Ezen a héten is megújult a magyar baloldal

A focisták kitűnő baloldali ideológusok. Illetve azok leginkább, akik már játékvezetők is egyben, és mellette értelmiségiek. Böcskei Balázs ezek közé tartozik. Ő és lelkes kis csapata a Dinamó Műhely (Mi más? Habár lehetett volna Partizán vagy Lokomotív is..), nemrégiben adta közre vitairatát a baloldali megújulásról. A Toronyházunk trolljait egy ilyen bejelentés kb. annyira hozza lázba, mint az üzemi konyha étlapján a pénteki prézlistészta lekvárral. De ezen is csak végignnyammogtuk magunkat, hátha végre ezek a fiatalok lesznek azok a hőn áhított, progresszív, 21. századi csapat, akiből jó vitapartner, izgalmas ellenfél, bizonyos kérdésekben megegyezni kész atyámfia lesz…

Böcskeinek láthatóan betelt a pohár a politikai baloldallal, amely célkitűzéseit „soha meg nem valósult közpolitikai stratégiák megírásával kívánja letudni” (SIC!), ezért hát írt egy ilyen kiáltványt. Attól féltjük Böcskeit, hogy reformelképzeléseit soha meg nem valósult közpolitikai kiáltványok megírásával kívánja letudni. Mert hát egy önmagát definiáló csoport, amelyik állapotfelméréssel és helyzetértékeléssel kívánja a helyét megtalálni hazánk ideológiai terében, elsősorban is érthetően kell megtanulni fogalmazni. „Képesnek kell lennünk” – így Böcskei – „világnézetileg azonosítható nyelven elmondani a rendszerváltás és a magát szocialistának nevező rendszer történetét.”  Ez az! Csak hát a röpirat sokkal inkább árulkodik a baloldal szellemi ideológusainak ködbeveszéséről; zákányos, formátlan böhömökről, vagy egyenesen böszmékről, mint valódi programról.

Böcskei meglehetősen erőlködős, kényszeredett ideológiai maszlaga nem ködösít. Maga a szellemi köd. A tartalmatlanság párája, valami zavarosba való menekülés, csakhogy ne kelljen  szembenézni a valósággal, mert azt nem szabad, vagy nem lehet, vagy mert nem akarja, mert fájni fogna. A szocialista agitpropnyelvezetet azért találták föl, hogy legyenek hathatós, erőteljes mondatok, amelyekkel az emberi tudat érteni vágyó kútját tele lehet hajigálni. Csak ez a 21. században nem megy. Az kevés, hogy bla-bla-bla-bla a köztársaság válsága, bla-bla-bla-bla a demokrácia válsága.

Legcélszerűbb volna legelsőnek tehermentesülni. Például konkrétan elhatárolódni a politikai baloldaltól. Ezzel kellene kezdeni. Hogy azokból többet nem kérünk, miattuk megy ilyen szarul a fogalmazás, miattuk kell folyton a magyarázkodás. Továbbá célszerű volna a baloldali értelmiségiektől is elhatárolódni, akiknek orcáját szegfűpirosra paskolta némely politikai farpofa, persze pénzért, állásért, tanszékért. Például ilyen a jó öreg, kormoscsövű TGM, akivel bárki lövethet egy sorozatot jobbra, ha bedob egy húszast. 

Viszont, ha megújulás, akkor mit keres a TGM neve a Dinamó szerkesztői között? Hát mondjuk azt, hogy a Böcskeivel ők jóban vannak. A NOL szerint barátok. Együtt teáznak ők, és a futballról beszélgetnek, meg a Lukács Györgyről. A Böcskei sok ösztöndíjat kapott, mert hajlandó volt a Lukács Györgyről a TGM-mel beszélgetni. Még könyvet is fog írni a Böcskei, pedig egy időre éppen elég könyvet írtak a Lukács Györgyről. Pénzért, állásért, tanszékért.

Látható, hogy a Böcskei nem bírta fölvállalni ezt a szakítást a TGM-mel (mert akkor maradna a játékvezetés), ezért valódi megújulás, őszinte szembenézés helyett inkább benarkóztak egy kis füstbement lukácsizmust, és kitalálták, hogy mi a baloldal legnagyobb hibája. Az a baloldal legnagyobb hibája, hogy a jobboldal elleni (mindig a végső) harc tölti ki minden idejét, nomeg, figyeljünk, a MO-DER-NI-ZÁ-CI-Ó! A kedvencem. Böcskei ezt így magyarázza ki: „ [...] a polotikai baloldal ideológiai horizontja a modernizációra szűkült[...]”. Erre csak azt tudom mondani, amit a kisvakond tud: Tatü-tatü. 

Mintha nem ugyanabban az országban élnénk. Vagy nem ugyanabban a dimenzióban. A sikertelen modernizációt meg úgy mondja a Böcskei, hogy egymásra rakodó adaptációs kudarcok története. Gyönyörű! Na, ezt teszi a lukácsizmus, a TGM, a Heller Ágnes, meg a Lendvai Pál a magyar fiatalok agyával! Tessék óvakodni. Böcskei szerint továbbá az adaptációs kudarcok azért rakódhatnak egymásra (azért sikertelen a baloldal), mert a magyar baloldalt túlhaladta az európai baloldal, amely már erősebb államot akar, EU-kritikus, a társadalmi egyenlőségért és az igazságos piacért harcol. A magyari baloldal meg nem. Böcskei szerint nagyjából ennyi a rendszerváltás története...

Csak magamat ismételve, mintha nem ugyanabban a világban élnénk. Nem akarom most felsorolni, szerintem mik a baloldal legnagyobb hibái, mert nem én akarok megújulni. De ebből így nem lesz reform. Az nem megújulás, hogy felírjuk egy üres lapra, hogy Új Baloldal,  felirkálunk mindenféle szavakat összevissza, hogy igazságos piac, meg társadalmi egyenlőség, meg tizenegyes, gól, aztán az egészre rápacsmagolunk két színes foltot, ami majd a nemzetit meg a vallást képviseli, aztán kész. Böcskei szerint képesnek kell lenni a keresztény párbeszédre, meg a nemzetről való gondolkodásra. Én csak a WC-n ülve gondolkodom így...

Nem tavareseim. Képesnek kell lenni a valósággal szembenézni végre, de ami a legfontosabb, hogy meg kéne fogalmazni végre az erkölcsi alapvetést. Mik azok a baloldali értékek, amikért harcol az új baloldali. Egy olyan sincs, ami ne lenne már szétkefélve, mint például a korábban lengyeles ízű szolidaritás, amiről most már csak a Dopmen bamba pofája jut eszünkbe, meg néhány szoborkéselő vérnyugger. Pedig valahol itt kéne kezdeni, az erkölcsi alapnál. Az erkölcsi megújulásnál. A hiteles értékeknél. Én mint jobber, párbeszédre belövöm, hogy egyezzünk ki a tízpapancsolatban, mint közös alapértékekben. Lehet röhögni, de 37'-ben Marosvásárhelyen a Tamási Áronnak sikerült a munkásokkal kiegyezni. Kezdjük itt. Viszont Böcskei ezzel az ő lukácsizmusával eleve hiteltelen. Lukácsista futballbíró azért még mindig lehet belőle...    

Tovább..

A ballibek álságos Simba-póza

A  ballibik leginkább arra a hisztériázó kisgyerekre hasonlítanak, akinek épp jobb dolga nincs, és semmi sem felel meg neki: nem kell az édes, nem kell a sós, a hideg, a meleg, a döglődés, a játék. Van azonban egy komoly különbség. A kisgyerek passzióból hisztizik, ezért van valami l’art pour l’art hangulata, ami szerethetővé teszi. A ballibi viszont meggyőződésből, ami elviselhetetlen.

Történt, hogy egy valódi neo-kommancs filozófus (akiben szintén van egyfajta önmagáért való kekeckedés, sőt kekec mivolta az ideológiája, és ez ugyanúgy szerethetővé teszi, mint a kisgyereket) levelet írt a miniszterelnöknek: mi lenne, ha a rendőrök által agyonvert határon túli magyar férfi sírjára vinne egy virágot? A miniszterelnök vitt, válaszolt, valamint megjegyezte, hogy neki is eszébe kellett volna, hogy jusson.  Erre beindult a derékhad, mint mindig, ha Orbán megemeli a könyökét, pislog egyet, vagy levegőt vesz. Propagandagépezet, kampánycélokra használja fel, satöbbi, satöbbi és különben is. A filozófus meg szégyellje magát, hogy szóba állt a Szaddámmal. 

Amúgy állandóan azt halljuk, hogy a magyar közélet mennyire elviselhetetlen (mondják azok, akik abból élnek, hogy közéletieskednek), elmérgesedett a viszony, Marianna mélységű lett az árok, és ezért a felelős a gonosz jobboldal, legfőképp a Zorbán. Pedig lehetne ez Normális Ország is, ahol nyilván mindenki a gender studiesról fejt a Szimplában, aggódik a szomáliai emberi jogok miatt; olyan ország, ahol nincs kocsmai verekedés, se Dragon keserű (de unalmas lenne, bazmeg). A Normális Ország persze azt jelenti, hogy a baloldal és/vagy a liberálisok vannak hatalmon, és a „közbeszéd” mértékletes és mérsékelt, azaz a „baloldali, és/vagy liberális értékek” uralják. (Ez utóbbiak tartalmát továbbra sem tudjuk megfejteni, bár kezdjük sejteni: összecsórt fontok és szemlőhegyi villák, szétprivatizált állami vállalatok és nagy értékű ingatlanok lehetnek ezek.)

Szaddám meg magasról leszarja a progresszív csepűrágók hisztijét, mert egy diktátor pont így viselkedik. De egy pillanatra elgondolkodtam azon, mi lenne, ha odafigyelne rájuk? Lehetséges lenne egyáltalán a cselekvés mint olyan? Hogy legyen szíves ember módjára viselkedni, emberi gesztusokat tenni, de ha ilyet tesz, azt puszta kampányfogásból teszi, meg ezzel akarja elterelni a figyelmet gyilkos hajlamairól, náci lelkületéről? A legegyszerűbb, ha megszűnik létezni, azzal megszűnik a cselekvés problémája is. Ha a ballibik ezt kimondanák, legalább őszintének lehetne nevezni őket.

Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire kurvára álságos ez a ballib morális-és ízlésbeli Simba-póz, ahogy ott állnak a szirten és dirigálnak, meg mutogatják, merre van a sötétség. Egyrészt másról se hallunk, mint a vita és sokszínűség alapvető értékéről, másrészt ezt azonnal feladják, amint valaki mást mer gondolni. Ekkor a toleráns, kávét békésen szürcsölő, Steven Seagal-hangszínen moralizáló libbancs átváltozik afféle Progresszív Rambóvá, és teljes inkvizítori fegyverarzenálját beszélgetőpartnere felé fordítja, majd tüzel. Mert Európában ez elfogadhatatlan, mert Ilyet Nem Lehet Mondani, mert ez összeegyeztethetetlen Alapvető Emberi Értékekkel.  Biztos mindenki tanúja volt már ennek a modern kafkai átváltozásnak. A libbancs ugyanis nem tudja összeegyeztetni a vita és sokszínűség iránti látszólagos elköteleződését a teljes földgolyót felölelő konszenzussal, mely konszenzus tartalmilag nyilvánvalóan az ő véleményével egyezik.

Most végre van egy eset, amikor két, politikailag abszolút különböző ember egyetért – alapvető emberi értékek, ugye, emberi gesztusok –, de ez sem elég jó. Ha Orbán átváltozna a Bolygó Kapitányává, és megszüntetné a szegénységet, a környezetszennyezést és az elnyomást az egész világon, az se volna elég jó, mert nyilvánvalóan hataloméhségből csinálja, meg kampányfogásként. Mert lehetetlen, hogy egy politikus (mármint egy jobboldali) csak simán emberként viselkedjen és gondolkodjon, meghallgassa egy régi barátja és harcostársa jó tanácsát. Vagy egyáltalán, hogy bármit őszintén tegyen.

Pedig attól lesz állítólag korai magömlése a ballibinek, ha valamiben van valami árkokon átívelő konszenzus. Például a tisztelet/kegyelet megadása egy agyonvert férfinak.

Tovább..