2014. november 11.

Császtok köcsögök, mi léptünk!


Egy igazi úriember többek között arról ismerszik meg, hogy nem él vissza egy hölgy kiszolgáltatott helyzetével. Nem dzsinázza be a csajokat, hogy magatehetetlen állapotukban rémséges dolgokat műveljen velük. Nem viszi ki őket a város szélére kocsival, hogy választás elé állítsa őket: "Szopsz, vagy gyalogolsz hazáig?". Ilyesmik. Én is szeretek úgy tenni, mintha úriember lennék. Például nagyjából egy éve egy tüntetésen a tömegben alig egy karnyújtásnyira állt tőlem Szabó Timi, és én mégsem tapiztam a seggét. Mert nem gentleman-like. Pedig...

Ez csak onnan jutott eszembe, hogy a Párbeszéd Magyarországért és az Együtt Soros György és a Clinton-klán magyarországi befolyásáért Bajnai Gordon miniszterelnökségéért társaság külön folytatja, és úgy tűnik, ismét süllyesztőbe kerül egy élcsapat a balfélről. Szabótimistűl sajnos.

Fél év, és Timi poszterét cserélhetjük le Kunhalmi Ágira itt a Toronyházban.

2 évet se élt a szövetség a két formáció között, és Karácsonyék gondban vannak. Mármint magukhoz képest, mert a baloldalon kb. 2008-09 óta a "nyakig vannak a szarban" a baseline, és ehhez képest létezik csak náluk a szar/szarabb/legszarabb(elérik valaha?) kategória-rendszer, és eme helyzetek között szánkáznak időről időre. Gondban, mert ha nincs mögöttük Soros Gyuri pénze, akkor semmijük sem marad. Pártszervezetük soha nem volt, ahogy jövőképük se. Ismert politikusuk 3 darab, de ebből egy el is ment Brüsszelbe fizetett hímtagpolírozónak. Zuglóból meg nehéz lesz felépíteni egy pártot.

Márpedig a felépítés a cél, ugyanis Kari Geri azzal indokolta a különválást nemegybenmaradást, ha nem lesznek összezárva az ellenzéki térfélen, akkor mindenki el tudja végezni a saját építkezését. (Ugye ismerjük a várépítés sikeressége, és a szar, mint alapanyag felhasználása közötti összefüggésre rámutató magyar közismert iránymutatást?)

Eddig nagyjából megszokott a sztori a baloldalról. Nem tudni, épp ki kivel van, merre tart és hasonlók. Lassan megszokjuk a totális káoszt arrafelé. Úgy vagyok vele, mint a 90-es években voltam a Balkán politikaföldrajzával. Ha lejátszották végre, akkor megjegyzem az ottani országokat fővárosokkal együtt. Addig nem. Ugyanez itthon és most:

Majd megjegyzem a baloldali pártokat elnökökkel, ha tisztázzák a ki kivel merre témát végre.

Ami mégis szót érdemel, az Szabótimi popsija mellett Kari Geri egyik kijelentése, miszerint a "baloldalnak tartalmilag kell megújulnia.". Ez az a pont, amikor a szerkesztőségben hangosan felsírtunk többen is. Igen, baszd meg, tartalmilag! Évekkel ezelőtt még az volt a mantra, hogy hogy csak a kommunikáció szar. Most a tartalmilag van soron. Az meg persze csak nekünk tűnik föl, hogy ugyan ezzel is hiába próbálkoznak jó ideje (mármint hogy azt kommunikálják, hogy ezzel próbálkoznak), és mégis a Patás kétharmadol a t. házban.

Személyileg, Geri, az Isten szerelmére! Az kell nektek! Mármint ha lehúznátok végre a rolót és keresnétek rendes civil foglalkozást.

A végső odadörgölőzés az LMP-hez pedig igazán gyomorforgatóra sikerült, de igazából azért tiszteljük valamennyire Schiffert, mert az ilyesmit igen frappánsan szokta elintézni: „Nem is tudom követni, hogy mi folyik náluk. A legjobban azzal járnának, ha a Se veled, se nélküled 2018 nevet vennék fel”
Tovább..

2014. október 21.

A permanens akciózás nyomorúságáról


Az emberiség történetét számos dolog végigkíséri, és változó formában mindig megjelenik. Hol gyakrabban, hol ritkábban. Ilyen a háború, az emberi ostobaság, a gnosztikus tanok vagy a természetgyógyászat. És ilyen a politikai témájú utcai akciózás is. Mindig volt, most is van és mindig is lesz. Sajnos magamfajta konzinak el kell ezt fogadnia, még ha nem is szereti. Ilyenek vagyunk, mi konzik. Bár nem szeretem a tökfőzeléket, de nem akarnám emiatt betiltani. Egye, aki szereti.

A baller csapat legújabb akciója épp az imént zajlott le a Lánchídon némi hőzöngéssel és alsóközép-kategóriás kreativitással. Meg hatalmas aránytévesztéssel, de erről majd később.

Először is érdemes tisztázni pár dolgot az utcai akciózással kapcsolatban, és innentől szigorúan válasszuk el az üzenetet a módszertől. Mert bizony van "jóféle", és van idióta módszer az utcai politizálásra, és úgy látszik, hogy a széljobb és a "demokratikus ellenzék" valahogy kevéssé érzékeny erre a fajta, finomnak nem mondható különbségre. Előbbi ugyanis nem csak elviselhetővé teszi az épp akciózó csapat, a kommunikátor személyét, de akár még szimpatikussá is teszi az üzenetet a befogadó fél számára. Utóbbi pont ellenkezőleg. Tök mindegy, mit mondasz, ha azt úgy teszed, hogy szálka leszel a többség szemében, mert idegesíted/zavarod/megbotránkoztatod/megsérted/akármi.

Az például soha nem jó, ha a politikai akció magánterületet sért. Mert kultúrember hívatlanul nem megy máshoz. Mindegy, hogy az a TV-székház, vagy a Fidesz székház, egyszerűen nem megyünk be jelszavakat skandálni, mert a tulaj nem hívott meg, és valószínűleg baromira nem kíváncsi ránk az otthonában. (Persze ha Teddy hív Szárszóra Gordont hallgatni, az más, mert van meghívód!!!) Az egyetemi előadótermek elfoglalása sem menő, főleg ha csak egy elenyésző kisebbség hajtja végre. (Mi például Pirézzel megpróbáltuk elfoglalni a Kispiros pultját, és közösségi használatba venni. Abból lett a kitiltás. Még nem voltak elég érettek egy átfogó vendéglátóipari reformra, ahol az alkoholok bázisdemokratikusan kerülnek kiosztásra és önkéntes alapon történik a fogyasztói érték ellentételezés.) Ez már 68-ban sem jött be, csak a volt vezetőik landoltak 30 évvel később a szürke öltönyeikben jól fizető brüsszeli állásokba. Persze ha ez volt a HaHa eredeti célja, akkor bocs, és hajrá a 2040-es EP választásra!

A közterek használata oké, de csak ha előre tud róla az átlagember. Mert az átlagember hajlamos agyhúgykövet kapni, ha menne át a hídon, de nem tud. Ugyanez az átlagpolgár nem kap agyhúgykövet, ha előre tudja, hogy A helyett B útvonalat kell választania. Ugyanis az átlagpolgár szereti a kényelmet, elviseli a kiszámítható kényelmetlenséget és gyűlöli a hirtelen nyakába szakadó szart. Tehát a Kossuth téren sátrazni lehet. Félpályás útlezárást a dinnye 14 Ft/tonna felvásárlási ára miatt, rendőri jelenléttel végrehajtani lehet. Mellrák elleni kampány keretében rózsaszín lufit eregetni és Lánchídon sétálni lehet. Hirtelen előbukkanva lezárni utakat? Na azt is lehet, csak szar lesz a végén a mérleg. Aki eddig utálta az akció végrehajtót, az ezután még jobban fogja, aki semleges volt, az nagy valószínűséggel megutálja. A híveket persze megerősíti az akció, hogy "lám, milyen fasza az élcsapat, akik mögött bégetek". De ezt pár ajándék hűtőmágnessel meg logós tollal el lehet intézni. Ezért megutáltatni magukat mindenki mással teljesen felesleges.

És akkor a konkrét ügyről is pár szót, főleg hogy miért volt aránytévesztés, de leginkább nevetséges balfaszság.

Az apropó a hídlezárásra az amcsi kitiltás és a kormányközeli emberkéket is érintő korrupció volt. Erről egyelőre továbbra sem tudunk semmi konkrétumot. Mert az állítólagos (egyelőre nevezzük így) korrupcióra semmi bizonyíték nincs. Nem lepődnénk meg, ha lenne, mert itt a Toronyházban rég leszámoltunk a demokráciával kapcsolatos összes illúziónkkal kb 14 évesen. Ez a szerencsétlen társaság persze már meghozta az ítéletet az ügyben, mi meg arra várunk, hogy a dolgok jogállami keretek között rendeződnek. Aminek azzal kéne kezdődnie, hogy az érintett amerikai cég jelenti az esetet a magyar hatóságoknak, hogy azok megindíthassák a hivatalos eljárást. Nem pedig bemószerolják az érintetteket az amcsi nagykövetségen. Mert ha feljelentést tesznek, akkor van esély a jogállami keretek közötti rendezésre (bűnösök börtönbe, dolgok mennek tovább), míg az Order 7750 csak arra jó, hogy belpolitikai heccelődés menjen hónapokig. (Cui prodest?) Ezért aránytévesztés az egész. Senki nem tud semmit, de tüntetnek.

És hogy miért balfaszság? 9 nappal az utolsó idei választás után(!) és 3,5 évvel a következő előtt megpróbálni erőt demonstrálni az utcán, mindezt úgy, hogy a két résztvevő közül az egyiknek soha nem sikerült a marginális mozgalmárság kereteiből kilépnie (Szolidaritás), a másiknál meg még az se biztos, hogy 2 nap múlva Együtt-PM helyett nem külön Együtt és külön PM lesz-e, na erre már mi se tudunk mit mondani. Arra viszont, hogy eme erődemonstráció sikeresen felvonultatott 10 embert, tartott 10 percig, a rendőrség csak kiröhögte. és az átlagpolgár beszüntette, na arra igen:

Nem gondoltuk volna, hogy valaki lehet egyszerre cuki, és ordítóan balfasz. Nektek sikerült.
Tovább..

2014. október 15.

A baloldal megújítása kimerül a politikai köcsögösködésben


Október 12. után október 13. következett. Várható volt, meg is énekeltük két posztban, hogy különösebb meglepetést nem vártunk, a „forradalom” megint elmaradt érdeklődés hiányában. Lehet folytatni az 500 embereket megmozgató, világmegváltónak címkézett tüntetéseket a norvégcivilekkel, esetleg egymással verekedni a DéKá ellenállásain. Egy ihletett pillanatában Törcsigabcsi mondotta még a választásokat megelőzően valamelyik Kálmánolgának az atévés fellépése során: nagyobb esélye van annak, hogy a Fideszkettő leváltja a Fideszegyet, mint a baloldali győzelemnek belátható idő belül.

Az, hogy mindenki „a lehetőségekhez képest” győztesnek tartja magát, csak az alacsonyra helyezett mércére mutat rá.

Öröm az örömben(!!!) a baloldal számára, hogy most 3 évig közelébe nem kell menni az általuk (kéretlenül) képviselni szándékozott szavazóknak a fülkéhez, végre szabadon áldozhatnak időt és energiát legkedvesebb tevékenységükre, az egymással való leszámolásra a baloldal megújítására.

Külső szemlélőként szórakoztató éveknek nézünk elébe. Van a baller térfélen 3,5 + 1 pártocska, ebből a 3,5 néha összeállt eddig, néha nem, illetve van az LMP. Ezek akarják egymást megújítani, hiszen a baloldal belőlük áll. Bár az LMP annyiban különbözik a 3,5 másiktól, hogy ők az egész politikát, nem a többi baloldalt akarják megújítani annak ellenére, hogy eddig az önmaguk egyben tartása is többnyire megoldhatatlan feladatnak bizonyult.

Őket kifelejtve a baloldal és az Egymást Megújítók állnak elsősorban szocialistákból, akiknek valóban nagy gyakorlatuk van a megújulásban. Horgyufa óta annyiszor és annyira megújulták már, és maradtak végül ugyanazok, csak egyre színtelenebb, szagtalanabb, unalmasságukban a délidőben vetített mexikói szappanoperákhoz mérhető figurákkal, hogy tényleg csak a legbolondabbak hisznek Tóbiásban és az ő reformjaiban. A menetrend a szokásos lesz: Tóbiás vagy az utána következő elnök megfogalmazza a baloldali fordulatot (igen, egy magát szociáldemokratának tartó párt programja, hogy ezentúl baloldaliak lesznek – a szerk.), bizonytalan kézzel megszavaznak egy rezsicsökkentést vagy egy bankbaszogatást, erre Bitó László berendeli őket a nappaliba, és minden visszaáll alapüzemmódra, együtt tekernek ki Farkasházyhoz lapogatni az aktuális hyperliberális megváltó-közgazász hátát.

Aztán vannak a demokratikusan önmagukkal koalíciózó gyurcsányisták, akik egyszerre kívánják képviselni a Bokros-féle nemlétező konzervatív gazdaságpolitikát és a radikális kommunistákat. Baloldali Mos Eisleyként működnek, náluk gyűlik össze a galaxis szemete. Egyetlen közös pont a Gyuriferi ájult tisztelete, ami kimerül az „ő volt, aki egyszer legyőzte Orbán Viktort”-ban. Ők annyira nem is megújítani akarják most éppen a baloldali politikát, hanem maguk alá rendezni a többi kis pártot, hátha úgy vissza lehet csempészni a táncos-komikusukat az élvonalba. A DéKának tényleg ennyi a programja: Legyen újra Feri az út és az igazság! A legfrissebb folyosói pletykák szerint az önmagukkal való koalíciót már szűknek érzik, a közeli jövőben Demokratikus Unióba kívánnak tömörülni önmagukkal. Félünk, ennek a karizmatikus őrületnek Feritown lesz a vége…

És végül van az maradék másfél párt, az Együtt plusz PM. Ők valóban képesek lesznek megújítani a baloldali politikát, amennyiben az kimerül a politikai köcsögösködésben. Nem vártunk túl sokat Karácsony Gergőék székfoglalójától, de azt, hogy Zuglóból valami progresszív zarándokhelyet akarnak csinálni, ahova a hívek látogatni, a párttagok megbízási szerződésért érkeznek, de mindezt nem is titkolják, ami azért meglepő. És persze fő célként a kormányzattal való kerületi ellenállást nevezték meg, mint marcipánt a köcsögtortán, elvégre egy kerületi vezetőnek mi más feladata lehet, mint a kormányzattal való napi kardozás…

Mert valóban lehet vitatkozni a Liget-projekten, de részleteiben. Egészében elutasítani a Városliget és környezetének rehabilitációját szimpla politikai köcsögösködés. A többnyire budai zsúrfiúkból álló Együtt-PM tagjai nyilván nem sűrűn járnak ki a Ligetbe, a környékén meg pláne nem mozognak, és tulajdonképpen a budai hegyekből valóban szépen néz ki a Városliget. A távolság mindig szépít.  Viszont közelről egy elszlömösödött, lerobbant vidék, az Andrássy útról jobbra-balra indulva gettókkal, benne bálás-ruha boltokkal, külterületi gyroszosokkal, és ócska talponállókkal lehet csak találkozni. Elvileg ezek a PM-es gyerekek valaha társadalomtudományokat hallgattak, de ennek és minden városszociológiai törvényszerűség  ellenére ragaszkodnak ehhez az elrohadáshoz.

Mert a politikai köcsögösködés törvénye ezt diktálja.

Botpéteráki szerint, aki egy viszonylag ortodox közgazdász, tehát a progresszív-vonalnak sem kötelező legyintenie rá, a high-tech ipar, illetve a pénzügyi szolgáltató központok Budapestre településében a város kínálta életminőség sokkal fontosabb, mint hogy mit mond Husszein Obama egy Soros-ankéten, vagy a személyi jövedelemadó mértéke. És a Városliget Zugló felé eső oldalán is bőven volnának lehetőségek a fejlesztésre, amire tökéletes lehetőséget biztosítana a Liget-projektre való rácsatlakozás.

Ha valami, akkor az előbbi Botpéteráki magyarázza, miért inkább demokratikus szigetként akarják fenntartani a kerületi ragyákat, lehetőség szerint megfúrni az egész fejlesztést. 

Nem valami speciális baloldali mánia az életveszélyes, lepukkant középületekhez, területekhez való ragaszkodás, hanem sima politikai köcsögösködés.


Tovább..

2014. augusztus 4.

Szigetváriviki, a hivatásos feljelentő


Az elmúlt három hét alatt az Együtt-PM társelnökének – a jó öreg „magyar igazság” számait követve – háromszor sikerült a brüsszeli óvónénihez szaladnia, mert szerinte elvették tőle a demokratikus lapátot, amivel építené itt nekünk a Nyugat-Európát. Most meg nincs mivel.

Szigetvári „spicli” Viktor, aki csupán Bajnai gyáva megfutamodásának köszönheti a karrierjének csúcsát jelentő Együtt-PM társelnöki pozícióját, gyorsan kijelölte törpepártjának csapásirányát. Bármi történjen is Magyarországon, rögtön előszedjük az unijós kézikönyvet és keresünk benne egy intézményt, ahová levelet írhatunk. Az se baj, ha közük nincs a felmerült hisztihez, csak postacím legyen a lap alján. Aztán, ha megvan, akkor jól bemószeroljuk a magyar kormányt, sőt elegánsan rögtön egész Magyarországot, elvégre annyira felvilágosulatlan emberek élnek itten, hogy kétharmados támogatást kaphatott „Putyin legkedvesebb tanítványa”, élén az illiberális államépítővel, a tusnádfürdői rémmel.

Igen belevaló fiú ez a Szigetváriviki. Legközelebb hátulról összerúgja egy fideszes plakátragasztó bokáját, aztán elszalad....

Csak az elmúlt három hetet nézve, a következő politikai teljesítményt produkálta az Együtt-PM és a kezecskéivel most leveleket fogalmazó vezetője, a Szigetváriviki:

2014. július 11-én Szigetvári párttársával, Karácsony Gergellyel az Európai Bizottsághoz fordult, mert megítélésük szerint „a reklámadó ellentétes az Európai Unió adóra vonatkozó szabályaival”, ugyanis „a Fideszhez köthető oligarchák kedvezményezetti státuszt kapnak”. Hogy éppen ezekkel az oligarchiákkal pofozkodik a kormány, az most mindegy...

2014. július 28-án, ugyanez a duó, szintén az Európai Bizottsághoz fordult Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn mondott beszéde miatt. A levélben segítséget kértek továbbá a „független civil szervezetek üldöztetése”, s „Magyarország putyinizálódása miatt”.

José Manuel Barroso meg kissé elgondolkozva, lassan felvette a telefont, s kérte a titkárnőjét, hogy tárcsázza már neki Bajnai Gordont. Majd mikor egy megtört ember szólt bele a vonal túlsó végén – Barroso kissé elbizonytalanodott, hogy tényleg az évekig pénzzel teletömött ex-miniszterelnököt hívta-e, vagy a titkárnő félrenyomott esetleg egy gombot. Mikor azonban megbizonyosodott, hogy tényleg az IMF által Magyarország élére megálmodott, de kétszer is elbukott politikust hallja – gyorsan és szigorúan számon is kérte: „Ki ez a kretén Szigetvári? Mit írogat ez folyton nekünk? Rakjál már rendet a pártodban, Gordon! Nincs nekünk időnk minden héten hosszú panaszleveleket olvasgatni piszlicsáré marhaságok miatt! Kaptatok egy csomó pénzt, tőlünk meg egy lejárató kampányt Orbán ellen, mit akartok még? He?”

De lehet, hogy nem így történt. Lehet, hogy a „he” kérdőszó nem hangzott el.

Mindenesetre Szigetvárivikinek szólt valaki, hogy máshová is írjon, mert olyan hülyének fogják nézni, mint azt a szomszéd öregasszonyt, aki még ma is a „Tanácsnak” címzi az „önkormányzatnak” szánt panaszleveleit a fiatalok utcában folyó előfordulása ügyében, illetve még mindig ugyanazokat a neveket biggyeszti be a sorokba, pedig már egy-két generáció felnőtt a környéken.

Így lett, hogy Szigetvári „spicli” Viktor, kénytelen-kelletlen rálelt az Európai Korrupcióellenes Hivatalra. S az ATV Egyenes Beszéd című műsorában bejelentette, hogy a „fejlesztési miniszter ügyei” miatt ismét az Unijóhoz fordulnak, de ezúttal nem a Bizottsághoz, hanem az előbbi hosszú nevű hivatalhoz, amelytől szerinte „mindenki fél”.

A szorgalmas szpemmelés mindenesetre meghozta a gyümölcsét, az Együtt-PM leheletnyi erősödni is tudott. A hétvégén megjelent közvélemény-kutatások, köztük a TÁRKI szerint a biztos pártválasztóknál 4-ről 6 százalékra, míg a teljes népesség körében 2-ről 4-re ugrott. A feljelentésekre és besúgásokra mindig izgatottan odafigyelő régi szoci házmesterkommandó ebben a hónapban cserébe rájuk tette a mi lenne ha "Kire szavaznál, ha lenne szavazás?" - kérdésnél az ikszet. Ebben a táborban még lehetne azzal is erősíteni egy csöppet, ha Biszku Bélát jelölik főpolgármesternek, legalábbis itt a Toronyház elemzőkutató intézetében a harmadikon így gondoljuk, és akkor visszaelőzhetnék a DK-t.

Azért halkan szólunk: az oviban az ilyen árulkodó srácok orrát hamar beütötték, a DK-s papák meg különösen veszélyesek.

Tovább..

2014. május 26.

Megyünk az unijóba!


Majd’ beszartam a röhögéstől vasárnap éjféltájban, mikor nem „jöttek”, hanem egy szempillantásra a pofánkba tolták a választási eredményeket, túl sok meglepetés nem ért minket. (Legfeljebb a szocik lesújtó, béka segge alatti teljesítménye) Mindenesetre akkor még nagy érdeklődéssel számolgattam és böngésztem a listákat. Még izgultam is egy kicsit, hogy kik lesznek azok, akik majd minket képviselnek az „unijóban”!

Akkor kezdtem igazából csak nevetni, amikor a vesztes pártok szónokai, egymást váltva kezdték magyarázni a bizonyítványukat. No, nem olyan profin ugyan, mint Karinthy hőse, de azért egész pofásan felkészültek abból, hogy miként lehet „szarból palotát építeni”. Hisz a Fidesz mellett voltaképp minden párt vesztes volt, de a szocikon kívül pedig mindenki ünnepelt. Majd kapcsolásról kapcsolásra nőt röhögésem, végül a DK-s Varjú tánca láttán már potyogtak a könnyeim.


De menjünk csak sorjában a megállíthatatlan, a szomszédokat is felriasztó röhögő görcsöm egyes stációin!

A „nagy második” a Jobbik lett vasárnap. Vona, illetve a furcsán vigyorgó és kissé zavarosan beszélő Baló Györgyné Morvai Krisztina előadása iskolapéldája volt a profi marketing módszereknek. (mintha Krisztina elszívott volna valamit, úgy kerekedtek ki szemei, bár biztos csak nagyon örült…) Gyakorlatilag 2010 óta a leggyengébb eredményt érték el százalékosan, majdnem ugyanannyit, amennyit 2009-ben. Mégis úgy beszéltek róla, mint a legnagyobb győzelemről (majdnem 15 százalékot). Úgy tűnik új marketingesük van! Mert az áprilisi, 20 százalékhoz képest ez mindenképpen az egyik legnagyobb zuhanás volt. A Jobbiknak az a szerencséje, hogy most a baloldali pártok külön indultak (Ha összeadjuk őket, akkor még egy kicsit jobb eredményt értek el, mint mikor ténylegesen együtt voltak. Így számolva 27 százalékot tettek most ki.) Mindenesetre a sajátos helyzetnek köszönhetően lehet pozitívan értékelni ugyan a második helyet, de annak fényében, hogy a baloldalra szavazó ellenzékiek majdnem kétszer annyian vannak már, mint a Jobbikosok, már nem olyan szép ez a képlet. És még a Kovács Béla ügy lezárása is előttük áll… Tehát olyan felhőtlen mégsem lehet az örömük. De Morvai fején legalább röhöghettem.

A győztes, a szavazatoknak több mint a felét begyűjtő Fidesz ünneplése azonban tényleg őszinte volt. Talán csak a fiatal Dömötör Csaba szomorkodhatott egy kicsit, mert a kora este kiszivárgó eredmények szerint, még éppen „becsúszott volna” tizenharmadikként. De végül az LMP csak befutott, így az ifjú Dömötör pedig, aki egyébként már a nemzetközi politikába is belekóstolt (az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének is volt már elnöke) kipottyant. 22-kor még örült, 23-kor már szomorkodott. Megjegyzem, hosszútávon a Fidesz is szomorkodhatna Csaba kiesése miatt, ugyanis ő is gyöngyösi, akárcsak Vona Gábor, ráadásul fiatalabb is néhány évvel a Jobbik elnökénél, így ha pozícióba került volna, szépen fel lehetett volna építeni a választókörzetben 2018-ra Vona ellenében. De ez legyen a Fidesz legnagyobb baja, hisz Európa-szerte figyelemfelkeltő eredményt értek el (amelyet most nem lehetett semmiféle választási manipuláció vádjával befeketíteni). Csaba pedig fiatal és okos srác. Van még ideje!

Schiffer Bandiék öröme is érthető volt. Bár nem tudom, mit fog kezdeni Meszerics az unijóban, illetve hogy áll majd a Daniel Cohn-Bendit által örökségbe hagyott „zöld” politikához? Hisz valószínűleg abba a frakcióba fog beülni, ahonnan most ugyan nyugdíjba megy a gyermekmolesztáló vén szatír, de befolyása és öröksége sokáig ott lebeg még!

Mikor Bajnai és a mögötte állók óriási üdvrivalgásba kezdtek, és felharsant a „Ben-ce, Ben-ce!” rigmus (ami annak a Jávor Benedeknek a beceneve, aki azért röpülhet Brüsszelbe, mert a listavezető Bajnainak ez nem pálya) – már kajánul kacagni kezdtem. Minek örülnek ezek a hülyék? Annak, hogy egy árva képviselőt bejuttattak, vagy annak, hogy a szocik pofára estek? Mert az első lehetőségnek nem túl sok értelme van, a második pedig nem éppen ildomos egy volt (vagy leendő) szövetségessel szemben. Ráadásul Jávor nagy politikai árulónak számít, hisz annak idején, a biztos politikai helyért baszta át az LMP-seket. Én meg csak röhögtem, mert elképzeltem, hogy ez a Jávor Benedek nevű „Bence” gyerek, most majd a Bajnai fejét is jól átcseszi, mikor nem a szocialista frakcióba ül majd be, hanem inkább a zöldekhez. Bajnai meg magyarázkodhat majd az amerikai haverjainak!

De hát a csúcspont ismét Feri show-ja volt. Gyurcsány egyébként már napközben is megnevetetett, amikor a celebeket megszégyenítő módon, egy villanyautóval szállította a szavazókat. „Feri taxi” néven vállalta be, hogy közvetlen kapcsolatot építsen ki a polgárokkal. Az autó egyébként csigalassú volt, illetve inkább hasonlított Bud Spencer fagyiskocsijához, de azért üde színfolt volt az egyébként is szokatlanul csendesre sikeredett voksolási napon. (Nem nagyon voltak balhék, feljelentésekről sem hallani egyelőre.) De ami este következett – az maga volt a közröhej! Óriási bulit csaptak, táncoltak, énekeltek, vidámvasárnapoztak.

És mindezt szaros kilenc százalék miatt? Mi lett volna, ha megelőzik az MSZP-t? Szétrúgják a falat? Komolyan potyogtak a könnyeim. A legszebb pedig az volt, mikor másnap Molnár Csaba, valószínűleg még az „after party” hatása alatt, azt találta mondani, hogy „szerénységre kötelez az eredmény”. Hát a kilenc a százalék, az tényleg Csabikám!

De a DK-ben sem lehet minden rendben, hisz másnap lemondott Bauer, mert szerinte nem elég liberális Gyurcsány politikája…


És végül, ahogy a csúcspont után lenni szokott, jött a tragikomédia. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek, amikor Mesterházy bejelentette, hogy az MSZP elnöksége benyújtja a lemondását – éreztem, hogy egy korszak ért véget. Bár jövő szombatig kell még várni, de az kommunista utódpárt végre összeomolhat. (Tényleg, ha lemond, miért nem azonnal teszi?) Kis lépés ez a történelemben, nagy lépés a magyar rendszerváltás történetében. Kár, hogy egyesek szépen átmentették magukat…

Mindenesetre viccesre sikeredett még Szanyi Kapitány interjúja a nap végén, aki valószínűleg most kénytelen-kelletlen megtartotta a józanságát. Mint egy modern színházi komédiában. A poén már elhangzott, a bohóc már pofára esett, jót is röhögtünk szegényen, de még feloldásként lelkizünk egy kicsit a végén. Hisz Szanyi nem beszélt másról, mikor az ő és a szocik elnökségének felelősségét firtatták, minthogy minden pártnak önkritikát kell gyakorolnia. Miért is? Mert alacsony volt a részvétel. Ja és erről leginkább a Fidesz tehet, hisz nem volt kormányzati kommunikáció, ami a zemberek figyelmét felkeltette volna. Hogy is van ez ó kapitány, kapitányom? Amikor a Fidesz, a hazai választások előtt kormányzati kommunikációt folytatott, akkor az volt a baj; most meg hogy nem, akkor meg az?

Furcsa volt hallgatni Szanyi nyakatekert logikáját, miszerint a Fidesz tehet az alacsony részvételről, a szocik pedig az alacsony részvétel miatt veszítettek, ergo a Fidesz tehet a szocik vereségéről. Azt a kurva!

Egyébként a konklúzióban igaza lehet Szanyi Kapitánynak, hisz tényleg a Fidesz tehet a szocik vereségéről. Ugyanis ismét tisztességes választásokon verte tönkre őket, most már 2006 ősze óta zsinórban ötödször!

Már csak Gurmai Zitát és az ő „nőügyeit” sajnáljuk, amit oly őszintén akart képviselni. Mert Zitácska nem megy Brüsszelbe, de nem megy ő már sehová sem a május elsején összehajtogatott papír szívecskével a hátizsákjában.

Szegényebbek leszünk nélküled Zita!


Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger