Melyik az igazi Stirlitz?

A magyarik üveghegyen is túli országában mindig nagy eseményszámba megy, ha szamárháton, gyalogosan, vagy repülőgépen messzi földről érkezett tanító érkezik, hogy megtanítsa a magyarokat késsel-villával enni, meg zsebkendőbe orrot fújni. Ezért küldte el a jó Barack király az ő kedvenc bölcselőjét Stiglitz urat Magyarisztánba. Jótanáccsal is ellátta az idős bölcset, hogy csak akkor boldogulhatsz a magyarikkal, ha mondasz is valamit, meg nem is. Így történt, hogy egy szomorú őszi napon Stiglitz úr beállított a magyarikhoz. Barack király intelmeivel…

Barack, meg az ő szintén jóságos tanácsadói azt javasolták, meséljen a Stiglitz úr arról a madárlátta szép új világról, ahol minden csupa csillogás és jóság, és csak úgy tündöklik a fényesre polírozott liberalizmustól. Ahol tudásalapú társadalomból van a kerítés, és társadalmi egyenlőség folyik a közkútból. Mesélt is az öreg Stiglitz úr a liberális demokráciáról, hogy volt idő, amikor az emberek hülyék voltak, de aztán felvilágosodtak, és az volt a liberális demokrácia. Meg volt a tehetség és tőkealapú kezdeti, na az is a liberális demokrácia volt. Sőt, az mind liberális demokrácia volt, amikor valahol valami jó volt.

A magyaroknak eszükbe se jutott, hogy a Stiglitz úr által felvázolt fejlődéstörténet totális képzavar, mert akkor mire fel kapott volna két Nobel-díjat.

A magyari sajtó a beszéd után úgy emlegette a Stiglitz urat, mint jelentős gazdasági szakembert, nagy rendszerkritikust. Aki Amerika fejére is rá meri olvasni a visszásságot, meg a globalizációra is mer csúnyákat mondani. De még a magyarik illiberális királyára is, persze csak módjával. Stiglitz úr eszményített állama olyan világ, amelyben egyensúlyi helyzet tartja fönt az igazságot, a társadalmi egyenlőség uralkodik, és nem a tőkefelhalmozás, hanem a tudás az állam belső vagyona. Stiglitz úr olyan liberális demokráciát vázolt föl az ámuló magyariknak, amelyben az állam által gyakorolt fékek és ellensúlyok biztosítják igazságos társadalom kialakulását. Azt is mondhatnák a magyariak, hogy ez valójában egy illiberális liberális demokrácia. Nem a másnapos Orbán király zákányos elszólása az orosz meg török állam nagyszerűségéről. Hanem az, amit amúgy mögötte megsejtettek a magyarik, vagy legalábbis érteni akartak alatta.

Stiglicz úr tehát eszményi liberális demokráciája illiberális, csak nem nevezi annak.

A magyarik elgondolkodtak ezen az igazságbeszéden, mert közben tudva tudták, hogy a nagy térítő út előtt, Stiglitz úr a Barack királynak dolgozott. Ott bábáskodott a Klinton király alapítványa körül, Soros udvari mágussal is jó barátságban van, és a Világ Bankját is eligazgatta. A Barack király és jóságos tanácsadóiról viszont úgy tudták a barbár magyarik, hogy mézes-mázos alapítványokkal, tejjel-mézzel folyó világbanki kölcsönökkel terjesztették a maguk igazát, meg a maguk iparát. Az Európával megkötendő kereskedelmi traktátumba is szépecskén bele akarják csempészni a furcsa búzájukat, meg a világrengető gázkitermelésüket. Az alapítványi zarándokok meg szerte Európában, meg a magyarik országában hirdették a Barack király igazát, de ez nem tetszett az Orbán királynak meg a híveinek. Megaztán nem is lehetett eldönteni, mit is akar ez a Stiglitz úr. Vagy melyik az igazi?

Mert a magyarik egyetértettek ám a Stiglitz úrral, de azt látták, hogy olyan demokráciás országból jön, amelyik végletesen el van adósodva a kommunista Kína felé, óriásiak a társadalmi különbségek a szegény meg a gazdag között, és amely borzasztóan erőszakos a más országokkal szemben, ha megharagszik.

Ha meg ekkora ott az igazságtalanság, akkor minek tolta ennek a szekerét ez a Stiglitz úr? Ki is et a Stiglitz úr?

Szóval lényegében volt itt egy bácsi, aztán érvelt is meg nem is, izé is meg nem is. Szimpatikusakat mondott, minden következmény nélkül. Az egész eseménynek éppen ezért vélhetően annyi értelme volt, hogy a 444 a cikkbe rejtve tudjon egyet matolcsizni, legalább akkora abszurditással, mint ha vegán lapban a tesco megújult húspultjairól lenne a bekezdések között egy-egy villogó fényreklám.

Tovább..

Kísértet járja be Európát, az illiberalizmus kísértete

A heti „Comment is Free” azaz a brit Népszabi véleményrovata a „felvilágosult liberalizmus” haláláról beszél. Nem, Will Hutton nem Kötsén járt, és hallgatta meg a gulyást majszoló Kaijut, hanem elolvasta a legújabb felméréseket, amelyek arról szólnak, hogy úgy tűnik elég szoros lesz a verseny a néhány nap múlva esedékes skóciai népszavazáson, melynek tétje, hogy 300 év után megszűnik-e az Egyesült Királyság (marad Wales, valamint Észak Írország, de ennyi erővel Northumberlandot is ki lehet nevezni valamikori beleegyesült királyságnak), és folytatódik az a folyamat, ami a Brit Birodalom végső széthullásáról szól.

Ha viszont a hosszas elemzést elolvassuk, mely végső soron szenvedélyesen érvel Nagy Britannia fennmaradása mellett - azon túl, hogy a kötelező balos „avitt nacionalizmus versus felvilágosult liberalizmus” kitételek ott virítanak - voltaképp a magyari jobboldal által is ismert és elutasított liberalizmus éles kritikáját adja, a „kapitalista tory libertarianizmus” kritikájába ágyazva. Persze megy itt a hatalmas zsonglőrködés a szavakkal, hisz az angol szóhasználatban a „liberális” a balos, a „konzervatív” meg a jobbos, és a konzervatívokhoz társuló pénzemberek (többnyire a Wall Street-i farkasok és londoni elemzők alkotta elég érdekes társulat) pedig a libertariánus jelzőt szokták kapni, míg a baloldalhoz társuló szellemi szabadcsapatok változó jelzőkkel szeretik magukat illetni a szabadgondolkodótól a szociáldemokratán át a trockistáig. Ez a nyugat, szokjunk hozzá az ő fogalmaikhoz, ha hozzájuk akarunk tartozni. Vagy mi. Mert ugye nálunk más a felállás, vannak a jobbosok, a nemzeti liberálisok, a népiek, az urbánusok, a ballibek, a szocdemek, a komcsik, és ezek igazából nemigen  sorolhatóak be a fenti, nyugat-európai kategóriák közé. Így lehet Bokros Lajos konzervatív, Orbán Viktor nemzeti liberális (minden illiberális megszólalása ellenére), Gyurcsány Ferenc meg demokrata.

De térjünk vissza Skóciába, ahol a helyzet úgy áll, hogy az alulról szerveződő IGEN-kampány (az elszakadás) olyan erős, hogy a legutóbbi felmérések szerint megelőzte, az összes országos médium, a kormány, az ellenzék, a bal és jobboldal, a nagy cégek, a legnagyobb bankok, az EU és mindenki támogatta NO (Nagy Britannia egysége melletti) kampányt. Nagy bajban vannak most, főleg a korábban meglehetősen hangos brit baloldaliak, akik még a Tony Blair kormány alatt elfogadtatták a decentralizációs törvényt, mely az első lépés volt a skót és walesi autonómia felé a helyi parlamentek megalkotásával. Most meg csak néznek, amikor a skótok „avíttas nacionalista megfontolásokat követve” úgy döntenek, hogy akkor viszonlátás’ Anglia, és a „felvilágosult liberális Brit eszme” épp a középkori identitások törésvonalai mentén hull a porba. De úgy, hogy valójában a demokrácia üli diadalát, hisz hiába a milliódolláros állami kampány, az ajtóról ajtóra csengető AYE (azaz skótkeltául’ IGEN) feliratú kitűzőkkel házaló fiatal, többnyire baloldali és zöld érzelmű, valamint a hozzájuk csapódó skót nacionalisták együttesen úgy tűnik képesek szétzúzni az angol birodalom utolsó maradékát, és tesznek földönfutóvá megannyi kínai pólógyárost.

A hosszú cikk egyik bekezdése ugyanis nagyon érdekes, és ha nem a The Guardianban hozná le pár nappal a skót népszavazás előtt egy brit munkáspárti képviselő, az ember hamar Tusványoson érezné magát, és nem is értené, hogy mire a nagy hiszti immár Norvégiától a The New York Times-ig. Mert figyeljük csak: „Az egyetlen nagy érv (Skócia függetlensége mellett) az, hogy Skóciának nem kell tovább fuldokolnia az angol Toryk libertariánizmus iránti rajongásától, mely tagadja a társadalom iránti kötelezettségeket, amely felhagyott az igazságosság és a méltányosság eszméjével a nyilvános politikai álláspontok területén, és amit úgy hívhatunk, hogy a „nagy kiárusítás”, mely az elmúlt 30 évben végbement. Minden közművet, ötmillió tanácsi lakást, számtalan nagy céget privatizáltak ész nélkül a „piaci liberalizációra” hivatkozva, hirdetve a „nyílt piac” mindenhatóságát. (…). Ami létrejött nem más, mint ragadozó kapitalizmus hatalmas egyenlőtlenségekkel és egy olyan társadalom, mely csupán a felső 1%nak kedvez. Az országnak fel kell építenie és újra fel kell találnia a szociális partnerség új formáit. A Független Skócia pedig egy erős csapást jelenthet ebbe az irányba.”

Wow. Ezt írja múlt szombaton egy brit munkáspárti képviselő, bár a tűéles tusványosi felütést követően, mint egy jóféle anglo-schifferbandi, a következő bekezdésben természetesen már a „nacionalista Skócia” veszélyeire emlékeztet a szerző.

Mivel ez az írás itt nem Hutton dolgozatának ismertetője, sem pedig valami burkolt LMP kampány, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a brit szerző által a „felvilágosult liberalizmus” eszméjét megjelenítő brit-tudat korántsem olyan szép és romlatlan, mint aminek Will Hutton látja. A valóságban az elmúlt 300 évben sokkal kevésbé a „szupranacionalizmus” mintsem az angol szuprematizmus eszköze volt a „britség”, tehát ennek elutasítása nem feltétlenül jelentené Skóciában sem azt, amit Hutton neki tulajdonít, miszerint kitör a kvázi-feudalizmus és hasonlók. Ez a csúsztatása annál is viccesebb, mivel Skócia függetlensége jó eséllyel torkollna II. Erzsébet trónfosztásába egy átmeneti perszonálunió után.

Azaz újabb országban győzedelmeskedne a republikánus eszmeiség, az eurobaloldal egyik kedvenc nyalogatós fétise.

Persze mi tudjuk, a balost onnan lehet felismerni, bármely országban legyen, hogy csúsztat. Ahogy a székely autonómia sem jelent Romániátol való elszakadást, Orbán Viktor „illiberalizmusa” meg burkolt putyinizmust, úgy a skótok elszakadása sem jelentené azt, hogy a felvilágosodás eszméi megállnak Hadrianus falánál, és újra pikt barbárok fognak kőhajítóval nekiesni Liverpoolnak, hogy kiltes, vörösszakállas martalócok fogják erőszakolni Yorkshire teheneit és elragadni lányait. Vagy fordítva.

Érthető, hisz 10 nappal a történelmi szavazás előtt kell a paráztatás a szétszakadó családokról, csődbe menő vállalatokról és hasonlókról . Végső soron semmi mást nem látunk a legfejlettebb Nyugaton - ahova fiaink mennek innen az illiberális posványból ugye - minthogy ugyanaz a bajuk, oldaltól függetlenül, mint nekünk. Azt leszámítva, hogy náluk nincs egy Viktor, aki megmondaná a frankót mondjuk az edinburgh-i Fringe fesztivál egyik sátrában.

Ami feléjük most van, az egy merőben gazdasági értelemben szélsőliberális miniszterelnök, és egy tötymörgő, karakter nélküli, ostoba Gordon, náluk Bajnai helyett Brown, akinek a legnagyobb ötlete az, hogy bizottságot hozzon össze, ami egy bizottságot működtet, ami aztán alapít egy bizottságot arról, hogy... Szóval az ismerős Monty Python-féle hülyeség, annyi különbséggel, hogy ő ezt komolyan gondolja. A PestiSrácok által is ismertetett Piketty könyv „illiberális” alapvetései, a skót függetlenség ügye tehát mind arrafelé mutatnak, hogy bár megy a hiszti nagy tételben, hogy ez a mi stadionführerünk mekkora egy szemét, de úgy tűnik a munka alapú, közösségi társadalom elképzelése, melyet újabban vázol, sokkal szélesebb tömegeket izgat a kontinensen, mint pár brüsszeli eurokratát, széljobber holdkórost, vagy a tusványosi tábor másnapos közönségét.

Tovább..