2014. március 24.

Kálmánolga nem érti...


Ezt én nem értem – sóhajtozza a minőségiújságírás Kálmánolgája az ATV-én, miközben a szocialista pártra 5-6 watergate-botrány méretű politikai meteorit zuhan rá éppen. Nem érti, hogyan védhette a szocialista irányítású titkosszolgálat – az azóta minimum kérdőjeles időzítéssel eltávozott - Welsz Tamást, miközben 2002 óta záporoznak rá a feljelentések, nem érti, hogyan vásárolhatott be az MSZP bissau-guineai útlevelekből és nem érti, hogy emiatt a titkosszolgálati sika. Kálmánolga semmit nem ért, csak kerekre nyitott szemekkel dünnyög, mert az MSZP az ő kis szívének csücske. Minőségiújságírás, haladó oldal, 2014.

Pedig nem nehéz megérteni, elég visszalépni a táblán az UD Zrt. szétbombázásának, a Földesi-Szabó-féle Egy-másért Alapítvány vagy a cigány-gyilkosságok idejére, amikor is a Laborc vezette nemzetbiztonság szocialista-biztonsággá változott. Legfőbb projektjei közé az oroszok MOL- bevásárlásának a fedezése és az ellenzéki frontpolitikusokra dolgozás tartozott, emellett, ha idejük engedte, a pártkassza szorgos feltöltői felett is őrködtek, nehogy véletlenül egy nem beavatott ügyész vagy egy munkáját még komolyan vevő rendőr vizsgálódni kezdjen.

Az UD Zrt. szétverésével indított MOL-felvásárlás különösen bájos a manapság divatos szovjetgyarmatosítós hiszti fényében. Az orosz gazdasági expanziót 2007-ben nem csupán széttárt karokkal figyelte a balliberális kormányzat, hanem konkrét lépésekkel segítette, akár a magyar érdekekkel szemben is. A Kék Áramlat konkurens Nabucco még létező terve és az ingadozó nyugati fogyasztást pufferelő magyar gáztározó kapacitások miatt a Gazpromnak vagy annak kevéssé átlátható kistesójának, a Szurgutnyeftyegaznak kötelező volt piacot foglalnia a térségben. Az UD Zrt.-nek, mint a MOL biztonsági cégének pedig pont az ilyen ellenséges felvásárlási kísérletek ellen kellett volna fellépnie. Nyilván menniük kellett…

Persze a Laborc-féle titkosszolgálat nem állt meg a magyar érdekek klasszikus elárulásánál, nekik hazai pályán is voltak feladataik, így a lehallgatott telefonbeszélgetések ügyes válogatásával háziasították az MDF-et, kinyírták a Gyuriferi iránt lángoló szerelmet nem érző vonalat a valahavolt konzervatív pártban. Two in one.

És ez csak egy ügy. A Portik-jegyzőkönyvekről itt a Téblogon is írtunk már. Csak címszavakban: a titkosszolgálat vezetője negédes csevegéseket folytatott Magyarország egyik legveszélyesebb bűnözőjével, hátha valamit ki tudnak találni az ellenzék ellenében. Mert Portikéknak is jobb a szoci kormányzat, elvégre hasonló a hasonlónak örül, meg a szociknak sem kell holmi demokratikus versennyel bíbelődniük, miközben annyi a lehetőség… Aztán jöttek is szépen az ügyek. Talán a legátlátszóbb produkció az egyik Portik-katona által Blikkbe tollba mondott történet volt, hogy ő látta Kósát a Nyugati Pályaudvar wécéjében szopatni. Hát igen, politikusok oda járnak… esetleg az újpesti égetőhöz éjszakai busszal…

És akkor Kálmánolga nem érti Simongabit…

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint nem Sinomgabi volt az egyetlen élvonalbeli szoci politikus, aki közép-afrikai útlevéllel helyezett el ilyen-olyan pénzeket a Magnet Bankban. Kálmánolga nem is érti, hogyan lehettek ennyire hülyék, ennyire felelőtlenek, hisz sorra buknak le. Csak Kálmánolga arról feledkezik el, hogy Welsz Tamást és az egész szoci pénzfelhajtó-mosó brigádot hosszú éveken keresztül védelmezte a titkosszolgálati ernyő. Amiben Zuschlágjani is reménykedett, bár hiába. Ott elnéztek valamit.

Most lehet kapálózni, kormányváltó-demokráciahelyreállító programokat írni, de ilyen múlttal felesleges. Amelyik párt képes volt a titkosszolgálatot bevetni, hogy külső támogatást szerezzen az SZDSZ kiválása miatt parlamenti többségét veszített kormányzatnak, amelyik képes volt bűnözőkkel szövetkezni a politikai ellenfél lejáratására, attól alsó hangon is hiteltelen demokráciáról beszélni.

Ezt meg az Összefogás nem érti...
Tovább..

2013. május 4.

Őszöd csak egy van





Lassan már fél évtizedes versenyszám a „Találjuk meg az Orbán őszödi beszédét” cselendzs. Mert hiába ő az az ember, „aki azt hazudta, hogy még sosem hazudott”, pedig már többször rajtakapták, hogy állításával ellentétben nem tartós tejet, hanem sima zacskósat hozott a boltból, tehát teljesen egybevág Ferenccel, aki pusztán csak egy költségvetést hazudott össze. Az Üzenet mégsem nem akar átjönni. A hülye Nép még így is beszavazná, mint a ByeAlexet az dalfesztiválra, közben meg a demokratikus intézmények úgy le vannak bontva itten, hogy a Népet sem lehet már megvédeni a Néptől. Szóval az igazi áttörés mégiscsak a Viktor őszödizálása volna és erre tett egy merész kísérletet a Véleményvezér minap egy első pillantásra erősnek tűnő produkcióval. De nem jött össze megint a Nagy Vallomás. Nemhogy Dézsy Zoltán nem fogja börtönbe zárni emiatt az Orbánt, hanem néhány értelemmel kevéssé felszerelt baller trollon túl a teljes magyar sajtó is képes volt, pártállástól függetlenül, kiállni a Balettintézet visszaszerzésének jogossága mellett. Epic fail!

Az viszont tény, hogy hiába nem sikerült megtalálni megint az Orbán őszödi beszédét (pedig igen mélyre hajolt érte az újságírói etikában az indexes Panyi), azért a legmérsékeltebbfüggetlenértelmiségiek azonnal rázendítettek az „Orbán nem tiszteli eléggé a magántulajdont, a kapitalizmust és a demokráciát, akkor sem, ha ebben az esetben speciel igaza is van,” haikura. Vissza a kaptafához, mert ugye „a magánnyugdíjakat ellopta, a trafikügy kísértete meg bejárja Európát!”. Ha épületet nem is rekvirál (most/még), azért minden mást igen. Ez az Orbán a megtestesült hadikommunizmus, mindenütt kifosztott pajtákat és megerőszakolt parasztlányokat hagy maga után!

Ott tartunk, hogy számukra ez már a minden mindegy botrányügyileg, mert a Rozmaring Borozótól a TaplóBandi hörpintőjéig, ami a megálló mellett van, működik ez a szöveg: „Ezek mind egyformák ezek a politikusok, lopnak, síbolnak, mennek szirénázva a belvárosban a Néptől lopott Audin, miközben a Nép döglik meg éhen! A másik sem jobb, mint az egyik!” Ebbe az érvelésbe nehezen vihető be az, hogy a serpenyő egyik felében ténylegesen kiadnak pár helyi fideszes tanácselnöknek egy (vagy öt) trafikot a tápióalsóröcsögei főtéren, a vasbótja’ mellé („mert ezeknek semmi nem elég”), a másikban meg milliárdokat játszanak ki multicégeknek, ellopnak eladnak komplett iparágakat, városrészeket, majd levezetésképpen összejátszanak a maffiával. Mellette még külön vicces, mikor urbánus balosok szörnyülködnek nagyokat a vidéki Fidesz-koncessziókon. Frankón maguk bizonyítják azt az instant jobber közhelyet, miszerint a Nagy Lajos király útjától kifelé kizárólag útlevéllel indulnak el. Merhogy' egy néhány ezer fős településen mindenki rokona vagy barátja, de minimum ismerőse mindenkinek. Nem mellesleg a települési önkormányzatokba a valódi véleményvezéreket szokták beválasztani: a kapcsolati hálók gócpontjait, a bótost’, a kántort és a tantinénit’. Tehát azt kideríteni, leleplezni, hogy a trafikos, aki egyben a vasboltos, tulajdonképpen a polgármester sógornője, kb. akkora teljesítmény, mint felütni a telefonkönyvet. És az, hogy nincs közöttük szoci, pusztán csak azt jelenti, hogy nem laknak hülyék a településen.



Mindeközben az a társulat, amely most a „botrányok és az Orbán nem szereti eléggé a  kapitalizmust, a demokráciát és a jogállamot” apropóján vissza kíván térni a hatalomba, abból a Feriből és Gordonból áll, amelyik anno felkérte a maffiát, hogy legyen szíves kicsit ügyködni, kicsit részt venni a politikacsinálásban és a kampányban! Egyelőre gyártson ügyeket, mint a legendás Kósa szopatás a pályaudvaron, aztán később izé, amit megkövetel az Elvtársi Szeretet. Ezért szögezzük le: a Portik-ügy NEM EGYENLŐ, NEM LEHET EGYENLŐ a trafikmutyival! A Portik-Laborc ügy minden egyes napvilágra került részlete önmagában sokkal nagyobb botrány, mint amekkorát totális médiahátszéllel lehetséges fújni a trafikügyből, vagy bármi másból. Itt a piros-hol a piros, meg „leszarom ,baszd meg, akkor is” alapon lehet csak egymás mellé helyezni ezeket. Mint ahogy azt is, ahogy az egyik egy konkrét iparágat lopott el, majd lett miniszterelnök ennek ellenére, a másik meg a szocizmusban' kiutalt tanácsi lakást vette meg ugyanúgy apróért, mint mindenki más a IKV lakásvagyonának lebontásakor. Arról nem is beszélve, hogy a fentebb megemlített ügyekben a hadiárvákat végül is kárpótolják, valamint kiderült, hogy az Orbán sem koboz el épületeket, ha megtetszik neki valamelyik. Persze, hiába a minden jó ha vége jó, hiába nem lett ebből sem az Orbán őszödi beszéde, vagy az elmúlthúszév' legnagyobb lopása, minden ugyanott folytatódik, ahol abbamaradt. Úgy látszik a vérfarkas karakterét nem lehet kiírni a szappanoperából, mert helyette az önmaguk rohadt valójával kellene megint szembesülniük.
Tovább..

2013. április 28.

Maffia módszerekkel…


Mindannyian emlékszünk, amikor Orbán Viktor a választások előtt felvetette, hogy „maffia módszerekkel” lopják az EU-s pénzeket Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt. Erről Bödőcs Tibor is megemlékezett a szebb napokat látott Showder Klubban, miszerint Bajna Gordon fiktív válasza erre annyi lehetne, hogy nem maffia módszerekkel. Nem is sejtettük, mennyire igazuk volt mindkettejüknek. Mert ahogy telik az idő, napról napra látnak napvilágot az MSZP-s kormányok piszkos ügyei és még a fenti paródia is új értelmet nyer. Mert bizony a demokrácia egyetlen hazai letéteményese, a Magyar Szocialista Párt nem riadt vissza maffiamódszerektől sem.

Jól példázzák ezt a Laborc-Portik ügy minap nyilvánosságra hozott részletei. Tehát, hogy tisztán lássunk, Laborc Sándor akkori titkosszolgálati vezető és Portik Tamás címeres maffiózó közösen szervezkedett az akkori ellenzék, a Fidesz ellen. Olyan ez, mint valami amerikai nyomasztó pszicho-thriller. Az a fajta, amit csak vasárnap este 11 óra után adnak. Hogy gyerekek semmiképp se láthassák. Csak hát ez a rémálom nem egy film volt, hanem a szocialista kormányzás nyolc éve. Itt éltünk benne minden nap, mi felnőttek, gyerekek, csecsemők, idősek. Már önmagában eredmény hogy valahogy túléltük.

Vicces látni, ahogyan az MSZP és az egész ellenzéki „kvázi” összefogás a demokrácia utolsó mentsváraként tünteti fel magát a feudális, antidemokratikus, „uram-bátyám” világot visszahozó, horthyfasiszta Fidesszel szemben. Közben annál, feudálisabb, antidemokratikusabb lépést nehéz elképzelni, mint ami Laborc és Portik között történt. Mintha Károly Róbert összefogott volna valamelyik kiskirállyal, hogy a többi kiskirály hatalmát megtörje. Hogy mondjuk Aba Amádé megtarthatja hatalmát, ha segít eltenni Csák Mátét láb alól. Hogy értsük: egy modern demokratikus államban elképzelhetetlen, hogy a regnáló hatalom, az állam rendjének letéteményese összálljon ennek a rendnek az aláásójával, hogy saját hatalmát megőrizze. És ők a demokrácia letéteményesei. Ez nem demokrácia, ez összeesküvés, bűnpártolás, megkockáztatom hazaárulás.

És ők akarnak visszajönni a hatalomba, hogy a jogállamot helyreállítsák Magyarországon. Ha számukra a törvénytelenség a jogállam, akkor még egy jó okunk van megakadályozni őket ebben. Mindez talán a régi kommunista múltból eredeztethető. Az „élcsapatnak” mindent szabad. A mozgalom az első, azért lopni, hazudni, ölni nemhogy szabad, hanem egyenesen kötelesség. Nem változtak sokat az idők, és erről a szocialisták tettek ismét tanúbizonyságot.

És mindenki, aki velük bármilyen közösséget vállal. Az Együtt 2014 („nem maffia módszerekkel”), a DK,  a PM, a Szolidaritás, a Milla. Ők ugyan az az élcsapat, akiknek a mozgalomért mindent szabad. Ha végignézem a „demokratikus ellenzék” sorait, akarva akaratlanul Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című verse jut eszembe. Mert a zsarnokság ott van a Portikban, a Laborcban, Bajnaiban, a Mesterházyban, a Gyurcsányban és a Juhász Péterben. És a Portik-Laborc féle jegyzőkönyvben különösen.
Tovább..

2013. április 23.

A baloldal és a maffia tehát ugyanaz


Én azt tudom ígérni, hogy nálunk nincsen pardon, se ügyész, se – ha mondjuk van, van – mit tudom én – ha olyan bíró, aki … tehát eléggé, tehát hogy is mondjam, nem független, hogy is mondjam, a külső befolyásolástól. (…) Mondom, nincs pardon nálunk - nehéz, nagyon nehéz eldönteni, hogy a Laborc-Portik találkozók most feldobott lehallgatási jegyzőkönyveiben melyik az mondat, amit már tényleg nem lehet überolni, de alighanem ez az. Ízlelgessük csak egy kicsit: Laborc Sándor, aki a Gyurcsány-Bajnai-kormányzat idején a magyar titkosszolgálat feje volt, ezt ígérte a pesti Menza étteremben Portik Tamásnak, a magyar alvilág egyik legveszélyesebb figurájának. Cserébe azért, hogy Portik kompromittáló ügyeket kreáljon fideszes politikusok, polgármesterek körül. 

2008 nyarán járunk, a kormány körül egyre fogy a levegő, jól jönne egynéhány botrány, ami eltereli a figyelmet a baloldal ezernyi ügyéről és balhéjáról. Megint csak Laborcot idézve: "Kábszerrel, … bármivel, médiafelülettel, akár kupiba elvinni." Portik amúgy rettentően hálás, amiért egy ilyen nagy ember - ahogy fogalmaz - felemelte őt a szintjére és bármire kész. "Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg." A bögrés kommerbloggereknek üzenjük így mindjárt az elején, hogy kár hárítani, nincs olyan élő baller politikus, aki ezek után kiáll Laborcért és egykori főnökéért, Szilvásyért. Tessék csak olvasgatni a Bajnai mögött lázasan kamingáutoló Népszabóságot: jelentjük a két vitéz Fletóval egyetemben már el van küldve a levesbe. Egyszóval a jegyzőkönyvek hitelesek és egyértelműek, minden párt megismerhette a megtalálásuknak és keletkezésüknek a körülményeit a parlament Alkotmányvédelmi Bizottságában.



Tehát, boncolgassuk csak tovább, miről trécselt a KGB-főiskolán végzett (Gyurcsány számára ezért is nyilván a legkiválóbb) titkosszolgálati főigazgató a maffiafőnökkel: fideszes polgármestereket kupiba csalni, kábszerrel gyanúba keverni (emlékszünk még a Hír Tv elleni haveri kutyás, később totálisan megdőlt akcióra?), médiafelületeken lejáratni, provokálni (aki végigolvassa a jegyzőkönyveket, kibogozhatja, hogy Gyárfás Tamás fősportemberre, mint kiváló kapcsolatra is utalgatnak bőven). Szó esik még korrupciógyanúba keverésről és minden elérhető fideszes információról is. Ezért cserében Laborc Sándor, aki nyilván akkoriban is viselte a Nemzetbiztonsági Hivatal turulos jelvényét, rajta a "haza minden előtt" jelmondattal, nos Laborc megígéri az olajos bűncselekményekkel, merényletekkel, a Fenyő-gyilkossággal és egy sor más véres leszámolással összefüggésbe hozható (végül tavaly nyáron letartóztatott) Portik Tamásnak, hogy igen, Tamás, mi is tudunk segíteni. Ügyész, bíró nem akadály, ha a narancsveszély elhárításáról van szó.

Tudjuk, a bűnös megbeszéléseken szőtt tervek részben valósággá is váltak, amikor Kósa Lajost, Debrecen polgármesterét megpróbálták korrupciógyanúba keverni, csakhogy az érintett válllakozó, mint kiderül a Heti Válasz januári cikkéből, egy youtube videóban bevallotta, hogy Portik megzsarolta, ezért vádolta hamisan Kósát. A két jegyzőkönyv egyébként sokkal durvább, mint az néhány idézettel sejtethető. Laborc a világ legtermészetesebb módján beszéli végig a maffiózóval, hogy milyen "fideszes" rendőröket kellene eltávolítani az útból, melyik konkurens bűnözőt kellene egy kicsit megmogyorózni, melyik bíró megvesztegethető. Portik például elhenceg azzal, hogy tudja (sőt nem csak tudja...) kik csinálták az 1998-as, a jobboldali politikusok (Szájer József, Torgyán József) megfélemlítését célzó robbantásos merényleteket. Bravó, Laborc úr, az ilyen információ ugyebár semmiféle intézkedést nem igényel, ha már minden létező jogszabályt megszegve, főigazgató létére személyesen tetszik tárgyalni a maffiával?

Máskülönben édes, hogy Mesterházy Atit megdöbbentette a jegyzőkönyvek tartalma. Roppant meggyőző! Azért csak ne felejtsük el, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon ugyanannak a kormánynak volt tagja, amelynek Laborc közvetlen főnöke, Szilvásy György is. És amelyik szövetséget kötött a véres kezű maffiával, hogy lejárassa a politikai ellenfeleit. Ezek után erkölcsi, sőt szervezeti értelemben maradt-e különbség a magyar baloldal és a maffia között? 
Tovább..

2013. március 2.

Ponta meghívása werberi provokáció?


Ne szépítsük, elég bénán alakult a jövő szombatra, azaz március 9-re a Mesterházy-Ponta násztánc helyszínére és idejére szervezett "székely zászlós" civil nagygyűlés sorsa. Azt gondoltuk volna, hogy az ilyen homályos sztorik, amikor ugye a titkosszolgálat figyelmeztet valakiket arról, hogy provokáció, robbantás, medvetámadás, stb. lesz a tervezett politikai demonstráción, ezért kéretik azt elhalasztani, a rókaképű Szilvásy György és haverjai távozásával lekerültek a menza étlapjáról. Nem is kell magyarázni: az a probléma az ilyen titkos izékkel, hogy soha senki nem tudhatja meg, mi a here történt valójában? Mert akit jóindulatúan figyelmeztettek a ballonkabátos urak, annak ugyebár szigorúan magában kell tartania a hűdetitkos értesülést. Az egyszerű pórnép meg állhat hülyén, mint borjú az évek óta elkészült, de soha meg nem nyíló Duna-parti CET-központ üvegkapuja előtt. Az ilyen eset okot ad a gyanakvásra, hiszi a piszi, tessék kitenni az asztalra kinek mije van!

Ráadásul a provokáció tervéről hírt adó Magyar Nemzet még egy kis bakit is vétett (azon a kellemetlenségen túl, hogy csütörtökön még a Békemenet és a Civil Összefogás Fórum nevében öles betűkkel mindenkit zászlólengetésre invitált). Hiszen a lap pénteki címlapos cikkének bevezetőjében az áll, hogy információik szerint provokáció tervéről szereztek tudomást a titkosszolgálatok. Néhány sorral lejjebb viszont már azt állították, hogy a provokáció híréről "Fricz Tamás, a CÖF társalapítója tájékoztatta a Magyar Nemzetet". Most akkor a tyúk, vagy a tojás volt előbb, vagy a Magyar Nemzet és Fricz Tamás ugyanaz? Netán a titkosszolgálatok és a Magyar Nemzet ugyanaz? Vagy a harmadik verzió.. :) Mindenesetre ha az ember a ködös Albionban jár, illik a szokásosnál is pontosabban fogalmaznia - a fölösleges félreértések elkerülése végett.

A fenti szemantikai kákáncsomótkeresés és a lasagne-ba kevert lóhús mellett az a gondolat is keserű szájízt okozott a Tutiblog székházának alagsori menzáján elköltött ebédünk után, hogy akkor mire a mi hamiskás mosolyú, de annál nagyobb tekintélyű Pintér "Schwarzi" Sándorunk? És mire az ő pénzparipával és cyber-csupafüllel felszerelt  TEK-je, amely még Luke Skywalkert is képes 4 perc 20 másodper alatt előállítani? Mire az a sok dalia kommandós, meg a megtisztult, megerősödött Alkotmányvédelmi Hivatal és annak összes szerve, ha a Victor "Tepes" Ponta orra alá törvényes jogukkal élve székely zászlót dörgölő tüntetőket nem tudják megvédeni az állítólagos provokátoroktól? Miféle galaxison túli rettenetes provokátorok ezek, akik miatt egy ilyen őszinte és zsigerből jövő tiltakozó akciót le kell fújni?

De (és itt következik a narancssárga farok) meg lehet érteni a szervezőket is. Meg lehet érteni, mert ez az az ország, ahol nem is olyan régen még a politika legfelsőbb körei, jelesül a Gyurcsány-Szilvásy duó és a titkosszolgálatok élére tett emberük, azaz Laborc Sándor Fehéroroszországban is gyomorforgatónak számító provokációs eszközökkel keltettek nyugtalanságot és békétlenséget éveken át. Bár Pintér Sándor és a parlament illetékes politikusai egy ideig még nyűglődnek azon, hogy nyilvánosságra lehet-e hozni annak a bizonyos Liszt Ferenc téri Menza étteremben folyt beszélgetésnek a lehallgatott és rögzített hangfelvételét, de a kocka már el van vetve.


A parlament nemzetbiztonsági bizottságának mindenféle pártból való tagjai már hallhatták a felvételt és a sajtó már meg is írta, hogy mi van azon. Így nem kell tövestől kicsavarni az államtitok nevű lófaszfát ahhoz, hogy kijelentsük: Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója és Portik Tamás, a kilencvenes évek nagy bérgyilkosságainak megrendelésével meggyanúsított alvilági figura bűnös viszonyba keveredett. És e bűnös viszony gyümölcsei pont olyasféle akciók lehettek, mint amitől most a Békemenet és a CÖF szervezői tartanak. Megfigyelés, szarkeverés, félelemkeltés és egyéb klasszikus csekista módszerek. A mai titkosszolgálati ügyekben (mint látjuk) felettébb jól értesült Magyar Nemzet a Laborc-Portik-ügyről már azt is tudni véli, hogy Portik bandájának a tévészékház 2006-os felgyújtásában és a Gyurcsány-ellenes tüntetések más erőszakos jeleneteiben is kulcsszerepe lehetett. Ne feledjük, számos szemtanú mondta el például, hogy a tévészékházat nem a tüntetők főként radikális szurkolókból álló kemény magja gyújtotta fel, hanem a már a székház elfoglalása után a térre érkező, látszólag senkihez sem tartozó, "gagyi kínai csuklyás pulcsis" öltözéket viselő társaság. Vajon ki küldte őket? Ezzel a témával már foglalkozott a Tutiblog egy korábbi bejegyzésben, aki kételkedik, nézze csak meg a belinkelt hivatkozásokat!

Egyszóval túlságosan kézenfekvő magyarázat volt, hogy az Mesterházy Attila és az MSZP annyira lelketlen és annyira érzéketlen a határon túli magyarokkal szemben, hogy épp a Székelyföldet feldarabolni próbáló, a székely zászlót betiltani akaró pállott szájú neo-vasgárdistát, Victor Pontát hívta meg az évértékelőjére. Ennyire ostobák talán mégse lehetnek! Nagyon is elképzelhető, hogy Ron Werbernek, vagy éppen a korábban Gyurcsányt, most Bajnait felkészítő Szigetvári "Richelieu" Viktornak valami sokkal agyafúrtabb és ördögibb terve van-volt a Ponta-látogatással. Ha már ész érvekkel, tiszta eszközökkel a történetük során egyetlen egyszer sem tudtak választást nyerni...
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger