A vizes vedertől a bajuszig

Hányszor, de hányszor írtuk már le a főpolgármesteri kampánnyal kapcsolatban a baloldalról, hogy „ennél már nincs lejjebb”. Most valóban! Az a tény, hogy baloldali jelölt már nincs (hacsak nem az önmagát jobboldalinak vélő bajszos Bokrost nem tartjuk annak) tényleg a gödör aljának tűnik. Vagy mégsem?

Falus Lóferkó még tartogathat egy-két méltó pillanatot a finisben!

Szerdán, a kampányhajrában újra megjelent Lóferkó a színen! Illetve az Örs vezér terén. És ha már megjelent, képes volt az eddig is szánni való teljesítménye alá menni. Lóból lement kutyába. Kivert, szánalmas és sajnálatra méltó kóbor kutyába, aki képes a legutolsó kis koncért is a farkát csóválni és a kegyetlen gazdáihoz dörgölőzni.

Szóval szerdán Falus Ferkó fogta magát és kiment Bokros Lajos röplapjait osztogatni. Miután jól láthatóan áldozatnak választották, kihasználták, majd együgyű buta kampányában cserbenhagyták; balról-jobbról agyon alázták; s végül Gyufaferi nyomására visszaléptették – ez az ember képes kimenni és szórólapozni Bokrosnak!

Komolyan mondom: kezdjük sajnálni ezt az embert (lovat, kutyát, stb.)! Sikerült neki a vizes vedertől eljutni a bajusz pödréséig…

Ráadásul Bokros új szórólapján ez a mondat olvasható: „Végre érdemes szavazni”.

Jujj! A nagy sajtóvisszhangot kapott szórólapozáson pedig az egyik riporteri kérdésre, miszerint szán-e önmagának politikai szerepet, így válaszolt ez a szegény, sajnálatra méltó Lóferkó: „Ez nem így működik, hogy valaki szán, hanem valakinek szánnak szerepet.” Szerettük volna továbbkérdezni, hogy mire és kire is gondol, hogy ki és kik „szánnak szerepet” most a baloldalon?

Kik osztják a lapokat?

Mert az őszödi-rém újra tombol, illetve eszünkbe jutott egy tavaszi Konrád György interjú, amikor a befolyásos, de mindig háttérbehúzódó író azt találta mondani, hogy Bokros Lajos például jó jelölt lenne Budapest élére. És akkor még csak április 12-e volt!!! Hol volt még a kampány? És úgy tűnik, hogy végül az egykori Demokratikus Charta prominens személyének forgatókönyve érvényesült.

Ki gondolta volna ezt akkor?

Mindenesetre tényleg szappanoperához méltó véget ért ez az egész történet. Egy agyonfizetett, profi forgatókönyvíró sem tudta volna Lóferkó kálváriáját izgalmasabban és fordulatosabban megírni. Hisz mikor már azt hiszi a moziba gyanútlanul beülő néző, hogy túl vagyunk a szokásos csavaron, ami egyszer nagyot üt ugyan, - de ha egy spoilert olvasunk előtte véletlenül valami mozibuzi troll tollából, nem igazán érdekfeszítő – aztán mégis kellemesen csalódunk. Kiderül, van még egy slusszpoén. Mert miután kijött a Nézőpont Intézet népszerűségi kutatása, és bizony Lóferkó jócskán a bajszos mögött ügetett ebben – egyértelmű volt, hogy vagy hajrázni kell, vagy visszalépni. És ez a szerencsétlen gebe inkább visszalépett – ami tagadhatatlanul csavar volt – de nem az utolsó. Ugyanis a következő héten kiderült, hogy mégsem a bajszos vezetett, hanem Lóferkó.

Tehát kár volt visszalépni. Kár volt beszopni egy fideszes think tank cumiját.

Most már csak az a kérdés, hogy az Összefogás miért nem mérte saját erőből a népszerűségi mutatókat, illetve hogy ez a magatartászavaros fika, ez a Szigetvári hol vette a politológusi (politikaelméleti) diplomáját? De azt hiszem inkább, hogy valami sötét összeesküvés áldozata lett csupán az egyébként paripa képességű Lóferkó… Hogy valamelyik összefogásban résztvevő, de abban kevésbé érdekelt baloldali társaság szívatta meg ezt a szerencsétlent! Gyufaferi ugyanis gyanúsan somolygott az éppen porig alázkodó, Bokrosnak visszalépő, ezzel minden politikai jövőjét már a politikusi pályafutása kezdetén kinullázó Lóferkó mögött.

Sőt! Nem tudjuk, hogy hihetünk-e Fodor Gabikának. Egy párszor ugyanis már eljátszotta hitelét. (Ahogy az SZDSZ hiteleit is…) Mindenesetre az egyszemélyes liberalizmus azt nyilatkozta, hogy neki Gyufaferi telefonban elárulta: ő áll a szarkavarás mögött.

És hát ugye Gy.F.-ről tényleg mindent el tudunk képzelni…

Tovább..

„Megállíthatatlanok vagyunk!”, avagy a fodori értelemben vett teljesítmény

Jó, hát ismerjük el: nem is akartunk mi foglalkozni ezzel a kreténnel. Igazából, ha Fodorgabi nem szólalt volna meg, akkor el is feledkezünk róla, elvégre egy felnőtt embernek van jobb dolga is, mint hogy szakállas nőkön hőbörögjön. Példának okáért nem szakállas nőkkel közelebbi ismertséget kialakítani valahol a belvárosi éjszakában. Csak hát a Fodorgabi megszólalt.

„Liberálisként értetlenül állók Conchita Wurst győzelme körüli felháborodás előtt. A vitának kizárólag a teljesítményről kellene folynia.”

Az nem meglepő, ha valami előtt Fodorgabi értetlenül áll. Mint a hazai liberalizmus egyetlen képviselője, ő maga az értetlenség egy személyben. De akkor nézzük meg mi is az a teljesítmény, amiről Gabika ábrándozott.

Szóval a Puncivirsli megnyerte. Sógor(nőnk?) diadala a Facebookon elsöprő, és valóban úgy tűnik hirtelen, mintha ez a vinnyogós fos eurovízió lenne is valami azon túl, hogy a hidegháború utáni nyűglődést azzal sikerült feloldani, hogy az európai LMBT lobbi kedvenc gombnyomkodós műsora legyen.

Ezen a dolgon fennakadni kár is lenne, hisz a kérdések sora ott kezdődik, hogy ki néz egyáltalán Eurovíziót? Senki kb. azokon a kedves meleg cimborákon kívül, akik szeretik a seggrázós diszkófankit meg a nagyívűen nyálas, romantikus szarokat. Nos, ők nézik, és mint láttuk szavaznak is, így valahol várható volt a diadal, hisz ez az Eurovízió az az Eurovízió, ahol 1998-ban Dana International személyében már a kilencvenes évek végén is a legmelegebb énekesnőférfi kapta a díjat, köszönhetően a meleglobbi erejének. Dana egy nővé operált jemeni zsidó srác volt, aki Izraelt képviselte a fesztiválon. És akkor itt kezdődik az, ami ízléstől és vérmérséklettől függően akasztja ki Európa népességének elég meghatározó részét.

Mert ugye az ember a mindennapi életét amikor éldegéli, akkor nem szokott buzizni – hacsak épp nem a turhakommandó tagja a Gyurcsány vagy a Gaudi féle B-középben. Ott megesik, hogy akár egy „köcsög Orbán” vagy „buzi liberálisok” szókapcsolat részeként kicsusszanjon a homofób szög a zsákból. De alapvetően még a meleg büszkeség napján, és ezeken az eseményeken is többnyire indifferens marad az ember ezekben a kérdésekben. Jól nevelten elkerüli a hasonló eseményeket, és meghagyja amolyan liberális játszótérnek a témát, ahol lehet puffogtatni a frázisokat, ez esetben a „homofób” fogalmatlan baromságát, hisz még ha utálja is az ember a melegeket (miért tenné?) az egész biztos, hogy nem fél tőlük. Mindegy.

Mondhatjuk tehát azt, ami amúgy tény: az Eurovíziós dalfesztivál jelentősége igazán a hidegháború idején volt nagy, amikor ez volt talán az egyetlen olyan szelep, ahol a Vasfüggöny két felének tánczenészei találkozhattak, meghallgathatták egymás nótáit stb. Mondjuk miután kezdetektől a „sanzonénekesek” találkozója volt, így műfaji szempontból kifejezetten konzervatív műsornak számított, amin csak erősített, hogy a szavazás és az egész hacacáré nemzetekre bontva történt és történik. Így mindig volt egy kis országimázs része a dolognak. És – mint mindig – most is lehetünk büszkék magunkra, mert bár Kállay Saunders András, egyébiránt meghatározó szakmai körök által magasra értékelt nótájával „minden idők” (újabb túlzás) második legjobb eredményét érte el a hitgyülis dalnok Bayer Friderika után. Az már csak hab a tortán, hogy Conchita számát is Magyarországon rögzítették magyar zenészekkel, a mögötte ügyködő stáb jórészt magyar.

És ha belegondolunk pár évvel ezelőtt már nyert magyar Eurovíziót, hisz a németeket 2010-ben képviselő, egyéb iránt tündéri Lena maga is félig magyar: anyukája  Hanna Karatsony von Hodos, azaz Lena kb. pont annyira magyar, mint Kállay-Saunders András, viszont az ország, amit megjelenít egy hangyányival nagyobb. Visszatérve azonban az Eurovízióhoz: a rendszerváltás után a műsor egyértelmű hanyatlásnak indult, jelentőségéből sokat vesztett, és talán ez volt az a pillanat, amikor a meleg zenei körök rámoccantak a franchise-ra. Valljuk be, egyre durvábban érződött és érződik, hogy a dalverseny túlnyomó többsége a meleg zenei ízlésről szól: vagy ilyen kései diszkó-utánérzés, mint idén az izlandi versenydal, vagy amolyan nagyívű James Bondos - Celine Dionos epikus-romantikus valami, amitől megindulnak a könnycsatornák.

Látható, hogy a mi Conchitánk már régen nem nemzetet reprezentál, a dolog vajmi kevéssé szól arról, hogy ki melyik országból érkezik, bár a franchise egyfajta örökségeként még lengetnek zászlókat, meg van egy ilyen világifjúsági találkozó szintjét megütő, és valóban a hidegháborút idéző népek együtt barátságban atmoszféra. A verseny 2014-ben azonban minden jobboldalinak intő jel, főleg annak fényében, hogy közelednek az EU-s választások. És immár nem csupán a jobboldalon megy a hőbörgés, hogy „de hát ez meg mi, ami itt folyik?”, hanem a mérsékeltebb baloldaliak is felkapták a fejüket a szakállas nőre.

Mert szép sunyiban az történt az Eurovízióval, ami már elkezdődött az Európa Parlamenttel is. Adott ugyanis egy intézmény, egy nemzetközi szervezet, esetünkben ez az európai tévék és akármik szövetsége valahol Svájcban. Egy darabig valóban igyekszik is azt csinálni, amit az alapító okiratában leírtak, és egy ilyen össznépi dalversenyt működtetni. De eltelik 40 év, és a dolog akarva akaratlanul is kifullad. A nép, a nézők tömege konkrétan leszokik arról, hogy nézze, és pláne arról, hogy szavazzon, és az Eurovíziós Dalfesztivál helyett inkább nézi a Halálos Fegyver random ismétlését valamelyik csatornán, mert eleve minek hallgassuk, ha a dalok ilyen „nyálas szarok” alapvetően. És hát ki nézi tovább? Ki nyomkodja a gombokat? Ki megy el ebbe munkát és fáradtságot ölni? Akinek fontos ama 15 perc hírnév, és aki számára nem az éneklés, a nemzetének hírbe hozása az elsődleges, hanem az egyszerű exhibicionizmus, illetve saját LMBT lobbija politikai erejének a megmutatása.

Mert Conchita már más matekot használ, és a célja is más, mint azoknak, akik némileg lemaradva a történelemben, még holmi lengyel-magyar barátságban bíznak, vagy a történelmi kötelékek szavazatokban megnyilvánuló számait nézik. A dolog arról szól ugyanis, hogy fel lehet mérni, hogy mennyire szervezett és egységes a hétköznapokban törpe kisebbségként jelenlévő melegek közössége. Képesek-e országonként megszervezni magukat arra, hogy tömegesen és szervezetten szavazzanak, és van-e olyan előadó, aki képes őket a lehető legegyértelműbben megjeleníteni. És ki, pontosabban mi lenne erősebb üzenet a „szakállas transzneműnél” aki – mint azt láttuk – élete meghatározó részében szakállas se volt, és még csak nem is transznemű, egyszerű transzvesztita, aki ezt is csak az utóbbi években csinálja azért, hogy egyébiránt elég halovány hangocskáját és ócska dalait eladja.

De Conchita üzenetet hordoz: azt a bizonyos ultraliberálisat, ami egyfajta új szélsőbaloldali eszmeként növöget a Hidegháború után üresen maradó politikai térben 20 éve. Az utóbbi évek legpolitikusabb Eurovíziója volt ez: az orosz számot követő folyamatos búúúzás és füttyögés egyértelműen Putyinnak szólt, míg az Európai Zöld Párt instant megjelenő plakátja, melyen Conchitával buzdítanak szavazásra azt mutatja, hogy ezeket az „sms-energiákat” akarják átvezetni az EU parlamenti választásra, ami a politikai eurovízió: a kutyát nem érdekli, és mivel alacsony a részvétel (nézettség) meglepően magas eredményeket lehet elérni rajta kellő szervezettséggel.  Mindenesetre Conchita szerint „megállíthatatlanok vagyunk”. Így többes számban. Ők. Mi. És valószínű nem a Habsburg restaurációra gondolt, amikor ezt mondta.

Szóval, Gabi! Hol van itt a teljesítmény?

Tovább..

Respect Timi!

Hősnőnk, valójában közepesen nagy áruló. Egy „baloldali vándormessiás”, aki otthagyta szebb napokat látott híveit, az LMP zöldalmát rágcsáló szavazóit. Akkor miért is kellene tisztelnünk őt? Hisz a képviselői helyért, a pénzért, a hatalomért szelektív hulladékgyűjtőbe vágta elveit. Hisz hasonszőrű társaival együtt iratkozott fel a Nagy Baloldali Összeborulás listájára. Először Gordon mellett foglalt helyet, majd a szocik seggét nyalta ki. De aztán jött csak a feketeleves, mikor a szövetségbe bezsarolta magát Gyurcsány Feri is. De Szabó Timi ezt is lenyelte. Mert kellett neki a mandátum! (A sors diszkrét bája, hogy az LMP végül nélkülük is bejutott, és ha nincs a pártszakadás, valószínűleg ennél sokkal jobb eredményt ért volna el…) Akkor miért is kellene tisztelnünk őt? Hogy is van ez?

A válasz pofon egyszerű. Azért fejezzük ki rövid, de annál mélyebb tiszteletünket Timinek, mert a választások késő esti értékelésekor, ő volt az egyedüli a Nagy Baloldali Összeborulás vezetői közül, aki a Jókai úton lévő szoci székház közös színpadán elismerte, hogy ez a fajta összefogás nem volt „szerethető” a választópolgárok számára. Tisztelet az őszinteségéért a kialvatlan szemű szépségnek!

Igaz, mikor Bajnai még „egyedül” értékelt, a maga szende, vagy sanda módján, ő maga is célozgatott arra, hogy ebben a struktúrában nem volt elég erő, de a Jókai utcában, a közös tájékoztatón már inába szállt a töketlen Bajnai bátorsága – inkább állt be az Orbánt pocskondiázók hosszan kígyózó sorába.

De a többiek még ennél is gusztustalanabbul viselkedtek. Hisz Európában szokás, hogy a vesztesek gratulálnak a győzteseknek, majd felelősséget vállalnak a buktáért. De a mi országunk nem ilyen ország. Pontosabban: a mi baloldalunk, nem olyan baloldal. Mert a tisztességes elismerés, a gratuláció és a felelősség bevállalása ezúttal elmaradt. Mintha senki nem tehetne semmiről. Senki nem merte kimondani a tutit: „Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!” – hogy egy klasszikust (aki ráadásul szintén ott magasodott a színpadon és vetett sötét árnyékot a többiekre).

Amúgy egy ekkora „gebaszt” nehéz megmagyarázni. A Jobbik több helyen előzte meg őket, a listás szavazatokban is közelebb került; a Fidesz pedig úgy verte ismét el a baloldalt, mint az a bizonyos halhatatlan szódás, a kevésbé legendás lusta lovát. De hát védelmükre legyen szólva: mit lehet ilyenkor mondani? Nem könnyű eset. De egy biztos, az elhangzottaknál, ha sokkal jobbat nem is, de legalább tisztességesebbet lehetett, sőt, kellet volna mondaniuk.

Mesterházy, akár egy sértődött ovis, akinek elvették a homokozó lapátját imigyen acsarkodott: „A választási eredményt tudomásul vesszük, tudomásul veszem, de ehhez a győzelemhez nem tudok, és nem akarok gratulálni”. Majd jött Gordon, a csalás-elméletével, hogy “a Fidesz manipulált, aljas választói rendszert alakított ki Magyarországon. Ők 100 méteres síkfutásban indultak, mi 400 gáton.” Hah! Szegény hülye Gordon! Észre sem vette, hogy egy lépéssel lemaradt a baloldali retorikában, valószínűleg annyira meg volt zavarodva, hogy fel sem fogta, hogy a világon nincs olyan választási rendszer, amiben ezekkel a számokkal nem a Fidesz nyert volna. (copyright by Török Gábor). És valószínűleg Szigetvári „választási szakértő” Viktor is hiába suttogta a fülébe, nem hallotta, hogy bárhonnan is nézzük, a Fidesz sokkal, de sokkal több szavazatot kapott. Úgyhogy szerencsésebb lenne mást mondani. Esetleg önvizsgálatot tartani.

Tehát minden európai normát felrúgva – elismerve ugyan, hogy többen, sokkal többen szavaztak a Fideszre és kudarcba fulladt az összefogás menetelése – sem Bajnai, sem pedig Mesterházy (akinek ez hivatalból erkölcsi kötelessége lett volna) nem gratulált a győzteseknek. Sportszerűtlen, ízléstelen, gusztustalan magatartás ez! (Megjegyzendő, hogy Orbán, minden vereségekor, nemcsak nyilvánosan, hanem személyesen, telefonon is gratulált ellenlábasainak. De úgy látszik, ő egy másik ligában focizik…)

De ha ezek nem gratuláltak, akkor mit vártunk korunk legszélsőségesebb politikusától, Gyurcsány Ferenctől? A baloldali színházak bonvivánja (megelőzve a két primadonnát: Szabó Tímeát és Fodor Gabikát), olyan történelmi fejtegetésbe kezdett bele, hogy talán nem is él olyan magyar politikai elemző, aki a felénél nem veszítette volna el a fonalat. Persze még mindig van néhány Gyurcsány-fan, aki, ha nem is ért semmit a narcisztikus gondolatokkal átszőtt monológból, akkor is hangosan tapsol. Mert okosnak véli ezt a nagyszerű, „mi az hogy! nagyon is!” tisztességes embert. De Gyuriferi zagyvalékából, amellett, hogy lebutázta a magyar népet, annyit azért meg lehetett érteni, hogy folytatni akarja az „összefogásosdit”. (És ez volt az a pillanat, amikor ismét hálát rebegtek neki a Fidesz stratégák…)

A legviccesebbnek azonban Fodor Gabi bizonyult. Bár neki valóban volt oka a vidámságra, hisz minden társadalmi támogatottság nélkül került be a parlamentbe. Mindezek ellenére igencsak elütő volt jelenléte és viselkedése a letargiát árasztó színpadi jelenettől. Fülig érő szájjal mondta ugyanis el, miszerint „örülünk annak, hogy négy év után lesz liberális párt a parlamentben” Nooormális?  Egyedül van, mint a kisujjam.

Mindezek fényében, Szabó Tímea, akár egy fénysugár, egyedül merte csupán elismerni azt, hogy így, ebben a formában nem fog menni. Bár felelősséget ő sem vállalt a kudarcért, de legalább kimondta azt, amit akkor minden baloldali szavazó gondolt. Hogy ez az egész összefogás nem volt szerethető! Respect Timi!

Érdekes, de hiába állt fel lassan féléve a Nagy Baloldali Összeborulás, így együtt, még sohasem voltak egy színpadon. Valaki mindig hiányzott. (A bejelentéskor éppen Szabó Timit kellet helyettesíteni.)

Így a vereség fényében talán elmondhatjuk azt is, hogy nemcsak hogy először láthattuk őket így, együtt, egy színpadon – hanem minden valószínűség szerint utoljára. Ez a sors fintora.

Tovább..

Ha baloldali lennék...

Ha baloldali lennék, én most nagyon el lennék keseredve. Ha baloldali lennék, most átverve érezném magam, úgy érezném, hogy számomra aztán tényleg nincs semmiféle választás. 

Mert, ha baloldali lennék, akkor már nagyon el lennék keseredve attól, hogy a fasiszta Orbán milyen iszonyatos mértékben tiporja sárba a demokráciát, mint olyant. Utcára se mernék menni, mert félnék a jobbikosoktól, hogy megmérgeznek a zöldségesnél, vagy elütnek az autóikkal az utcán, amikor szemmel láthatóan megyek. Valószínűleg ez a félelmem azért lenne bennem megalapozott, mert a jobbikosok köztudottan olyanok, mint a sakálok, akik kiszagolják a félelmet, ami nekem lenne, ha baloldali lennék.

Ha baloldali lennék, akkor 2010-ben is az MSZP-re szavaztam volna, holott amikor a korábban kussoló jobbos ismerőseim épp kétharmadra készültek, még én is szégyenkeztem volna a Gyurcsány miatt. De már akkor rettegtem volna a jobbikosoktól, meg hogy megmérgeznek és elütnek autóval, mert már akkor féltem volna. Na nem azért, mert engem is utolérhetett volna bármiféle számonkérés, hisz én tisztességes baloldali lennék, ha baloldali lennék. De félnék mindenképpen a holnaptól, a mától, a tegnaptól, úgy alapjaimban lennék egy picit parás, mert baloldali lennék.

Ha baloldali lennék, akkor 2011-ben nagyon örültem volna a Bajnai Gordonnak, mert őt egy remek szakembernek tartanám, aki amúgy is visszahozta a szarból az országot, ráadásul az MDF-fel, akik a normális konzervatívok, nem úgy, mint a mocsadék Orbán, meg a szörnyeteg jobbikosok, akiktől félnék. Ezt gondolnám, ha baloldali lennék, és nagyon nem szeretném az SZDSZ-t, mert azok igazából folyton csak gáncsolták a baloldalt évtizedeken át, ők voltak a Farok, aki csóválta a kutyát, és épp ezért Gordont azért is szeretném, mert ő olyan baloldali, mint én: teszi a dolgát, és rendes gyerek, és inkább haverkodik a rendes konzervatívokkal, mint ezekkel a randa szadeszosokkal. Gondoltam volna én, hogy hát akkor itt az ideje, hogy Gordon előlépjen a szürke homályból, és végre korszakot váltson, és összegyűjtsön egy új többséget, akik majd jól kormányoznak. Ez azért is tetszett volna, ha baloldali lennék, mert olyan jobboldaliasan hangzik, ezért lehet mondani a csalódott fideszeseknek is, mert azok is értik, és az jó. 

Ha baloldali lennék, akkor először akkor éreztem volna szarul magam, amikor ezt a Gordont nem vette komolyan a Mesterházy, akit ugyan tisztességes gyereknek tartanék, de nagyon butának, és ezt magamnak is bevallanám, ha baloldali lennék. De aztán hinnék én a Farkasházynak – hisz folyton ATV-t néznék, meg Hócipőt olvasnék, ha baloldali lennék – hogy végülis úgy lesz ez a tandem, hogy Gordon a kormánynál, Attila a pedálnál. És megnyugodnék, mert ha Heller Ági is ezt akarja, akkor az biztos úgy is van jól. Ezt amúgy sosem kérdőjelezném meg, ha baloldali lennék, mert baloldali lennék.

De aztán mégis csalódnék, amikor kiderülne, hogy nem Gordon fog kormányozni, hanem Attila, de azért legalább azzal nyugtatnám magam, hogy ők ketten mégis korszakot fognak váltani, hisz legalább a Gyurcsány nincs ott.

Ha baloldali lennék, akkor érezném nagyon szarul magam, amikor látnám, ahogy Gyurcsány küzd azért, hogy bevegyék a buliba, ami azért jött egyáltalán létre, mert ő szétverte a Baloldalt. Most meg azt akarja, hogy ott legyen az 1%-.os kis pártjával, ami ráadásul tömve van az SZDSZ-esekkel, akiket én baloldali létemre se szeretnék annyira, mert hisz az MSZP is miattuk ment tönkre, gondolnám magamban, ha baloldali lennék. De akkor amikor megtudnám, hogy nem elég, hogy a Gyurcsányt bevették a buliba, amit eleve gáznak tartanék, de aztán látnám, hogy közvetlenül maga mellé az eszdéeszes Fodor Gabit vetette be, és hogy az úgynevezett demokratikus koalíciójából is a Kuncze Gábort vette be újra az élbolyba, már nem nagyon értenék semmit.

Már azt se érteném, hogy akkor mi volt ez az egész dolog az elmúlt 4 évben, amíg én semmi mást nem tettem, csak rettegtem a barna esőtől, az orbán-diktatúra térnyerésétől, vizionáltam mindennek a végét, és most végre elérkezettnek láthatnám az időt a mire is? Hogy megint Gyurcsányra szavazhassak? Aki már ki is lépett az MSZP-ből, meg is bukott, le is őrült bolsimilliárdosozta a Szanyi Tibor, aki már mindenkinek kínos, és akkor én most visszaszavazhatom a Kunczéval meg a Fodorral úgy, hogy baloldaliként még csak esélyem sincs másra szavazni, mint rá? Én ezt nem érteném, ha baloldali lennék.

Keresném az okokat, hogy miként lehet az, hogyha ekkora hatalmas a baj, hogyha tudnám (hisz baloldaliként ezt tudom) hogy az országnak vége, ha még egy pillanatig is itt rombolják a rendszerváltás demokratikus örökségét, akkor miért szól 2014 még mindig Gyurcsányról? Baloldaliként én biztos nem szavaznék az LMP-re, hisz ott a Sólyom meg az Ángyán meg ezek a jobboldali arcok vannak mostanában, ez a Schiffer meg mindig is olyan sunyi kétszínűnek tűnt, sose lehet tudni, hogy kinek a nótáját fújja, a Fideszé-e, de amikor nemet mondott annak a remek Gordonnak, nekem már akkor kiesett volna a kegyeimből, ha baloldali lennék.

Viszont épp emiatt most tanácstalan is lennék, ha baloldali lennék, mert igazából semmi kedvem nem lenne a Gyurcsányra szavazni, pláne így. És ha ez nem lenne elég, akkor most nézhetném,hogyan számolja fel saját magát még tovább az MSZP, akire én még 2010-ben is szavaztam volna azzal, hogy saját erős embereit kicsinálja. Tóth József nem indulna többet, maradna polgármester, Szanyi kapitány, aki még elnök is lehetett volna, most menne az EU-ba tabajdicsabáskodni, és Mesterházy elnökhelyettese meg épp most bukna le korrupcióval a választások előtt alig pár hónappal. Tehát nem is nagyon szavazhatnék másra, mint Gyurcsányra, akire nem akarnék szavazni. Meg az LMP-re, akire szintén nem akarnék. És félhetnék, immár egyedül tovább attól, hogy immár magamra maradva nem vár rám más, mint a sötét orbáni éjjel, meg hogy majd jól agyoncsapnak a jobbikosok. És talán ezért szavaznék úgy megint Gyurcsányra, hogy én se értenék egyet magammal. És ezen a ponton megőrülnék, és sikítva kiugranék az ablakon, de persze csak, ha baloldali lennék. 

De hála Istennek ilyen gondokkal nem küzdök, mert nem vagyok baloldali. Ennyivel jobb nekem.

Tovább..

A nagy baloldali gruppen szex

Végül is megtörtént. Összejött. Habár mindenki sejtette, hogy az összefogás kényszere jó apropó lesz arra, hogy biztos befutó helyre pofázza be magát Gyurcsány a szociknál, néhányan mégis hittek Attilának és Gordonnak, amikor „korszakváltást” ígértek. De az összefogás után elillant minden halvány illúzió: mégis összenőtt, ami összetartozik. Így megy ez…

Lett hát hétfőn közös lista és minden egyéni körzetben összefogás. Ez aztán a nagy durranás! Habár szerelem nélküli, inkább erőszakkal teli, de mégis történelmi léptékű baloldali összeborulás. Bár, hogy a választópolgár mit fog ahhoz szólni, hogy az első három helyen a fiatalításba belebukó Mesterházy; a vezetőként csődöt mondott színtelen-szagtalan Bajnai; illetve az egyszer már csúnyán levitézlett Gyurcsány neve lesz olvasható – azt nehéz megjósolni. Mindenesetre biztos felteszi magának majd azt a kérdést: „Nem ezeket az alakokat zavartuk el négy éve?”

De azért volt olyan is, amit kevesen sejtettek. Meglepetésként robbant be és foglalta el az előkelő negyedik helyet Fodor Gabika; vagy tért vissza (ráadásul DK-s színekben) a dörmögő Kuncze-maci; de azt sem sokan hitték volna néhány hónappal ezelőtt, hogy Juhász „Milla” Péter lesz végül a szappanopera morális hőse. Mert egyedül ő volt következetes és a Gyurcsánnyal szembeni ellenérzései miatt még időben lelépett. 

És mielőtt elfelejtenénk, meglepetésként hallhattuk a hétfői sajtótájékoztatón Bajnaitól és a PM egyik selejtes alakjától, hogy minderről, illetve arról, hogy végül is fel kellett adniuk az elveiket és össze kellett fogniuk Ferenc testvérrel is, végső soron Orbán tehet. Bár Gordon elszólta egy kissé magát, mikor imigyen fogalmazott Gyurcsánnyal kapcsolatban: „okos enged…” (Miközben Ferinek tikkelt egyet a megfeszülő arcizma) Kár, hogy Gordon a mondást nem fejezte be!

Mindenesetre igencsak furcsa lehetett az egykori elvtársaknak munkatársaknak most ellenfélként alkudozni. Ugyanis Bajnai és Mesterházy is Gyurcsánynak köszönheti a politikai karrierjét. Végtére is mindketten Gyurcsány köpenyének újából bújtak ki. Majd egy kis szabad kóválygás után vissza is somfordáltak oda. Szégyellhetik is magukat a szimpatizánsaik előtt!

Az elmúlt négy év viszont arról szólt, hogy Mesterházy és az egy kissé fáziskéséssel a magyar politikába amerikai hátszéllel berobbanó Bajnai, illetve minden újonnan születő baloldali képződmény (Milla, PM) nemcsak az Orbán-kormányt szapulta, hanem igyekezett megszabadulni az igen ciki Gyurcsányi-örökségtől is. Szidták is, mint szódás a lovát. A szoci Szanyi kapitány például diliházba, vagy a börtönbe küldte volna; Bajnai többször elmondta, hogy nem szeretne egy listán szerepelni az egykori üzlettársával; a PM pedig következetesen szembeállt a Gyurcsány-korszakkal. Mert más volt a véleménye például a 2006-os rendőrterrorról. De ennek most már túl sok jelentősége nincs.

Ezek után igen kellemetlen volt ismét Gyurcsány mellett „stand up-polni” egy színpadon. De hát a DK-t be kellett venni, hisz ha tényleg önállóan indít egyéni képviselőket, ha tényleg felállítja saját országos listáját, akkor az éppen elég lett volna arra, hogy egy esetleges bejutási küszöb alatti eredményükkel, a ráadott szavazatok lyukas vödörbe öntött vízként folyjanak széjjel. Habár a friss közvélemény-kutatások azt bizonyítják, hogy az összefogásban a szocik többet vesztenek Gyurcsánnyal, mint amennyit nyernek – kármentésként mégis logikus lépésnek tűnhet az összefogás. Ugyanis, ha ez nem történik meg, akkor egy esetleges és várható baloldali vereség esetén, a bűnbak mindenképpen Mesterházy és Bajnai lett volna. Mert nekik szegeznék a kérdést a Heller Ágnes-féle Gyurcsány-buzik, hogy miért nem próbálták meg mégis a teljes összefogást.

Tehát racionálisan érthető Gyurcsány meghívása. Az elvek oldaláról nézve viszont semmiképpen. Nehéz is lesz kipofázni. Mert, hogy beszél Bajnai továbbra is „korszakváltásról”; miként szól Mesterházy a „megújulásról”; és végül hogy a francba magyarázzák majd meg a PM-s árulók, hogy az általuk ugyanolyan gőzerővel szapult Gyurcsánnyal nyomulnak egy listán? Az utóbbiakról, az egykori LMP-s párttársuk, Ertsey Katalin meg is írta a véleményét Facebook-on: „Ahogy az egykori párttársaimmal, barátaimmal felmossák a padlót, az egyszerűen szívszorító.”

De mindez mégis érthető. Kell a pénz és a hatalom. Ha már belementek a játékba, más esélyük nincs a bejutásra. Nagyon kell a parlamenti szék Szabó Tímeának, Karácsony Gergelynek és Scheiring Gábornak is…

Sokkalta érthetetlenebb viszont, hogy „jött, látott és győzött” Fodor Gabi is. De hogy miként és hogy – azt senki nem érti. Valószínűleg az elkövetkező hetekben, a mindenféle infrastruktúra, pénz, vagy párttagság nélküli liberális Fodor-párt bevétele fogja okozni a legtöbb fejtörést a politikai elemzők számára. Hisz még csak mérhető támogatottságuk sincs! Akkor meg mi a fenét keresnek a szövetségben? Mi a francot kóricál Fodor a színpadon? Hogy kerül a negyedik helyre a közös listán? Talán valamilyen kompromittáló fotók lapulnak a széfjében? Talán tud valamilyen szex-afférról? Mert más oka nem igen lehet annak, hogy odahívták.

Mindenesetre vicces, másoknak kínos volt látni az egész történelmi sajtótájékoztatót. Akár egy kényszerházasság nászéjszakája. Csak éppen gruppen módon megszervezve; úgy, hogy egyetlen szereplő sem volt már politikailag szűz. Sőt! Mint valami olcsó prostik, akik pénzért bármilyen szex-partyban hajlandók részt venni. Bár az orgazmus ezúttal elmaradt.

Tovább..

December 5. kísértete

Kísértet járja be Magyarországot – a 2004. december 5-i népszavazás kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi vörös Magyarország minden hatalma: a pártelnök és a miniszterek, Gyurcsány és Kuncze, magyar szocialisták és a liberális kutyáik.

Adta magát Karl és Friedrich kiáltványa, hogy eme nemes napon a történtekhez igazítva felhasználjam...  

De idézzük fel kilenc év távlatából, mi is történt 2004. december 5-én.  A népszavazás a kórházak privatizációjáról és a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szólt. Ez utóbbi rendes politikai vihart kavart.  A kettős állampolgárság támogatója lett az ellenzéki Fidesz és az MDF. A Fidesz kétségtelenül mellszélességgel állt az ügy mellé, kampányuk csúcspontja a 2004. november 27-én a Városligetben megtartott Összetartozás Napja nevű rendezvény volt, ahol Orbán Viktor a magyarság szempontjából sorsdöntő jelentőségű eseményként beszélt a népszavazásról. 

Az MSZP aljas kampányplakátja 2004-ből

A kormánypártok nyíltan a nemmel voksolás mellett foglaltak állást. Gyurcsány szavazatgyűjtéssel vádolta a Fideszt, Kuncze magyar és magyar közé éket verő eseményt dörmögött, Fodor a nemzetállam csúnya erősödését lihegte, Hiller győzelemről beszélt a népszavazás után. 

A voksoláson a választópolgárok 37%-a vett részt, a szavazók 51 %-a voksolt igennel. Erre a kérdésre: „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?”  A határon túli magyarság nem csapdosta térdét örömében. Erdélyben lekerültek a magyar zászlók a templomokról, misék végén nem énekelték már a Himnuszt. 

A részvételi arány és a voksok aránya számomra egyértelműen a magyarság erkölcsi és szellemi mélypontját jelenti. 2010-ben, a választások után a képviselők fölényes többséggel szavazták meg a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt. Ezzel vége is a történetnek, gondolhatná a felületes szemlélő, de nem így van ez. Az első és a legfontosabb a határon túliak sebeinek begyógyítása. 

Ezt a labdát 2013. december 5-én a kormány úgy ütötte meg, hogy Böjte Csaba, az ötszázezredeik külhoni magyar kérelmezőként ünnepélyesen tett állampolgársági esküt a Parlamentben édesanyjával, Böjte Juliannával. Persze emlékezni fogunk arra, hogy ki mit mondott anno. Ki riogatott nyolcszázezer betelepülő románnal. Kik kampányoltak Magyarországon magyarok ellen. Itt vannak, indulnak a következő választásokon. Bértollnokaikkal együtt demokratának, európainak, magyarnak mondják magukat. Végül és nem kicsit morcosan hadd tegyem fel még azt a kellemetlen kérdést, hogy az akkor igennel voksoló 1 521 271 szavazópolgáron kívül a többi hat és fél millió vajon mit gondol erről az egészről?

Tovább..

A nagy szocihaver tipológia

Még 2 napja, mikor a műegyetem előtt rendezett összszocialista skandálókonklávé után sétáltunk a Toronyházunk felé Mongúzzal és a sörökkel, akkor próbáltuk megfejteni, hogy melyik fellépő melyik haverunkra emlékeztetett. Ennek a kissé már esetleg beszélgetés megkopott emlékének az eredménye a mai poszt. Szocialistahaver archetípusok tipológiája, avagy alternatív magyarázat a „Ki miért viselkedett úgy, ahogy viselkedett?” kérdésre.

Bajnaigordi: Az a haverod, akivel legszívesebben mész csajozni. Ő ismerkedik meg a lányokkal, kellemes, könnyed, világi stílusával kiválón képes bájologni, mindig elegáns. Viszont egy balfasz, ezért vagy berúg és összehányja magát, vagy egy teljesen ártalmatlan szituációban elsírja magát, így a lányokat végül neked „kell” hazavinned és lefektetned. Aranyos, ártalmatlan, impotens.

Gyuriferi: Az a haverod, akit meg sem akartál eredetileg hívni a házibuliba, de rád erőltette magát. Aztán megjön, megissza az összes piádat, ajánlatokat tesz a csajodnak, összehányja a wécédet és utána másnap kiposztolja, hogy mekkora bunkó voltál és inkább ment volna másik buliba. Seggfej.

Fodorgabi: Az a haverod, aki nem is cigizik, de elvárja, hogy őt is megkínáld mindig, illetve ha már csak két szál van a dobozban, akkor ő is elszívna egyet, mert jólesik a kávé után. Idegesítő.

Mesterházy: Az a haverod, aki még a sót is felcímkézi, ha közösen nyaraltok. Minden az övé, amit ő hozott, és még a zsepit is felírja, ha kérsz tőle. Igazi szarrágó.

Ungárklári: Nem a haverod, mert szerinte a fiúk undik. Debil.

Kunczegabi: Az a haverod, aki Budapesten született, Budapesten nőtt fel, még a felmenői között sem volt vidéki, ennek ellenére mezőségi nyelvjárásban beszél. Műparaszt.

Bokroslala: Az a haverod, aki mindenkinél okosabb, egy sört se tudsz úgy meginni, hogy ne világítana rá az alkohol és a globális felmelegedés közötti összefüggésre, folyamatosan rámutat arra, hogy nem csak a saját életedet baszod el, hanem a bolygó jövőjét is kockáztatod. Pöcs.

Kónyapeti: Az a haverod, akinek alapjáraton a legnagyobb a pofája, a legszigorúbb történeteket meséli mindig, hogy kit, hol és miért vert meg, de még soha senki nem látta mást csinálni, mint szaladni. Csicska.

Juhászpeti: Az a haverod, aki már a sima ciginél is bent tartja a levegőt megszokásból, és a legvadabb összeesküvés-elméleteket is elhiszi. 35 évesen még soha nem volt még munkája egy hétnél tovább, de erről természetesen a társadalom tehet. Fárasztó, de mindig van nála.

Szabótimi: Róla nem írunk rosszat, mert meg akarjuk...., ezért hát a bárgyú együgyűségét is elviseljük. Üresfejű jócsaj.

Tovább..

Anett hazajött...

...és nyilatkozott is a „kérlelhetetlen liberalizmusról”. Bár ne tette volna.

Bátor csaj Anett, a Bősz: bemerészkedett a Hír TV-be, ahol iszonyú unalmas módon kérdezgették arról, hogy mégis miként élte meg, hogy Mesterházy Attesz elküldte őket Gabival a búsba. Meg Fletót is, akivel miután együtt sírtak egyet az esőben üldögélve a Jókai utca járdaszegélyén, gyorsan el is kezdtek beszélgetni egy saját, „Kitaszított Baloldaliak Saját Listájáról.” Mert ha nem fognak össze velünk, majd mi megtesszük egymással: az MSZP szadesze lesz majd Gordi, Fletó saját szadeszának majd megteszi Gabesz.

Sok értelmet az utóbbi hetek történéseiben ne keressünk. Jómagam Pirézzel szemben még mindig tartom az „outsourcing” elméletet, s ebben (mármint a „hogyan szerezzék meg a szocik azokat, akik utálják őket” elméletben) komoly támogatóm akadt a Házelnök, Kövér Lászlóban is. Hiába, valahogy a bolsevik lenini taktikázás, meg 40 évnyi „társutas”, „hasznos idióta”, „szalámi taktika” után az ember a vízisiklótól is retteg. Ahogy XIII Leo híres mondása szerint az Ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette magáról, hogy nem létezik, a mindenkori baloldal legnagyobb trükkje, hogy elhiteti magáról, hogy hülye. Pedig ha máshoz nem is, de a hatalom megkaparintásához szuperül értenek. Ezért képesek osztódással szaporodni, szétválni, diverzáns alakulatokat létrehozni, mimikrivel beivódni, infiltrálódni, minden ilyesmi.

Szóval lesz itt minden, mi szem szájnak ingere, gyakorlatilag egy kis pártot még a kutyatenyésztő sporthorgászoknak is alapítanak, csak hogy meglegyen az outreach. Tehát érthető, hogy Gabesz is felbootolta a „Liberálisokat”. Üzent is egyet óriásplakáton egykori egyetemi szobatársának a friss házas Ráhel keresztapja (ha már keresztapa…) miszerint az ország nem csupán Viktoré. A lista, amire felkerülhetne azonban kizárólag Attiláé, szóval a választ meg is kapta. Pedig „lelkes fiatalok” állnak őmögötte, mellette, alatta, ilyen a „pártalapító” Bősz Anett. Aki nyilatkozott az oroszlánbarlang közepén, bátran állva ki a „liberális értékek mellett.” Ami ugye magában foglalja Kossuthot, Eötvöst, Obamát, Clintont, Göncz Árpádot, Rooseveltet és szerintem a Disney-hercegnőket, az ujjbegyharapó Charlie-t, Barbie babát, Kent és Grumpy Cat-et.

Nos alaphangon feltennénk a kérdést mintegy, hogy milyen ezek után egy „liberális érték”, ha gyakorlatilag random bárki, akit kikeményítenek és rátolnak egy kék molinóra liberális lehet. Mármint amikor az „érték” szó mellett bármilyen jelzőt látunk, eleve elgondolkodunk azon, hogy létezik-e például liberális, konzervatív, vagy baloldali 20 ezres bankó. Csak mert ugye az érték elvileg mindenkinek érték, legalábbis nem láttam még olyan embert, aki ne bólogatott volna hevesen a szolidaritás, a méltányosság, az emberség, a szépség, az igazság és ilyenek hallatán. Szóval az érték az szimplán érték, ahogy a pénznek sincs szaga, nemhogy jelzője. De ettől elszakadva, Anett, ez az érdeklődéstől izzó tekintetű liberina bizony elkezdte részletezni a Hír Tévében, milyen a „kompromisszumok nélküli” liberalizmus, amit molinók előtt, blézerben, pártalapító nagyasszonyként ő ugye vall. Hát… Rohadtul nem kellett volna, mert – vállalva a leillészolizást – blézerben a kék molinók előtt sokkal jobb volt az összhatás, mint amikor megszólalt a drága. (Hoppá, akkor most szexisták vagyunk, vagy annyira hiányzik belőlünk a kettős mérce, hogy ha valaki hülye, akkor nem érdekel minket, hogy nőnek született?  Ez még számunkra is eldöntendő kérdés, majd jól megvitatjuk Pirézzel egy kis pálinka mellett…)  De sajnos a rövidke interjú 5 perce azzal telt, hogy átlag félpercenként mondott Anettünk valami akkora bődületes baromságot, hogy az ember hanyatt vágta magát. Ki se lehetett jönni a facepalmból, és jobban fájt az élmény, mint Vadai Ágnest nézni ahogy Ady-t szaval.

Bevallom, azért is van ez, mert „liberális” téren azért hozzá vagyunk szokva egyfajta színvonalhoz. Amikor anno ez a kitűzőzés a rendszerváltás környékén elkezdődött, akkor a „liberális” mondjuk Kis Jánost jelentette, meg Konrád Györgyöt. Jelenthette még Nádas Pétert és egyéb urbánus írókat, költőket is, és pár úgynevezett „kultúrhéroszt” akiknek a fénye ugyan erőteljesen megkopott már azok szemében is, akik felnéztek rájuk, de ahol azért volt némi intelligencia. Egy Mont Pelerin Society említésétől vagy egy laza Karl Popperezéstől egész biztos nem jöttek volna zavarba. Még a Patásördög Soros Gyuri is képvisel egy színvonalat e téren. Néhány ködös, és kevés publicitást kapott fórumon még vitatkozni is lehetett ezen liberalizmus képviselőivel, és valahol elgondolkodtató volt az „egyet-nem-értés”. Igazából kitermelték saját értelmiségi ellenzéküket a rendszerváltás utáni fiatal konzervatív gondolkodókban,  és be kell vallani, a magas labdák röpködtek azért a Kulturkampf dicső napjaiban.

Ezzel szemben látni 2013-ban a Berlinből pártot alapítani hazaserénykedő, Fodor Gabi sidekickjeként sertepertélő túlbuzgó Anett intellektuális (direkt nem szellemit mondok, nehogy leszexistázzon) színvonalát olyan, mintha 10 órás You Tube videón nézném a múlt heti magyar- román meccs első gólját. Amikor olyanokat kell hallani, hogy „a Fidesz KDNP azt mondja, hogy nemzet, de mi ezzel szemben az embert, szóval így az emberre koncentrálunk…” Anyám. Aztán nem bírja sajnos befejezni a hülyeséget: „azért jöttem haza Berlinből, hogy itthon tegyek a liberális értékekért…” Kérdés a riportertől: de hát a Gordon is liberális. "Nem, ő nem, ő baloldali. Mi vagyunk az egyetlen kompromisszum nélküli liberális formáció." Aha… De akkor miért is van az, hogy úgy kaparják Mesterházy ajtaját, mint egy kizárt kutya (ez már Boogieman kérdése)? ÉS hogy lehet, hogy kb. már Gyurcsány is jó nekik (akivel szemben ők ugye elvileg meg vannak újulva)? Hogy nem állnak ők szóba „ott középen, független erőként” a jobboldallal? Ezek persze olyan kérdések, amik igazából totálisan feleslegesek, mert Anettet és Gábort sem „elvek” mozgatják, és ez kb. lesüt 2 perc után az arcukról. Előítéletek, eleve legyártott Comic Sans + Fotó szintű mém-igazságok, azon túl meg a nettó hülyeség, a tájékozatlanság és az inkompetencia. Ennyi. Ezt kár szépíteni, de persze kimondani úgyis nácizmus, szexizmus, rasszizmus, meg még nem tudom mi lesz instant anett fejében, tehát a „kritika” úgyis olaj a tűzre: egyértelmű jelzés a mindenkori liberális számára, hogy a „helyes gondolkodás” még nincs telepítve az emberek fejébe, és neki sürgős, Berlinből hazajövős hittérítő feladata van a Károlyi szobor tövétől nekivágva a flashmobokon át és petíciózásig bezárólag.

Ha Magyarországon maradt még akár egy darab valódi, igazi, vérbeli „liberális” az utóbbi években, akkor az most végleg keresheti a legerősebb gerendát a padláson. Utolért minden magyar liberálist a végzet: kijött az a generáció, amelyiknek az elsődleges forrást identitása megfogalmazásához immár a „Being Liberal” facebook csoport ostoba mémjei jelentik. Mit tud egy ilyen caps lock-liberális Hayek és Vogerle életre szóló barátságáról? Mit tud egy ilyen Roosevelt „konzervatív koalíciójáról?” Mit tud egy ilyen a hidegháború patrióta liberálisainak történetéről? Mit tud egy ilyen a liberális- libertariánus szakadásról, Ronald Reagan gondolatairól? Mit tud egy mai liberális arról, hogy egyáltalán mi is az a „liberalizmus”? Azon túl, hogy támogatja az abortuszt az eutanáziát, meg a melegházasságot, szeret füvezni, és imád egzotikus pasikkal/csajokkal/mindkettővel összejönni, valamint a gazdaságban (ahogy a szexben) csakúgy a laissez faire híve, ezen túl szereti a technikai kütyüket meg a spirituális baromságokat, mi van még itt? Semmi. Tehát – attól, hogy szép, nem biztos hogy okos. Szegény Illés Zoltán.

Anettünk is kihúzott pár éve a „provinciális” Mucsáról a „civilizációs központba” Berlinbe, és biztos marha jól érezte magát a multikulti európai fővárosában. És ez így jól is van. Mindenki megtalálja a neki valót, és ott jól elvan. De ahelyett, hogy be is olvadt volna ezek után szépen, ahogy azt kell,  Anett fogta magát, és hazajött megbuktatni a fasiszta rezsimet, és megmenteni minket a végső balkanizációtól, ami – elnézve a berlini keleti folk-punk áramlatot, valamint az Anettet is magában foglaló, elég népes keleti bevándorló közösségeket – Németországot inkább fenyegeti, mint minket. Valójában, míg Anett fitymálóan „lebaloldalizza” szegény Gordonékat, mintha ő nem az lenne, majd magát „kérlelhetetlen elvhű liberálisnak” vallja, valójában két dolgot bizonyít: hogy ő is baloldali, és ő sem „igazi” liberális. Annyi van, hogy valószínűleg Berlinben már nem akadt több dolga, és hazajött megélhetési politikusnak, mert most épp szezonja van a baloldali pártalapításnak. Azért „pártalapítóként” innen-onnan biztos összejön egy VI. kerületi albérlet+ rezsi, meg az eljárogatások összege. Biztos izgibb, mint Berlinben mosogatni a török kebabosnál. Mindenesetre üdvözöljük itthon Pártalapító Bősz Anettet. Vígasztalja a tudat: ha 2014-ben ez a dolog a mi szexista-rasszista mucsai fajtánk megmentésével mégsem jönne össze, még mindig várja vissza Berlin. Európa legjobb kebabját úgyis Kreutzbergben és nem a Fogas Házban kapja meg.

Tovább..

A Szadesz halálára I. - A nagy túlélő

Gabi megmondta a tutit! Hogy ki kivel fogjon össze, meg hogy Mesterházy Atesz legyen a miniszterelnök-jelölt. (Azóta persze már kivajúdták a félmegoldást, tiszta SZDSZ-MSZP love forever, nem vész el, csak átalakul, etc., de ez egy másik poszt témája...) Gabesz voltaképp csontig benyalt az ifjú szoci vezérnek, hátha rákerül az MSZP listára, amire – Atesz nyilatkozatai alapján – jó esélyei vannak. Ráadásul Gabi nemrégiben alapított törpe mozgalma, a Magyar Liberális Párt gyakorlatilag nem is létezik. Mire alkudozik ez a jó ember?

A Liberálisok – Magyar Liberális Párt furcsa képződmény. Felismerve az új idők új szeleit már magyarként, kvázi lokálpatriótaként határozza meg önmagát; annak ellenére, hogy a liberálisok az elmúlt húsz évben mindig kozmopoliták voltak. És Fodor Gabi is. Ráadásul a közösség fontosságáról hadoválnak, pedig a liberális mindig az egyénben, az individuumban hisz. De minden filozófiai zagyvaság ellenére a lényeg, hogy a párt gyakorlatilag nem létezik. Mondhatni Fodor Gabi fedőszervezete csupán. Jó arra, hogy valaminek a nevében mondhassa meg néha a tutit! És persze, hogy egy kis s...nyalással ismét bekerülhessen a parlamentbe.

A minap kiderült az is, hogy végre megszűnik az elmúlt huszonhárom év legkártékonyabb pártja, a Szadesz. Nincs tagság, nincs vezetés (legutóbb nem is vállalta senki az elnöki pozíciót) – így nincs tovább értelme a jogi létezésnek sem. Nagyot sóhajthatnánk, de nem tudunk boldogan hátradőlni a fotelünkben. Ugyanis a Szadesz még halála után is kárt okoz nekünk. Kiderült, hogy a pártnak 415 millió forintos hiteltartozása van a Magyar Fejlesztési Bank felé, ráadásul állami kezességvállalással. Így a párt szeptemberi megszűnése után az államnak, ergo nekünk, adófizetőknek kell majd állni a cehhet. A világ sem látott még ilyen gazemberséget! Az egykori vezetők, Pető, Kuncze, Kóka, Fodor, meg a többi jó madár meg élik világukat...

Történt, hogy a Szadesz 2008-ban, amikor a gyurcsányizmus még tombolt és rombolt hazánkban, iroda vásárlás jogcímén, állami kezességvállalás mellett, hitelt vett fel. A Magyar Fejlesztési Bank adatai szerint 20 ingatlant vásároltak, amelyek közül létezik olyan, amelyet még birtokba sem vettek, vagy éppen üresen hagytak. Igen profán okok miatt történhetett ez meg: nem létezett, vagy éppen megszűnt az alapszervezett abban a városban, ahol az irodát vették. De úgy kellett az ingatlan a kormánykoalícióban lévő Szadesznek, mint kivert kutyának a zsíros konc.

De vannak bizarrabb történetek is, mint például a Kecskeméten megvásárolt ingatlan esetében. 2010-ben ugyanis üresen hagyták a szétrepülő szabad madarak, de hagytak még úgy 400 ezer forint közös költség hátralékot is. Majd fizeti az önkormányzat. 

A Magyar Fejlesztési Bank szerint az ingatlanok jelentős részét az állam nem tudja birtokba venni, illetve értékesíteni, így az semmiképpen sem fogja fedezni a 415 millió forintos tartozást. A jogszabályok és az állami kezességvállalás miatt ezt majd nekünk kell kicsengetni. Ami azért is igen cinikus, mert éppen az a szoci-szadesz kormány vállalt kezességet, amely a lakosságot belehajszolta az elcseszett devizahitelekbe, amit ma is millióan nyögnek. És ne felejtsük el azt az aprócska tényt sem, hogy ők a fő felelősek az ország és az önkormányzatok eladósításáért is.

A hitelezés éve egyébként igen viharos volt a Szadesz életében. 2008-ban kiéleződött a Kóka-Fodor párharc. Gabi, mint menekülő patkány hagyta ott a Gyurcsány-kormány miniszteri székét, hisz sejtette már, hogy Ferenc testvértől a Szadesz meg fogja vonni a bizalmat. Az pedig – a parlamenti matematika szerint – bukást fog jelenti. S valóban így is lett. Majd választások nélkül megkaptuk Gordont – de az már egy másik történet.

A szadeszen belüli hatalmi harcból végül Fodor jött ki győztesen. Hajszálnyi előnnyel (346-344 arányban) választották elnökké. Ez 2008 nyarán történt, amikor a hitel kérelmeket a párt realizálta. Szóval Fodor Gabi közvetlenül felelős a szadesz 415 milliós hiteltartozásáért. Most meg ő mondja meg a tutit? Ő mondja meg, hogy ki legyen az ellenzék vezetője? Mit képzel ez az ember?

Mi azt tanácsoljuk Fodor Gabinak, ahelyett, hogy Mesterházyt kiáltja ki miniszterelnök-jelöltnek, kezdjen inkább azon ügyködni, hogy a megszűnőben lévő Szadesz valahogy fizesse ki azt a 415 millió forintot! Mert mi biztos nem fogjuk. Vagy?

Tovább..

Összeült a balkartell!

2013. augusztus végén a baloldali öt család közül kettő találkozott, hogy felosszák egymás között a placcot. A keleti-parti családokat a don, maga „Bambafej”Mesterházy Attila képviselte. A nyugati-parti, szemmel láthatóan kisebb és gyengébb családok képviseletében, egy kis zsebpénzzel felturbózva a „Libás”, alias Bajnai Gordon érkezett. A többi három család, avagy a Kicsik valószínűleg később támogatják a Szindikátust. 

Egyelőre a Kartell legerősebb tagjának tartott banda, az Emeszpé látszik megmondónak. Pénzbehajtó barátaink továbbra is a legerősebb kutya kefél elv mentén léptek fel a megbeszéléseken. A nyugatiak, akik Együtt néven lépnek fel a saját területükön és egykori drogcsempész és exzsaru vezetőségi tagokkal is bírnak, sokak szerint hangemberek. Fülig Jimmy szerint egyenesen cérnagyári pénzbehajtók. A déli piti gangekből megerősödni látszó utcai selyemfiú, a frissen szabadult „Colos” Fodor is üzent a találkozó résztvevőinek, támogatván a nagy Al Capone székére pályázó Mesterházyt. Szerinte a legerősebb család, avagy az Emeszpé családfője lehetne a Capo di tutti Capi, avagy a "Főnökök főnöke", a Cupola vezetője. 

Ugyanakkor a régi belső tagok is elcsodálkoztak azon, milyen gyorsan létrejött a megállapodás és hogy valójában milyen gyenge a Libás által vezetett nyugati család, hiszen a megszerzett terület nagyjából semmire sem elég. Ha figyelembe vesszük, hogy ezeket a területeket a „Narancsos” Orbán emberei felügyelik jelenleg, nem sok jóra számíthatnak. A sunyik, akik kifelé „népszabisok” néven vesznek részt a szerencsejátékban, kiszivárogtatták a Libáshoz került területek listáját: 

Bács-Kiskun: 2. evk. (Baja) 

Baranya: 3. evk. (Mohács), 4. evk. (Szigetvár) 

Békés: 3. evk. (Gyula) 

Borsod-Abaúj-Zemplén: 1. evk. (Miskolc) 

Budapest: 1. evk. (V. ker.), 3. evk. (XII. ker.), 4. evk. (II.-III. ker.), 5. evk. (VI-VII. ker.), 13. evk. (XVI. ker.), 17. evk. (XXI. ker.), 18. evk. (XXII.ker.) 

Csongrád: 2. evk. (Szeged), 3.evk. (Szentes) 

Fejér: 5. evk. (Sárbogárd) 

Győr-Moson-Sopron: 2. evk. (Győr), 5. evk. (Mosonmagyaróvár) 

Hajdú-Bihar: 1.-2. evk. (Debrecen) 

Heves: 1. evk. (Eger) Jász-Nagykun-Szolnok: 3. evk. (Karcag) 

Komárom-Esztergom: 2. evk. (Esztergom) 

Nógrád: 2. evk. (Balassagyarmat) 

Pest: 1. evk. (Érd), 3. evk. (Szentendre), 7. evk. (Vecsés), 11. evk. (Dabas), 12. evk. (Cegléd)

Somogy: 2. evk. (Barcs), 3. evk. (Marcal) 

Szabolcs-Szatmár-Bereg: 4. evk. (Vásárosnamény), 6. evk. (Nyírbátor) 

Tolna: 2. evk. (Dombóvár) 

Vas: 2. evk. (Sárvár), 3. evk. (Körmend) 

Veszprém: 2. evk. (Balatonfüred), 4. evk. (Pápa) Zala: 2. evk. (Keszthely), 3. evk. (Nagykanizsa) 

A bukik egyelőre nem hajlandók tenni sem a Mesterházy vezette csapatok győzelmére, sem a Libás megerősödésére az Öt Családon belül. Egyelőre a Nagy Háború győztesének továbbra is a Narancsos látszik, aki valószínűleg szokása szerint kemény kézzel veri majd vissza a támadásokat.

Tovább..

Hajrá vakbél, hajrá Fodor Gábor!

Vannak a világon rendkívül felesleges dolgok. Ilyen például a vakbél és a Fodor Gábor, aki a Népszabadság információi szerint néhány héten belül megalapítja a Magyar Liberális Pártot. Mármint a Fodor, nem a vakbél. Egy vakbél nem szokott pártot alapítani. Habár amilyen ütemben alapulnak  mostanában a pártok már ez sem zárható ki.

A fennforgás a következő: szükség van egy true liberális pártra, mert a magyar politikai palettán mozgó többi liberális párt fake liberális párt. Nem igazi, és nem vehető európai értelembe. Egy true liberális (akinek párt kell, különben tanácstalanul bolyong hajnalban Csepelen) egyszerre szeretne hidat ácsolni a jobb-és baloldal között és rezsimet váltani. Ezért is kell egy true liberális párt, mert rendkívül összetett a feladat. Bárki erre nem képes, csak egy 10. szintű true liberális nagymester.

Rezsimet váltani akarni kell, mert különben nem true liberálisok, hanem fake liberálisok. A hídépítés meg alap, mert ők a Margitsziget, ahonnan Pestre és Budára is hidat lehet ácsolni, hogy a pestiek és budaiak végre találkozzanak és beszélgessenek, meg ha már így összetalálkoztak, akkor kiegyezzenek. Mindez a Margitsziget nélkül képtelenség, mert ők a közép. Középirányban vannak egyszerre oly távol és mégis közel Pesttől és Budától. A true liberalizmusnak kedvező a fekvése és az elhelyezkedése a térben, meg horizontálisan, na.

Aztán azért is kell végre egy true liberális párt, mert kell a true liberális adórendszernek is képviselet. Ami egykulcsos, de nem úgy egykulcsos, mint a fideszes egykulcsos, hanem true liberális módon egykulcsos, ami sokkal egykulcsosabb, mint a nem true liberális, fideszes egykulcsos. A Fidesz amúgy sem liberális, nemhogy true liberális, szóval ne is ragozzuk tovább!

A programban, ami majd kidolgozásra kerül és a true liberalizmus sorvezetőjével készül, hangsúlyos szerepet kap a true liberális gazdaságpolitika. Ennek része például a Forint árfolyamának az Eurohoz kötése. Hogy speciel ennek mi értelme van és hogyan is történne, arról fogalmam sincs, de elég true liberálisnak hangzik. Lépjünk a következő mezőre.

A legfontosabb természetesen, egy true liberális programban, a jogegyenlőségért való küzdelem, amit a romák pozitív diszkriminációjával és a melegházassággal érhetünk majd el. A faji (nemzetiségi, kulturális, mittomén most mi a PC) alapú megkülönböztetés alapvető true liberális gondolat. Csak egy true liberális képes különbséget tenni aközött, hogy ha valakit diszkriminálsz pozitívan az nem ugyanaz, mint ha valakit nem diszkriminálsz pozitívan, azaz negatívan diszkriminálsz a pozitívan diszkriminálthoz képest és hogy mindez jogegyenlőséget hoz létre a true liberalizmus nemléte esetén létrejövő true liberális vákuumhoz képest.

A melegházasság szintén rendkívül népszerű és true liberális dolog. Időszerű és true liberális, hogy a meleg párok ne csak azonos jogokkal rendelkezzenek, hanem pont ugyanúgy nevezzék a közöttük megtörtént jogi aktust, mint a különnemű párokét. Ez fontos és true liberális.

Hajrá vakbél, hajrá Fodor Gábor!

Tovább..

Virágozzék száz virág!

Jön a Magyar Liberális Párt! Fodor Gabi vezeti, és „…a háttérben már zajlik a gazdasági és a közjogi programjuk előkészítése, amelyeken több kiváló szakemberrel dolgozik együtt.” A hír ennyi, de nekünk eszünkbe jutott, hogy ugyan már így is számtalan politikai alakulat lépett a tettek mezejére a népnyúzó Orbán elkergetése ügyében, néhol kevésbé, de inkább alaposan leharcolt balli(e)bling veteránokat csatasorba állítva, meggyőződésünk, hogy bőven akad még lehetőség néhány klasszis Hall of Fame szökevény öreg róka harcba hívásával újabb politikai tortaszeletek hasítására.

Lássuk, kiket lenne még érdemes elrángatni az eke szarvától:

Kupa Mihály
Minden szatellit párt ősapja, a megboldogult Centrum Párt nehézsúlyú bajnoka. El sem hisszük, hogy még mindig munkanélküli. Mármint politikailag. Pedig még mindig közgazdász (baloldali fétis), még mindig ex-pénzügyminiszter és még mindig kopasz. Mi kell még? Hogy egy párt? Ugyan! Egy született zseni anélkül is ellenzéki erő. Ha minden kötél szakad, majd gründolunk valamit alá.

Medgyessy Péter

Igazából az érthetetlen, hogy kiszállt. Rutin, jó modor, (JOGOS) szerénység, közgazdász végzettség (fétis). Minden meg van benne, hogy egy EU-barát (vö.: szervilis), francia Becsületrendre érdemes (ja, az már kipipálva), pragmatikus (igen, ez egy szitokszó), a mérsékelt választókat megcélzó párt arca legyen. Kicsit sete-suta ugyan, de ez is része a személyes bájának.

Hagyó Miklós
Még nincs Orbán fasiszta rendszerét a Büntetés Végrehajtási intézetekben átvészelő tisztes demokratáknak saját pártja? Tarthatatlan! De ha összejönne neki, újra lenne egy városfejlesztésben tapasztalt ember az ország ügyeinek intézése környékén, egyúttal a magyar élelmiszeripar és a Sertéstenyésztők Országos Szövetsége egyszerre lélegezhetne fel pusztán parizer-fogyasztási szokásait ismerve. Win-Win.

Demszky Gábor
Komolyan. Demokráciát és szabad országot akartok építeni nélküle? És a stencilező gépet ki hozza? Nehéz lenne megmondani, milyen pártformáció aknázhatná ki leginkább eme nagyszerű férfi képességeit, de ha már egyszer megcsinálta a Nagy Ugrást a maoizmustól a liberalizmusig (nem is olyan nagy ám az. Csak egy kis lépés az embernek), mi akár egy alternatív, kapitalista és persze konzervatív alakulatban is el tudjuk képzelni. Bokroslajosilag.

Szili Katalin

Kedves nő. Más hirtelen nem jut eszünkbe. Ugyan Köztársasági Elnök se lett kormánypárti, azaz többségi jelöltként, de ha Megyónak 2002-ben bejött a balfasz figura, ez is működhet. Egy végtelenül eklektikus civil szerveződés élén tudjuk elképzelni. (Hogy olyat már csinált? Csak maradt valami rutin arrafelé a rókabőr többszöri felhasználását illetően.)

Mécs Imre
CSO-KOR-NYAK-KEN-DŐ! Joviális öregúr (némi rutinnal a szocikhoz pártolásban). És mi még emlékszünk az 1990-es Színes Csokornyakkendők Pártjára (Bodrogi Gyula for President!!!). Ez egyébként kiváló alkalom lenne a Vállalkozók Pártjának óriásplakátjain retkes körmökkel pózoló Palotás János reaktiválására is. Csak macerás lesz neonzöld öltönyt keríteni.

Thürmer Gyula
Nem is értem, hogy gondoljátok, hogy  komcsik nélkül sikerülhet. És a szunnyadó munkásőröket/munkásőr-özvegyeket (még ott van a spájzban a dobtáras) ki fogja aktivizálni? Ha két, baráti országokba tett látogatás között tud időt szakítani rá (Havanna-Phenjan járat Budapest átszállással), neki sikerülhet.

Torgyán József

Ennyi. Torgyán József.

Tovább..