2014. október 3.

Gabi ébren álmodik


Bokros, és az őt már 2018-as miniszterelnöknek megálmodott (ki)választott Demszky hatalmas balszerencséje, hogy Magyarország nem valahol Dél-Amerikában van. Ott ez simán menne, elvégre egy valamikori terrorista gyilkosból is lehet népszerű elnök.

Viszont Magyarisztán Közép-Európában van, és ezért a Bajuszlajos elképzelhetetlen olyan pozícióban, ahova a választók felhatalmazásával lehet jutni, nem pedig kinevezés vagy elvtársi casting útján. Lajos bármennyire is népszerű a körúton belül (ez burkolt zsidózás a Demszkygabi szerint) az európai értelemben vett értelmiség körében (ez is burkolt zsidózás), még a legnagyobbra fújt összbaloldali támogatás mellett sem fog többet szerezni 15 százaléknál. Na, esetleg a 20 összejöhet, de akkor a Várbazárig fog hallatszani a fogcsikorga Angyalföldről a szavazás napján.

Szóval Demszky hiába álmodozik, hiába reméli, hogy bárki is azért fog szavazni Bokrosra, mert Budapest élén fel lehetne őt építeni, mint a Kaiju 2018-as kihívóját. Ez, a társadalom többségének a szemében, olyan mintha rituális öngyilkossággal kellene megdöntenie a tusványosi rém hatalmát. Júdea Népi Frontja (ez is) a Blájen életéből. Sok sikert!

Egyébként az interjúban emlegetett „maffiaállam” a másik függetlenmegmondóvá nemesült egykori szadeszos törmelék, Magyar Bálint találmánya, aki mint függetlenszociológus azt találta ki, hogy az ellenség legyőzésére a legjobb módszer, ha elnevezzük valaminek.

Nagyon ravasz.

Bajuszlajost Gabi szerint a következő 4 évre kell megválasztani, az ötödik évre meg esetleg beugrik a Hagyómiki, ha el tud szakadni a parizertől. 2018-ban kihívja az elnevezett ellenséget, legyőzi és visszaállítja a demokráciát. Aranyos kis mese, tulajdonképpen semmi baj nem lenne az ilyen képzelgésekkel, ha nem Demszkytől származna. Neki inkább illenék meghúznia magát, ha már egyszer szabad elvonulást kapott és nem betoncsizmát (ha már maffiaállam), amit inkább megérdemelne.

Mert ha valami pofátlanság, akkor az Demszky, amint független értelmiségiként tanácsokat ad Budapest megszerzésére a demokrácia kamionos-bajuszos bajnokának.


Tovább..

2014. augusztus 14.

"Demokratikus kis sziget" vagy újabb történelmi beégés


A hárompárti megállapodást "napokon belül" aláírják a felek, méghozzá a közös főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc jelenlétében – mondotta Kunhalmi Ágnes, biztatva a lélekben már majdnem összeroppanó Összefogás-párti budapestieket. Mert összejött végül. Ezek a baloldaliak annyira hisznek a konszenzusban, hogy csak sikerült nekik megállapodni abban, hogy a vitás kérdésekben nem állapodnak meg. Így is lehet. Elegánsan, nagyvonalúan...

Múlt hét pénteken kialakult, majd visszarúgott egyezmény pont annyit tartalmazott, mint a mostani. Hogy a polgármestereket egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban jelölik, a többit, az egyéni képviselőket kiválasztását rábízzák a kerületekre, hogy ott üljenek össze és döntsék el, ki milyen arányban részesül majd a testületi pogácsából. Zsinórnak a polgármesteri helyek elosztását ajánlották.

Aztán jött Tóth József, aki a legnehezebb, legkétharmadosabb időkben is könnyedén hozta a kerületét minden választás alkalmával, és csak annyit mondott: - Ez itt Angyalföld – majd berúgta az Együtt-PM és a DK tárgyalódelegációját a kútba.

Ha félretesszük az újraegyesült baloldal a kincstári pártkasszai optimizmusát, reálisan 5-6 kerületben lehet esélyük a győzelemre, de ebből is kilóg Tóth József (és Sanyitibi) magprovinciája, ahol - a budapesti kerületek közül egyedüliként - a Fidesz kevesebb szerzett, mint 40 százalék a nemrégiben lezajlott európai parlamenti választásokon. Sőt, összesen két kerületben végzett hátrébb a Fidosz, mint a három „demokratikusan” ellenzéki párt összesítve, tehát biztos polgármesterből csak kettő darabja van a baloldalnak, abban a két kerületben, ahol többségben vannak a szavazóik, Újpesten és Angyalföldön. Ha csak ezt nézzük, előfordulhat, hogy a két országgyűlési választás után megint hoznak egy történelmi beégést, és mindössze 2 polgármestert adnak a közgyűlésbe, meg a kompenzációs listáról pár horváthcsabit, de annyit nem, hogy hosszában fúrjanak alagutat a Duna alá, vagy ingyen legyen a békávé.

Van kockázat, tulajdonképpen nem meglepő, hogy akkora túljelentkezés volt az MSZP pártelnöki székére, mintha liberális jogvédőt kerestek volna Észak-Koreába. Ha kicsit kevésbé türelmetlenek, és kivárják azt az időpontot, amíg a tagság számszakilag tökéletesen egybevágó nem lesz a kiosztható párttisztségek mennyiségével, akkor hagyhatták volna nyugodtan Mesterházyt behúzni a harmadik szopórollert a Jókai utcába.

Persze lehet, hogy nem érdemes az EP választások eredményéből kiindulni, mert azt erősen befolyásolta minden országgyűlési választás természetes következménye, a győzteshez húzás, valamint ha levesszük a kismértékű mobilizációs különbséget, akkor 13 kerületben van esélyük a győzelemre, de a közgyűlési többséghez még ebben az esetben is szükség lenne a főpolgármesteri székre.

Azt meg sosem nyerik el Falus Ferenccel…

Tovább..

2014. augusztus 7.

Staudtgabi back to Budapest


A Jobbik feladta a fővárost? Netán megakadt a tű a bakelitlemezen? Mert ismét Staudt Gábornak hívják a főpolgármester-jelöltet és ismét a 2010-es programmal kampányolnak. Azt mondják, hogy az is megteszi, hisz semmi sem valósult meg belőle. (Akárcsak a jelölt karrierjéből…) Vajon előkerülnek a régi, megsárgult óriásplakátok is?

Staudtgabi, miután bejelentették a jelölését, gyorsan világossá is tette, hogy a jobbik puha-pöcsűek platformjához (három p!) tartozik ő maga is. Első közleményében azt követelte, hogy a hármas metrót ne hitelből újítsák fel, ahogy azt Tarlós megszervezte, hanem unijós lóvéból.

Értik? Mert mi nem. A Jobbik népszavazásra bocsátaná az unijós tagság kérdését; illetve minden gazdasági, külpolitikai megnyilvánulásuk unijó-ellenes; továbbá Novák Előd még a csillagos zászlót is kidobja az ablakon – de a Fidesz támogatta független Tarlóst azért kritizálja Staudt, mert szerinte nem használja fel hatékonyan az unijó adta lehetőségeket...

Nagy pofon a nemzeti radikalizmusnak, kis pofon a jobbikosoknak!

Szólhattak is neki, hogy ez így nagyon gyengus lesz. Staudt másnap este be is szaladt az ATV-be, s meghirdette a Budapest Őrség felállítását. Ami így elsőre elég nehezen értelmezhető hatóság lenne, mindenesetre a rendpárti vonalat hívatott erősíteni. És hogy Kálmán Olga öröme teljes legyen aznapra, a fasiszta elszólások kiprovokálása után sikerült kimondatni Staudtgabival a lényeget: a Jobbik elszámoltatná Tarlóst is.

A jobbikos jelölt még igen fiatal srác ugyan (harmincegy), de a budapesti-politikában már régóta otthonosan mozog. 2002-től ugyanis a 22. kerületi önkormányzat munkájában vett részt. Pontosabban német kisebbségi képviselőként egészítette ki tizenkilenc éves korától a menő ügyvéd apukától kapott zsebpénzét. Éppen a Jobbik (leginkább Novák Előd) által támadott „etnobiznisz” egyik haszonélvezője volt tehát a mi kis Staudtunk négy éven keresztül.

De a huszonéves „megélhetési politikusnak” (copyright Novák Előd) ez nem volt elég. Családi álláshalmozásba kezdett. Arról mindenki tud, hogy Novák Előd felesége, Dúró Dóra micsoda csoda villámkarriert futott be a férje „farvizén” evezve; illetve közismert az is, hogy Előd még saját sógorát (Dúró Józsefet) is bevette a politikai bizniszbe, mikor a Barikád (Jobbik közpénzből finanszírozott hetilapja) szerkesztőségébe talált neki állást; de azt a történetet már kevesebben ismerik, hogy Staudt sem röstellte a tesóját pozícióhoz juttatni.  Staudt Máté ugyanis már húszéves kora óta felügyelőbizottsági tagságtól felügyelőbizottsági tagságig szaladt a fővárosban, majd 2010-től kezdve, és jelenleg is az egyetlen jobbikos képviselő a 22. kerületi testületben.

De azt biztos nem fogják kitalálni, hogy a 2000-2002 között, a  Kempelen Farkas Gimnázium Diákönkormányzat elnöki posztját betöltő Staudt Gábort ki követte ebbéli pozíciójában? Igen, talált: Staudt Máté. Az öcskös… Aki azóta is szépen lépked a bátyus nyomdokain.

Staudtgabi jelölése több okból kifolyólag is meglepő. Egyrészről azért, mert egyszer már megméretette magát – és igen kínos eredményt ért el (7,27%-al az utolsó lett). Másrészről Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke fogalmazott úgy, hogy „hosszú időt töltött a jelölt kiválasztásával, s Staudt Gábor személyében a legalkalmasabbat sikerült megtalálnia”, ami azért is érthetetlen, mert legutóbb is Staudt volt a jelölt. És végül, azért is meglepő a sztori, mert Staudt egyszer már lemondott a budapesti elnökségről, nem sokkal a főpolgármesteri választásokon való bukása után.

Tavasszal pedig nagyon úgy tűnt, hogy az unijóba készül lelépni. Negyedik volt a listán, ami matematikailag, illetve a parlamenti voksokat elnézve nem volt esélytelen.

Egyébként a tavaszi választási eredményeket, illetve a fővárosi voksokat elnézve nem sok babér fog teremni Budapesten a Jobbiknak.  Így nem valószínű, hogy Staudtgabi főpolgármester lesz. (Ő maga is maximum 10 százalékra számít) Inkább sanszos Brüsszel. Mert ha KGBélát lecsukják kémkedés miatt az ősszel, akkor a budapesti bukás után tárt karokkal várják Staudtgabit (és a tesóját is) Brüsszelben.

No, akkor majd kiharcolhatja, hogy a hármas metrót unijós pénzből újítsuk fel!


  
Tovább..

2014. június 18.

Horváth Csaba, és a kitölthetetlen űr


Ámerikában találták ki, hogy a politikai bizalmi-index vizsgálatoknál, komolynak szánt társadalomtudományos mérések helyett egyetlen eldöntendő kérdésbe sűrítik egy adott személy hitelességével, tevékenységével kapcsolatos összes indikátort. Ez a klasszikus kérdés a "Venne tőle használt autót?" Mi Horváth Csabától nem vennénk. Most már nem is kell, hiszen hivatalosan kiszállt a nepperkedésből a főpolgármesterségért folyó ádáz ellenzéki küzdelemből. Egy esélytelen jelölttel kevesebb, egy gyurcsányi keverési lehetőséggel több. Amíg egymás lehámozásával foglalkoznak a sötét oldalon, addig nagy baj nincs.

Eddig nem is túl izgalmas a sztori (nem is lesz az!). Újabb nextgen emeszpés tűnt el a süllyesztőben - az ellenzéki megújulási metodikát ismerve - pár hónapra. Csak úgy kovácslászlósan. Visszajön majd ő is valahogy. Ami érdekes, hogy vele az ellenzéki oldal egyetlen ismert, Budapest-politikával azonosítható arca lépett le, szóval a nagy kérdés, hogy kit húznak elő a kalapból. Annyira nincs ugyanis senki fajsúlyos figura arrafelé, hogy amikor erről beszéltünk a Toronyházban, az "akkor ki?" kérdés után csak pislogtunk egymásra a mahagóni tárgyalóasztal körül. Piréz ugyan felvetette, hogy egy dobozba dobjuk be cetlire felírva a lehetséges alternatívákat, de ez se jött be. A doboz felbontása után hét üres cetlit találtunk, a nyolcadikra meg valaki faszt rajzolt. (Nekem egy pillanatra eszembe jutott Botka, de aztán beugrott, hogy ő Szeged, ami nem Budapest, viszont lassan komp jár át villamos jár át Hódmezővásárhelyről.)

Várhatóan hasonló lesz majd az őszi önki választások ellenzékre leadott szavazatainak megoszlása is.

(Konteo: Jávorbeni/Gordi és Gyuriferi azért golyózta ki Csabikát, hogy rákényszerítse az emeszpét egy még súlytalanabb "konszenzusos" jelölt előkaparására, aki aztán olyan megalázó vereséget szenved, hogy az emeszpé még tovább veszít a súlyából a dékával és az etizennéggyel szemben.)

Hogy miért lényegtelen mindez? Mert Tarlós ellen mindegy is, hogy ez a magát demokratikus ellenzéknek nevező valami kit is indít. Nem azért, mert Tarlós lett volna az elképzelhető főpolgármesterek legjobbika, hanem mert nincs kit. Pedig örülnénk neki. Hogy miért?

Részemről, mióta végleg elköltöztem a székesfővárosból a fasza pásztoridillbe, kábé hidegen hagy, hogy mi történik Budapesttel. Sosem voltam tősgyökeres arrafelé, szóval abban a pár évben, amíg ott éldegéltem, komoly érzelmi kötődés nem alakult ki bennem. (Én nem az a hülyegyerek vagyok, aki huszonévesen beköltözik, aztán pestibb akar lenni a pestinél.)  Amit észrevettem Bp-en abban a pár évben, hogy az ott lakóknak nagyjából semmi sem elég jó, semmi nem elég minőségi, nyugaton minden jobb.

Itt persze nem a külső kerületek lakóiról van szó, hisz ott szinte olyan, mintha valaki egy vidéki kisvárosban lakna. Minden szempontból. A nagykörúton belül az érdekes. 60 koncert egy este, 15 kiállítás párhuzamosan, minden hétvégén két ingyenes fesztivál, és éjfél után 1 kilométeres körzeten belül "csak" 18 kajálda és 100 kocsma van nyitva. És persze az utak, a közlekedés, a hardver alapvetően tökéletes állapotban van, munkát meg csak az nem talál, aki nem is akar igazán. Én közben a egyórás utamat a melóhelyemre 40 éve épített úton teszem meg egy 40 éves biciklin, negyvenedmagammal - télen-nyáron. De már csatornáztak tavaly…


Nekem, és még nagyjából másik 8 millió embernek annyiban érdekes a főpolgármester személye, hogy minél nagyobb balfasz kerül oda, annál jobb. Mi minden forintnak örülünk, amit nem sikerül a fejlesztési források közül Budapestre vinni.
Tovább..

2014. április 29.

Baloldali casting 3.0



Ismét bohózatba illő, követhetetlen, kaotikus és szánalmas szereplőválogatás zajlik a baloldalon. Ezúttal Budapest főpolgármester-jelöltjének címszerepére jelentkeznek be egyesek; illetve ajánlgatnak „jobbnál-jobb” képességű személyeket mások. Szereposztó dívány talán még nincs, de a közröhej már megvan. Tarlós István pedig, aki felgyorsított néhány beruházást, illetve számos racionális és hasznos döntést hozott; ráadásul kihasználta a kormányfővel való személyes kapcsolatát – mosolyogva nézheti, ahogy a marakodó balliberális jelöltek hülyét csinálnak magukból és egymásból. És ha ő is úgy akarja, nagy esélyekkel indulhat el ismét a főpolgármesteri székért, az egyébként kissé baloldalra tolódó fővárosban.

Lássuk csak az elmúlt hónap hordalékát!

Először is: létezik egy szocialista jelölt, akiről kiderült, hogy már egyáltalán nem is biztos, hogy tényleg jelölt. Horváth Csaba már tavaly november óta azzal büszkélkedhet, hogy ő a maszop hivatalos főpolgármester-jelöltje. Habár 2010-ben, Tarlós legyőzte őt, a szocik „továbbfutatták”. (De hát ezen nincs mit csodálkozni, hisz maga Mesterházy pártelnök harmadszor is miniszterelnök-jelölt akar lenni…) Fel is építették Horváth Csabát a médiában, mint a leendő kihívó. Vagy főpolgármester lesz, vagy a fővárosi frakció régi-új vezetője – gondolták jó eséllyel. De eközben lassan kiderült, hogy nem csak a belvárosi, befolyásos, liberális értelmiség nem támogatja, de ráadásul még a többi baloldali ellenzéki párt sem sorakozna fel mögötte. Hisz sötét, mint a vakablak; s néha olyan sületlenségeket beszél össze, hogy Konrád Györgyék is viszolyognak tőle. Emlékezzünk csak a 2010-es giga-populista programjára, mikor ingyenes BKV-t ígért!

Mindenesetre, miután Bajnai is kijelentette, hogy nem tetszik neki a szocik üdvöskéje, de egy másik közös jelöltet szívesen támogatna – Horváth maga látta be, hogy ez így nem fog menni. A szocik is kitáncoltak mögüle és nagy meglepetésre bejelentették, hogy egy LMP-s jelöltet ellenben támogatnának. Erre viszont Schiffer András reagált ingerülten és utasította vissza élből, a gesztusnak beillő, amúgy taktikázó szocialista magatartást.

Tehát sem Horváth Csaba, sem a leendő LMP-s jelölt nem lesz olyan személy, aki mögött az összefogás újraindítható lenne… Hát akkor ki legyen az?

A belvárosiliberális értelmiség már a választások után elkezdte a brainstormingot. Konrád György, az ATV műsorában (hol is másutt?), miközben porig alázta Horváth Csabát, a pártok figyelmébe ajánlott egy-két nevet. Az író úgy vélte, hogy „higgadt” emberre lenne szükség; olyanra, mint például Bajnai Gordon. De Kuncze, vagy Bokros Lajos (Nem tévedés!) is jobban csinálná – diktálta a neveket Konrád az élő adásban. A nézőnek meg leesett az álla! Korszakváltás? Megújuló baloldal? Röhej!

Mindeközben érdekes hír röppent fel a közbeszédben. A baloldali ügyekben jól értesült Népszabadság szellőztette meg, hogy Gyurcsány Kulka Jánost, míg az Együtt vezetői Alföldi Róbertet tudnák elképzelni, mint pártpolitikával eddig kevésbé szennyeződött, „civil” kihívót. Ha nem a Népszabadság írta volna meg, azt mondhatnánk, hogy kacsa az egész… De nem az! A két színész neve már csak azért is valóban felmerülhetett, mert szakmájukból adódóan népszerűek, ráadásul az utóbbi években többször is kiálltak az Orbán-kormánnyal szemben. Az ő esetükben a casting kifejezés ráadásul igencsak találó… (Mindamellett Berlinnek és Párizsnak is meleg vezetője van, egy világvárosba ez bele is férhet...)

De visszatérve a szereplőválogatáshoz, s elnézve a neveket, igen nagy szarban lehet a baloldal. Ismét alkalmasnak tűnő vezetőt keresnek, újra szereplőválogatást tartanak. Nem az elsőt, s talán nem is az utolsót. Bár érthetetlen, hogy miért nyilvánosan teszik mindezt, de tény, hogy immár harmadszor gyalogolnak be ebbe a zsákutcába. Kezdődött ugyanis Gyurcsány Ferenc lemondásával, még 2009-ben. Mikor egymás után röpködtek a nevek, de senki sem akarta a miniszterelnöki posztot. Hogy aztán körülbelül hatodik jelöltként Bajnai bevállalja a Ferenc testvér által maga mögött hagyott szar elpucolását. Másodszor, a választásokat megelőző összefogás is sokáig kereste az első számú vezérét. Bajnai, Gyurcsány, vagy Mesterházy? – hangzott még néhány hónapja a kérdés.

Most pedig itt állunk, április végén, fél évvel az önkormányzati választások előtt és ismét azt látjuk, hogy szereplőválogatás folyik a baloldalon. Harmadszor, csupán öt év alatt. A szocik Horváth Csabát, vagy egy LMP-s jelöltet akarnak, a DK Kulkát, az Együtt Alföldit szeretné, miközben a PM-nek fingja sincs, hogy ki lenne alkalmas. A liberális, belvárosi értelmiség pedig, Horn Gyula egykori miniszterét, az éppen önmagát, valamiféle személyiségzavarból adódóan konzervatívnak valló Bokros Lajost, esetleg Kunczét látná szívesen. De szóba jöhet még Bajnai is. És még Fodor Gábor meg sem szólalt! Hogy mi lesz ebből…

Mi meg csak azt kérdezgetjük igen halkan, egymást közt itt a Toronyházban, hogy a hülyeség vajon öröklődik -e a baloldalon, vagy keményen meg kell érte évről-évre dolgozni?


Tovább..

2013. július 24.

Budapest nem Bukarest


Pedig szinte senki nem énekli már bősz hangon, hogy van egy régi mániám, tankkal átmenni Románián. De adott félezer nagy tudású fociszurkoló (azért két pofára röhögtünk, valljuk be), akik Budapesten landolnak meccsnézés céljából Bukarest helyett és adott a román fővárosban, ráadásul a színpadról hellobudapestező Michael Jackson, a Metallica és Lenny Kravitz, de ők fizetett magyar ügynökök, az már biztos. Aztán adott valami román csoki, amelyik megbízza Mekkánt meg az Erikszónt, hogy csinálni kéne valami bazi nagy kampányt, hogy mi nem is vagyunk Budapest, de vagyunk Bukarest. És lett ügyes eredmény. 

Szerintem rendeljen a Mekkántól meg az Erikszóntól a Bajnai is kampányt, hogy ő nem is libás. Abba ne tessenek majd olyan bugyuta szóvicceket tenni, mint a pest (magyarul pestis), meg a rest (magyarul pihenés) szavakkal tetszettek csinálni. Mert így is akkora égés lett, mint a Reichstag. Bármelyik jó arc, aki látja és nem Bukarest vonzáskörzetében él, az Budapestre akar majd jönni, köszike. Legközelebb meg tessenek arra is egy kis pénzt költeni, hogy csóri világsztárok tudják, hogy van olyan, hogy Bukarest. 


Mert a reklámfilm tanúsága szerint a skacok Budapestről már hallottak. Persze küldtünk neki pár ezer szépségverseny győztes Piroschkát külsőleges használatra, meg azt a pár milliárd dollárt, de megérte. Nem sejtettük, hogy ennyire meg fogja érni az a pár majom világsztárocska, de amióta láttuk ezt a filmet, már tudjuk, hogy olyan maradandó sebet ejtettek a román identitástudaton, hogy azt már a Csernus sem vállalná be, még a heroinos korszakában sem. Egy kicsit azért figyelni fogom a közeljövőben a magyar identitástudatot, mert ha még van, akkor a Mekkán meg az Erikszón nem kap nálunk megbízást pár évtizedig és ez nem üzleti lesz, hanem személyes. Addig is kedves barátaim és ellenségeim, hallgatóim és lehallgatóim, ismételjük együtt és lélegezzünk fel: Bukarest nem Budapest. És emlékezzünk arra is, hogy egyszer azért megkísérelték, hogy az legyen. Nem viccből, nem kampányfilmmel, hanem fegyverrel.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger