2014. október 28.

Lepkézett a nagykövet?


Az úgynevezett „Kitiltási-Gate” több kérdést is felvet. Pro és kontra hisznek, bíznak – és természetesen kombinálnak! A kormánypártiak azt, hogy semmi alapja és csupán függetlenországba beavatkoznak az amcsik; az ellenzékiek pedig abban, hogy ha már ők ilyen impotens módon politizáltak ez idáig, majd a Nagy Demokratikus Testvér kisegít a homokozóban a vödörért vívott harcban. Nagy a lila köd, de egy biztos: vagy valaki szépen kiprivatizálta az adóhatóságot; vagy nem történt az égvilágon semmi sem, csak Goodfriend teljesen alkalmatlan a munkájára. Vagy-vagy!

Ha az előbbi elmélet igaz, azaz kormányzati, illetve köztisztviselői szinten valakik korrumpáltatni akarták magukat amerikai üzletemberekkel, akkor bizony jogos elvárás, hogy kapjunk neveket és a bizonyítékokat. Az, hogy az Egyesült Államokban más törvények vannak, s ez alapján nem mondhatnak neveket – végtelenül cinikus érvelés! Egyrészről számtalan más olyan személyt ismerünk, akiket valamilyen bűncselekmény miatt kitiltottak az Egyesült Államokból az elmúlt években. Sőt! Nem egy esetben a nemzetközi sajtó is megírta ezeket. Például Hamid Aboutalepi nevű iráni ENSZ-nagykövetet, méghozzá idén áprilisban, mert kiderült, hogy tolmácsként együttműködött a teheráni amerikai nagykövetséget elfoglalókkal még harminc évvel ezelőtt. Vagy Igor Szecsin politikust, a Roszneft olajtársaság vezérét – nyílván a megromlott kapcsolatok miatt. De a legviccesebb sztori volt, mikor Luke Angelt, egy brit tinit, még 2010-ben azért tiltották ki, mert egy mocskolódó hangnemű e-mailt küldött Barack Obamának…

Tudom, nem feltétlenül ugyanazon elnöki proklamáció szerint tiltották ki a fentnevezett személyeket. De azért azzal érvelni, hogy a korrupció vélelme esetében nem lehet neveket mondani a törvények miatt, miközben egy szerencsétlen kamasz csávó piszkálódó levelezése nyilvános lehet (névvel, fényképpel, stb.) elég furcsának tűnik innen nézve.

Másrészről, ha valakik le akarták szedni a zsét egy amerikai nagyvállalatról, hogy cserébe mindenféle adóhatósági előnyt adjanak, annak nem kitiltás a megoldása, hanem feljelentés. Az meg nem volt. És ugye a korrupció elleni harc leghatékonyabb eszköze a nyilvánosság. Tehát? Nincs tehát…

Mint ahogy nincsenek nevek, nincsenek bizonyítékok sem.

Van helyette egy szánalmas mutogatás Horvát "ufófigyelő" András zöld aktájára, mint közismert tényre. Ha ennyi a "bizonyíték", akkor Goodfriend nem csak alkalmatlan, hanem rendkívül könnyen megvezethető ember, és mint ilyen, kockázatot jelent az Egyesült Államok külpolitikájára nézve. Lehet ki kellene tiltania magát...

Ugyanis "ufófigyelő" András legfőbb megállapítása, ami alapján botoznak, az nem más, mint hogy az "áfa-csalások" csúcsán elhelyezkedő, abból hasznot húzó viszonteladókat nem vizsgálja senki és ez egyenlő bűnös összejátszás. Ha az, akkor viszont kőkeményen benne van az Európai Unió Bírósága, mivel az ő ítéletül alapján nem lehet büntetni a számla befogadóját, illetve korlátozni a cégek áfalevonását. Persze ehhez minimális rálátással kell lenni az európai adózásra, amivel se egy amerikai liberális, se egy egyszerű NAV-os irodista nem rendelkezik.

(Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy elnézve a fenti példákat, bizony nem igaz az a bugyuta ballib sajtómunkási érvelés, miszerint ilyen még ne történt volna EU, illetve NATO tag esetében. Mert történt – kedves Kálmán Olga! Hogy konkretizáljuk a korrupciós hálózatokat vizionáló és egyedi esetet emlegető okoskodók közül valakit.

Érdemes lenne ugyanakkor azon is elgondolkodnunk, hogy vajon van-e összefüggés a nemrégiben megbuktatott cseh kormány és a mostani vádak között. Történt ugyanis, hogy Petr Necas által vezetett kabinet, mikor a temelini atomerőmű felújítása ügyében döntéskényszerbe került; pontosabban el kellet döntenie azt, hogy egy orosz-cseh céggel köt-e szerződést, vagy a jenki Westinghouse társaságot választja, sokáig úgy tűnt, hogy az előbbi felé hajlik. Majd az amerikai titkosszolgálatok lelepleztek néhány olyan cseh kormányzati korrupciót, amelynek a fele sem állt végül meg, arra viszont elég volt, hogy idő előtt bukjon a kabinet. Az új ügyvezető kormány véleménye pedig ellentétes volt az ügyben: lefújták az atomerőmű felújítását.

Csak remélni tudjuk, hogy a most vélelmezett magyar kormányzat körüli korrupciós ügy lila köde nem takar hasonló célokat. És semmiképpen sem függ össze azzal a ténnyel, hogy a Paksi Atomerőmű felújítását az oroszok kapták meg. Mert ha így van, akkor az Egyesült Államoknak soha többé nem lesz joga demokráciából oktatni a világot!


Tovább..

2014. október 20.

Belépés megtagadva


Ma délelőtt tárgyalta a Nemzetibiztonságos Bizottság az Egyesült Államokból kitiltott kormánytisztviselők ügyét. Nem lettünk okosabbak. Azt mindenesetre el kell ismerni, rendesen belengették a brét az ámerikaiak. Szövetséges ország tisztviselőivel szemben még egyszer nem alkalmazták a mára híressé vált Order 7750-öt. Ezt is meg kellett élni, a brüsszeli meghallgatásokat mégis ki nem unta már…

Ebben az információhiányos történetben csak egy biztos: mindenki hazudik és mindenki krimit ír. A 7750-es parancsnak van ugyanis két teljesen speciális rendelkezése. Nem kell megindokolni és nem szabad nyilvánosságra hozni, tehát a magyari állam innentől kaparászhat az ajtón a Szabadság téren, egy mondattal többet nem fognak neki kiüzenni a portaszolgálatról.

Valóban nyugodtan lehet példa nélkülinek, döbbenetesnek nevezni a kitiltásokat. Ilyen pofás oldalba rúgást ez idáig senkinek sem sikerült kiviteleznie a Kaiju illiberális államfelfogása ellen. Az okokról pedig csak találgathatunk mi is.

Az eddig kiizzadt konteók:

1, A Sorosgyuri pogácsájától hízó 444-es brigád szerint demokratikus botozás esete forog fenn, mivel az időutazó Palpatine Gyuriferi alatt megfúrta az Oroszországot elkerülő Nabucco gázvezeték tervét, valamint annak ismeretében, hogy a Majdanon kitör az ukrán demokrácia, ezt megelőzve cselessen szerződést kötött velük Paks 2 felépítéséről. Magyarország Putyinisztán előretolt bástyája, illiberális enklávé Európa testén – ezért hát a demokratikus bünti.

2, Az Index tartja magát a pénteken felállított atévés konteóhoz, miszerint kormányhoz közeli üzletemberek a NAV-os pajtikkal felajánlották szolgálataikat amerikai cégeknek.

3, Kormányhoz közel álló tartalomgyárosok szerint ámerikai cégek elleni vizsgálatok miatti vérbosszú.

Nos, mind a három oltári nagy hülyeség.

A demokratikus botozásnak egyszerűen nincs semmi valóságalapja. A diplomáciában sokkal elegánsabb és CÉLRAVEZETŐBB lehetőségei vannak egy olyan szuperhatalomnak, mint az Egyesült Államoknak. Ha az Obama-adminisztráció valóban fegyelmezni akarna, akkor nem 10 köztisztviselőt belépését tiltaná meg. Ez egyszerűen nem diplomáciai eszköz, ez a bombázás előszele volna, de azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy annyira fontos nekik Bajnai és az Ökotárs, hogy valami Kijevihez hasonló CIA akcióban buktassák meg Orbánékat.

Az ÁFA-csalásos elmélet egyetlen egy apró, de annál fontosabb epizódon bukik meg. Horváth „ufófigyelő” András a forrása. Minden más forrás esetében megalapozottnak tartanám. Nem mellesleg a két állam között érvényben vannak mindenféle bűnüldözési egyezmények, amennyiben tényekről beszélnénk, akkor a most közös nyomozás folyna sajtóhisztéria helyett.

Vérbosszú konteó sima kármentési kísérlet volt. Lapozzunk.

Természetesen nekem sincs halványlila gőzöm a konkrétumokról. Találgatok, mint szeretve tisztelt kollégám. De ahogy a politikai, úgy a nemzetközi diplomácia sem az a megfejthetetlen terület, csak hátrébb kell lépni és úgy keresgélni az összefüggéseket.

Az első és legfontosabb adalék az ügy megértéséhez az, hogy az Egyesült Államokba történő belépés megtagadása a 7750-es proklamáció alapján nem elnöki, hanem nagykövetségi szinten dől el, hogy kivel szemben alkalmazzák. A demokratikus botozás koncepciója itt (is) bukik meg. Nyugodtan kijelenthető, hogy M. André Goodfriend követtanácsosnál pattogott a 7750-es labda és nem Husszein Obama szűk köre kevert le egy pofont Magyarországnak.

Szintén fontos adalék M. André Goodfriend személye. Az illető úr, kinevezett nagykövet hiányában, 2013 óta vezeti az Államok budapesti követségét, előtte olyan izgalmas, és kevéssé liberális országokban szolgált, mint pl. Oroszország, India, Izrael. Mellette képzettsége, vonzalma is a civil, illetve a média világához köti.

Szóval ideális alany…

A magyari politikai elit mindig is szeretett panaszkodni. A 2006-os WikiLeaks iratokból tudjuk, hogy az Amerikai Nagykövetségre délelőtti-délutáni váltásban jártak be ellenzékiek-kormánypártiak bepanaszolni a másikat Amerika Kapitány Nagybácsi előtt. Jószerivel olyat nem mondtak csak a másikról, ami ellentmond az ismert fizikának. Az egyik legklasszabbul sikerült hazugságként tudták Gyuriferiék becsempészni a hivatalos diplomáciai jelentésekbe azt, hogy Orbán áll a 2006-os zavargások mögött. Majd a szivárgás után mindezt bizonyítékként mutogatták: látjátok tik is, ennek az Orbánnak semmi nem drága a hatalomért. A dolog persze ott hibádzik, hogy az Orbánék pont ugyanúgy be voltak szarva 2006-ban, mint a Gyuriferi, mert ott a Kossuth téren a balfasz ellenzékre legalább annyira rágtak, mint a kormányra.

El kell ismerni: apróbb és nagyobb közéleti hazugságok elültetésében a baloldal mindig profibb volt.

Ugorjunk vissza a jelenbe. M. André Goodfriend rendkívüli módon vonzódik a civilekhez. Eddigi állomáshelyein beleivódott, hogy a rossz kormányzattal szemben ők az alternatívák meg a hitelesek. Megbízik és hisz bennük. Nem készült fel arra a magyari sajátosságra, hogy itten a fél értelmiség annyira utálja a másik felet, és annyira el akarja pusztítani, hogy ahhoz a hazaárulás sem nagy ár. A konrádgyörgyi értelemben vett kunbélázás pedig új lendületet vett a progresszívek új generációjával. Elég csak a Krétakörösök Brüsszelbe írt feljelentéseit elővenni, ahol 80-90 százalékban pofátlan hazugságokkal töltötték fel a 2-3 darab valóban gáz kormányzati lépés közötti üres területet, A4-es mérethez igazítva.

M. André Goodfriend pedig meglátta a lehetőséget a szintlépésre.

Mint a karrierpolitikusok általában, ő is tervezi a jövőt, és egy elmélyült barátság a norvégsoroscivilekkel bizony összehozhat neki egy jutalomfalatkát valamelyik Soros-Clinton befolyás alatt lévő NGO vezetőjeként, nyilván nem aprópénzért. Ráadásul igaz ügyért harcol, a civilekért – gondolja ő.

A civilek, kiegészítve a hagyományos ellenzéki forrásokkal pedig bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy elhiggye, a trafikkoncesszió az évszázad korrupciója, Horváth András valóban látta az UFÓ-kat, csak a gonosz kormány tagadja azt, az Ökotársat törvénytelenül zaklatja a társadalmi pluralitást tagadó kormányzat. A vádakból – mivel később illik jelentést tennie és megmagyaráznia a lépéseit – leginkább védhetőnek a NAV-os köztisztviselők ÁFA-csalásokat védelmező mechanizmusát láthatta. Már csak azért is, mert annak USA-ba bejegyzett cégek is az elszenvedői, tehát kaphatott jelzést máshonnan is.

És hazai, tehát amerikai állampolgároktól érkező jelzés hiányában nem léphetett volna.

Hogy a most zajló Szijjártó-turnén mit sikerül ebből helyre tenni ebből, azt majd meglátjuk. Sok remény nincs újra felhőtlenné varázsolni az amerikai-magyar kapcsolatokat, de legalább egy rendes nagykövet kinevezését kibulizhatná. Egy olyanét, aki járatosabb ebben a korrupt, hisztérikus kelet-európai világban.


Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger