2014. szeptember 8.

Gyuriferi álmodott egy jobb Gyuriferit magának


Nem véletlenül alakított a Gyuriferi inkább posztercserélgetős rajongói klubot kibaszott jó könyvek írása helyett a baloldalról. Csak kiderült, hogy Szigetvári nélkül, saját észből pont annyi van neki, mint egy heti 200.000 fontot kereső, négerrel de szellemíróval önéletrajzoló focistának.

Az Utolsó Ember, aki Legyőzte Orbán Viktortként (lásd még: Utolsó Ember, aki Élve Látta Lenint) színpadra szopott Gyuriferi mindenre emlékeztet, csak arra a 2002-ben feltűnt baloldali üstökösre nem, amelyik harmadikutazva, modernbaloldalozva próbálta megújítani a Horngyufa után önmagát kereső, önnön létezésében minimális értelmet se találó szocialista pártot. Noha önmagában az is elég komikus, hogy a 20-21. században leggyorsabban felemelkedő, de még ennél is rövidebb idő alatt megbukó ideológiával akarta megalapozni a Nagy Baloldali Gondolkodó szerepét.

Szóval hősünk innen süllyedt le a „lakótelepek bánatos világának” szónokló hittérítő szerepéig, amiben picinyke pozitívum, hogy végre kinőtte az affektálós, könnyes szemmel el-el csukló hanghordozását, és korrekten hörgősmetálosra vette a figurát.

Alapvetően egy nála műveltebb (középiskolát becsületesen elvégző átlagbélák már ide tartoznak) embernek is gondot okozna a kötcsei minimálprogramra felépített orbánizmus tagadásából koherens világképet alkotni. Ha az orbánizmus „nyugati (gazdasági – a szerk.) gyarmatosítás”-ról beszél, akkor Gyuriferi szerint a kormány (kisbetűvel – ez már nem a harmadik köztársaság, ahol még nagybetűvel kellett írni Magasságos Ferenc Kormányát) és a „nemzet elrabolt főterén fölcicomázott Parlamentben ülő Orbán és rezsimjének a tagjai” gyarmatosítanak... Ha Orbán magyar, akkor Gyuriferiéknek máshogy kell magyarnak lenni. Ez így önmagában elég nehéz feladat, elegánsan túl is lépett rajta egy „magyarok vagyunk nélküled is Viktor!”-ral, amiben legalább annyi tartalom van, mint bármelyik „Mi, demokraták”-féle mondatkezdésben 2006 után.

De az igazán megdöbbentő sületlenséget a liberalizmus értelmezésében sikerült elkövetnie. 

Ugye a hatalmas, 800-főt is meghaladó rajongótáborát hetek óta más sem foglalkoztatja, mint a tusványosi rémbeszédben elhangzott illiberális állam-definíció, tehát kis gondolatmagvakat Gyuriferinek is közéjük kellett szórni, mintegy szellemi táplálékként, hogy aztán hazamenve simán le tudják reppelni a fideszes szomszédaszonyt ideológiai vonalon. Nem sikerült… Feri szerint a liberalizmus egy az egyben megfeleltethető a „minden hatalom a Népé” halmaznak. Nos, kedves Feri, az nem liberalizmus, az a többségi demokrácia helyes megfejtése, amikor a minden hatalmat a Nép által választott képviselők gyakorolják, szarva a fékekre, ellensúlyokra, hatalmi ágakra. Kb. mindazt jelenti, ami a Demokratikusan Mind A Nyolcszázan Koalícióba Tömörültek Szombat Délutánt Ellenállással Töltő Akciócsoportja tagjainak legszörnyűbb rémálmában maga a Sátán, Akinek Lehet Ellent Mondani csinál.

És ő volt valaha a baloldal ideológusa, a poszthorngyufai korszak Első Számú Iránytűje.

Gyuriferi szerint „az ellenállás, egy demokrata számára, nem jog, hanem kötelesség”. Ez amellett, hogy ezek szerint ellent kell állni a latin eredetű, ezáltal burzsoá-gyanús szavak jelentésének, felvázolja a NER konkurens Balodali Öntökönrúgás Rendszerének alapjait, ami abból áll, hogy mindenre nemet kell mondani, amire a Sátán rábólintott. Zárójelben megjegyzem: ez a hatalomból kiesett, logó orrú baloldal lassan kimaxolja a legfrankóbb poénokat is. Miyazaki Jun, az egyszer már klaviatúra-hegyre tűzött dékás képviselőjelölt képes volt tényleg lepalpatine-ozni Orbánt, most meg a Gyuriferi sátánozik. Ha a Kaijut is elveszik tőlünk, akkor bezárjuk a Toronyházat, és trafikot nyitunk…

A Baloldali Öntökönrúgás Rendszerének a lényege, hogy alapvetően diabolizálnak mindent, ami a jelenleg regnáló hatalomhoz köthető. Mindent, még legapróbb elemeit sem szabad elfogadniuk. Ha Kövérék rendbe rakják a Kossuth teret, akkor soha többet nem szabad arra menni, még tüntetni sem. Ha Matolcsy leviszi az alapkamatot, akkor az tönkrevágja a hitelezést (Petschnig Zita Mária majd megfejti miért), ha visszavásároljuk az oroszoktól a MOL-t, akkor azt vissza kell adni az oroszoknak, ha Paksot építünk az oroszokkal, akkor ki kell rúgni őket, mert oroszok.

És ezt mégis hogyan? Van ennek értelme? - kérdezné Kálmánolga.

Hát más értelme tényleg nincs, mint úgy sebezni egyet a kormányzaton, hogy komolyan vehető ellenzék hiányában egyre gyengébb és gyengébb teljesítményt nyújtanak, majd a végén megbuknak. Roppant cseles, sőt, vonzóan távlatos terv, de ezt Gyuriferi már nem fogja megélni, mert ez 20 év minimum. De mi sem járunk jól vele. A magyari baloldal legjobban új szolgálhatná a közös jövőnket, ha elkergetné a halál faszába Gyuriferit és a hozzá hasonló kontraszelektált elmebetegeket, majd világos, vonzó, közérthető alternatívát mutatna fel, ennek következtében jobb teljesítményre szorítaná a hatalmat megőrizni kívánó kormánypártot. Mert a hivatásos politikus olyan, mint az öregecskedő kurva. Ragaszkodik a munkájához, mindent bevállal. Még a jó kormányzást is….

Hogy a végére én is hozzak egy ideillő sci-fi képzavart: Az Ellenállás ebben a formában tényleg hasztalan. Vivát Birodalom!
Tovább..

2014. szeptember 3.

Háborúzz, ne szeretkezz!


A máskor kedélyesen béketáborozó, az erőszak hiábavalóságáról értekező médiahippik felugrottak a héjavonatra: bombázni kéne Oroszországot, lehetőleg máma még. De minimum merénylet áldozatává kell avatni Vlagyimir „Adolf” Putyint, aki egy felfuvalkodott, púposkodó Hitlersztálinpolpotmaodzsingiszkán.

Amióta kitört a balhé a szomszédos Ukrajnában, a liberálisok valamiféle krónikus monomániás betegség áldozataivá váltak. Mintha szó szerint beprogramozták volna őket valamelyik helyi OSI-irodában. Eszerint az ukránok elkötelezett demokraták, szabadságharcosok, és ez még akkor is igaz, ha épp kifeszítik a horikeris zászlót az elfoglalt épületekre; az oroszok meg köcsög agresszorok, ezért újra kell kezdeni (folytatni kell) a hidegháborút. Az embernek az jut eszébe, amikor randa New York-i entellektüelek háborúsdit akartak játszani, persze csak a fotelből, távirányítóval, de nem elégedtek meg a videojátékkal, ezért megfűztek egy elnököt, hogy rohanja le a Közel-Keletet. A srácok leginkább mindenki beavatkozását kérik, csak persze ők nem avatkoznának be. Menjen a NATO, menjen az USA, menjen Európa – és persze menjenek a kárpátaljai magyarok, hiszen ők úgyis megtelnek lassan a donyecki menekültekkel, indulás cserébe lőni az oroszt.

Néhány aprócska hiba azonban van ezzel a megoldási kísérlettel. Először is, Ukrajna nem NATO-tag. Így ha a NATO-t azóta nem hatalmazták föl arra, hogy minden országot, amelyre rákerült a demokratikus kóserpecsét, megvédjen, nem mehet ölre a ruszkikkal. Európa nem fog beavatkozni nagyon, mert egyrészt nincs neki mivel, másrészt eddig is csak ímmel-ámmal akart bármit is tenni a hamarosan becsődölő Ukrajnával. Addig volt nagy az arc mind Sam bácsinál, mind Európa kapitánynál, amíg a twitter-üzeneteket kellett küldeni, meg sütiket osztani a Majdan nackóinak.

Mivel akkor látunk majd fronton harcoló liberálist, amikor Obama hullamerevség nélkül fehér lesz, marad a fotelből héjáskodás, wifi-infúzióra kötve. Az biztos, hogy a ruszkik pont úgy bukják el a világnak ennek a felén a médiaháborút a nyugat által támogatott ukrán rezsimmel szemben, ahogy Izrael is elvesztette azt a legutóbbi gázai háborúban. Így fagyott a leköszönő szürke eminenciás Barroso arcára a vigyor – nyomában pedig az összes újonnan felkent héjának –, amikor Putyin azt mondta neki: "két hét alatt be tudná venni Kijevet." Ugye emlékszünk még a klasszikus riogató szövegekre a Kaijuval? „Az EU-n kívül is van élet”, a mondat második felét elhagyva? És a köteles beszédre? Bár szövegértési tanfolyamot csak kemény pénzekért vállalunk itt a toronyházban (jelentkezni itt: understanding_for_dummies@toronyhaz.gov.hu), ez azt jelenti, hogy ha akarná, megtenné, de le se szarja Kijevet.

Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy az oroszok nem gecik: ezt egyetlen magyarnak sem kell magyarázni. Ez idehaza Vlagyimir valagába ájuló, meggyőződésből vagy fizetésből elérzékenyülő idióták felismerhetnék végre, hogy Putyin szarik olyan dolgokra, mint „konzervativizmus” meg „keresztény értékek” – egyetlen dolog érdekli, hogy a kezében tartsa a hatalmat, és lehetőség szerint növelje azt. Legalább nem árul zsákbamacskát. Ezt egyébként már jól a kaviárjobboldali értelmiség arcába vágtuk a tavasszal, egy szerintünk IGEN JÓL SIKERÜLT POSZTOCSKÁNKBAN.

A probléma az, hogy az ukrán szabadságharctól elélvező, hidegháborúzó libbancsok meg azt nem veszik észre, hogy az ukrán rezsim semmivel sem jobb: épp most lehetetlenítették el a magyarokat az ígéretük és a saját törvényük betűjével szemben, persze azt is tudjuk, hogy a kisebbség nem lehet etnikai, csak szexuális-kulturális, ha meg mégis, azok maximum a romák lehetnek. A libsi mantra szerint persze nem kell félni az ukrán nacionalizmustól, mert azt csak az orosz propaganda mondja, hogy van ilyen, és különben is, két százalék. Az ukrán kormány persze nem tudta leszerelni a két százalékos nem is létező ukrán nemzetiszocialistákat, ezért inkább megegyezett velük.

Azt sem tudjuk a mai napig, kik lövöldöztek valójában a tetőkről a Majdanon, de biztosan nem a nackók, akik nincsenek is, és ha titkosszolgálat tette, az csak az orosz lehetett. A libsik érzékelése és érzékenysége olyannyira szelektív lett, hogy gyakorlatilag megszűnt: az itthon már egy Nagy-Magyarország matrica miatt vinnyogó emberjogi aktivista megrántja a vállát, ha meglátja a gyereket egy AK-val a svasztika alatt.

Csak a kelet-ukrajnai oroszok oldalán harcoló oroszok jelentik a problémát, miközben több nyugat-európai harcol az ISIS-ben, mint ahány orosz Ukrajnában. Az, hogy a jelenlegi ukrán rezsim alapja egy puccs, amit ráadásul egy nappal azután sikerült véghezvinni, miután az EU bábáskodása mellett megegyeztek a tüntetők a korábbi rezsimmel, mellékes. Most azt kéne eldönteni, hogy kell-e valamiféle normákhoz igazodni, vagy sem? Ha a puccs, a törvények látványos be nem tartása nem akadálya, hogy a haladó nyugat támogassa őket, akkor kérem, ez is a politika folytatása más eszközökkel, ahogy a keleti szakadárok tevékenysége is. Ha a nyugat baszott betartani azt a megállapodást, amit a hidegháború végén kötöttek az oroszokkal – ti. a NATO-t nem tolják tovább keletre –, miért törődne Putyin bármelyik korábbi megállapodással, egyezménnyel egy olyan ország kapcsán, amelynek jelentős része vagy de facto vagy de jure korábban Oroszország részét képezte?

Nem hagyhatjuk ki a sztoriból a Kaijut sem, hiszen mégiscsak tőle kapjuk a villára és terepjáróra valót, és nyilvánvaló módon meg kell védenünk bölcs és tévedhetetlen vezetőnket. A miniszaddám elleni vád úgy hangzik, hogy alátercel az oroszoknak, meg Paks, és különben is, illiberális demokrácia, irányított lófasz. Természetesen mindenki bizniszel a ruszkikkal, a bezzeglengyelek a korántsem diktatórikus Fehéroroszországon keresztül igyekeznek pótolni a betevőt; a finnek sem ugrálnak örömükben – összehasonlításképpen: ha a szankciók minket úgy érintenek, mintha bevágnánk a kislábujjunkat reggel, őket inkább úgy, mintha levágnák a végtagjaikat. A kép meg amúgy sem annyira egyértelmű, ahogy a wifiről hidegháborúzó, pattogó szarjancsik be akarják mutatni. És akkor a kétarcot játszót németekről még nem is szóltunk egy szót sem.

A minap egy rövidke figyelmeztetés elhangzott Donald Tusk szájából is. És ha már itt tartunk, kerekítsük le a történetet egy történelmi leckével, ami lehetne a figyelmeztetés folytatása is akár: a danzigi korridor ügyében „eljáró” brit és francia elit arra biztatta a lengyeleket, hogy eszük ágában se legyen a németeknek engedni. Szépen aláírták, hogy megvédik őket, intsenek csak be. A lengyelek beintettek. Minden nagy pofázás és írásos garancia dacára egy kurva töltény nem hagyta el a brit és francia fegyvereket, amíg a nácik nem trappoltak keresztül néhány párizsi kávéházon. Ez a valódi lecke. Vajon hány holland, hány francia halna ma meg Varsóért?

És Kijevért? 
Tovább..

2014. augusztus 28.

A helyes és helytelen nagyköveti eligazításról


Ugyan miféle elvárásai lehetnének egy normális kormánynak az országért dolgozó nagyköveteivel szemben?

Talán nem olyan bonyolult kérdés, nem? Először is: ha már viszonylag laza melóról beszélünk, ami jórészt kimerül a smúzolásban és a túlzott osztrigazabálás okozta fingásban, akkor legalább legyenek hasznosak! Például a kapcsolati tőkét kihasználva keressenek piacot a magyar árunak. Másodszor: ismertessék meg a külfölddel a magyar kultúrát. Harmadszor: védjék a magyarok érdekeit, illetve nyújtsanak menedéket és biztonságot a polgártársainknak. És végül pedig: keltsék a magyarok jó hírét. A kémkedéstől, ami azért szintén fontos projekt egy követség életében, most tekintsünk el!

Nos, vajon melyik miniszterelnök mondta az alábbiakat az évenként megrendezett külképviseleti értekezleten?

„Az, hogy érdemi, tartalmi külpolitizálás folyjon, hogy Önök a maguk országának legyenek a szakértői, a maguk területén járjanak el, keressék föl aktívan, kezdeményezően az ott lévő véleményvezéreket, tegyenek azért, hogy a Magyarországról kialakult képet jó irányba befolyásolják.”


És az oroszokról pedig ezt:

„Magyarországnak Oroszországgal számos történelmi és aktuális köteléke van. Sok dolog köt minket össze. Összekötnek nagyon világos gazdasági, energiapolitikai érdekek. Valószínűleg mindenkinek ez az első, ami eszébe jut az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokról. Magyarországnak ebben fontos világosan képviselnie nemzeti érdekeit. Kiszámítható, megbízható, jó viszonyra van szükség és távoli szomszédként kell tekinteni Oroszországra.”


Szabad a gazda? Nem, nem a Tusványosi Rém volt. Bajnai Gordon a megoldás, s 2009-t írtunk, mikor ezek a szavak elhangoztak. Egyébként nincs is ezzel semmi baj. A miniszterelnök tette a dolgát, oszt’ jó napot! Úgy tűnik viszont, hogy ha Orbán Viktor mond hasonlókat, azaz teszi a dolgát, akkor mindenki, de legfőképpen Sebaj Tóbiás kurvára kiborul. A miniszterelnök ugyanis imigyen szólt a hétfői értekezleten:

„Józan ésszel és bátorsággal kell képviselni külföldön a magyar intézkedéseket, és mindent meg kell tenni azért, hogy minél több befektető érkezzen Magyarországra.”


És ekképp folytatta:

„Ne vegyenek fel védekező magatartást, értessék meg Európával a magyarok terveit. Ne hagyják figyelmen kívül, mit mond a másik, ha kritika van, válaszoljanak, ha lejáratás zajlik pedig reagáljanak határozottan, de ezt tekintsék inkább „civilizációs kötelezettségnek”, ne pedig politikai feladatnak.”


Végül pedig:

„Nem olyan országot kell képviselni, amely folyamatosan a számonkérés határán egyensúlyoz, mert nem jók a gazdasági mutatói, amelynek bűnei lennének akár történelmileg, és folyamatosan a szőnyeg szélére állított államnak kellene magát képzelnie. Olyan országot kell képviselni, amely válság idején elvégezte annak a munkának a tekintélyes részét, amelyre nagyon kevés ország volt képes.”


Nincs ebben sem semmi különös. Végül is egy mondatban annyi történt, hogy Orbán felhívta arra a figyelmet, illetve többször is hangsúlyozta azt, ami egyébként is kutyakötelessége a nagyköveteknek. Tehát az történt, hogy nem történt semmi.

Erre mit mond a nyaralásából éppen lebarnult koponyával visszatámolygó, a főpolgármester-jelölti önlejáratást látványosan elkerülő Sebaj Tóbiás (aki saját bevallása szerint még Falus Ferencet sem ismeri)? Idézem, mert annyira magáért beszél a hülyeség!

„Orbán Viktor ahelyett, hogy megragadta volna az alkalmat és tájékoztatást adott volna az ország valós helyzetéről, megint inkább a Nyugatot kárhoztatta és a keleti szeleket próbálta hazánk egyre tépázottabb vitorlájába fogni. Megint csak mellébeszélt ahelyett, hogy milliók nyomoráról és az általa kiválasztott kevesek kiváltságáról beszélt volna.”


Valamint:

„Orbán Viktor nem mert őszinte véleményt mondani Magyarország tragikus nyugat-európai megítéléséről és hazánk mélyponton levő nemzetközi kapcsolatairól sem”.


Tehát, ha jól értjük, Sebaj Tóbiás egy gyászbeszédet várt. Egy olyan gyászbeszédet, amely túlzó és hamis, s amely természetesen az ellenzék jajveszékelését ismétli meg. Megpróbáltuk hát modellezni, hogy milyen is lehetne egy ilyen beszéd. Tehát Orbán így „biztathatta” volna Sebaj Tóbiás vágyai szerint azokat a nagyköveteket, akik másnap visszautaznak majd az állomáshelyükre, hogy Magyarország érdekeit képviseljék:

„Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uram! Önök egy olyan ócska nemzetet képviselnek, ahol milliók nyomorognak. Egy olyan közösséget, amely diktatúrát épít. Egy olyan országot kell Önöknek világszerte bemutatniuk, ahol a szegénység már elviselhetetlen és csak néhány kiválasztott oligarcha gazdagodik, miközben milliók éheznek, füveket, faháncsot, kifőzött bakancsot esznek. A kérésem az, hogy egy olyan nemzetről meséljenek mindenütt, amely felett én, I. Kaiju király uralkodom, mint keleti despota, aki magasról szarik a demokráciára. És ne felejtsék el: magasról szarok a zemberekre is, de még jobban szarok a fékekre és az ellensúlyokra. Igazából azt se tudom mit jelentenek. Ezt is vigyék szerte a világba! És Önöknek, tisztelt nagykövet asszonyok és urak, az a dolguk, hogy vigyék az ország rossz hírét. Tudják: illiberális, tekintélyelvű, antiszociális, megosztó meg ilyenek… De vigyék annak a reményteli lehetőségnek a hírét is, hogy van itten egy megújuló szocialista párt. Kovács Laci bácsival, Lendvai Ildivel, meg összefogva a Gordonnal, no meg a Ferivel, és persze a többi jól ismert régi elvtárssal.… Tehát, kedves Hölgyeim és Uraim, csak a rosszat mondják rólunk. Írjanak lejárató cikkeket és áskálódjanak ellenünk. Írják le, hogy oroszbuzik vagyunk, hogy antiszemiták vagyunk, meg utálunk mindenkit. Végül pedig, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kérjük mindenkitől, hogy minden nagykövetségen állítsanak egy Horn Gyula szobrot. Persze öltönyös egészalakosat, ne pufajkásat. Rajta hát! Minden lehetséges fórumon mocskolódjanak az elkövetkező évben egész addig, amíg a valódi demokraták, a Gyurcsányok, a Bajnaik, s a többi… újra kormányra nem kerülnek.”

Egy szokványos nagyköveti tájékoztatón, ha Sebaj Tóbiás lenne a miniszterelnök, valójában mit mondana? Arra biztatná-e az országot képviselőket, hogy védjék a magyar érdekeket és keltsék az ország jó hírét; avagy csakis a liberális sajtóban megjelent fél-, negyed- és nullaigazságokkal építene országimázst?

De azt hiszem, hogy ha így folytatják a szocik az erkölcsi mélyrepülésüket, ezt a kérdést sose kell majd megválaszolni.

Tovább..

2014. július 21.

Az Orbán-gyerekek és az uborkaszezon


Új műfaj körvonalazódik a Soros és egyéb baller oligarchák felbootolta „függetlencivildemokratikus” médiában. Ez pedig az, hogy cyberbullying szintig mennek Orbán Viktor gyermekeinek alázásában. Orbán Ráhel helyében például én kb. emigrálnék a férjemmel valami távoli országba, és ott nevelnék kecskéket, de valószínűleg Szily kapitány vagy valamelyik 444-es díszfasz még ott is rám találna, hogy írjon egy posztocskát a kecskék és a családom viszonyrendszeréről.  Mert nem elég, hogy kb. megkeserítették az esküvőjét, kaffogtak a lánybúcsúján, szétküldik az apja lenyúlt telójával a médiákokat, csesztetik a bekötőúttal a házához meg ilyenek, még szegény leányzó írásképén is röhögnek amit naivan Tereskova kiállításán volt a drága képes beirkálni. Ezek után jó hogy nem mennek utána és csinálnak paparazzi képeket a nászútjáról.

Mert ők ilyenek. Aljas kis szemét banda, a média nevű komplex jelenségcsoport legalja, az a fajta politikai bulvár, amelyiktől minden jóérzésű ember elhányja magát.  Olyanok ők, akik el fogják érni nagyon hamar, hogy konkrétan visszasírjuk Drágajóbolgárurat meg Aczélelvtársat, mert amazok legalább még újságírást műveltek, nem úgy, mint ez a horda. 

Mivel nem látunk be az Orbán gyerekeinek az életébe, azt se tudhatjuk, hogy nem épp valami amish módjára kénytelenek élni ott Felcsúton valami zárt közegben, a világtól távol, hogy egyáltalán képesek legyenek elviselni, hogy ki az apjuk. Lehet persze vájkálni, meg minden, de lehet empátiával is közelíteni emberekhez, és mérlegelni azt, hogy hol vannak az etika határai.

Hát nem ott, ahol a 444-nek meg az nárcisztikus Szilynek, akik miután valószínűleg megérezték, hogy az Orbán Ráhel basztatása című szappanoperájuk kezdi átlépni a jóízlés határait, gyorsan kipécézték maguknak a következő gyereket, a meglepően snájdigra sikeredett Orbán Gáspárt, akit Apa volt olyan jó fej és elvitte magával a Meccsre (esetünkben ez a brazíliai VB döntője). Ez elég is lett ahhoz, hogy 444 már rá is zendítsen arra, hogy mi módon van „jussa” Gazsinak ott ülni sréhen Merkel előtt valami afrikai államelnök tarkójának a fedésében. Mármint hogy kotródjon, takarodjon, pusztuljon ő onnan a képből, ahol Bajnai Gordonkának kéne ülnie, vagy valamelyik tetszőleges, általuk preferált faszfejnek inkább.

Mondjuk ülhetne ott a nővé operált Szily Laci, milyen faszán is mutatna a kis szőke bozontjával meg a kacsapicsára szűkült szívós szemeivel.


Mert mi történt? Az történt, hogy a Miniszterelnök, akit nem mellesleg Orbán Viktornak hívnak, másodszorra (ha az EU választást is választásnak vesszük, akkor zsinórban ötödszörre) verte péppé a baller tábort. Ezért Apa „jussot” szerzett arra, hogy mint hazánk miniszterelnöke ott csücsüljön a VIP páholyban a brazíliai foci VB döntőjében, és vigyen magával „Még-Egy-Embert” ami valljuk be még neki is elég nagy szó. Valószínű, hogy ehhez kurvára választásokat kell nyerni, hogy megtörténhessen, különben marad az, hogy hat évig spórol az ember a zsöllyéért, és még akkor is boldogan hal meg, ha sikerül kijutnia Brazíliába, a Föld másik felére, fizetni a szállodát, repülőt, jegyet, stb.

Tehát Apa dönthetett, hogy kiviszi Anyut a pluszegyedik székre, vagy máshogy dönt. És máshogy döntött, nevezetesen úgy, hogy inkább a fiát viszi ki, aki focizik, szép snájdig, sportos, és ha már így esett, akkor ne csak a szívás maradjon neki, hanem legyen egy életre szóló élménye, ha úgy tetszik haszna abból, hogy megszületett. Na, ez fáj a bulváréknak, ezért kell gyorsan rácuppanni a srácra, és ekézni ahol lehet. Egyet számoltak el, hogy Gazsi eléggé karakán srácnak tűnik. És ezért rájuk írt.

Megírta a 444-nek, hogy lehet róla leszállni, mert ő nem közszereplő, csak a Főnök fia, és nem tett senkivel semmit ahhoz, hogy rajta élezzék a nyelvüket. Amire aztán valamelyik díszfasz hosszan válaszolt is, jó kis kioktató hangnemben leosztotta Orbán Gáspárnak, hogy szerinte hol is van az ő helye. Nos, akkor mi meg szeretnénk elmondani, hogy szerintünk hol van a 444-Cink brigád helye, de ha ezt részleteznénk, akkor valószínűleg magunkat járatnánk le.

Mindenesetre legyen annyi elég, hogy az ilyen újságírásnak hazudott lószar, amit művelnek kb. ideig-óráig működik. Néhány kósza kattintást, ami amúgy csöcsökre meg macskakölykökre menne le lehet akasztani, de egy idő után nincs olyan hülye kamasz, amelyiknek ne esne le, hogy valójában iszonyat pénzekért vannak személyesen újfent átverve. 

Sajna, a 444 olvasóinak többsége Orbán Gáspár generációjának tagjaként már a Rendszerváltás után született, tehát ők most vannak épp először átbaszva a selejt baller brigád által, és egy újszülöttnek minden vicc új, nem beszélve arról, hogy az ő szüleik épp azok a ciki apák és anyák, akik most épp kétharmadolnak. A 444 meg épp mézesmadzaggal próbálja beédesgetni a lázadó ifjakat pont abba bokorba, ahol már párszor az elmúlt évtizedekben Sipos Pál féle komcsi pedofilként, magukat marha jófejnek mutatva és népszerűségen lovagolva megerőszakolták az országot.


Orbán Gáspár levele ezért is pozitív dolog, ahogy az is, hogy ébredeznek a fiatalok, mert az ilyen aljas akciókkal ez a társulat súlyosan veszti az olvasókat, és hála Isten a Bajnai féle pedofil-brigád meg a szavazókat.

Csak így tovább Orbán Gáspár!
Tovább..

2013. május 12.

Magyarország pirézei


Közhely, de nem árt már az elején leszögezni: egy felnőtt, egészséges, heteroszexuális férfiember csak akkor kapcsolja be otthon a televíziót, ha focimeccset kell nézni. Vetélkedők, telenovellák a gyengébbik nemhez tartoznak, politikai műsorokat meg nézzenek azok, akiknek alacsony a vérnyomásuk vagy szimplán idióták, egyúttal marhára ráérnek. Sajnos szerkesztőségünk túlnyomó része sem üti meg ezt a nem kifejezetten magasra helyezett mércét, többségük puhos bölcsész vagy elvetemült női curling rajongó (az a sport, ahol két csapat háziasszony versenytfelmos’ a tapsoló, hímsoviniszta férfiközönség előtt), de legalább azt a minimumelvárást teljesítik, hogy nem szólnak be kettő percenként kényszeresen a náluk sokkal nagyobb, erősebb, férfiasabb, életük során sokkal több csajt megdugó, focibuzi kollégáiknak. (Figyelem, Piréz itt csak terel, de végül kiderül, hogy mégsem olyan fatökű a szerkesztőség - a Szerk.) Az ugyanis az életösztön teljes hiányáról tanúskodna. Mint amikor a kibomlott ing alatt jól látható bombamellénnyel szalad az idióta egy random izraeli katonai támaszpont felé.

A hazai közbeszédben ugyanakkor időről-időre elszaporodnak az elmebetegek. Illetve én nem találok más magyarázatot arra a jelenségre, ahogy akármelyik wannabe ellenzéki szerveződés, akármelyik wannabe megmondóembere, amint szembejön vele egy mikrofon, egyből ráfixál a foci vs. közjó című, merőben ostoba dichotómiára. Legyen bármi is a kérdés. Így sikerült pár kurva stadion megépítését már szembeállítani a nyugdíjakkal, az alacsony közmunkabérekkel, az felsőoktatást érintő megszorításokkal, a római parti fákkal, mindennel. Mindent visz a „miért nem adják inkább oda az éhező gyerekeknek azt az X milliárdot?” – féle rendkívül sötét demagógia.

Nem mintha a magyar foci nem lenne úgy ahogy van szar (CSAK egy csapat kivétel – najóóó, az is szar, de legalább az enyém), de pont a stadionépítésekkel és az utánpótlásbázisok kiépítésével lehet a holtpontról elmozdulni. De, oké. Hagyjuk is ezt a részét, mert sajnos tény, hogy többségben vannak, akiket jobban izgat egy magányos tonhal élete az állatkertben, mint egy jófajta focimeccs. De a foci jóval több, mint a mindig változó számú első osztályú csapat vetélkedése. Társadalmi, egészségügyi, szociális és kulturális szférába egyaránt belenyúló valami, jóval több, >>a 22 buzeráns kerget egy labdát, aminek párszáz primitív drukker örül<< értelmezésénél. Több annál, mint aminek az ellenzék szeretné láttatni, pusztán azért, mert a rendkívül cizellált >>a Kaiju szereti a focit, amit a Kaiju szeret az rossz, tehát a foci rossz<< formális logikának a követői.



Mert felettébb nevetséges, ahogy az a baloldal gyűlöli a focit hasonlóan annyira, mint egy szaros tálib szokta az afgán-pakisztáni határ barlangjaiból, amelyik folyamatosan a társadalmi megbékélésről, az összefogásról és hasonló megfoghatatlan értékekről ábrándozik. Mert a társadalom tagjai között meglévő politikai törésvonalak, a mindennapokba leszivárgó gyűlölködés jobb-és baloldal között csak egyetlen egy helyzetben vált eddig lényegtelenné, szívódott fel nyomtalanul.Mikor az ex-munkásőr Kovács bácsi tartja nekünk a bakot, nekünk, a fidesz-trollnak, hogy átmászhassunk Viktort verni a Videoton szektorába! Mert a Kispest jóval fontosabb, mint a hülye politika és a Videotont rendkívüli módon utáljuk! És nem ez lenne a lényeg? Hogy ne mindent a hülye politika szűrőjén keresztül lássunk a mindennapokban?

Persze, a fenti példa csak egy költői túlzás, mert nem szoktunk verekedni a meccseken, csak szurkolni és néha csúnya szavakat kiabálni a másik tábor felé, de a lényeg talán érthető.  A nagy, megfoghatatlan és távoli országos politika huszadrangú kérdés amellett  hogy mikor lesz kitakarítva a piac, mikor lesz csatornázva az utca és hogy kivel játszik a csapatunk. És ha ez a gondolkodás kissé szélesebb körben elterjedne, akár a focin keresztül is, ritkábban osztogatnánk a sajátjainknak trafikot, mert a sajátjaink nem a fideszesek, hanem a mellettünk álló arc a Kanyarban! 
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger