2014. október 31.

Dafketünti, avagy nem fizetünk adót György királynak!



„ORBÁN MA MEGHÁTRÁLT! De folytatjuk a harcot a netadó teljes eltörléséig - tüntetés ma 18 órakor a József nádor téren” – jött szembe velünk az esemény, úgy látszik, nem vették be az internetadó elleni tüntetések szervezői az esemény utáni tablettát. Hiába hátrált ki az Orbán az adatforgalom alapján zabrálni szándékozott netadó mögül, és ezt most talán meg is lehetne ünnepelni, nem. Akkor sem! Ők nem sörözéssel, hanem újabb fagyoskodással válaszolnak a sikerre. Sebaj, gyakorolni kell a tüntetés-szervezést.

Inkább eljátsszák a japán katonát a Kincs, ami nincsből, aki azt hiszi, még tart a világháború.

Kábé az érződik az esemény meghívójából, mintha egyenesen sajnálnák, hogy az Óvé visszakozott, mert így nehezebb lesz az internetsracra alapozva kiépíteni a szélessávú széleskörű „társadalmi támogatást” a Zorbán elleni ellenzéknek. Persze még ott a gumicsont, hogy lesz ebből még nemzeti konzultáció, hát, ugye a tüntetők most akkor itt és most lekonzultálják a véleményüket. Valahogy mégse annyira menő dolog egy lefutott cucc ellen rázni az öklünket, ez olyan, mint amikor a Magyarnemzet vagy a Demokrata az SZDSZ ellen ír vezércikket 2014-ben. Oké, az internetadó még csak péntek reggel óta nem létezik gyakorlatilag, így nem volt idő lehiggadni és lemondani a tüntetések és az egészensokanvoltunk okozta eufóriáról.

Istenverése ez az Orbánviktor, már tüntetni sem lehet ellene! Diktatúra!!!!

A Kaiju megint meglepetést okozott - ha törökgábori értelemben elemezzük - miután másodosztályon hazavonatozott Svájcból! Elegánsan elengedte a netadót, pedig mindenki az várta, hogy még jobban beleáll. Lehet, ki kellett volna találni egy vészforgatókönyvet, hogy a tüntetés után felébredt vágyakat milyen módon lehet másképpen levezetni, hogy ne csináljanak magukból hülyét ország-világ előtt. Hogy Orbán mégis visszakozik, arra ugyanis láthatóan nem készültek a legfrissebb ellenzéki vezetők. Elképzelem Gulyás Balázsék péntek reggeli, ébredés utáni ábrázatát, amit a tanácstalanság súlyosbít a válságstáb-értekezleten: visszavonta, bazmeg, most mit csináljunk, nem erről volt szó, eddig nem így csinálta! Még meg is sértődnek Gulyásék Orbánra, hogy elvette a legújabb játékukat.

Oda a csattogós lepke!

Vajon mi lesz a következő lépés? Milyen hívószavakat lehet most összebúsongani a romkocsmák félhomályában? Van egy remek javaslatunk, ami egyszer fényesen bevált, egy hozzájuk hasonlóan kontraszelektált ürgét repítet a pultba: Orbán valamikor nem akarta visszaadni a 16 ezer forintot a nyugdíjasoknak! Régen volt, de nem akarta! Meg nem is úgy volt, de akkor is!

… …


De Rendezhetnénk tüntetést a szovjet csapatok kivonulásáért! Meg a német csapatok kivonulásáért is! Hongkong visszaadásáért Kínának, az elnyomó Brit Birodalomtól! Ha már a britek, akkor említsük meg, hogy mennyire elképesztő siker volt Gandhitól India felszabadítása, de folytassuk! Permanens felszabadítást! És szabadságot az Egyesült Államoknak, le György királlyal, nem fizetünk neki adót!
Tovább..

2014. október 29.

Lesz-e ebből ellenfülkeforradalom?


Kínkeserves küzdelmet folytatott Várady Zsolt magyarifacebook alapító és Gulyás Balázs szocialista flottatelefonáló tegnap a színpadon, hogy önmagán túlmutató jelenséget gyúrjon a netadó elleni össznépi felháborodásból. Hátha szép lassan át lehet vezetni a megjelent tömegeket az ellenzéki térfélre, hogy ott elszánt baloldali szavazóként ellenfülkeforradalmat hajtsanak végre.

Mintha emlékeztetne ez az egész valamire…

Az tény, hogy ha ragaszkodik a kormány az Internet megadóztatásához (leírni is vicces), akkor elbukik egy generációt. Egy olyan generációt, ahol a radikalizmus amúgy is sokkal népszerűbb, mint egészséges volna, de – legalábbis eddig – a baller véleményterror miatt rengetegen pankoskodtak a jobboldal közepén, ahonnan a Fidesz nyerte ki a szavazóit. Mert eddig nem voltak vállalhatatlanok.

Az internet-adó viszont vállalhatatlan, mert aki ezt kitalálta, az egyszerűen nem érti ezt a világot. Nem érti, hogy az internetezés nem fogyasztás, hanem a mindennapok szerves része.

Nincs olyan, hogy internet-túlfogyasztás, meg internet-luxusfogyasztás.

Tényleg nem 700 forintról szól a vita, teljesen felesleges rezsibiztosként felügyelni felette. Ez sima levegő-adó, a legjobb lenne elengedni ezt az egész történetet. Persze a Fideszből előjött a dacos kisgyerek, csakazértis megcsináljuk – a szokásos. A sorozatban csalódott ellenzéknek meg kellett már egy ilyen Ügy, amivel könnyedén és jogosan lehet mozgósítani, utcára hívni tömegeket.

De itt meg is állhatnak nyugodtan, hiába vannak komoly ambíciói a tüntetések szervezőinek, a Millával már kijátszották ez a kártyát, utána az első Bajnai-blöffre pedig bedobták, végül meg ragaszthatták a plakátot a Gyuriferinek az ellenzéki megújulás jegyében. Ezek után bárki, ha meghallja azt, hogy „új baloldal” meg hogy meghaladjuk az elmúlthuszonötévet, akkor köp egyet és arrébb megy.

Még egyszer nem lehet százezer embert átbaszni a Szabad Sajtó útján.

Noha meghatottan figyeltük, ahogy a Millás árvák Humán Platformja átlépett saját árnyékán, és a dadaista versek helyett végre a tettek mezejére léptek, épületet erőszakolva mutogattak erőt, igazából az egész tüntetősdi vissza fog állni egy kis társaság nyilvános terápiájára, ahol a sokadik vereséget, és azt, hogy senki nem kíváncsi a világmegváltásukra, beszélik ki egymással. Ahol Papprékakinga ellenzéki ugróiskolát szervez, mert már nagyon elege van mindenből…

A baloldali pártok pedig ismét le fogják nyúlni az egészet, hiába a küszködés és a pártzászlót nem hozunk. Azok meg képtelenek klasszikus politikai pártként működni, lenyelték a Millát is, a legutolsó függetlencivil kezdeményezést, aztán semmire nem mentek vele. Egy pártnak - lecsupaszítva persze - tulajdonképpen nincs más feladata, mint törekedni a hatalom megszerzésére, és ha az megvan, akkor törekedni kell annak megtartására. A jelenlegi baloldal legtöbb energiája viszont, hiába a rengeteg óriási ziccer, ahol alternatívát lehet felmutatni, nem a hatalom megszerzésére megy el. Egymással vannak elfoglalva, illetve a múltból ott ragadt, milliószor lejáratott és lejáratódott figuráikat próbálják újra meg újra rehabilitálni.

Hátha egyszer akkor lesz a kormánnyal szembeni elégedetlenség, hogy egy Demszkyre is leszavaznak a zemberek.

Ők egy jelentősen meggyengült Fityeszt sem fognak soha legyőzni. Viszont a Fityeszt ez sem nem jogosítja fel a faszfejségre, mert a végén tényleg elérik, hogy visszajönnek a kommunisták a Gyuriferiék.


Tovább..

2014. október 27.

Amikor együtt ganxtázik a náci, a Demszky meg az amerikai liberális


Van abban valami megejtő, amikor Demszky Gábor együtt zsidózik az ultrákkal, akik az internetadó ellen monitorokat hajigálnak a fidesz-székháznak. Gyanús ez a Gábor, nagyon gyanús…

Ez készül valamire.

Ez az internet-adó lesz a fidesz vizitdíja. Nem sok, de valahogy mégis olyan, hogy a magyari ember beidegesedik tőle. Hogy miért sikerült 10.000 embert havi 700 Ft miatt az utcára vinni egeret lengetni, az igen egyszerű. A Kormány rezsicsökkentést ígért az embereknek. Nem rezsiemelést. Ha az internetezésből befolyó bevételt meg akarja csapolni a Kormány, az akkor van rendben a magyari ember szemében, ha a multiktól veszi el. Bár utóbb kiderült, hogy ez volt az eredeti szándék, ez az apró tényecske kimaradt a kommunikációból, meg hát ügye csak normális ötletet lehet jól kommunikálni, a szart könnyebb elrontani.

Ki gondolta volna, hogy az MSZP-s Gulyás Balázs által szervezett internetadós tüntetést arra is alkalmas lesz, hogy Demszky Gábor újabb lépést tegyen a visszatérés felé. Vagy nevezzük inkább visszasunnyogásnak. Ha az ország így októberben olyan rehabilitálós hangulatban van amúgy is, hátha belefér ő is. Demszky már 23-án is meglepetést okozott a Budai Liberálisoknak, amikor egy kék madár hátán váratlanul belibbent és 12 pontját lobogtatta. Aztán azzal az ő huncut mosolyával belesuttogta a mikrofonba, hogy ő is volt már börtönben, bizony.

Hát ettől aztán megremegett néhány liberális asszonyi térd.

Pedig erre emlékszünk Gabi, nem kell annyit emlegetni, téged baloldali elhajlásért vittek be, amikor márciusban a tüntetők ellen tüntettél, mert akkor még maoista voltál, bizony. Csak azóta lettél ilyen puncibubus. Tulajdonképpen Demszky volt a valamikori SZDSZ tökéletes médiaterméke, porcelánmosolyú, simamodorú donhuán, a minden tehetséget nélkülöző önbizalom, a színpadias nemcselekvés, az érdem nélküli ragyogás szimbóluma. Amolyan vitringyerek. És felmerül a kérdés, hogy nem véletlenül találták meg az index-esek olyan gyakran a tegnapi tüntin. Demszky vissza akar térni. Vagy vissza akar sunnyogni. És ezt a kitűnő alkalmat választotta, hogy újfent hírt adjon magáról. No more corruption, Demszky alive!

Van valami megejtő, ahogyan a volt liberális politikus azt fényképezi, hogyan töri be egy tatabányai szkinder a fidesz-székház kapuját.

Persze nem lehet csodálkozni, azon, hogy az embere az utcára mentek, mert túl sok volt mostanában a feszültség. Ez a gyanús bratyizás az oroszokkal, aztán az ultraliberális amerikai nagykövet kavarása, a kitiltás. Meghogy ebben az országban egy Szijjártó is lehet külügyminiszter… A baloldalnak is sok volt a vereségből, nincs igazán hiteles karakteres politikus, nagy a tanácstalanság. A kormánnyal szemben megfogalmazható (akár jogos) kritikáknak nincs foganatja, nincs szócsöve. Az persze nem feltétlenül a fidesz hibája, hogy ellenzék nélkül maradt, de tény, hogy irritáló, ha nincs, aki olykor betartson a Kormánynak. És így jöhet létre az a tüntilecsó, amiben a neonácik a csípőskolbász, a Gulyás Balázs a vöröshagyma, az amerikai nagykövet meg a paprika.

Nem szabad természetesen elbagatellizálni ezt a tendenciát, az állítólagos neonácikat le kell tartóztatni, aztán megkérdezni ki üzemelte be újra a Kossuth tér visszatér informális hálózatát. A Varga Mihálynak elnézést kellene kérni a hülye kommunikáció miatt, aztán a hülye ötlet miatt. A Kormánynak elnézést kellene kérnie, hogy elfeledkezett az emberekről – továbbá arról is le kellene tenni, hogy a köztisztviselők bérét megemelje. Mert ha az internetadó miatt nem is, a sok unatkozó, lekezelő, de szakértelem nélküli bürokrata fizetésemelésére már nekem is kinyílna a bicska a zsebemben. Könyörgöm, ott vannak a nővérek, a tanárok,a tűzoltók, a rendőrök. Azoknak tessék emelni a fizuját.

Az ellenzéknek el kell gondolkoznia, hogy tulajdonképpen mit is akar, mert internet-adóval nem sokáig lehet embereket az utcára csalogatni. Ha pedig tiszta véleményt akar, akkor az ilyen sunnyogó Demszkyket ki kell lökni a tömegből…

Amerikának pedig elnézést kell kérnie Magyarországtól, hogy a nagykövete egy olyan rendezvényen vett részt, ahol náci ideológiát képviselő emberek házakat rongálnak meg. 

Mert az ciki. Főleg akkor, ha egy 50 perces háttérbeszélgetésből 45-öt a magyarországi antiszemitizmusról kell eltölteni vele.


Mondjuk erre a tüntetésre stílszerűen hippirendőröket küldtek ki, akiknek a szíve virágoskert. Ők voltak tegnap az igazi liberálisok. Mosolyogva elfogadták, hogy vannak ilyen vincseszter-szamurájok is ebben a szép országban. Mert ha egy faszfej kopasz náci az én kerítésemet tépné ki, és azt az intézkedő rendőr mosolyogva végignézné, hát biztos följelenteném.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger