2013 legjei

Év végén, újév elején mindenki teljesen értelmetlen összefoglalókat készített, vagy értelmetlen elvárásokat fogalmazott meg arról, hogy milyen európai értelemben vett pártokat szeretne jövőre, akikre tisztább lelkiismerettel tenné a voksot, amint ahogyan Pokahontasz ismerkedett a jamestowni srácokkal. Meg ilyenkor egyébként sem történik semmi, ha meg sikerült tavaly két jó poént kitalálni, azt ismét el lehet lőni. Elegánsan kerültük a zsánert idáig, de ennek legkevésbé sem a magasra tett mércénk az oka, hanem pusztán az, hogy nem voltunk listakészítő állapotban.

Dobpergés és következzék a picit formabontó tutilista 2013 legjeiről!

Az év babszeme a seggben: Hallgatói Hálózat túlárazott egyetemistái hosszan elhúzódó szereptévesztésben. A tavalyi évet januártól decemberig végignyüzsögték. Nem volt olyan téma, amiben nem szerveztek volna pártucat fős tüntetést. Csizma, hangya – magyarázta Nick Fury Lokinak. Babszem, segg – mondom én.

Az év tudományos zsurnalizmusa: Az „Orbán-rencer”, mint valami létező dologként történő szerepeltetése elemzésekben. Újságíróktól és politikusoktól még elfogadható, mert ők a havi bérszámfejtő papírral igazolják, hogy mindenhez ostobák, de a magukat komoly elemzőnek tartó, a TV-ben magyarázó beszélő fejektől fajsúlyos hiba. Orbán-rendszer, mint olyan nem létezik. Semmi olyan jelentős változás nem történt a közjogi berendezkedésünkben, ami igazolná a használatát. Politológus-facepalm. Publicus Intézet és a hasonló másodvonalas, egyetemen már összehasonlító alkotmányjog helyett Alinskyre izguló kisköcsögök kreálmánya.

Az év ízléstelensége: Beteg gyermekek vs. stadionok kontent. A 2014-es költségvetésben sikerült körülbelül másfél völgyhídnyit elkülöníteni a stadionrekonstrukcióra, de mégis emiatt nem jutott semmire 2010-től kezdve a balliberált nyafogók szerint. Pető intézetes srácokkal kampányolni tényleg gyomor kérdése. És emelem kalapom Ertsey Katalin előtt, aki inkább nem lesz többet képviselő, mint hogy ezzel szerezzen magának szavazatokat. Erősen felfele lóg ki ő az ellenzékből.

Az év ördögi köre: Progresszív adó melletti pörgés: Progresszív adó mögé sorakozik a politika elit azon része, aki addig szereti mások javait osztogatni, amíg az el nem fogy. Akkor aztán hitelt vesznek fel. Ha az is elfogy, akkor elbuknak egy választást, vagy elengednek egy rendszerváltoztatást, hogy jöhessen egy jobber romeltakarító brigád, akiket közben végig lehet cipőzni szociális demagógiával, hátha vissza tudnak kapaszkodni a hatalomba, miután ismét van mit elosztogatni.

Az év szadista gore-ja: A frissen felfedezett hajléktalan-szerelem. Mindenkinek joga van a híd alatt megfagyni! Ez még rendben is van, de emberségből inkább próbáljuk meg hajléktalan-szállókra terelni őket. Akár akaratuk ellenére is. Mindenkinek jobb, ha nem kell oszló hullákat kerülgetni az aluljáróban. Valóság vs. ideológia bossfight.

Az év kurvaanyázása: A Nemzeti Bagóshoppok miatt Lázár János jóval az ellenzék szavazóbázisának aránya felett csuklott az idén…

Az év fantazmagóriája: Horváth András és az „ezermilliárdos csalás”. Egy összeesküvés-elmélet, amit félkegyelmű politikusok és újságírók fújnak egyre nagyobbra. A matematika halála. Nulla konkrétum, kizárólag hitvita. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de akkor is csak egy CITROM!

Az év ottsevoltamja: Mikor a szoborinzultálásba forduló nyugger vérmeneten megmutatták, hogy a Hallgatói Hálózatnál is lehet mélyebbre menni, de a Bajnai ott se volt. Vagy csak kicsit. Előtte ment. Vagy mögötte a járdán. Elítéli. Dopeman nem. Dopeman elítéli Bajnait. Mi csak hátradőlünk, és kérünk valami alkoholost.

Az év koalíciója: Egyetlen nemzetközi versenyzőnk az arab világban tökéletesen idétlenül mozgó nyugati bulvárzsurnalizmus vágyálma, az Arab Tavasz névre hallgató pogromsorozat, olyan teljesen elképesztő eredményekkel, mint például amikor a szír rezsim ellen vállvetve küzd az Egyesült Államok és az Al-Kaida. Kár volt ebbe belekezdeni, de legfőképpen kár volt érte lelkesedni.

Az év facepalmja: Rezsicsökkentők és az ellenzői. Én is érzem, hogy ez az egész rezsicsökkentés kicsit túl van már pörgetve. Gyakorlatilag mást sem hallani egy fideszestől, ha felbukkan az orra előtt egy mikrofon. De az ellenzéki reakciók még szánalmasabbak, ezekből is kitűnnek az Együtt-PM-es kretének, akik szerint azért nem fog Mari néni 3 milláért ablakot cserélni, mert most nincs rákényszerítve az évente megspórolt 30 ezer miatt. Vagy a szocialista elmebetegek, akik szerint ezzel a kormány a leggazdagabbaknak kedvezett megint. Olcsóbban fűtik az uszodát. Osztálytársadalom reloaded. Vannak a szegínyek, akiknek pínzt kell adjon a zállam és vannak az uszodások.

Tovább..

Újévi fogadalmak

Ilyenkor mindenki elgondolkodik. Számot vet, összegez. Sikert arat; vagy éppen afelett kesereg, hogy megint semmi sem sikerült, amit még az óév elején – némi pezsgő-ízű hajnalon, disznó részegen megfogadott. „Jobb ember leszek, nem káromkodom, lefogyok, sportolni fogok, nem iszom többet” – s így tovább, hogy aztán a sok-sok valóra nem vált vágy sírja felett rebegjen el némi bűntudattal teli imát.

Aztán szép lassan minden ígéret a homályba vész. Nem leszünk sokkal jobbak, káromkodunk, tovább hizlaljuk a seggünket, és sportolni is csupán egy hónapig járunk el. Feladjuk, letagadjuk. Vicces pillanatokban a nem létező ikertestvérünkre fogjuk az összes fogadalmat. És persze iszunk tovább. Mert úgy szép a magyar, ha kövér és részeg!

A következő szilveszterkor pedig ismét fogadkozni kezdünk. Borízűen kiáltunk fel: „Majd most! A 2014-es év tényleg a betartott ígéretek éve lesz.” Ad infinitum…

Nos, a politikus is ezt teszi. Ünnep ide, szabadság oda – a jó politikus összefoglalja ilyenkor az elmúlt évet. Aztán ígér valamit. Mintha nem lenne mindegy, hogy júniusban, vagy december végén mondja el a sikereket, vagy a kritikát. A kormányzópárt természetesen az előbbit, az ellenzék pedig az utóbbit szokta. Ez minden évben így történik. Mert a demokráciában – bármi is legyen az igazság – ez így szokás. Aztán a szavazópolgár majd eldönti, hogy kinek, s mit hisz el.

De ez ilyenkor nem a nagyemberek' ideje. Jobbára a sajtószóvivők „viszik a szavakat”, küldik a pártok üzeneteit. Az igazi vezetők ilyenkor pihennek, családjukkal töltik az ünnepeket. Bár azért kiposztolnak néhány képet, vagy eseményt – hogy az ünnepekre se maradjunk nélkülük. Láthattuk például, hogy milyen a Karácsony Orbánéknál; milyen fát állított Vona és kisfia, miközben „igazi magyaros, karácsonyi ételt”, kuszkuszt készített az általa folyamatosan szapult bulvármédia kamerái előtt.  És persze, annak ellenére, hogy Gyurcsány megígérte, hogy az ünnepek alatt pihenni fog és kussol – mégsem bírta tartani a pofáját. Kettő jól átsült libacomb elrágcsálása közben visszaszólt Kövér Lászlónak. Jó keményen böffentett egyet. Ahogy mostanában szokott. (Akár a sarokba szorított veszett patkány, akinek minden mindegy már.) Ezúttal „Goebbels tanítványainak” nevezte a Facebook-on „Kövér Lacit”, aztán visszatért az oly szeretett konyhájához. (Talán mindenki jobban járna, ha Gyurcsány mostantól el sem mozdulna a gáztűzhely mellől. Sőt! Szeretnénk jelezni, hogy a böriben jól fizető szakács állások vannak betöltetlenül. A rabok számára is…)

Mindenestre visszatérve az évértékelésekhez: a politikusok második vonala fáradhatatlanul tette a két ünnep között is dolgát. Politikai üzenetekkel bombázta a jónépet.  De hát ez érthető: jövőre választások lesznek… Dolgozni kell Karácsonykor és Szilveszterkor is. A Fidesz részéről a Hoppál-Kocsis-Zsigó hármas volt ügyeletes. (Nem irigyeljük a családjukat!), akik elmondták, hogy visszafizettük az IMF hitelt, kikerültünk a túlzott deficit eljárásból, a rezsicsökkentés beérett, a gazdaság tartós növekedési pályára állt, a pedagógusok béremelést kaptak, a foglalkoztatás pedig tovább nőtt. Az infláció a béka feneke alatt, így a reálbérek is növekednek. Ja és mielőtt még elfelejtenénk: „Gyurcsány Ferencnek semmi helye sincs a közéletben, hiszen annyi kárt okozott kormányzása alatt”. Ezekkel nagyjából egyetértünk mi is. (Mily pikáns, hogy az utolsó kijelentését a szocik is osztják!)

Szóval Dunát lehet ilyenkor az évértékelőkkel rekeszteni. És majd mi is fogunk! Majd ha lecseng az évértékelő-cunami. S nyugodtan vegye ezt minden közszereplő fenyegetésnek!

Most viszont, szilveszter napján, annál inkább hallanánk valódi ígéreteket, fogadalmakat a pártok vezetőitől. El is játszadoztunk a gondolattal. Szeretnénk is egy-két ötletet adni a számukra. Hátha elgondolkodnak rajta egy kicsikét.

Mit szeretnénk tehát, ha megígérnének a politikusaink 2014-re?

Orbán Viktor (Fidesz): „Jövőre elszámoltatjuk a Gyurcsány-kormány összes bűnözőjét, illetve rács mögé kerülnek a 2006-os rendőrpribékek, valamint ezentúl csak illő szövegkörnyezetben használjuk a rezsicsökkentés kifejezést.”

Mesterházy Attila (MSZP): „Kirúgjuk az összes volt kommunistát és cenzort a pártból – Lendvai Ildikótól Kovács Lászlóig. Megtisztulunk! Megújulunk!”

Bajnai Gordon (Együtt-PM): „A választások után visszamegyek tanítani Washingtonba és többet nem csinálok hülyét magamból ezzel miniszterelnök-jelöltséggel.

Juhász Péter (Milla): „Minden megszólalásomban lesz minimum egy értelmes mondat.”

Vona Gábor (Jobbik): „Megbocsájtunk Szegedi Csanádnak és megalapítjuk a Jobbik kisebbségi tagozatát Gyöngyöspatai központtal.”

Schiffer András (LMP): „Megpróbálok én magam „más” lenni, ha már a politika maradt a régi.”

Gyurcsány Ferenc (DK): „A kampány után megkeresem Klárikával a szakdolgozatomat és befizetem az ÁFA-t a csillárom után, mint a kiscsávó a füves cigivel.”

És a klasszikus ígéretet, elsején, Szanyi Kapitánytól szeretnénk hallani: „Leállok a töménnyel!”

Mi viszont egy dolgot tudunk csupán az olvasóinknak megígérni. Azt, hogy nem ígérünk meg semmit sem szilveszterkor! Úgysem tartanánk be. Minek hülyíteni magunkat és egymást, illetve miért hoznánk kellemetlen helyzetbe a nem létező ikertesónkat?

Viszont maradunk! És 2014-ben is „megmondjuk majd a tutit”!

Boldog új esztendőt!

Tovább..

Amíg egy is van közülük, 56 nem ért célt!

Hogy miért is megyünk el egy óra múlva a Békemenetre? Hát nem a geil elnevezéséért az biztos. Azért a névért még sokáig kell csapkodnia a saját hátát szöges korbáccsal Bencsik Andrásnak... Azért megyünk el, mert amíg egy, de egy is a hatalom közelébe kerülhet KÖZÜLÜK, addig ez a meccs nincs lejátszva. 

Tegnap érkezett a szomorú hír, hogy öngyilkos lett Csorba Attila, akinek Gergényi Péter rendőrpirbékjei éppen hét évvel ezelőtt lőtték ki a szemét, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége, Bajnai Gordon kormánybiztossága és Mesterházy Attila, az akkori kormánypárt frakcióvezető-helyettesi vitézkedése idején. Csorba Attila fél szeme beteg volt, pont a jót lőtték ki. Úgy érezte, nem tud vakon élni. Tiszta szívből soha nem kért tőle bocsánatot a baloldal. És a többiektől sem. Tőlünk sem. Apró Antalért, Biszku Béláért, Rákosi Mátyásért, Kádár Jánosért. Az elrabolt, meggyalázott bő negyven évért. Meg a következő húszért. A hatodik koporsóért...

Ennek az országnak a becsületes, bátor része (vö.: máj) ötvenhét évvel ezelőtt megmutatta a világnak, hogy a zsarnokság legyőzhető. Ugyanennek az országnak a másik része (vö.: szar) lapult, sunyult, nyalt, vagy éppen húzta a ravaszt, a Kossuth téren, Mosonmagyaróváron és másutt. Sajnos nem sokat változott a világ. Megint ők vannak a másik oldalon. Pont ugyanők. Megint ők kaparnak a hatalomért. 

Ma nagy bulira készülnek. Ott lesz az egész szemkilövető, pénzlenyúló, Magyarország népét az unalomig hazugságokkal inzultáló maffia egy színpadon. Összetartoznak. A bülbülszavú Mesterházy, a stróman Bajnai és a veszett lelkű Gyurcsány. Jól is van ez így, nem kell tovább kertelni. Ők a sötét oldal. 

Szerencsére van másik oldal is. Ők, mi gyülekezünk nemsokára a Bem téren. Azért, hogy ezek, a pofánkba lövetők, az aljasok, a gyarmatosítók, elnyomók, megszállók pribékjei, a hazugok, a romlott lelkűek tűnjenek végre el! Hogy megmutassuk, csendben, Mansfeld Péter, Tóth Ilonka, Csorba Attila emléke előtt tisztelegve: mi vagyunk többen. Mi, akik a negyven, majd "az átmenet két zavaros évtizede után" végre tényleg egy szabad országban szeretnének élni. Indulok.

Tovább..