérdés, hogy az ellenkezője sem feltétlenül az).

Aztán itt van ez a konferencia, amit szintén a Jobbik szervez amcsi fajvédőkkel és orosz nemzeti bolsi nagymenőkkel – meg Duginnal, akinek a magnum opusa egy szakavatott barátom szerint a nagy nyálverés ellenére is lapos fos.

Az egész ruszkinyalás a szemünk előtt zajlott. És ez nem biznisz, nem rideg üzleti érdek, hanem ideológiai azonosság. A Jobbik az élő példa arra, hogy lehet annyira irracionális módon utálni az amerikaiakat és Izraelt, hogy az ember oroszok és iszlamisták bréje felé kezdjen el tapogatózni. Emlékszünk, amikor Gyöngyösi Marci az izraeli-magyar kettős állampolgárok „kiadását” kérte? Miért nem a román-magyarokét? Pedig a román vagy szlovák titkosszolgálatnak – hiszi a jobbikos vagy sem – komolyabb melója lehet határon innen, mint az izraeli vagy amerikai kollégáknak. Amint kicseréljük az izraelit románra, mindjárt nyilvánvalóvá válik a fonák helyzet, meg a Jobbik általános hülyesége.

A Jobbik KGBéla ügye után aligha követelheti magának hitelt érdemlően a „nemzeti” jelzőt, akár elengedik a kezét, akár nem. Béla tevékenysége ugyanis, még akkor is, ha az inkább „EU-árulás”, semmint hazaárulás, egy idegen ország érdekeinek szolgálatát jelenti – ami minden, csak nem „nemzeti”. (Még mielőtt: igen, ha valaki ugyanígy amerikai titkosszolga, arra is ugyanez a verdikt vonatkozik.)

Minden konteós megérzésünk, gyanúnk a Jobbikkal szemben beigazolódott. Ezek után elég nehéz volna megbízni bennük. Ők is a szovjet romantikát képviselik, mint a balnyikok, csak másképpen.

Lesz, lesz lesz, csakazértis lesz,

Sajóbábony orosz város lesz, lesz, lesz!

Tovább..

My name is Béla. Kovács Béla

Ha igazak a vádak, miszerint Kovács Béla (alias KÁGÉBÉLA - copyright Gazda Albert), a Jobbik európai parlamenti képviselője valóban kémkedett az oroszoknak, akkor Dunának mehet az egész Jobbik vezetése. (Jól hallották: nem a Dumának, hanem a Dunának!) Elnököstül, frakcióstól, mindenestül. Vonával, meg a Novák házaspárral együtt. Nekifuthatnak egyenest a parlamentből. Nincs is túl messze onnan. Mert ha tudtak róla, hogy kémkedik ez a rosszarcú csávó, akkor szégyenükben; ha meg nem, akkor ökörségükben.

Mert „ügy” ugyan csak most lett, de a gyanú… nos, az bizony már ezelőtt is bőven megvolt.

Mert ki a fasz az a Kovács Béla? – tehetné fel a politikában kevésbé tájékozott honpolgár, de még a jobbikos szavazó is a kérdést. Mert Vona mellett hallottak már ugyan a nagyszájú, vagány kis Baló Györgynéről Morvai Krisztináról, meg a Balczóról is (bár az előbbiről sem mindenki tudja, hogy gyermekeinek apja az a Baló György, aki évekig volt úgy a képernyőn, hogy nemcsak brutálisan ronda, de még beszédhibás is; míg az utóbbit gyakran keverik az olimpiabajnok Balczóval), de ki a franc halott már Kovács Béláról?

Pedig nem akármilyen életútja van a rosszarcú csávónak. Igazi kalandor, amolyan James Bond figura. Bár „sármja” csöppet sem éri el semelyik 007-es ügynököt megformáló színészét (még a legrondábbnak vélt Daniel Craig jóképűségét sem), annyiban azonban mindenképpen hasonlít a híres film főszereplőjéhez, hogy életének legfontosabb színterei Japán és Szovjetunió voltak…

Kovács Béla, aki a Japán nagykövetségen dolgozó magyar gondnok egyik gyermeke, már fiatalon Tokióban járhatott iskolába. Becsülettel meg is tanulta a nyelvet. Majd politológiát hallgatott. A hetvenes évek végérő, a nyolcvanas évek elejéről van szó – mikor még oly nehéz volt kijutni nyugatra, s mikor még a tokiói nagykövetség karbantartója is MSZMP káder volt.

Majd családi és elvbéli indíttatásból Moszkvában tanult tovább. A Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe nyert felvételt, ahol „közgazdaságtant” hallgatott. (Bár az oroszok is csak „a diplomataképzőnek” becézik ezt az iskolát, mindenki tisztában van vele, hogy itt okították ki a Szovjetunió által, a világ minden tájára szétküldött kémeket) És még mindig csak 1986-ot írunk. Még működik a KGB, még mindig a Szovjet Kommunista Párt irányítja a félvilágot. A Béla meg a moszkvai diplomataképzőre jár…

No már most, ha ezek a tények, azaz Béla Bond titokzatos előélete nem ébresztett gyanút 2006 környékén a Jobbik vezetőiben, akkor ugyan mi lehet az az ok, ami miatt elhajtanak valakit a pártjuk környékéről?

Bár a Jobbik is igen megosztott volt kezdetben Kovács Bélával kapcsolatosan. A régi elnök el akarta zavarni, de Vona mindvégig ragaszkodott hozzá. Hisz ekkoriban Vona – még Zázrivecz – Gábor feladata volt a pártban, hogy kiépítse a szakpolitikai kabineteket. Így Béla ugyan nem kerülhetett az elnökség közelébe, de megkapta, az akkor még igencsak súlytalan külügyi bizottság vezetését. Aztán tejelni kezdett. Magánemberként nyomta a pénzt a pártnak. Mindezek ellenére azonban, a valódi politikai karrierje csak azután indult be, hogy Vona lett 2006 végén a Jobbik elnöke. Mert mindjárt maga mellé is vette, mint amolyan „személyes”, bizalmi tanácsadó. Aztán Kágébéla elvitte Vonát és feleségét Moszkvába. Először 2008-ban, majd évről-évre többször is kiruccantak. Előadni, tárgyalgatni, ismerkedni, üzletelni (Kágébéla sose tagadta, hogy felesége orosz származású, illetve anyósán keresztül orosz üzleti érdekeltségei is vannak). És ki tudja még, mit csinálni? Tényleg? Mi a francot keresett Vona, egy nemzeti radikális, jobboldali párt vezetőjeként, egy gyanús, kémképzőben végzett alakkal Moszkvában? Mi a túrót akart a Jobbik az oroszokkal, egy olyan történelmi ballaszttal a nyakunkon, amit a szovjetek dobtak ránk? 

Bizony nagy kérdések ezek!

Mindenestre maradjunk egyelőre naivak! Biztos csak Borscs levest ettek, majd pirogot rágtak Béla Bond anyósának lakásán. Aztán leöblíttették egy kis Kvasszal, vagy éppen vodkával… No persze!

Mindenesetre a Jobbik nagy kockázatot vállalt be Kovács Bélával. Nagyon sok pénzt kellett ahhoz adnia, hogy 2010-ben, a hazatérő Balczó helyére őt küldjék ki az Európai Parlamentbe. És még nagyobbat, hogy a 2014-es választásokra, az uniós lista harmadik, azaz nagy valószínűség szerint befutó helyére tegyék. Bár jól látható, hogy kissé sunyítottak ez ügyben is. Ugyanis az óriás plakátjukon, az első öt helyen szereplő politikusból csak hárman (Morvai, Balczó, Staudt) meg még valami csínos kiscsajszi – aki gyakornoknak készül Brüsszelbe – szerepelnek csupán. Béla Bond nem. Pedig harmadik. Így a kérdés adja magát: vajon a botránytól félve, óvatosságból maradt -e le Kágébéla a plakátról, vagy pusztán azért, mert nem valami jóképű a faszi? (Mindenestre a kiscsajszi tényleg jobban mutat a plakáton.)

Most viszont ott tartunk, hogy a gyanúból komoly gyanú, majd vád. lett. Megtudtuk ugyanis, hogy a félelem nemcsak a politikai szemlélődőben, hanem a titkosszolgálatokban is él. Kiderült ugyanis, hogy évek óta komoly nemzetközi nyomozás folyik már Kágébéla után. Az eljárás pedig most jutott abba a stádiumba, hogy Polt Péter legfőbb ügyész diplomáciai úton megkérje az európai parlament elnökét, hogy függessze fel Kágébéla eu-s mentelmi jogát. Amely vizsgálat, állítólag és a Magyar Nemzet szerint is, azért indult hősünk ellen, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentést tett bűncselekmény gyanúja miatt már évekkel ezelőtt.

A vád pedig, bár a szervek csak célozgatnak rá (minősített ügy lévén csak annyit mondanak, hogy kettőtől nyolc évig terjedő böri jár érte), mégis mindenki sejti már, hogy kémkedés lehet. Méghozzá az oroszoknak. Akik már tényleg ott vannak a Jobbik spájzában!

Azonban ha kiderül, hogy információkat adott át az unióról az oroszoknak ez a jóember, akkor miért hinné el a legelvakultabb orosz-buzi is azt, hogy ugyanezt nem tette meg a „magyar ügyekkel” kapcsolatosan is?

Tovább..