Magukat rekesztik ki a nemmagyarok

Megint Galamus, megint baloldal. A progresszív sóhajtozás szentélye nehezen viseli, hogy a múlt hétvégi „sajnálatos események” megtépázták az európai baloldalról és a mucsai magyar jobboldalról alkotott, sulykolt képét.

Az még egy dolog, hogy Martin Shculz, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője (sem más vezető európai szocialista vagy baloldali politikus) nem tette tiszteletét a kormányváltó-összefogók vasárnapi tüntetésén, sem máshol. Önmagában az ilyen nem oszt, nem szoroz, meg hát ilyenekre jó előre le kell szervezni az elfoglalt európai politikusokat.

Csakhogy: ez a „hiány” igazán hiánnyá lett, amikor szombaton délután a Hősök terén megjelent Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke, és körülbelül elmondta mindazt, amitől herótot kapnak ma a magyar baloldalon. Joseph Daul szerint a Fidesz és Orbán Viktor azért őrizte meg a magyarok bizalmát, mert az igazságot mondták a magyaroknak, és mert helyes döntéseket hoztak, amelyeknek már látszanak az eredményei. Emellett a politikus „kedves magyarok”-nak szólította a tömeget.

Na, mindez már sok volt a baloldalnak, főleg a Galamusnak, és keresztbe állt Mihancsik Zsófiáék szeme, ugyanis az eset élőben és véglegesen cáfolta a Galamus-féle, gőgös baller értelmiség által sulykolt jobboldal-képet, miszerint a Fidesz a nemeurópai, lemaradt, provinciális, nyugaton is lenézett, pária jobboldal, ami igencsak példát vehetne az áramvonalas, nyugati, szalonjobboldalról.

Ehhez képest most inkább a fordítottját látjuk, a Fideszhez jön az európai főnök, a baloldalhoz nem.

Mihancsik Zsófia ki is köpte a torkán megakadt falatot. Igazából nem is képes semmi értelmeset kihozni magából, csak értetlenkedik, hogy: „Mintha az Európai Néppártban nem okozna állandó és komoly konfliktusokat az az Orbán Viktor, aki mindannak az ellenkezőjét testesíti meg, ami Európa. Aki a saját szűkös lehetőségeihez képest (mert ő meg Európában számít páriának) ott lázít az európaiság ellen, ahol még egyáltalán hajlandók meghallgatni. Aki mindent megtesz azért, hogy Európát, az értékrendjét, a demokráciáját, a magatartásait és gondolkodásmódjait kiforgassa a sarkaiból. Mi több, Daul úr képes volt Orbánt együtt emlegetni Angela Merkellel, akit nagyjából olyan távolság választ el a 'magyarok' vezérétől, mint az Orbán által tönkrevágott magyar gazdaságot és hétköznapi kultúrát a némettől.”

Jesszus! Komolyan, ez elképesztő! Már a Joseph Daul sem lát tisztán... Képes egy lapon emlegetni Orbánt Merkellel... nemzetiszín zászlók előtt... Mi lesz most...

A Mihancsik-félék csak pislognak, és nem tudják értelmezni a helyzetet. Az nem lehet, hogy annyi szív... A baloldali akarat... Nem, az nem lehet, hogy Orbán szalonkép... ott...

ÉS akkor megvan a kiakadás fő tárgya.

„Ez az ember Európából a magyarokhoz beszélt. 'Kedves magyarok!' – így szólította meg azt a tömeget. (…) Mi, sok millióan, akik otthon kushadtunk a tévé előtt, néztük ezt a kétségbeejtő szemfényvesztést, és talán ma kimegyünk az ellenzéki demonstrációra, meg azok, akik se nem békemenetesek, se nem aktív ellenzéki demonstrálók, és még maguk sem tudják, jövő vasárnap elmennek-e egyáltalán szavazni, mert elegük van az állandó protesztszavazásból, abból, hogy itt szavazni mindig valaki ellen, és sohasem valaki mellett lehet csak – mi, a maradék, az Európából jött ember szerint nem tartoztunk bele a 'magyarok' kategóriájába.”

Az örök balos mantra, hogy hogy ezek kokárdáznak, satöbbi, nemzetezik a Fidesz, kisajátítja a "közös jelképeket", akkor ez azt jelenti, hogy a Fidesz kirekesztő nemzetfogalmat használ, mert hát számára a baloldal nem tartozik a nemzethez.

Nos, jelentem, ez a baloldal (benne Mihancsik) saját önszemfényvesztése. Hogy ha a Fidesz kisajátította a nemzeti kérdést, a nemzeti retorikát, akkor ez a baloldal hibája, egyrészt 25 évig maga tolta el a témát saját magától, tálcán kínálva a tematizálást a Fidesznek, amit szívesen is vett a magát nem bőgatyás alsóbbrendűnek tartó magyar ember. Másrészt: senki nem tiltotta meg a baloldalnak, hogy ő is kitegye a kokárdát, meg magyaroknak szólítsa a megjelenteket.

Egyébként meg az, hogy Orbán, meg Joseph Daul magyaroknak szólítja a nagygyűlésen megjelenteket, egyáltalán nem jelenti azt, hogy csak őket tartják magyarnak. Nem csak nekik szónokolnak, hanem mindenkinek. Ők is tudják, hogy sokkal többen látják őket az esti híradóban, mint a helyszínen. Másrészt: attól még, hogy valakiket magyaroknak szólítunk, abból nem következik szükségszerűen, hogy a jelen nem lévők nem magyarok. A nyelv már csak így működik.

Szóval a baloldal értelmezése egyszerűen hiszti. Mihancsik Zsófia is hisztizik, mert hisztizni akar, fel akar háborodni, amin már egyébként milliószor felháborodott. Félni akar és rettegni, és nem hajlandó máshogy értelmezni Joseph Daul szavait, csak kirekesztően, azaz saját magát rekesztgeti kifelé.

Jó szórakozást hozzá! És üdvözletét küldi az európai jobboldal!

Tovább..

A posztkomcsik megsemmisítése: ezért megyek a Békemenetre!

Mert. Mert ma Fodor Gábor bement Kálmán Olgához. Azért. És jött azzal, hogy az Összefogás kuplerája jobb, mint a fideszes kaszárnya. Konkrétan ezt mondta… Hát azért. Fodor Gábor elérte azt, hogy zúzzak ezerrel a békemenetes nénik közé, és totál magányosan meneteljek, lévén Piréz és Mongúz valószínűleg szarik az egészbe. 

Mindenkinek, aki „bizonytalan, ám kicsit azért mégis jobbos” érzelmű ember, ajánlom Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorát a mostani napokban. Mert megy ám a mozgósítás az ATV-n is, és bizony az ő mozgósításuk sokkal, de sokkal meggyőzőbb egy alaphangon laza, téblogos, fiatal szerzőnek arra, hogy még a Békemenetre is elmenjen. Annak ellenére is, hogy ez nem az ő műfaja a menetelés és a rap. Dopeman számára a rap is egy „progresszív forradalmi műfaj” ami kifejezi a „társadalmi elköteleződést”. Nos mindkettő felejtős. Meneteljenek igazából a szakszervezetek, meg a baloldaliak, mert ők gondolják azt is, hogyha zoknit húznak a farkukra, azzal megelőzik a rákot. A balosok szeretnek tüntetni, menni, megjelenni, demonstrálni, mi, jobbosok azonban alaphangon rózsát metszünk, templomba járkálunk, családunk és falvaink, kis közösségeink köreiben mozgunk, és a 20 ember fölötti rendezvényekkel természetszerűen hadilábon állunk.

Igazából addig, amíg Braun Róbert nyájas baromságait hallgatjuk, vagy Szanyi Kapitány trollkodását nézzük, nem jön elég impulzus ahhoz, hogy egyáltalán felálljon a klaviatúra mellől, ahol hónapok óta az Összelopás 2014-et gyomrozza. De a mai este Kálmán Olgánál Fodor Gábort Dopeman váltotta, és mindketten ugyanazt mondták. 

Fodor Gábor után ugyanis elvileg már az LMP következik, ahol röpködnek a sólymok, és aminél már a Téblog trolljai közt is konkrét gondolkodás kezdődik, hogy beletartozunk-e a Tárki általjelzett 75 ezer „amúgy Fideszes” közé, akik most épp a rózsametszés és az LMP-re szavazás közt tépkedik a frissen nyílt nárcisz szirmait. Fodor Gabi tehát papíron a szürke zóna képviselője a Kormányváltók táborában, akivel a VS felmérésében dobogós helyen jönnek ki a nézeteink. És akkor elmegy Olgához, és elkezdi magát nyeregben érezni, és megnyílik lelkileg.

És árad belőle a fos. Ez az ember az az ember, az Összefogás/Kormányváltás/Elkúrás 2014 tagja, és aki demonstrációt szervez Demszky mellett a legendás, az elmúlt 20 év ballib legnagyobb elbaszásának szimbólumává nemesedett 4-es metró átadásának napján. Hihetetlen. Ahogy az is elképesztő valahol, hogy egy Kormányváltás név alatt gőzerővel kampányoló társulat konkrétan a négyes metróval kampányol 2014-ben. Miért Rigó kolléga elmerengett azon nemrég, hogy milyen szép is lenne, ha nem lenne posztkomcsi baloldal, és egy olyan demokráciában élhetnénk, ahol egy ajrópai értelemben vett baloldal harcol egy magyar értelemben vett jobboldallal. És igen, Rigó egy idealista, aki akár még fel is vonulna, ha úgy adódna, és lehet nem is lenne jobbos, ha ez az áhított baloldal létezne. 

De a mai este kedvet kaptam. Kedvet kaptam ahhoz, hogy megteszteljem Rigót. Kedvet kaptam ahhoz, hogy tegyek egy kísérletet arra, hogy mi is történhetne ezzel az országgal, ha tennénk is azért, hogy valósággá legyen ennek a posztkomcsi baloldalnak a végső megsemmisítése. Schmuckandorosítása, thürmergyulásítása, sőt, grószkárolyosítása. Hogy az MSZP, és minden létező, vele egyáltalán beszélő viszonyban lévő szervezet a lezárt, és visszatérésre képtelen múlt részévé váljon. Ehhez viszont egy újabb kétharmad kéne. Az a rémkép, amit minap épp Bárándy Gergely vázolt fel  Olgának, miszerint, ha tényleg azt kapják, amit a közvélemény kutatók előre jeleznek, akkor lehúzhatják a rolót. Nagyon vágyom arra, hogy ez így legyen, és ezért március 29. az edzőmérkőzés. Ha az előre jósolt 20 fok körüli mesés tavaszi hétvégén rá tudom venni magam zenetanárnőkkel együtt vonulni, és politikai szónoklatokat hallgatni ahelyett, hogy Pirézzel és Mongúzzal részegednék, akkor április 6-án is el fogok menni behúzni azt az x-et. Tehát március 29. főpróba. Mert elmegyünk. És nem csupán Orbán Viktor mellett, de ezek ellen is. Kétszer. Duplán. 

Tovább..

Szovjet diridári dallamok

Fairlane professzor ugyan nagyobb örömét leli a ballibbant hadakon való élcelődésben, de szükség törvényt bont. Körbenézett, és hirtelen nem értette, a megfelelő politikai közösségben van-e, vagy megtévedt. A balliberálisok által rövid ideig pátyolgatott tékozló fiúk táborába azonban nem kíván tartozni, hátha eldebreczenijózsefesedik. Marad a rövid hőbörgés.

A hülyeség univerzális emberi tulajdonság, nincs köze a bal-és jobboldalisághoz. Ahogy van csonthülye jobboldali, úgy van normális baloldali is. Az arányokon lehet vitatkozni. Talán az ember épp az arányok miatt választ térfeleket, és mondja azt, hogy elviselem a hibbant jobbereket/komcsikat a saját térfelemen. Csakhogy néha túl hangosak lesznek valamely oldal hibbantjai, és ettől megbillen az arány is. Mintha ez történne most a választások előtti hajrában.

Ezek a fiúk vajon a kommancsok ügynökei, hogy ennyit ártanak a jobboldalnak?

Jött a Magyar Krónika elsőként (ha a korábbiakat nem számoljuk). Ezt most hagyjuk is. Aztán jött az ifjonc kerdemek akciója a Marx szobor ellen. Tényszerűen persze igazuk lehet (Marx valóban úgy utálta a zsidókat, mint Fairlane professzor a köménymagot), de politikai racionalitást aligha találunk a dologban. Vagyis: aki ezt kitalálta, annak politikai érzéke (és esze) pont annyi, mint egy marék molylepkének. És ha esetleg ezt a meccset meg is nyerik, mit profitálnak belőle? Marx – antiszemita mivolta miatt (ezt most úgy vezetik elő, mintha más probléma nem lenne vele…) – kikerül az egyetem aulájából. És?

A jobboldal naiv zsúrfiúként viselkedik, kitartják elé a lófaszt, és kéjesen belegyalogolnak, majd rácsodálkoznak a dologra. Az, hogy az Oktatói Hálózat szélsőbalosai marhaságokat reagálnak minderre, nem menti az akció tervezőit és kivitelezőit. Marxnak a szemétdombon a helye, de aligha hihető, hogy épp ezen akció miatt fog odakerülni. Egyszer majd lesz helye ott, a csokis macisajt mellett.

Amitől azonban még az én számban is összeszalad a diánás sósborszesz, az a szovjoroszok melletti békemenet ötlete. Tőlem akár támogathatja is valaki Paks II-t, érvelhet mellette, mondhatja, hogy ez egy jó biznisz volt. Fingom sincs, ehhez túl sokat és túl sokszor iszom. Az viszont fölfoghatatlan, hogy miért kell egyből ideológiai szövetségre is lépni a KGB-s modern cáratyuskával, meg az orosz rezsimmel. Valaki ott a népi (?) jobbon egyszer elmesélhetné, miért is kell nekünk annyira keblünkre ölelnünk a ruszkikat. Szépek voltak a tankjaik, amikor „ideiglenesen” itt „állomásoztak”? Ezen nem segít az sem, ha a hivatásos orosz-apologéták ez alkalommal is mély szerelmet vallanak Putyinnak.

Az, hogy a liberálisok semmiféle valóság-pluralitást nem ismernek el, legyen az ő bajuk. A dolgokat lehet és kell is különválasztani. Azaz: valóban senkinek semmi köze ahhoz, hogy Oroszországban milyen törvény hoznak a homoszexuális propaganda ellen, még ha a buzgómócsingságból élő „civilek” minden ilyen alkalommal úgy is érzik, kötelességük megnevelni az elhajló országot. És persze, kurva idegesítő az amerikaiak a szériöszkonszörnjeikkel, de ők azért mégse gázolták át  tankokkal a zöld gyepen, nem erőszakolták végig a gyévocskáinkat, és nem kártyázták el matarészegen a nagyapánk óráját, amit közvetlenül a veséje leverése után akasztottak le róla. Arról nem is beszélve, hogy kurvára nem igaz, hogy az oroszok nem baszogatták a magyar kormányt – méghozzá ugyanazokkal a szar „aggodalmakkal”, amikkel a jenkik is. És ha utóbbiaktól fárasztóan képmutató volt mindez, hatványozottan az volt az orosz féltől is. Európa töketlensége szintén nem érv a gátlástalan orosz-barátság mellett, hacsak nem csomagoljuk az elvtelen dörgölőzést a pillanatnyilag erősebbhez morális zacsiba. És azért sem kell ráájulnunk mindenféle elvi okokból a ruszki brére, mert a fél európai elit már legalább egy évtizede oda rendezte be a nappaliját.

Jelentem, az orosz nem a magyar barátja. Kössünk velük üzletet, ha kell/lehet, és ha számunkra előnyös, de nem kell úgy tenni, mintha ezer éves barátság kötne bennünket össze. Attól, mert Soros György képétől rózsaszínűt okádunk (felessel vagy anélkül), még nem fogjuk szeretni a jelenleg regnáló ukrán kormányt; és attól, mert Washington D. C.-ből néhány fontoskodó seggfej rendre elmondja lelki gondjait, még nem lesz Oroszország a „tolerancia hazája”.

Persze arányt érezni és mértéket tartani nem szovjet erény.

Ha esetleg valóban lenne oroszok melletti békemenet, remélem, meghívjuk rá a lengyeleket is – akik valóban a barátaink. Kitörő örömmel fogadják majd, hogy a megnyomorítóiknak a meleg szarig benyalunk.

A „baráti országok” gondolata maradjon meg a Varsói Szerződés és a KGST világánál (leszámítva pont a lengyeleket, akiket sikeresen arcon szarunk ezzel az akcióval). Ma már elfogadott, hogy a nemzeteknek vannak érdekeik, és azokat igyekeznek érvényesíteni. Állítólag a Békemenet is erről szólna: csakhogy az oroszok melletti seggnyaló sétafikának semmi köze nincs sem a nemzeti érdekhez, sem a szuverenitás védelméhez.

Tovább..