Orbán, le vele!

Ahogy számítani lehetett, áll a bál a ’44-es emlékmű körül. A minap a „Bátor 23-ak” (talán így vonul be nevük a történelembe, de valószínűbb, hogy inkább sehogy), ülősztrájkoltak az építési területen, amíg csak a rend őrei a gordonon kordonon kívülre nem hurcolták őket. Állami határozat, erőszakszervezet, elhurcolás – belátom, ezek így, együtt nem keltenek pozitív asszociációkat - mégis nézzünk egy kicsit a szobor mögé.

Még ez év januárjának közepén az Orbán-gépezet kilökte magából a legfrissebbet, egy szoborállításról szóló határozatot.  A ballib média szinte azonnal tisztogatni kezdte az előző hónapokban besült fegyvereit: úgy érezték, hogy a választások előtt, a Simon-ügy kellős közepén, a baloldali politikusok töketlenkedése közepette kiváló fegyvert kovácsolhatnak maguknak, és újratematizálhatják a közbeszédet a választások előtt. Az cseppet sem zavarta őket, hogy a szobortervből világosan kiderül az egyébként tisztességes koncepció, viszont tudták jól, hogy mi a házi feladat: a ballib megmondóemberek kifordított „műértelmezését” tolni ezerrel, és lehetőleg kerülni a szobor feliratának emlegetését („Minden áldozat emlékére”), nehogy zavar támadjon a Balliberális Erőben.

Február 10-én a Mazsihisz személyében belépett a nehéztüzérség is, és rögtön hármat lőttek: kettőt az Orbánnak küldött levélben (Sorsok Háza projekt sztornó, Szabadság-téri emlékmű sztornó), egyet pedig élőszóban (Szakály Sándor repül a Veritas Intézetből). A kéréseknek álcázott zsarolás nem teljesítése esetére kilátásba helyezték a Holokauszt Emlékévtől való távolmaradásukat. Mivel a frontok meglehetős gyorsasággal megmerevedtek, ígéretüket betartották: a Mazsihisz kifarolt az emlékévi részvételből. Hogy nagy durranás volt-e, döntse el mindenki maga, én csak pukkanást hallottam, de az biztos, hogy a Mazsihiszen kívül csupán néhány szervezet, amelyek ujjainkon való összeszámlálásához nem kell a zoknit lehúzni, utasította vissza a Holokauszt Emlékév pályázataihoz kapcsolódó támogatási összeget, a Sorsok Háza épül-szépül, Szakály pedig köszöni, jól van a Veritas élén.

Orbán ízibe’ válaszolt a Mazsihisznek, amit a teljes balliberális oldal Mazsihiszestől szövegértési problémákkal küszködve úgy értett, hogy az építkezés leáll, amíg újra nem tárgyalják a témát a Mazsihisszel, meg még a túró tudja, kivel, tán az ATV-s Újságíróklubbal. A levél persze nem erről szól, aki nem hiszi, járjon utána itt. Öt korsó Dudák a Jaromírban annak, aki ebből levezeti kedvenc baloldalunk agymenését!

A Húsvét szerencsére nyugalomban telt. De már kedden megjelentek a melósok a Szabadság-téren, és alapozni kezdtek, továbbá előkerült a mindig tüntiző kemény mag, vagy 300-an, ők meg naponta kordonbontással kábították magukat, és számuk jól láthatóan, napról napra fogyatkozott. Az ügy Kőmíves Kelemen módjára haladt: az este szétkapott biztonsági kerítést másnap reggel a munkások újra összeszerelték. Egyidejűleg beindult a hörgés, hogy állítsuk meg a történelemhamisítást, meg micsoda önkény, meg nem ezt ígérte Orbán. Persze a szervezetükben még erősen dolgozott a néhány nappal korábban elveszített választási kudarc. Mielőtt a legfrissebb akciókat szemügyre vennénk, vessünk egy pillantást arra, hogy mi is a hiszti tárgya?

A balliberális oldalt már akkor a rosszullét kerülgette, amikor az új alaptörvénybe belekerült: „1944. március tizenkilencedikén elveszett (Magyarország) önrendelkezése”. A téma a szoborállítással folytatódott: valamelyik pihentagyú, talán ismét a „királycsináló” Radnóti Sándor lakásában a szenilis Konrád-Heller agytröszt, kiegészülve pár, a gyűlölettől beszűkült tudatú íróval, kitalálta, hogy az egész szoborállítás a bűnös magyar nép felmentésére irányul, miszerint a fritzek elfoglalták az ártatlan Magyarországot, és ezért egy magyar nem hibás a vidéki zsidóság elhurcolásában. Most nem mennék bele abba, hogy egy műértelmezés hányféle nézőpontból közelítheti meg a művet, és akkor válasszuk ki, mondjuk a rövidebb gyufa kihúzásával, melyik a „helyes”. Nem mennék bele abba sem, hogy hányan voltak, akik emberek tudtak maradni a sötét időkben. Nem kérdezem meg, hogy azok, akik most a legjobban tépik a szájukat, vajon az életük során hány alkalmat szalasztottak el, amikor segíthettek volna egy rászorulónak, de a jóra való restség erősebbnek bizonyult. Inkább szögezzük le, hogy a saját gyűlölködésébe majd’ belefulladó baloldal ennyit lát a szemére boruló lila ködön át. A közismert, néhány ballib nyálverő értelmiségin kívül senki nem tulajdonít felmentő szándékot a szobornak, és a baller óbégatókat sem érdekli őket, hogy az ország lakosságának 99%-át végtelenül hidegen hagyja az egész hacacáré.

Tessék lehiggadni egy kicsit, és újra elolvasni a koncepciót!

Ugyan, talán nem teljesen nyilvánvaló, de a nyakamat teszem rá, hogy Orbánék másik célja a tér túloldalán álló szovjet hősi emlékmű jelenlétének ellensúlyozása volt. Igen, az az obeliszk, amelyik valószínűleg nem kevés emberben kelt fájdalmas érzéseket. (Az emlékművet annak ellenére nem sikerült az elmúlt 25 év során elköltöztetni, hogy a kövek alatt bizonyítottan egy szem hősi halott sem pihen.)

Nemsokára a Mazsihisz, aki egyébként a saját magáról folyamatosan sugallt képpel ellentétben nem kizárólagos képviselője a hazai zsidóságnak, kényszeredetten ugyan, de beismerte, hogy ők is minden évben megemlékeznek március 19-ről, amely nap a vészkorszakot túlélők emlékezetében is fontos dátumként él.

A folytatásban, néhány nappal ezelőtt Dávid Katalin írt egy Feljegyzés című levelet vagy cikket, amelyet minden erőfeszítésem ellenére nem sikerült felkutatnom az interneten, és amelyre Orbán Viktor válaszolt. Dávid Katalin művészettörténész, nem mellesleg hithű katolikus, akit a szimbólumok értelmezéséről kb. 4 éve tartott KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) előadáson hallottam először. Az a két óra – felejthetetlen élmény volt! A végén dedikálta „A teremtett világ misztériuma” c. könyvét, amely a Biblia világának szimbólumrendszeréről szól, és nagyon jól forgatható kézikönyv, nem is tartom messze az ágyam fejétől.

Szóval az ő feljegyzését nem ismerem, de Orbán levele nyilvánosságra került. Ebben kicsit részletesebben kifejti a koncepciót, és – gondolom, a megbillent ballib megmondóembereknek segítségül, - kicsit szájba rágósan elmondja, hogy a beismerés és a bocsánatkérés megtörtént, nincs felmentés vagy szerecsenmosdatás a bűnösöknek, de egy fontos mozzanatot nem hagyhatunk figyelmen kívül: ha nincs német megszállás, akkor nincs a magyar zsidóság tömeges deportálása sem. Ezen az állításon elvitatkozhatnak a történészek, ez az ő dolguk, és jó volna emlékeztetni a hangadókat, hogy manapság még a történelmi eseményeknek sincs egyféle értelmezésük – ez a privilégium is megszűnt 1989-ben. Tudjuk, persze, hogy az erősebb hatalmaknak a – megszálláson kívül - nyomásgyakorlásra már akkoriban is számos eszköz állt rendelkezésükre a cél elérése érdekében, de Orbán tisztességes érveléséhez nem fér kétség. Eljutottunk addig a pontig, hogy megszületett „Orbán levele”, de a baloldal első reakciói változatlanok, és kimerülnek annyiban, hogy „Orbán, le vele!”

A minap történt birtokvédelmi intézkedés sem maradt visszhang nélkül: másnap megszólalt a nap hülyéje, a totálkáros Mesterházy is, aszongyahogyaszongya: „Kiállunk a civilekért, mert joguk van ahhoz, hogy szabadon tiltakozzanak a német megszállás emlékműve ellen. Tiltakozunk, ha a kerületi jegyző ebben akarja őket korlátozni!” Jaj, szegény Mesterházy, mit szól ehhez anyád? Mi pedig újra és újra rácsodálkozva feltesszük a kérdést: Atesz, te tényleg ennyire hülye vagy?! A jegyzői határozat ugyebár a kordonon belülre vonatkozó birtokvédelemről szól, azaz kívül lehet tüntizni tovább, sőt az elhelyezett kövek, tiltakozótáblák, miegyebek is a helyükön maradhattak.

Jó lenne, ha a baloldal végre belátná, hogy a folyamatos megbélyegző antiszemitázás már sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kifizetődő, legfeljebb sikerül még bekerülniük a nyugati híradókba, ahol megmutatják a 23 Szabadság-téri forradalmárt, akire lesújt Orbán ökle. (Ezt még leírni is mennyire fárasztó…!) De egy hangyf…nyival sem viszi közelebb őket a választási sikerhez! A jobboldal pedig már megtanulta, hogy – stílszerűen szóljunk, – akár van a fején kipa, akár nincs, a megbélyegezés nem marad el.

Marad számukra a Biblia intelme: szelídek legyetek, mint a galambok, és ravaszak, mint a kígyók. És lehet, hogy a jobb- és baloldalnak érdemes volna együtt elolvasnia Dávid Katalin említett könyvét…

Tovább..

Kompromisszumot a Szabadság téren!

Nem azért, mert Schiffer András azt mondta. Nem is azért, mert tényleg fölösleges lenne szimbolikus ügyeken a politikusoknak rugózniuk. És legkevésbé sem azért, mert mára divatos lett a holokauszttagadást pro-kontra tematizálni – egymásra szélsőjobbról és szélsőbalról (pontosabban szélső-liberóból) tüzelni. Hanem mert egyszerűen és tényszerűen tényleg hisztériakeltés folyik a Szabadság téren állítandó emlékmű ügyében. Nyilván aktuálpolitikai céloktól vezérelve, egyesek kordont bontanak és antiszemitizmust kiáltanak; mások pedig a „szervezett holokausztiparból” vezetnek le mindenféle elméleteket. Erről a témáról pedig nem lehet viccesen értekezni. (Az esztétikai vita – no az tényleg nevetséges! De a valódi disputa tartalma komoly.)

Hiszem, hogy a kordonbontó, hisztériát keltő politikusokon túl, létezik másfajta balliberális értelmiség, amely megértőbb és elfogadóbb; illetve a jobboldalon nemcsak a Jobbik mindent elutasító véleménye állítható szembe ezzel. Így hiszem, hogy a kultúrharc helyett lehetséges a kompromisszum. S ezzel nem vagyok egyedül, mert jobbról-balról is hallani olyanokat, hogy le kellene hámozni az aktuálpolitikát az egész ügyről. És megérteni a másikat! Mert megértés és empátia nélkül nincs közösség. Csak gyűlölködő, széthúzó, atomizált egyének „homo homini lupus”-szerű, egymást csesztető csőcselék. Demokrácia helyet pedig Ochlokrácia…

De nem szeretnék mézes-mázas szirupba süppedve álmodozni. Hanem konkrét lehetőségeket keresni.

És hogy mennyire igaz, hogy nemcsak én gondolom így – bizonyítandó, szerveződött egy Facebook-csoport. „Emlékmű kompromisszum” néven.

Nincsenek sokan (még), de érdemes odafigyelni a mondanivalójukra. „Itt az ideje, hogy megpróbáljunk valami kiutat találni az emlékmű ügyben kialakult konfliktusból. Egy mindkét fél számára elfogadható kompromisszum lehet egy olyan felirat, amelyből kétséget kizáróan kiderül: Gábriel arkangyal, (illetve egy kölcsönösen elfogadott jelképes alak) azokat a magyarokat szimbolizálja, akik szembeszálltak a nácikkal, a magyar kollaboránsokkal, illetve bújtatták, segítették az üldözötteket.” – írja az oldal alapítója, Hirschler Richárd. Tehát azok emlékére szólna a felírat, akik Magyarország német megszállása után, életüket kockáztatva, vagy éppen feláldozva segítették az üldözötteket, illetve szembeszálltak a nácikkal.

Aki pedig erre az ajánlatra nemet mond, az tényleg nem őszinte, akár pro, akár kontra véleményt nyilvánít. 

Az leszarja a magyar történelmet, a magyar emlékezetet, a magyar kultúrát.

Egyébként pedig 1944. március 19-e az egyik legtragikusabb nap volt a történelmünkben. Egy idegen hatalom masírozott be hazánkba. Az egyébként „Margarethe” hadműveletnek nevezett akció Magyarország fontosabb területeinek német katonai megszállása volt. Hitler közvetlen parancsára. A megszálló csapatokkal együtt pedig Magyarországra érkezett az ún. Sondereinsatzkommando, melynek feladata az ország „zsidótalanítása” volt. Ezt követően május 15. és július 9. között pedig beindult a deportálási akció, melynek keretében mintegy 430 ezer embert hurcoltak el Auschwitz-Birkenauba. Horthy tehetetlen volt, ennek ellenére 1944. június 26-ára koronatanácsot hívott össze, melyen javasolta a deportálások beszüntetését. Majd július 6-án rendeletileg be is szüntette. (bár a nácik folytatták) Tehát Horthy próbált politikai eszközökkel ellenállni. De ekkora már kicsúszott a kezéből az irányítás. És így, a későbbi „kiugrási kísérlete” sem sikerült.

Az pedig tagadhatatlan tény, hogy akadtak olyan emberek még szép számmal, akik életüket adták a deportálások elleni küzdelemben. Akik családjuk életét kockáztatva bújtatták és menekítették ki a magyar zsidókat. Nos, a szobor nekik állítana emléket… Ki kérdőjelezi meg, hogy megérdemelnek egy emlékművet?

Tovább..

Antifák az ész ellen

Minden évben a kedvenc napom január elseje. Ennek nagyon egyszerű oka van. Ilyenkor az egész világ irgalmatlanul másnapos. Valahogy ilyenkor párthovatartozástól függetlenül mindenki kussol. Mert ugye kinek van kedve hasogató fejfájással, görényszagú lehelettel és leküzdhetetlen hányingerrel kiállni, és egy közepesen elfogadható sajttájtékoztatót' megtartani? Eleve normális ember folyó év január elsején 16 óra után ébred, akkor meg már minek üzengetni, kampányolni. Imádom január elsejét.

Egy baj van vele, hogy utána jön a január másodika, ami viszont az év leggyűlöletesebb napja. Egyrészt normális ember nem végez fél munkát, és irgalmatlanul harmadnapos (ld.: szerkesztőségünk), másrészt ekkor bújnak elő a libnyafok és ilyenkor képesek a legészveszejtőbb baromságokat összehozni. Értem én, hogy a 2 nap hallgatás miatt már belülről marja az összegyűlt epe a garatjukat, de nem lehetne részletekben napvilágra hányni? Muszáj egyben kizúdítani? Tehát 24 óra. Egy nap. Ennyi türelmi idő jutott, míg megkaptuk a legnagyobb ordas baromságot, amit képesek voltak összekalapálni ilyen rövid idő alatt liberális nyafogók.

Az ügy annyi, hogy a kormány úgy döntött, a 70. évfordulóján emlékművet állít Magyarország német megszállásának. Nem nehéz amúgy kilogikázni a kontextusból, hogy a kormány szándékai szerint ez nem egy pro, hanem kontra emlékmű. Mert bármennyire is hihetetlen, van olyan is (lásd: Trianon emlékművek). Szerencsétlenségünkre felállt libnyaf-antifa koalíció és teszi a dolgát. A dolga pedig, hogy ignorálja a józan észt és a tényeket. Ezt pedig úgy teszi, hogy nekiesik a narratívának. Ez az egyik kedvenc fegyvere a haladó dialektikus materializmusnak. A másik a fasisztázás/antiszemitázás/rasszistázás/nácizás. Itt pedig 2 in 1 akcióban lehet tolni a kettőt, szóval nem lepődnék meg, ha a tegnap estét csendes maszturbálással töltötte volna néhányuk a jól elvégzett értelemgyilkosság után.

Érdemes egyébként megvizsgálni egy elég evidens párhuzamot emlékmű ügyben, mégpedig a Szabadság téri felszabadulási emlékművet. Az 1944-es náci megszállással kapcsolatban elég komoly konszenzus van a magyarok körében. Pár ostoba nácit leszámítva annak látjuk, ami volt. Egy idegen hatalom megszállta hazánkat, és az ország elveszítette szuverenitását. A német megszállás rossz volt, értem? Ehhez képest ott a másik nagyhatalom, akiknek a megérkezését egyesek szerint csak felszabadításként szabad értelmezni, különben nácik vagyunk. Lófaszt, babám. Tényleg ennyire beleégette a komcsi történelemoktatás a fejekbe ezt az ostobaságot? Lehetetlen azt állítani, hogy egyszerre(!!!) volt felszabadítás és megszállás a kommancsok bejövetele? Hogy eltakarították innen a nácikat (vö: felszabadítás) az nem rossz, de mi a tetves heréért kellett itt maradniuk még 45 évig, nyakunkba ültetni a kommunistákat és elvenni az önrendelkezésünket (vö: megszállás)? A kettő lehet egyszerre igaz.

És akkor nézzük, mitől is tikkel órák óta a bal szemem, azaz mit is mondanak az antifák, miért nem jó ez az emlékműállítás. (Elég erős a felhozatal, szóval kérem ülve olvasni, és minden éles tárgyat tegyenek el tisztelt olvasóink a monitor közeléből!)

Első számú versenyzőnk Juhász Petya az Együtt14-PM (vagy mi is éppen a nevük?) istállóból. Azt követeli, hogy "nem a megszállásnak, hanem az ellenállásnak kell emlékművet állítani". Kinek??? Ságvári "Kibaszott" Endre szobrot minden főtérre? Meg szerinte még a hősökre és az áldozatokra kéne inkább(sic!) emlékezni. Petya! Amíg nem tudod, mi lesz a tartalma az emlékműnek (pedig mint fentebb írtam, a kontextusból nem nehéz következtetni!), ne inkábbozz!

Szintén rajthoz állt a Mazsihisz is. Szerintük "az emlékműről született döntés módja és gyorsasága a hazai és a nemzetközi zsidó közösségen belül egyaránt kétségeket és komoly aggodalmat kelt". Hogy miért, az nem derül ki. Tényleg nem. Valami olyasmi bajuk van, hogy "csak olyan holokauszt emlékévet tartanak elfogadhatónak, amely érdemi lehetőséget biztosít a nyílt és "termékeny" társadalmi vitára, és amelynek során a magyar zsidó közösség tragédiájával kapcsolatos megemlékezésekről nem gyors, hanem érdemi döntések - történészi, művészi, szakmai és közéleti vita - nyomán határoznak." Mindezt abból sikerült levezetni, hogy megjelent egy kormányhatározat, miszerint lesz egy ilyen emlékmű a Szabadság téren. Ennyi. Arról, hogy hogyan, kik és milyen irányelvek szerint döntenek, még semmit nem tudunk, kivéve a Mazsihisz, mert ők már most tudják, hogy nem lesz szakmai és társadalmi vita róla. Agyrém.

Magyar Fruzsina dramaturg erős kontenttel hívta fel magára a figyelmet a tegnapi tüntetésen. Aszongya "a kormány a Szabadság térből egyfajta „szélsőjobbos kegyhelyet” akar csinálni, hiszen az csak nemrégen volt, hogy a Horthy-szobor felavatása miatt tüntettek itt." Ilyesmire gondoltam, amikor azt írtam, leszarják a tényeket, hogy átírhassák a narratívát. "Mivel MI kormányellenesek vagyunk, ÉS itt tüntettünk a Horthy szobor ellen, ezért a KORMÁNY szélsőjobbos." Kérek egy időgépet és vissza január elsejének ártatlanságát!  Ugyan a Horthy szobrot magánszemélyek állították magánterületen, de emiatt a kormány náci. Logikus. Köszönjük, Fruzsina!

Mécs "SziliKatalinraszavazokmertmegkértráafeleségem" Imre sem kezdő ebben a szakmában, ezért meglepő, hogy elég harmatosra sikeredett a megszólalása. "Mi, magyarok ne tereljük a felelősséget, hanem nézzünk szembe a múltunkkal. Pozitív példa Németország és a németek." Ha már kötelező valamelyik nyugati országról példát venni, miért nem inkább a franciákat hozza elő, ahol a kollaboráns Vichy kormányról nemhogy véleménye nincs az átlag franciának, de még csak nem is tud róla? Meg arról sem, hogy több millió(!) francia egyszerűen átállt a nácikhoz. Vagy lehetne valamelyik nordikus nép is. Boogieman már szépen megírta. Esetleg B tervnek javasoljuk, hogy Imre menjen el a franciákhoz, és mondja el ott is ezt a beszédet magyarok helyett franciákkal.

Az utolsó versenyző a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért . közleményükben azt írják, hogy az emlékmű "a nácizmus dicsőítésévé, neonácik gyülekező helyévé válhat", a szervezet elítéli az emlékmű állításának tervét. Itt már tényleg nem bírtam tovább, és vonyítva röhögtem. Kedves partizánok! Tényleg előttetek van az a kép, ahogy szomorú tekintetű neonáci fiatalok csendes tömegei gyertyagyújtás céljából felsorakoznak az "Ezen a napon jöttek a köcsög nácik!" feliratú emlékmű előtt?

Egy ideális világban le is zárhatnánk a 2014-es évet, mert ezeknél nagyobb hülyeség-áradat nem érkezhetne, vagy legalábbis nem kéne, hogy érkezzen már idén. De mi konzik is vagyunk és nemvágóistvániértelembenvett szkeptikusok is, szóval nincsenek illúzióink.

Brace yourselves! Campain's coming! Our never left.

Tovább..