2013. december 28.

Emberi százlábú a NAV előtt


Óriási human centipedére készültek ma délután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Széchenyi utca 2. szám alatti épülete előtt. Az emberi kétszázlábú fejének Horváth Andrást tették a felhevült tömegek, az ő seggébe bújtak érkezési sorrendben félhülye újságírók, futottak még kategóriás politikusok és a kormányellenességbe teljesen belebolondult HaHa aktivisták mind a kétszázan. A sor végére próbált odailleszteni némi árpáp-sávot egy kósza turbómagyar különítmény, de őket elvezették a rendőrök, mert az „ezermilliárdos áfacsalás” ellen kizárólag haladó gondolatokkal lehet tüntetni. Pedig olyan szép lett volna, ha Karácsony szellemével feltöltekezett szélsőjobb és –bal aktivisták végre megölelik egymást és feloldódnak egy közös fantazmagóriában. Minek annyit veszekedni azon, hogy most akkor a zsidókat vagy a gazdagvállalkozókat kell-e akasztani, amikor egy közalkalmazotti bértáblás NAV-talpas ellen is lehet pogromot hirdetni…

Néhány hónapja román szomszédjaink Ceausescu elveszett és megtalált aranyának lázában éltek, gondolatban visszafizették az IMF hitelt, alapjövedelmet adtak minden szembejövőnek, ami maradt, abból meg ókori román leleteket találtak Erdélyben. Aztán mégsem, mert egy hoax volt, amit jóképességű’ sajtómunkások tömegei fújtak egyre nagyobbra. Hasonló átverés Horváth András ezermilliárdos ÁFA-csalása. Úgy álmodozik Horváth András és a mögötte kígyózó emberi százlábú az 1000-1700 milliárdos csalásról, mint valami talált pénzről, amiért csak le kell hajolni. Csak szándék kell hozzá és becsületes NAV dolgozók. Akkor aztán másnap már faraghatjuk elefántcsontból a kispesti rendelő budijának kilincsét, építhetünk párezer panorámás lakást a hajléktalanoknak, meg egyébként is minden sokkal jobb lesz. Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, de most nem hitelből, hanem Ceausescu elveszett kincséből a multik által elcsalt adóból. Végre megint az lesz a politikai lényege, hogy kinek és mennyit adjunk a végtelen pénzből. Ha már itt tartunk: ezek a búsképű baloldali aktivisták többet gondolnak a redisztribúciónak becézett osztogatásra, mint jómagam a pinára. Feltételezem, hogy minden problémájuk erre vezethető vissza.

Meg arra, hogy a valóságot nem kedvelik túlzottan. A valóság olyan a számukra, mint nekem a józan életű haverom, aki másnap mindig elmeséli, hogy igazából nem is volt annyira szép az a lányka. Illetve egyáltalán nem volt szép. Szóval a valóság egy patkányság.

Mert ez a valóság haver az, aki elmeséli nekünk, hogy a sokat emlegetett 1000-1700 milliárd inkább 30-50 milliárd lehet. Magyarországon a teljes adórés, ami a megállapított, de nem fizetett adókat jelenti, az billeg 1000 milliárd környékén. Általánosan elfogadott szám, ami mögött komolyabb módszertan van, mint egy szerencsétlen NAV-alkalmazott spekulációja.  Abban pedig benne van a kínai piac, a kiskocsma, a gyerek fűnyírása a szomszéd nénikének, a tönkrement cégek és természetesen a multik által elcsalt adó. Ennyit Ceausescu elveszett aranyáról.

Persze 50 milliárdért még 200 ember sem megy tüntetni. Annyit napi szinten elvernek idiótaságokra. Nem tétel. Kijön belőle talán egy völgyhíd és néhány 30 centiméteres kilátó.

Az egyetlen konkrétum, amit a tüntetők hitelesen toltak, az a zöld dossziék lengetése volt. Mert az egész NAV-botrányból a dosszié színe az, amit biztosan tudunk. Amúgy nincs is botrány. Hacsak az nem botrány, ahogy hosszú hetek óta kizárólag újságírók és a parlamenti küszöbbel nagyokat birkózó politikusok gyártják a tartalmat anélkül, hogy akár egy darab konkrétum is elhangzott volna úgy mellékesen. Azt a tartalmat – mint arra a korábbi témával foglalkozó posztomban is utaltam – ahol az „csalásban” kormánytagok, politikusok (aka. hatalom) és NAV dolgozók százai, ha nem ezrei vesznek részt.

Érdekes egy összeesküvés-elmélet. Lassan többen vannak az elméletben, mint kívül…


Tovább..

2013. december 3.

Igazságvadászat a vörösen beszélő seggre


Sokat tipródnak mostanában filmes vonalon az Együtt 2014-ben. Legújabb sztárjuk a Hallgatói Hálózattól átigazolt Barabás Ricsi, aki egyszerre tölti be a beszélő segg szerepét az Igazságvadász névre hallgató videóblogban és végez felelősségteljes munkát felszopófiúként Gordon szerepléseikor. Barabás Ricsi eredeti szakmájára nézve közepesen sikertelen színész, testhezálló szerep neki Bajnai mellett politizálnia.

Barabás Ricsi pályáját a kampányvideók és a hidak jelölik ki. Első közszereplését még a HaHa színeiben abszolválta, mikor fiatal magyar színészként egyetemistát játszott az üzenjünk valami ostobaságot Orbán Viktornak projektben. Következő jelentős szerepére akkor került sor, mikor néhány haverjával másfél percre seggre ültek a Szabadság hídon. Innen már csak pár lépés volt a hivatásos pártaktivistáskodás, ami jelenleg kimerül abban, hogy kilátástalanul kretén videókat forgat a Fideszről és azóta megmászta a Lánchidat is. Egyesek a 4000 méter feletti csúcsokat akarják meghódítani, egy pártaktivistának a Duna hídjai jelentik ugyanezt a kihívást. Értékválasztás kérdése, mint az egykulcsos adó…

Nem meglepő, de ezt a jelentős teljesítményt az Együtt 2014 debreceni képviselő-jelöltséggel honorálta. Oké, azért ismerjük el, nem akkora dolog ez. Ennyi erővel egy nagyobbacska parcellát is kaphatott volna a Holdon. Abból is pont ugyanannyi Tibicsokit vesz a közértben…

Fura dolog, vagy inkább ijesztő, amikor egy alapvetően normális fazont így behülyít a politika. Az origós interjúban, ahol ifjú színészként és teljesen politikamentes civilként beszélgetett, még egy teljesen hétköznapi, kissé naiv fiatalembernek tűnt. Pár évvel később, jelenlegi politikai szerepvállalását tekintve egészen vicces olvasni, amit a "Van B terved arra, hogy ha színészi karrier nem jön össze?" – kérdésre válaszolt:  „Hiszek abban, hogy az ember nem véletlenül van ott, ahol van. Az embert annyi hatás éri az útja során, és olyan összetett folyamatok zajlanak le, és annyira sok minden mutat afelé, hogy mit kell csinálnia, és ha ezek ennyire egyértelműen egy irányba mutatnak, akkor most azt gondolom, hogy jó helyen járok. Lehet, hogy egyszer ezek az utak egy fal elé érnek, ezt nem tudhatom. Ha nem foglalkozhatnék művészettel, akkor elindulnék világot látni, mosogatnék, és megismernék egy csomó helyet. Most még túl gyáva vagyok. Így, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, még nem merek belevágni. Annál borzalmasabbat nem tudok elképzelni, mint hogy valahogy túl kell élni az életet. És sok embernél érzem azt, hogy nem szereti a munkáját, nem szereti a helyzetet, amelyben van, de arra játszik, hogy túlél. Túlélem még ezt a hetet, túlélem ezt a hónapot, túléljük a következő évet, túléljük, míg a gyerek leérettségizik, és végül túléljük az életünket. De akkor minek élsz? Minek csinálsz bármit?”

Barabás "Igazságvadász" Ricsi itt épp arról nyomja a vakert, hogy
a kormány miatt lépett le 300 ezer fiatal, ami természetesen
egy baromi nagy hazugság. (Ja, vessétek össze a fenti képpel...)
Erre aktivista, aztán politikus lett, nem mosogat sehol. Ilyenkor azért felmerült bennem, aki a jobber hobbitrollság mellett kezet nem adnék egy politikusnak, vajon milyen hatások érhették, aminek köszönhetően most kínosan rossz kampányvideókat forgat, hidakra mászik és Bajnai Gordont szopja fel a színpadra? Egy-másfél év telt csak el. Hogyan fordulhat ki ennyire egy álmodozó, kezdő színész gondolkodása? Hasonló átlényegüléseket csak és kizárólag vallási szekták bűvkörébe került fiatalembereknél láthattunk idáig. Amilyen átszellemült arccal jelenti be egy-egy fellépésen Bajnai Gordont, arról nekem egyből Tom Cruise elhíresült önlejáratós, idiótán vihogós produkciója ugrott be. A valahol önmagát elhagyó, fanatizált őrült. Egy Bajnai gárdista…


Tovább..

2013. szeptember 4.

A hülye vikingek és a HaHá-s hülyegyerekek


Drága Norvég Barátaink, ti, akiknek oly sokat köszönhet a világ (nemcsak Breiviket)! Annyira örülünk neki, hogy a ti áldott jó segítségeteknek köszönhetően ismét ereje teljében pörformanszol Gordon a tavasszal látványos égi jelenség kíséretében szétpukkadt ifjú gárdája. Köszönjük, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból (amelybe kizárólag szakmai megközelítésből Soros Gyurkabá' pénzosztó agytrösztjét is adoptáltátok) 36 millió forinttal tömtétek ki a Hallgatói Hálózatot, a Szülői Hálózatot, meg a többi fullbajnaista, álcivil flaszterhőst egybe szervező ún. Humán Platformot. (Amely valójában a Krétakör nevű "független" színésztársulat jogilag nem is létező fiókszervezete is, de ez már egy másik mese a művészek szánalmas elkurvulásáról.)

Szóval büszkék lehettek magatokra, kedves norvég adófizetők! Bőkezűségetek gyümölcsét máris leszüretelhettük az idei tanévnyitón. Amikor is az általatok felpénzelt úttörőruhás hülyegyerekek rákosista szavalóversenyt rendeztek azon a törökbálinti tanévnyitón, amelyen Orbán Viktor is beszédet tartott. Miért is kellett balhézni? Mert nem tetszik a Gordon Gárdának a tanévnyitó, mint olyan. Meg nem tetszik nekik egyáltalán az iskola nevezetű intézmény, amelyben Magyar Bálint ámokfutását kiheverve újra tanárnak nevezik a tanárt (és nem szolgáltató személynek), diáknak a gyereket (nem pedig megrendelőnek) és még a szülőket sem hívják gender alapon egyesnek meg kettesnek. És persze rühellik, hogy ebben az országban valami új épül: modern iskola uszodával. És pláne nem tetszik a HaHá-s kergekórosoknak, hogy ennek az országnak van egy miniszterelnöke, akit nem Bajnai Gordonnak hívnak.



Amint a Heti Válasz néhány hete megírta, nyolcszáz millió forintot (!!!) szórt szét így a kampány kezdetén az E14 körül legyeskedő "civileknek" három Soros-féle alapítvány és a Norvég Civil Támogatási Alap. Utóbbi azért segíti a demokrácia fejlődését és a civil szervezetek megerősítését Magyarországon és Kelet-Európában, mert Norvégia az uniós kötelezettségek nélkül  élvezheti a közös piac előnyeit, amiért ezzel a kis gempával vezekel. És a történetünkben ugye úgy jött a képbe az alap, hogy a bölcs vikingek kiadták gebinbe a demokrácialóvé terítését Gyurkabá' lieblingjeinek.

Tessék csak végigböngészni a cinikus módon "makropályázatnak" (vö: kiválasztottak) nevezett buliban tízmilliókkal megsorozott szervezetek névsorát! Kivétel nélkül olyanokat pénzelnek, akik itthon, vagy külföldön hallatták a hangjukat az antiszemita, populista, jogtipró, rasszista kormány ellen. Véresszájú feministák, begőzölt ex-szadeszos jogvédők, az Átlátszó.hu "függelten" oknyomozó portál, élén Tordai Csabával, Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványának kulcsfigurájával, vagy például a Roma Sajtóközpont, amelynek harmincmilliós támogatását a Válasz szerint azzal magyarázta az egyik Soros-féle döntnök, hogy "a választás előtt kell robbantani valamit a romapolitikában, amit ki lehet vinni Brüsszelbe". És legfőképpen mindenki kapott a zsetonból, aki ott volt a Hallgató Hálózat és a Krétakör-Humán Platform nagy téli egyetemfoglalásán, meg a lánchídi illegális demonstráción. (Reméljük a drága Tutiblog-olvasók jól emlékeznek rá, hogy ugyanezek a gyerekek aztán betörőként tűntek fel a Fidesz-székháznál, majd a nyár elején immár E14-színekben Bajnai nagyon harmatosra sikeredett, ugyancsak a Lendvay utcába szervezett tüncijén.) Most meg a tanévnyitón csinálták a fesztivált.

És ilyen szépen kitömött zsebbel még fogják is csinálni, megállás nélkül választásig. Tegnap már a hajléktalanok gondozása ellen is tüntettek. Holnap gondolom a Gellérthegy ellen fognak... Néhány komplexusos libbancs-palánta a Sirályból. Akiknek Gyurkabá' MoveOn.org nevű "nyomásgyakorló csoportjának" trénerei tanították meg a "balhé művészetét", ahogy írja a Válasz. Mondjuk a vén amerikai szélhámostól nem vártunk mást. De a norvégoknak miért is kellett beszállniuk ebbe a bajnaista balhékeltésbe? Takk - állítólag így mondják a köszönömöt a vikingek.


Tovább..

2013. február 12.

HaHa-blokád - Breaking news

Ezt a szórólapot osztogatták az elmúlt napokban a középiskolásoknak


Hiába képezték a politikailag motivált liberális porontyokat az amerikai lobbisták, illetve a Soros György által megfizetett egyetemi tanárok. A HaHa (Hallgatói Hálózat) tegnap óta tartó „blokádja” kezd anarchiába fulladni Budapesten. Hétfő este részeg, bulizós diákokat lehetett látni az ELTE-BTK Múzeum körúti főépületében, a második emeleten. Fejetlenség a köbön. Kedd reggel pedig, mikor e sorok íródnak, céltalanul lődörgő, másnapos, tegnapi parizeres kenyeret majszoló, a mai órákat megzavarni készülő hallgatókkal lehetett találkozni. Illetve olyan órára érkező diákokkal, akik tanulni jöttek volna. És persze szóváltások, lökdösődések alakultak ki a tisztességesen tanulni vágyók és a tegnap óta hőbörgő HaHa-sok között. 

Miután a tüntetők végigjártak több budapesti egyetemet is, hogy minél több embert toborozzanak, illetve délután a Deák téren tartottak egy kisebb tüntetést is, kábé. ötszázan érkeztek éjszaka az ELTE BTK épületébe. Néhányan már hétfő délután megzavartak egy történelem órát a Fülep Lajos teremben, de az nem volt világos, hogy kik is a rendbontók, mert a HaHa hivatalosan ekkor a Deák téren volt. Szóval két napja tart a káosz és két napja nem hagyja néhány politikailag motivált, amerikai pénzből kiképzett, liberális aktivista, illetve kicsit több részeg diák a tanulni akaró többséget. 

Régóta készültek a mai napra. A múlt héten a következő levél körözött több zárt, ELTE-szakos Facebook-csoportban. (Kérdés, hogy kik nyitották meg a zárt csoportokat)

„A Hallgatói Hálózat ELTE-s sejtjei (HaHa ELTE BTK, HaHa ELTE ÁJK, HaHa ELTE PPK és a TáTK-sokat, TTK-sokat, valamint IK-sokat tömörítő LÉK) háromnapos szabadegyetemmel jelentkeznek február 4. és 6. között. A programsorozat nyitóeseményeként a Blokád című filmet fogjuk levetíteni február 3-án, vasárnap este 18:00-tól a Sirályban (Bp. Király u. 50.). Az Igor Bezinović által rendezett mű egyedülálló módon, belülről mutatja meg az 1971 óta legnagyobb tömegeket megmozgató, leghosszabb és politikailag legjelentősebb horvát diáktüntetést. A 2009 áprilisában, a zágrábi egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karáról indult tiltakozás 34 napos egyetemfoglalássá vált, és további húsz tanszékre terjedt át az ország különböző pontjain. A megmozdulások nyomán a hallgatók aktív, önálló politikai tényezővé nőtték ki magukat. A vetítés után Tamara Bubleval, a zágrábi, és Saša Vejzagić-csal a pulai egyetemfoglalás résztvevőjével fogunk beszélgetni. A szabadegyetem folyamatosan bővülő programjáról a blogunkon olvashattok bővebben!”

Tehát horvát liberális fiatalok is besegítettek a kiképzésben. Az általuk készített, az ELTE-n bemutatott Blokád című film előzetese itt látható.



Aztán rövid posztokon érkeztek az egyes időpontok. Ezek már láthatóak a hivatalos blogon is. 

Nagy kérdés, hogy mi a kifutása az eddig kaotikus blokádnak. A másnapos diákok haza készülnek, a kiképzett HaHa vezetők veszekednek a továbbiakon, a többség pedig tanulni akar. Ráadásul a politikai célok is kifulladni látszanak a HÖOK részmegállapodása, illetve a kormány döntései után. Sokan úgy érzik, hogy miután megkapták az ingyenes férőhelyeket a jövő évben induló szakokra, illetve az átcsoportosítás miatt mégiscsak több pénz jut a felsőoktatásra, nincs miért tüntetni. Hacsak nem néhány HaHa-s jövőbeni politikai karrierjéért.
Tovább..

2013. február 6.

Neomarxisták és anticsövi kordonok



‎- A héten alapítottunk már Orbán-rezsimmel küzdő, baloldali, érdekvédő szervezetet?
- Nem.
- Hálisten’, még csak szerda van.

Ez a párbeszéd nyugodtan elhangozhatna a valóságban is. Önmeghatározásuk szerint is baloldali, érdekvédő (civilke) szerveződéssel lassan nagyobb eséllyel futunk össze Pesten, mint Mrs. Marple egy rejtélyes gyilkossággal. A jobber trollok ugyan jól mulatnak azon az apróságon, miszerint ezek a középosztályra fókuszáló exploitation mozgalmak javarészt ugyanannak a 20-25 fiatalnak kezdeményezései, legyen szó a HaHÁ-ról vagy a Város Mindenkié csapatáról, mi azért újra megmondjuk a tutit, ezúttal a hajléktalan tematikára koncentrálva fasisztoid hajlamaink elsöprő ágyútűzét.

A héten ugyanis éppen exploitation mozgalmak splatter (a stonert az E14 elvitte) verziójával hódítanak médiafelületet és érző, liberális szíveket a srácok. Az apropóját az AB döntése és az erre reagáló csövi távoltartó kordonok szolgáltatták. Egy rendes kocsmatúrának már szerves része lett az aluljáróban kihelyezett kordonok elbontása féltotálon. Afféle bátorságpróba, a jó és az igazság érvényre juttatása érdekében. A válaszul megfogalmazott nyominger, rendpárti hablatyon meg jóízűen kacarászhatunk. Gól, egy-nulla a mozgalomnak.

A mozgalom tagjainak és szimpatizánsainak alapvetése, hogy az egész hajléktalan kérdésre megnyugtató megoldást találni nem nehezebb, mint birkabendőből időjárást jósolni. Csak és kizárólag a pillanatnyilag hatalmon lévő sátáni erők akadályozzák a közjó (szabadság, egyenlőség, testvériség) maradéktalan megvalósulását, a jólét hajléktalonra való kiterjesztését. Az meg huszadrangú kérdés, hogy mi is az a közjó. Mindegy.

A szociális érzékenységet ugyanakkor nem érdemes keverni a exploitation splatter mozgalmakkal. A legelesettebbekkel való törődés hagyományosan keresztény erény, a rászorulók segítése, szemben a baller hitvilággal, nem a fánszia forradalom öröksége. Legfőképpen nem a 68’-as felfordulásé, melyet roppant időszerűen sikerült most felfedeznie a modern magyar baloldaliság másodgenerációjának. Újszerűnek is csak annyiban újszerű a megközelítésük, hogy minden egyes csoport érdekvédelmét sikerült besorolni a nagypolitika alá, akár egy gellérthegyi szemétszedést is könnyedén össze tud(ná)nak kötni az Orbán megbuktatásának történelmi szükségszerűségével. Persze, ha valaha is eszükbe jutna érdemben is tenni péel a környezetünk állapotáért, a politikai zöldmarketing használatán túl.

Az  exploitation splatter mozgalmak alapvetően a társadalom és az állam szerepének a totális félreértelmezéséből táplálkoznak. Hitük szerint a társadalom tartozik a hajléktalanoknak (nem csak felelősséggel, hanem matériával is) és mindaddig kötelessége szagolni, kerülgetni a csöveseket (a társadalmi igazságtalanság bűzét) az aluljárókban és mindenhol, amíg a tökéletes megoldás nem születik az egész problémahalmazra. Hiába, a baloldal nem bír elszakadni a hagyományaitól, per definitionem, ezt nevezik egyes kultúrkörökben terrorizmusnak. Lásd ITT! A többség túszul ejtését, hogy a politikai döntéshozóktól kizsarolhassanak egy felesleges, kontraproduktív és összességében megvalósíthatatlan tervet. Persze, nyilván túlzás terrorizmust emlegetni velük kapcsolatban, hisz ők alapvetően rendes, intelligens fiatalok, csak túl sok balos faszfejet olvastak. Amúgy mi mást is olvashatnának olyan tanszékeken, ahol a legfrissebb könyvbeszerzés Bourdieu, meg ahol meg van mondva nekik, hogy nem is érdemes mást olvasni, mint a frankfurti iskolából világra szart orákulumokat.


***

A valóság dramatizált bemutatása a mindennapjaink szerves része. A kereskedelmi televíziózás legújabb nóvuma, hogy a társadalmi felelősségvállalás (mi más?) jegyében naponta mutatnak be szükséget szenvedő családokat és szólítanak fel adakozásra. A hírműsoraikban. Mert egy hírműsornak mi más lenne a feladata... A szükség pedig egyenlő a "járral" a modernitásban, ahol beütöttük a konzolablakba a végtelen pénz cheat-et. Ez a neomarxizmus mélyenszántó axiomája, az új gondolat. A probléma csak az, hogy hiába vittük végig az összes küldit, nem kaptuk meg a 100 százalékot a végigjátszásban, mert csaltunk. A cheat-et meg vissza kell fizetni.

A szükség elismerése egy normális világban nem lehet egyenlő a jár-ral és nem csak azért, mert konkrétan soha nem lesz elég pénz (már hitel sem) rá, hanem mert NEM jár! A baloldal legcukibb szavazóvonzó képessége hazugságon alapul. Egyetlen egy társadalom nem engedheti meg magának, hogy semmit ne várjon el a tagjaitól, se adófizetést, se munkát, sőt, még azt sem, hogy alapvetően próbáljon meg civilizáltan viselkedni, de a szükséget feltétel nélkül elismeri.
Ha itt megállnánk a haladás ösvényén, akkor legfeljebb a méltányosság vs. igazságosság vitájával a szombat estéjüket eltöltő Lánczi Andrásba oltott Molnár Attila Károly epigonok hőböröghetnének. De a progresszió nem egy olyan egyenes, amit két pont között húzunk meg, hanem egy pont és a végtelen között. Már nem csak a szükség elismeréséről és elismertetéséről, hanem a szükségletek közterületen végzésének jogáról szól a diskurzus

Az exploitation splatter mozgalmak radikalizmusának ez a lényege. Nem elég, ha útonálló módjára fosztogatják (illetve szeretnék a progresszív adózással) a középosztályt, hanem érezzék is szarul magukat. A minimális komfortérzetet is el kell venni tőlük. Mert bűnösök. Bűnösök abban, hogy kultúrális tőkét hoztak otthonról, ami csúnya dolog. Kérdezd meg Bourdieut! Bűnösök abban, hogy fizetésükből el tudják tartani magukat és a munkahelyükön kötelező napi penzum letudása után nem az önkormányzathoz igyekeznek segélyért, hanem plusz órákat fektetnek saját vállalkozásaikba vagy a második melójukba. Kérdezd meg a HVG-ét! Ilyet csinálni kizárólag Londonban dícséretes, hazai pályán szigorúan kapitalista kizsákmányolás. És bűnösök abban, hogy felelősséget közösségükért, családjaikért, barátaikért, kutyájukért éreznek és nem a penetráns bűzt árasztó, dolgát maga alá végző csöves iránt. Azokat legszívesebben bottal piszkálnák le a buszról. 

***

„Amerika a világ legszabadabb országa, mindenki maga dönti el, hogy él!” – minimum százszor hallottuk ezt a legtipikusabb amerikai mondatot, kötelező tartozéka a mindenkori beiktatási beszédnek, de egyáltalán nem tudjuk mit jelenthet. Vagy jelentett valaha. Mert a klasszikus mondat valahogy így folytatódott: „Mindenki saját szorgalmával, becsületével, munkájával dönti el, hogy szegény lesz vagy gazdag!” Nyilván, mint minden ideáltípus, ez sem állja meg a helyét a valóságban, de messze vonzóbb gondolat, mint a mindentingyenmindenkinek társadalmi homeopátiája. 


Tovább..

2013. február 1.

Francia cserediákok - kösz, HaHa!


Olvastam a Hallgatói Hálózat honlapján, hogy január 8-ával megalakult jogi csoportjuk. Nagy mellénnyel benne vannak az események forgatagában, biztos van már tapasztalatuk az én szerény problémán orvoslására. Jól teszem, ha úgymond feljelentést teszek rongálás miatt? Tudniillik valakik összegraffitizték az ELTE-ÁJK frissen felújított homlokzatát.

Nem vagyok jogász, és eddig hál’ istennek kevés dolgom akadt rendőrökkel. Most tanácstalan vagyok, hogy akkor ez a bejelentőlevél így jó lenne? „Tisztelt Rendőr Úr/Rendőrasszony! Azért fordulok Önhöz, mert szeretnék bejelentést tenni. Általam ismeretlen tettesek falfirkákat helyeztek el a frissen és általam elképzelhetetlen összegből felújított Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának főbejáratánál. Képekkel dokumentáltam az esetet.

A lehetséges elkövetőkre utal a bal képen látható stilizált hal, mely a Hallgatói Hálózat (Ha-ha) nevű diákszervezet jelképe. Ez az a csoport, amelyik annyira kívánja mostanság a jogait, előadásokat zavarnak meg. A Büntető törvénykönyv szerint egy évi szabadságvesztés jár annak, aki a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó mértékben falfirkát helyez el. Köszönöm segítségét!” Köszönöm nektek is a segítséget előre, HaHások, remélem jól lesz így?! Mindig antipatikus volt számomra, ha valaki vandálkodással, értelmetlen kiabálásokkal akarja felhívni magára a figyelmet. Dániel Péter ügyvéd-közszereplő-bohóc is állandóan rongált, aztán mire ment vele? Még a szerencsétlen DK-s elvtárs barátai is úgy gondolták igencsak megterhelő a személye. Ti is nagyon jó úton vagytok efelé. 

Tovább..

2013. január 30.

És ezt így most hogy? - HaHaHa IMF!



A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint túl sokat költ a kormány oktatásra, ezért fog elszaladni a 2013-as hiány. Egészen a legutóbbi napokig viszont mást sem lehetett hallani a független és befolyásmentes hallgatói-oktatói-hálózati szervezetektől, hogy több pénzt az embereknek, több pénzt az oktatásnak. „És ezt így hogy?” – kérdezhetnénk tornóczkyanitásan. 

Azt írja legfrissebb jelentésében az IMF, hogy „a hiány 2013-ban várhatóan eléri a GDP 3,25 százalékát. A magasabb hiányt (részben) az oktatási kiadások magasabb mértéke okozza”. Elkezdek gondolkodni. Eszembe jutnak a tavaly decemberi sorozatos diáktüntetések, a hirtelen gombamód a földből kinövő, a hallgatókat önjelölt módon képviselni akaró hálózatok. A Humán Platform, a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért, a Szülői Hálózat, a Diáklázadás a Nemtoménmiért – ennyi hálózat az összes le Carré-kémregényben nincs, nem hogy egy közepes méretű európai országban.

És a végén mindenki összeáll majd egy péppé...
És a követeléseik, hát persze! Azok is eszembe jutnak! Hiszen a vélemények nyílt és kontrollált elnyomására építő orbáni rezsim „lakájmédiája” beolvasta őket élő, egyenes adásban. Azokat a tüntetők elmondhatták a Fővám tértől kezdve az Astorián át a Kossuth térig – hiszen a szabadságjogokat lábbal tipró narancsuralmi diktatúra biztosította a gyülekezéshez és vélemény-nyilvánításhoz való szabad jogot. „Harmadszor: állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!” – szólt a dörgedelmes követelési lista egyik hangsúlyos pontja, melyek mellett olyan, előbbihez hasonlatos „konkrét, jól megfogható” követelések is szerepeltek, mint pl.: „követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!” Az volt a baj – persze azon kívül, hogy egyáltalán jobboldali kormány van hatalmon –, hogy túl kevés pénz jut köz- és felsőoktatásra. Hogy az állam csak elvon és forrást kivon. Az persze nem számított, hogy a kormány megkezdte az oktatási intézmények adósságrendezését, a különböző kapcsolódó pályázatoknál az uniós önrész átvállalását, a számos egyetem által korábban teljesen ráfizetésesen megindított PPP-konstrukciók felülvizsgálatát. Nem számított az sem, hogy a 2012. évihez képest 24 milliárd forinttal több  fog jutni felsőoktatási 2013-ban. Az sem, hogy végül csak sikerült (rész)megállapodni a hallgatók legitim érdekképviseletével, a HÖOK-kal és lesz mindenhol államilag finanszírozott férőhely – összesen legalább annyi, mint 2011-ben, azaz minimum 55 ezer. Nem. Csak az volt a fontos, hogy alteros-’68-as, lázadós pozícióból basztassuk a kormányt. Ha ehhez még rendelkezésre állnak Soros Györgyhaverjainak  kommunikációs tanácsai – annál jobb.

Erre jön az IMF és azt mondja, hogy túl sokat költünk oktatásra, ejnye. Nyessünk meg, csökkentsünk, mert ez így túl sok! Kezdem úgy érezni, hogy jelen esetben a kormány a viccbeli nyuszika, mert ha van rajta sapka, ha nincs… Ugye ismerős? 
Tovább..

2013. január 29.

A Hálózat – The new generation



Mintha újraíródna a történelem. A Hallgatói Hálózat (HaHa), a Klubrádió kérdésére elismerte, hogy bizony Amerikából tolják a szekerét. Ha valaki még nem ismerné a HaHa fantázianevű szervezetet, annak emlékeztetőül: a tavalyi diáktüntetések legradikálisabb, szervezetlen csoportjáról van szó. Ők azok, akik a legális érdekképviselettel megbízott, egyébiránt baloldali tagokból álló HÖOK-kal (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával) szemben, egyáltalán nem akarnak senkivel sem megállapodni. Még akkor sem, ha minden követelésüket teljesítené a kormány. A szálak ráadásul a Magyar Nemzet szerint Soros György pénztárcájáigvezetnek. Liberális Deja vu!

Kóbor Andrea, a HaHa egyik aktivistája, a Klubrádiónak azt mondta, „egy civil mozgalom adott a hétvégén tanácsot nekik, amiről a Magyar Nemzet is beszámolt, miután megszerezte a fiatalok belső levelezését. A kormányközeli lapban leírtakkal ellentétben azonban szó nincs politikai elfogultságról, mert elismert oktatókról van szó.” Á, dehogy! Politikáról szó sem esett...

Az amerikai „oktatók”, a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében, szombaton, egy négyórás tréninget tartottak a HaHa aktivistáinak. A résztvevő magyar diákok olyan gerilla módszereket sajátíthattak el, amelyekkel a kormányellenes tüntetéseket hatékonyabbá tudják majd tenni. De persze „politikai elfogultságról” szó sem lehet. A HaHa nyilvánosságra került belső levelezése szerint február 11-én újra utcára fognak vonulni. Függetlenül attól, hogy a HÖOK addig megállapodik -e a kormánnyal.

A HaHa tagjai, HA jártak történelem órára, HA valóban tanultak az iskolapadban, akkor emlékezhetnek az utolsó érettségi tételre, a rendszerváltozásra. Pontosabban annak egy részére. Miszerint a liberális, „ellenzéki” értelmiségiek, 1988. május 1-jén megalakították a Szabad Kezdeményezések Hálózatát (röviden: Hálózat), melynek alapító okiratát kb. kétszázan írták alá. Novemberben már Szabad Demokraták Szövetsége néven jelentkeztek a Jurta Színházban, majd a következő évtől az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon. Soros György alapítványának pénzügyi segítségével, illetve az akkori amerikai nagykövet (Mark Palmer) politikai támogatásával.

Most egy második HÁLÓZAT indult útjára. Ellenzéki, vállaltan liberális ideológiájú, kozmopolita és egyelőre hasonlóan szervezetlen módon működő, mint egykori névrokona. Nagy testvére. Mögötte is ott állnak az amerikai demokrata párt érdekképviselői, illetve a világ egyik leggazdagabb embere: Soros György. 

Nomen est omen. A név intő jel...


Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger