2014. november 6.

I just want to be the part of it: New York, New York


Hangos a sajtó: újabb kemény editorialt kaptunk a The New York Times-tól, Lendvai Ildikó, akit csak azért olvasztottak ki a hibernáló kamrából, hogy nyilatkozhasson, rögvest selyemzsinórt emleget. Mondjuk, jellemzi a baller gondolkodást erőteljesen, hogy önálló ötlet, gondolat híján az ilyen fos véleménycikkek révén emlegetnek Selyemzsinórt.

Ami amúgy freudi elszólás, hisz azt is jelzi, hogy nem tekintik hazánkat független országnak, hanem Amerika csatlósának. Ők a „szövetség” szóban a szovjet paradigmához szoktak, és a „függetlenség” szóhoz is csak a balos értelmiség jelzőjeként viszonyulnak. Elég szar nekik, de hát ez van, megszoktuk. Innentől már nyilvánvaló, hogy egy ilyen cikkre az első reflex, hogy nem nyaljuk elég körkörösen Amerika ánuszát, és ezért vagyunk büntiben. Ilyenkor hárul a felelősség szegény száműzött toronyházas bloggerre, hogy lapozzon kettőt a Starbucks kávé mellett a NYT-ban, és miután jól kidühöngte magát Orbánon, szembesüljön az amerikai valósággal.

Ezek az „amerikai vélemények” ugyanis olyanok, mint az ilyen vicces YouTube videók. Volt például, amiben a Wall Street Farkasából kivágták az összes fuck-ot és lett belőle öt perc. A HVG és társai meg olyanok, mint az a hülyegyerek, aki mondjuk egy ilyen ötperces videót mutogatna úgy, mint „a XXI. századi amerikai filmművészet”. Merthogy elég egyet lapozni és kiderül, a New York Times terel. Merthogy tegnap a demokraták akkorát buktak, hogy nem térnek magukhoz. Vörösbe borult Amerika, ami – ott – durva „landslide” republikánus előretörést jelez. Tulajdonképp úgy néz ki most Amerika, mint a magyar térkép szokott kinézni, nagy vörös paca, néhány kicsi kék (demokrata) folttal, ami közül az egyik, nem meglepő módon, New York.

Ekkora demokrata vereségre, és kemény landslide-ra amúgy a második világháború óta nem volt példa az Egyesült Államokban.

Az időközi választások során a Demokraták bebukták az eddig meglévő szenátusi többséget, ami – az amerikai rendszert ismerők számára borítékolhatóan – két év konstans szopást jelent Obamának uralma hátralévő két évében. Obama és a demokraták nagyon nagy bajban vannak tehát, mert belpolitikai mozgásterük kb. a kései Gyurcsány – Bajnai időszakéhoz mérhető, sőt, kisebb. Ilyenkor kell egy kis ország – mint a Farok csóválja című filmben Albánia – amit kevés amerikai ismer, nem nagy a jelentősége, de el lehet mondani, hogy húha, bezzeg ott már a demokrácia vérét ontják, és ha esetleg sikerül jól megfingatni, azt el lehet adni amolyan „részgyőzelemként”.

Nos, mivel Orbán Viktor szerepel a fő szövetséges soros Gyuri bá halállistáján, így az ő elmozdítása amolyan presztízsüggyé kezd növekedni az impotens Obama-brigádnak.

Tehát a helyzet az, hogy miközben úgy tűnik, hogy Amerika az új ellenség, sokkal inkább úgy tűnik, hogy Amerikának kezd elege lenni abból az Amerikából, amit Obama, a demokraták, és főleg amit az Obama – Clinton – Soros trojka fémjelez. Ott tartunk, hogy a Huffington Post és a Washington Times is – melyek a New York Times mellett az amerikai liberális média zászlóshajói – kezdenek egyre keményebb kritikus cikkeket lehozni a mostani amerikai vezetésről, amivel a legkisebb baj az, hogy a leszerepelt magyari ballibek sirámait simán beszopva küldik a kész véleménycikkeket a New York Times szerkesztőinek.

Obama lába alatt forró a talaj, kell a terelés mint egy falat kenyér, és hála Istennek ott van Orbán, akire rá lehet fogni a botrányok és kudarcok láncolatát, mint a reklámbeli Nesquick nyuszira. Egy amerikai testvérlapunk 16 Watergate szintű botrányt gyűjtött össze, de mivel itt most épp a NAV vezér és egyéb demokratikus civil vegzálások kapcsán mutatja az izmot az Obama adminisztráció, érdemes megjegyezni, hogy a listát Number One helyen az úgynevezett IRS botrány vezeti.


Hogy tisztán lássunk, röviden: az IRS nem más ugyanis, mint az amerikai NAV. Internal Revenue Service a neve, tehát az ottani NAV, amelyik kőkemény vegzálást és monitorozást kezdett, találjuk ki kikkel?

A republikánusokhoz és konzervatívokhoz köthető civil szervezetekkel.

Nos, innen nézve amikor a magyar adóhatóság embereit civil-vegzálás okán cseszegeti az Obama-vezetés Magyarországon, az nem kicsit ironikus. De erről majd egy másik posztban.
Tovább..

2014. március 7.

Amerika is beszállt a kampányba - na kinek az oldalán?


Végre Amerika is beszállt a magyar kampányba. reméljük, hogy McCain nem fog Vonával fotózkodni, vagy a Magyar Hajnalos nácikkal, és reméljük nem fogja az Összefogás Kormányváltók valamelyik tagszervezete sznájperesekkel szétlövetni március 15-ét, de az biztos, hogy kezdjük látni, hova is jött Soros Gyuri bá pénze.

Pár napja, tán egy hete írtam meg, hogy bizony azért lagymatag az Összefogás kampánya, mert arra készülnek, hogy a benyalt aránytalanul brutálisan nagy buktát konkrétan a választási rendszer + csalások + ezek együttese ÉS az (újabb) kétharmad nyakába varrva az egész választást illegitimmé tegyék, és addig fokozzák a hisztériát, szívva el a levegőt a jobboldal elől, míg előrehozott választásokkal kell elkerülni a polgárháborút.

A választások április 7-én kezdődnek - elméletet több tény is alátámasztja azóta. Miután a Halmai Gábor alkotmányjogász által magyar szakértővé dugott szeretett Scheppele asszony blogbejegyzések sorában próbálta félremagyarázni a magyar választási rendszert, és egy bizonyos Danny Hakim számára a „bohócos plakát” elemzése tűnt a legjobb szórakozásnak a kies New York egyik setét szegletében, a helyi Times újság szerkesztőségében. Félreértés ne essék, a Sunday Review rovat korántsem a „világ véleménye rólunk”, hanem fordítva: a Népszabadság Online „bloggereihez” hasonló arcok véleményei a Világról. Ezek között volt Scheppele és Hakim írása, tehát a valós haszna pusztán annyi lenne, hogy konkrétan a keleti parti értelmiség éppen egyéb elfoglaltság híján Orbán Viktor és a magyar választások fölött hüledezzen, miközben a világvégét sejti az események mögött, mert logikusan végiggondolva a magyar demokrácia sárba tipródása, az ukrán és venezuelai válság, valamint a New York Knicks veresége nem történhet véletlenül egy időben.

A Boogieman-teória szerint valószínűleg Soros szoros együttműködésben hergeli egymást a budapesti és a New York-i értelmiség egészen Magyarországig leunatkozó része, hogy szépen előre megágyazzon annak, hogy a 2014-es magyar választáshumbug lesz, „cirkusz” (ahogy a NYT is megírta. A baloldal irreális buktája nem a béna kampány, Gyurcsány ámokfutásának és a totális szétcsúszásnak a következménye, hanem egy szar rendszer szülötte (ahogy a NYT is megírta). Magyarországot egy autokrata irányítja (ahogy a NYT is megírta) aki szovjet féldemokráciává zülleszti ezt az országot (ahogy a NYT meg fogja írni) ahol a kétharmaddal az alkotmányosság alapjaitól építenek új, és putyini rendszert (ahogy a NYT meg fogja írni). Azért, hogy az ukrán válság nehogy betehesse a lábát az EU falai közé, meg kell állítani Orbán Putyint (ahogy a NYT meg fogja írni.) Ebben Scheppele, a német mérvadók, a francia mérvadók, Amerika és az EU és addigra már az ukrán kormány is teljesen egyet fog érteni. Készüljünk fel arra, hogy nem szimplán rezsiharc következik itt április elején, hanem egy olyan offenzíva, ami lehet úgy megroppantja a Fideszt, hogy ősszel, az önkormányzati választásokon egy teljesen más felállást fogunk tapasztalni.

A baloldal tehát MINDENT elkövet, hogy a Fidesz – nem kevéssé a saját maga létrehozta rendszer, a győztest jutalmazó természete miatt – akkorát győzzön, ami már irreális, hogy annál illegitimebbnek tűnhessen az egész közelgő választás, amit természetesen el fog söpörni a népharag. Nem is kell a győzelemre törni, hisz minél nagyobb a bukta, az saját korábbi bénázásukat is zárójelbe teszi, és mikor Orbánt söpri épp el a víznek árja, úgyis mindegy, hogy Karácsony Geri mennyi vazelint kent magára pár hónapja, hogy ne fájjon neki annyira amikor befekszik mögé mellé Fletó.  A baloldal szépen ágyaz annak, hogy nemzetközi segítséggel zsarolja ki „parlamenten kívüli eszközökkel” a hatalmat, hasonlóan Ukrajnához, de talán (reméljük…) egy picit kevesebb véráldozattal.

Ha viszont már itt tartunk, legalább mi legyünk tisztában azzal, hogy mit is jelent az, ha valamit „megírt/épp megír/meg fog írni a New York Times” vagy „mérvadó amerikai lapok”. Nos szemlézzük végig a magyar baloldali sajtó kedvenc, szemlézett lapjait és azt, hogy mit engednek meg maguknak ezek a lapok a mérvadó újságírás terén. Mert szörnyülködünk ugyan a „hamis Teller Levél” Népszabadságán, a „hamis bajai videót” lehozó HVG etikai mélypontjain, de bizony ilyen botrányok az amcsi lapok környezetében sem ritkák. Amikor Kumin Ferencnek is feltűnik, hogy érdekes módon a Galamus előbb tud arról, hogy a New York Timesban cikk lesz, mint a New York Times, azért egy olyan lapról beszélünk, ahol a nyugati sajtótörténet egyik legdurvább plágiumbotránya volt Jayson Blairé, aki két éven keresztül „oknyomozott” nem létező történéseket.

Ennél is durvább a magyar balos lapok által gyakran nemes egyszerűséggel „washingtoni forrásként” vagy „washingtoni lapként” emlegetett Washington Post, ami a mondjuk Népszabi szintű New York Times-hoz képest maga a Népszava. Még az egyébiránt demokrata Lyndon Johnson is csak a Daily Workerhez, az amerikai kommunista párt lapjához hasonlította. A hetvenes években nemes egyszerűséggel a „Potomac Pravdája” névvel illették informálisan, újságírói közt meg konkrétan KGB ügynökök is voltak. Nos, az itt plagizáló Janet Cook konkrétan Pulitzer díjat kapott a nem-létező heroinista gyerekről írt tényfeltáró riportjáért.  Az amcsi balos „mérvadók” közül azonban a főleg az Index és a 444 által előszeretettel idézett New Republic című - mondjuk így - ultra-liberális újság jár élen, ahol konkrétan 3 teljes éven át, 1995 és 1998 között dolgozott az a Stephen Glass, akiről még film is készült Hayden Christensen főszereplésével. A csávó 3 éven át művelte a szépirodalmat a szerkiben, sokszor állami cégeket támadva meg koholt vádakkal. Mivel Amerikában is szentesíti a cél az eszközt, ezért azután is hagyták kibontakozni a csávót, miután nyilvánvaló volt, hogy hazudik, mint a vízfolyás.

Nos, ezeket a nagyszerű újságokat idézi, állítja csatasorba most a magyar baloldal, amiből mondjuk azt, hogy az egyetlen igazi nagyvad a New York Times, ami ténylegesen minden botrányt túlélve a jelenleg a Nap körül forgó világunk „Globális Népszabija”. Jó lenne, ha azt mondhatnánk itt a toronyházban, hogy a Times a Világ Magyar Nemzete, és védekezzünk konzi lapokkal, de sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű, mert míg a baloldali lapok általában – ahogy a mostani NYT-Galamus balhé is mutatja – szoros összeköttetésben vannak, miközben ahány konzervatív, annyi lap, annyi ország, annyi szétszórt vélemény. Amik még egymástól is különböznek, ahogy mi is itt a toronyházban.

Egy azonban biztos, akárhányan akárhány félék is legyünk, azt egyikünk sem szeretné, ha trükkökkel csalnák el tőlünk 2014-et, és ha választások helyett mindenféle manipulációk kezdődnének, és hazug lapok hazug kampányai többet számítanának azoknál az ikszeknél, amiket április 6-án oda fogunk tenni a számunkra kedves pártszövetség neve mellé.
Tovább..

2013. december 26.

Nicsak, ki beszél?


A gyurcsányi szakácskönyv után második helyre látszik fölzárkózni a bulvárbalos média karácsonyi nácitempózása, amely most a New York Times internetes oldaláról vicsorog reánk. December 24-én ugyanis közzé tétetett egy mély (SIC!) kérdőív, amely a magyarországi zsidóüldözést monitorozná napjainkban, bárki kitöltheti. Hehe, vagy ajjaj? Mindenesetre töltött káposzta-gőzös elmével sem igen tudtunk rájönni, hogy mire kellett ez, ugye, hacsak nem arra, hogy néhány zsebnáci így Karácsony táján is zsidózhasson egy jót. Ugye. Meg megy még néhány dafke-szavazat jövőre a Jobbiknak emiatt a tikkelő szemű kerkóktól (értsd: keresztény-konzervatív - a szerk.), akik teljes joggal érzik úgy, hogy hihetetlen primitív módon - akárcsak valami szarba - úgy tenyerelt a NYT a magyar Karácsonyba.

Nálunk Európában az ilyen NYT-os leleményt un. ostoba faragatlanságnak nevezik, vagy gátlástalan heccelgetésnek. Jó alkalom lenne egy kis chemtrail szintű összeesküvés-elmélet kiokoskodására, hogy ugyan miért volt fontos éppen Karácsony napján ez a kicsi, kelet-európai ország. Csak hát az a helyzet, hogy az általunk vélelmezett felbujtók vicces paprikajancsik, így rögtön az jutna eszünkbe, lehet, hogy Kertész Náci bácsi végre megtanulta azt az egy angol szót, hogy HELP, és decemberben beüldözte magát a NYT szerkesztőségébe. Csak előtte még tanácsot kért Vastaghbőry Máriától, hogyan kell csöppet sem irányított kérdéseket összeállítani, mint például ezt a zseniálisat: „Elköltözött Magyarországról, vagy fontolgatta az elköltözést az antiszemitizmus miatt? Ha igen, kérem, fejtse ki az ezzel kapcsolatos élményeit.” (Ha nem, akkor fogja be a pofáját, mert Ön egy másik valóságban él, mint amiben mi hiszünk!)

Jó alkalom lenne ez egy kis zsigeri indulatra, csak hát nálunk Karácsony van. Nem, nem a coca-cola ünnepe, amikoron vásárolni kell, hanem a szereteté. És ilyenkor a mákos bejgli elnyomja bennünk a szittya indulatot. Ezért a kiérdemesült NYT szerkesztőségének pusztán szelíd szavakkal javasolnánk, hogy miközben elkezdik fogalmazni a bocsánatkérő levelet Magyarországnak, lapozzák fel a szótárt a faragatlan, ostoba, daróc szavaknál, és tartsanak önvizsgálatot. Közben pedig, akár kérdőív formájában is, ha úgy jobb, próbálják megfogalmazni, kik és honnan küldik nekünk a kellemetlenkedést.

Mondjuk így:

-              Belesírt–e ön a kólájába az amerikai lelkiismeret csírájának szurkálódásától, amikor a Komornyik című filmet végignézte, ahol a fekete bőrűek amerikai létét több száz év koncentrációs tábornak nevezték?

-              Elgondolkodott–e Ön azon, hogy olyan országban él, amely történelmét egy módszeres (bőrszín, faj alapú) népirtással indította, az indiánok számára még a koncentrációs tábor intézményét sem létrehozva, néhány évi plusz tengődés lehetőségéért? Tudta–e Ön, hogy ehhez kitűnő ideológiát talált ki az amerikai alapítású Mormon egyház, akik szerint a nem fehér bőrűeket egyszerűen csak a sátán tojta, nem tekinthetőek embernek? És, hogy ez az egyház még mindig nem bírálta felül a nézeteit és nem kért elnézést? Persze egész Amerika sem...

-              Mi a véleménye arról, hogy az Amerikában még föllelhető indiánok összes valamire való nemzeti ünnepe nagyszerű alkalom lehet egy kis tömeges öngyilkosságra, mert egy olyan képmutató országban kell élniük, ahol most fényképezőgéppel jönnek látogatni azok, akiknek az ősei azelőtt puskával?

-              Belegondolt–e Ön abba, hogy a módszeres népirtás után az ország gazdaságát betelepített rabszolgák több száz évi munkájával alapozták meg, nem mellesleg az ország jelenleg befolyásos potentátjainak vagyonát is?

-              Végiggondolta–e Ön, hogy ezt azzal sem lehetne jóvátenni, ha a fekete bőrűek maximális ellátás mellett több száz év alatt porig romolhatnák az országot, majd a fehérek visszatelepítenék az erdőket, amiket kivágtak, és a bölényeket, amiket kilőttek, majd indiánokkal népesítenék be újra a kontinenst, mert túl sok idő telt már el azóta és túl sok volt a halott…

-              Hogyan számol el Ön a lelkiismeretével, hogy a feketemunka (nem szóvicc) mellett az ország tudását a háború után vásárolt német náci tudósok gazdagították?

-              Mit gondol Ön arról, hogy miközben más országban kutatja ki a vélelmezett zsidóüldözést, Önöknél nincs Kiírtottuk-Az-Indiánokat-Bocs-Nap, meg Halálra-Dolgoztattuk-A-Niggerjeinket-Sajnáljuk-Nap, nem úgy, mint Magyarországon, ahol a kommunizmus és a náci ideológia áldozatául esett halottakról évről évre megemlékezünk?

-              Mit gondol Ön arról, hogy a NYT kitűnő írásai mellett az összes náci szenny Amerikából özönlik az interneten át Európába, mert a szerverek bizony Amerikában vannak (lsd. kurucinfó pl.)?

-              Elgondolkodott -e már azon, hogy Önök és gyermekeik a közismerten antiszemita Disney gyermekfilmjein cseperedtek föl, és hogy milyen hatással lehetett az Önök és gyermekeik személyiségének kifejlődésére az a Mickey egér, aki a színesbőrűek kifigurázására született meg, s csak később változott  édi-bédi egérkévé?

Mondjuk ennyi kérdés elég is lesz egyelőre. A NYT egész kérdésföltevésének mindenesetre tényleg csak néhány felbaszott agyú kerkó lesz az eredménye, akiknek szájából félig bejgli lóg elő, mellette porcukros nyál csordogál, aztán a bárgyú vigyort lassan fölváltja a ha még ma sem tudtok békén hagyni, akkor tudjátok mit… Dafkejobbik. Nem tudom, mi volt a célja a NYT-nak, de a hazai zsidóságot biztos nem kérdezték meg. Mert akkor el lett volna magyarázva a nyújorkiaknak, hogy bazdmeg, itthon most a szeretetet ünneplik a népek, amire meg ti készültök, az parasztság. Nőjetek már föl!  
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger