2014. január 28.

Attila, Ön süket?


Kötelet, vagy börtönt? – that is the question. Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri / Balsorsa minden nyűgét s nyilait; / Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, / S fegyvert ragadva véget vet neki? Nos, e kérdés, mi napok óta leginkább izgalomban tartja szánalmas kis közéletünk szemétdombját. S bár a szocik inkább „ragadtak fegyvert”, mint „kiszálltak” volna e témából, mégis úgy tűnik, nehéz lesz ezt most már kipofázni. A hétvégi szoci kongresszuson ugyanis történt egy kis baleset. Nem, nem az öreg elvtársak sem rúgtak be jobban, mint máskor. Még csak nem is a szerencsétlen disznófejű, Lukács Zoltán eltaknyolására gondolunk (akinek innen, a Tutiblog Felhőkarcolójából kívánunk gyógyulást és jó egészséget! Illetve akinek nagy tisztelettel adózunk, mert vérző lábbal képes volt végigpoénkodni egy ekkora rendezvényt, majd végül tucatszor „lekomcsizni” a Fideszt. Bár ez utóbbit, inkább már a kapkodva bekapkodott fájdalomcsillapítók számlájára írnánk…) 

Az igazi „baleset”, amely a szoci kongresszuson történt, politikai pofára esés volt. Ugyanis az egyik küldött „kötelet” kiáltott, amikor Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt úr éppen a jogállamiság helyreállításáról(!), illetve Orbán „barátainak” elszámoltatásáról beszélt. Ciki mi? Jogállamiság, demokrácia – oszt’ kötelet neki! Egy tüntetésen még elmegy. Egy kongresszuson már kissé kínos. De az, hogy a félelmetes eszű Ron Werber által profi módon megkreált rendezvényen, a szintén amerikai stylistok által felmegcsinált Attila beszédébe kiabáljon be valami tahófalvi szoci küldött… Nos, ez több mint bűn: ez hiba! Mit nem adnánk egy jó kis kiszivárogtató anyagért, amelyen Ron Werber agya éppen eldurran a tahó bekiabálás hallatán! Mert a „nagy politikai guru” hiába tervezett el előre mindent profi-módon, hiába hozta az amerikai-stílust, a mozgósító arculatot – ha közbeszól a magyar valóság. Pontosabban belerondít egy igazi proli a pártból. És ha mindez nem lenne még elég – ez a szerencsétlen hülye (mint utóbb kiderült, csak szegény süket) Mesterházy Attila, akibe annyi pénzt és energiát fektettek már bele, képes még reagálni is a vállalhatatlan beszólásra.



Mert miközben gúnyosan arról beszélt, hogy Felcsút polgármesterének vagy „katedrát” kellene adni, vagy elszámoltatni a bíróságon a gyanús üzleti sikerei miatt – gondolt egy nagyot és az előre megírt beszédből bátran „kilépett” egy pillanatra. A nagy hév elvitte szegény Ateszt, aki a következőképpen reagált: „de mégis én inkább azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak”. Ron Werber pedig ekkor a gyógyszere után nyúlt. Mert ő már tudta, hogy ebből bizony balhé lesz. Hiába állítgatta órákon keresztül a kamerákat, hiába készített elő mindent precízen – jött egy tahó; majd Mesterházy is elkúrta az egészet. 

Ronnak valószínűleg már ekkor felrémlett, hogy 2002-ben éppen ő volt az, aki Kövér László szavait kiforgatva, arra biztatta a szoci politikusokat, hogy kötéllel a nyakukban tüntessenek a Fidesz ellen. Isten mégis bottal ver? De sikerült még tovább rontani a helyzetet. Még nagyobbat bénázni. Miután a „Nagy Baloldali Összeborulás” zászlóshajójának kongresszusán Atesz ekkora bakot lőtt, nemhogy elsunnyogna, még képes azt mondani, hogy ő bizony „börtönt” halott. Végül is a „börtönt” és a „kötelet” szavak nagyon hasonlóan hangzanak… Mintha az elhíresült „bajai videó ügy szindróma” tüneteit látnánk ismét. Csinálnak egy otromba baromságot, majd képesek egy olyan oltári nagy hazugságspirálba belemászni, aminek se füle, se farka. Bár most – tanulva az legutóbbi bénázásukból – perrel fenyegettek meg mindenkit, aki azt meri állítani, hogy Mesterházy „börtönt” helyett „kötelet” hallott. (vagy fordítva?) Így természetesen mi sem merjük megkérdőjelezni Attila virtuális valóságát. (Bár nagy kérdés, hogy egy bíróság mikként tudja azt megítélni, hogy ki, s mit hallott?) Bennünk meg tovább motoszkál a kérdés. Tisztelt Mesterházy Attila össz-baloldali össz-miniszterelnök-jelölt úr! Süket ön, netán hülye lenne? Vagy egyik sem – csak éppen minket néz annak?
Tovább..

2013. március 2.

Ponta meghívása werberi provokáció?


Ne szépítsük, elég bénán alakult a jövő szombatra, azaz március 9-re a Mesterházy-Ponta násztánc helyszínére és idejére szervezett "székely zászlós" civil nagygyűlés sorsa. Azt gondoltuk volna, hogy az ilyen homályos sztorik, amikor ugye a titkosszolgálat figyelmeztet valakiket arról, hogy provokáció, robbantás, medvetámadás, stb. lesz a tervezett politikai demonstráción, ezért kéretik azt elhalasztani, a rókaképű Szilvásy György és haverjai távozásával lekerültek a menza étlapjáról. Nem is kell magyarázni: az a probléma az ilyen titkos izékkel, hogy soha senki nem tudhatja meg, mi a here történt valójában? Mert akit jóindulatúan figyelmeztettek a ballonkabátos urak, annak ugyebár szigorúan magában kell tartania a hűdetitkos értesülést. Az egyszerű pórnép meg állhat hülyén, mint borjú az évek óta elkészült, de soha meg nem nyíló Duna-parti CET-központ üvegkapuja előtt. Az ilyen eset okot ad a gyanakvásra, hiszi a piszi, tessék kitenni az asztalra kinek mije van!

Ráadásul a provokáció tervéről hírt adó Magyar Nemzet még egy kis bakit is vétett (azon a kellemetlenségen túl, hogy csütörtökön még a Békemenet és a Civil Összefogás Fórum nevében öles betűkkel mindenkit zászlólengetésre invitált). Hiszen a lap pénteki címlapos cikkének bevezetőjében az áll, hogy információik szerint provokáció tervéről szereztek tudomást a titkosszolgálatok. Néhány sorral lejjebb viszont már azt állították, hogy a provokáció híréről "Fricz Tamás, a CÖF társalapítója tájékoztatta a Magyar Nemzetet". Most akkor a tyúk, vagy a tojás volt előbb, vagy a Magyar Nemzet és Fricz Tamás ugyanaz? Netán a titkosszolgálatok és a Magyar Nemzet ugyanaz? Vagy a harmadik verzió.. :) Mindenesetre ha az ember a ködös Albionban jár, illik a szokásosnál is pontosabban fogalmaznia - a fölösleges félreértések elkerülése végett.

A fenti szemantikai kákáncsomótkeresés és a lasagne-ba kevert lóhús mellett az a gondolat is keserű szájízt okozott a Tutiblog székházának alagsori menzáján elköltött ebédünk után, hogy akkor mire a mi hamiskás mosolyú, de annál nagyobb tekintélyű Pintér "Schwarzi" Sándorunk? És mire az ő pénzparipával és cyber-csupafüllel felszerelt  TEK-je, amely még Luke Skywalkert is képes 4 perc 20 másodper alatt előállítani? Mire az a sok dalia kommandós, meg a megtisztult, megerősödött Alkotmányvédelmi Hivatal és annak összes szerve, ha a Victor "Tepes" Ponta orra alá törvényes jogukkal élve székely zászlót dörgölő tüntetőket nem tudják megvédeni az állítólagos provokátoroktól? Miféle galaxison túli rettenetes provokátorok ezek, akik miatt egy ilyen őszinte és zsigerből jövő tiltakozó akciót le kell fújni?

De (és itt következik a narancssárga farok) meg lehet érteni a szervezőket is. Meg lehet érteni, mert ez az az ország, ahol nem is olyan régen még a politika legfelsőbb körei, jelesül a Gyurcsány-Szilvásy duó és a titkosszolgálatok élére tett emberük, azaz Laborc Sándor Fehéroroszországban is gyomorforgatónak számító provokációs eszközökkel keltettek nyugtalanságot és békétlenséget éveken át. Bár Pintér Sándor és a parlament illetékes politikusai egy ideig még nyűglődnek azon, hogy nyilvánosságra lehet-e hozni annak a bizonyos Liszt Ferenc téri Menza étteremben folyt beszélgetésnek a lehallgatott és rögzített hangfelvételét, de a kocka már el van vetve.


A parlament nemzetbiztonsági bizottságának mindenféle pártból való tagjai már hallhatták a felvételt és a sajtó már meg is írta, hogy mi van azon. Így nem kell tövestől kicsavarni az államtitok nevű lófaszfát ahhoz, hogy kijelentsük: Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója és Portik Tamás, a kilencvenes évek nagy bérgyilkosságainak megrendelésével meggyanúsított alvilági figura bűnös viszonyba keveredett. És e bűnös viszony gyümölcsei pont olyasféle akciók lehettek, mint amitől most a Békemenet és a CÖF szervezői tartanak. Megfigyelés, szarkeverés, félelemkeltés és egyéb klasszikus csekista módszerek. A mai titkosszolgálati ügyekben (mint látjuk) felettébb jól értesült Magyar Nemzet a Laborc-Portik-ügyről már azt is tudni véli, hogy Portik bandájának a tévészékház 2006-os felgyújtásában és a Gyurcsány-ellenes tüntetések más erőszakos jeleneteiben is kulcsszerepe lehetett. Ne feledjük, számos szemtanú mondta el például, hogy a tévészékházat nem a tüntetők főként radikális szurkolókból álló kemény magja gyújtotta fel, hanem a már a székház elfoglalása után a térre érkező, látszólag senkihez sem tartozó, "gagyi kínai csuklyás pulcsis" öltözéket viselő társaság. Vajon ki küldte őket? Ezzel a témával már foglalkozott a Tutiblog egy korábbi bejegyzésben, aki kételkedik, nézze csak meg a belinkelt hivatkozásokat!

Egyszóval túlságosan kézenfekvő magyarázat volt, hogy az Mesterházy Attila és az MSZP annyira lelketlen és annyira érzéketlen a határon túli magyarokkal szemben, hogy épp a Székelyföldet feldarabolni próbáló, a székely zászlót betiltani akaró pállott szájú neo-vasgárdistát, Victor Pontát hívta meg az évértékelőjére. Ennyire ostobák talán mégse lehetnek! Nagyon is elképzelhető, hogy Ron Werbernek, vagy éppen a korábban Gyurcsányt, most Bajnait felkészítő Szigetvári "Richelieu" Viktornak valami sokkal agyafúrtabb és ördögibb terve van-volt a Ponta-látogatással. Ha már ész érvekkel, tiszta eszközökkel a történetük során egyetlen egyszer sem tudtak választást nyerni...
Tovább..

2013. február 4.

Használati utasítás éhségmenetekhez


Elvtársak, Elvtársnők, drága Barátaim!

Mint tudjátok, a pártközi helyzet fokozódik! Nekünk, a legilletékesebbeknek az a werberien zseniális ötletünk támadt, hogy menetelni fogunk a ruppótlanokkal. Tudom, egy kicsit kilóg az aranyozott lóláb, esetleg lesznek olyanok, akik azt gondolják, annyira vagyunk hitelesek, mint Bayer Zsolt az árva cigánygyerekek javára történő gyűjtés szellemi atyjaként.  Ezért tanácsokkal látunk el benneteket, kik nemes jelenlétetekkel növelitek a nagy Menet pártunkat erősítő céljait.



Az első és legfontosabb: a vegyülés. Nem szabad feltűnést keltenünk, úgy kell dolgoznunk, ahogy Ságvári elvtárs tette az illegalitás éveiben, tehát észrevétlen. Semmi körülmények között ne érkezzetek helikopteren, Bentley-n, kedvenc Mercedeseteken, a Porsche, a BMW, az Audi is kerülendő. Esetleg kérjétek kölcsön a háztartási alkalmazott Suzukiját, az nem feltűnő, de a legjobb a BKV, a MÁV, esetleg a belföldi buszjáratok igénybevétele. Igen, tudom, hogy büdös és sok a proli, de egyszer kibírjátok és szagolgathattok közben parfümös zsebkendőt. Érdemes reggelire kolbászt fogyasztani hagymával és kisüsti pálinkát inni rá, így szintén erősíthetitek az összetartozást a pórnéppel. Azok, akik komolyabban veszik ezt a szereplést, elolvashatják Horn elvtárs Cölöpök című könyvét, abból részletesen kiderül, hogyan élnek a szegények.

Máris megfogadták XXX et. útmutatását
A kezdők ugyanebből a kötetből megtudhatják, hogyan jutottunk el iskola, képzettség és anyagi befektetés nélkül a proli negyedekből a Rózsadombra. Az Éhségmenet pont azért fontos, hogy a megszerzett kiváltságainkat ne kelljen feladnunk. Megkérek minden elvtársat és elvtársnőt, hogy nagy figyelemmel öltözködjenek az eseményre, mert a ruházatunkkal felhívhatjuk magunkra a figyelmet. Tudom, hogy sokan szeretik közületek a Boss, vagy az Armani termékeit, de most a nemes cél érdekében még a Szanyi elvtárs se jöjjön ilyen cuccokban, mert az ellentétest hatást érhet el. Esetleg vegyétek elő a vadászatokhoz, horgászathoz használatos öltözéketeket, érdemes egy kicsit összekoszolni ezeket a viselés előtt. Néhány szakadás, esetleg festékfolt ajánlott. Vigyáznunk kell, mert nem csak az úrhatnám polgári oldal árgus tekintetétől kell tartanunk, de ott lesz az a sok ostoba csóró is, az ő dühüket sem ébreszthetjük fel, még a végén eszükbe juthat, hogy mennyi közünk is van valójában az ő nyomorukhoz. Ne felejtsétek soha: a saját gyöngyéletünk az első, minden más utána jön. Ezért az Éhségmenetben úgy kell részt vennünk, ahogy Rákosi elvtársék éltek vidám életüket az ötvenes években, tehát feltűnés nélkül. Drága barátaim figyeljetek a szavaitokra is! Nem eshet szó a Menetben a dél-amerikai körutakról, az ázsiai értekezletnek álcázott orgiáinkról sem. Legjobb, ha nem nagyon beszéltek, legfeljebb tőmondatokkal, rövid igenekkel, nemekkel. Ha alkoholt visztek magatokkal, amit egyébként ajánlok nektek, az a hetvenes, nyolcvanas években a boltokban megszokott olcsó pálinka legyen. Javaslom, két üveggel vigyetek magatokkal, az egyikből isztok ti, a másikból kínálhatjátok a lumpeneket.

Rövidesen indul a Menetünk, vegyüljetek, oldódjatok! Fogadjátok meg jó tanácsaim! Este, amikor végre újra fűtött villáitokban lesztek, gondoljatok majd a nehéz Menetünk után arra, hogy csak így győzhetünk!

Előre!

Elvtársi öleléssel XXX elvtárs.

U.I.: Gondosan vigyázz arra, hogy ez a levél ne kerülhessen illetéktelen kezekbe! Ne felejtsétek, mi történ Gyurcsány elvtárssal! Dj Bajnai is máshol játssza az Internacionálét! Legyetek résen!
Tovább..

2013. február 1.

Gyűlölni tanulnak a szoci véndiákok


Ron Werber MSZP-s kampányguru szokásához híven ismét hazugságokkal és gyűlöletkampánnyal állt elő. A szoci „balhorgok” ellen azonban megvan az ellenszer. Az elmúlt napokban országszerte új MSZP-s óriásplakátok bukkantak fel. Primitív, demagóg, populista alkotás mindkettő, a lényeg azonban mégis az, hogy hazugságok vannak rájuk írva.

Az egyikre ezt vésték: „Fidesz: bevezetjük a tandíjat.” Az igazság ezzel szemben éppen az, hogy az MSZP és a DK szeretné mindenáron bevezetni a tandíjat, ha valami csoda folytán kormányra kerülne. (Ők mindig is tandíj-pártiak voltak, be is vezették, azonban a Fidesz által kezdeményezett népszavazás 2008-ban elsöpörte a tandíjat a vizitdíjjal együtt.) A Fidesz-KDNP kormány elképzelései között viszont nem szerepel a tandíj, ráadásuk épp a napokban állapodott meg az illetékes miniszter a hallgatókkal arról, hogy valamennyi szakon lesznek állami férőhelyek. Ezt tandíj-bevezetésnek nevezni pofátlan hazugság.

Drága Werber! Ez kevés lesz!
Ami pedig az MSZP másik plakátját illeti, azon ez olvasható: „Fidesz: példátlan gazdasági kudarc.” A szocialisták talán azt hiszik, hogy már feledésbe merült nyolc éves kormányzásuk mérlege? Tévednek: a brutálisan felduzzasztott államadósság, az egekbe szökő államháztartási hiány, a növekvő munkanélküliség, az elszabadult rezsiköltségek ma is élénken élnek az emberek emlékezetében.

A jelenlegi kormány azonban 2010 óta sikeresen dolgozik a szocialisták által tönkretett gazdaság rendbe tételén: Magyarország azon kevés Európai Uniós tagország közé tartozik, amelyik évek óta képes csökkenteni az államadósságát, továbbá tartósan három százalék alá szorította az államháztartási hiányt. Biztatóan alakulnak a foglalkoztatottsági mutatók (160 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben) és az idei év 10 százalékos rezsicsökkentéssel indult. Ezt példátlan gazdasági kudarcnak nevezni pofátlan hazugság. A hazugság-plakátok ötletgazdája minden bizonnyal az MSZP régi-új kampányszakembere. Az a Ron Werber, aki a 2002-es országgyűlési választások idején is együtt dolgozott a szocialistákkal. Akkor győzelemre vezette őket, miért ne sikerülne ez 2014-ben is? Valószínűleg ezért esett rá a választás. No meg persze azért, mert közel áll hozzájuk a Ron Werber által képviselt kampánystratégia. 2002-ben elképesztő hazugságokkal („23 millió román özönli el Magyarországot”), hamis vádakkal (elég csak Kövér László manipulált „köteles beszédére” gondolni) dolgozott a „werberiánus” kampánygépezet. Demagógia, negatív kampány, gyűlöletkeltés felsőfokon – ezt honosította meg Magyarországon Ron Werber, akinek a nevéhez köthetőek a baloldal körében mindmáig népszerű Fidesz = nácik, továbbá Orbán Viktor = fasiszta diktátor rágalmak is.

Ron Werber épp gyűlöletre tanítja a szocialistákat
A gyűlöletkampányok nagymestere és MSZP-s munkatársai ismét munkába álltak. A „neo-werberiánus” csapattól nem várható más, mint amit 2002-ben nyújtottak: mesterségesen szított hisztéria a közéletben, hazugságok, demagógia. Ezért jelenítettük meg ezzel az illusztrációval a fő „Werber-fegyvert” (az eredeti fotóért köszönet a nol-hu-nak). Mi örülnénk a legjobban, ha tévednénk, ám 2013 első MSZP-plakátjai beigazolták a sejtéseinket. Elkezdtek záporozni a balhorgok. Az ellenszer? Jó védekezés és célzott jobbegyenesek!
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger